7.-8. Fejezet

 

Hetedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Kathryn elismerte, hogy nem volt egészen őszinte Lucashoz. Amikor a férfi felhívta, éppen a klub parkolójába kanyarodott be, és simán megvárhatta volna. De az a nagyképű hozzáállása, hogy mindent az ő időbeosztásához alakítson, sokkal jobban felbosszantotta, mint az, hogy felültették, ezért egy kicsit elferdítette az igazságot. Ezen kívül, ahogy mondta is neki, nem ez volt az első alkalom, hogy egy potenciálisan ellenséges helyszínre menttanúkat kihallgatni. Talán egyszerűbben ment volna, ha Lucas is ott van, de vele vagy nélküle is megoldható volt.

Felkapta az FBI-azonosítóját, és a klub bejárata felé vette az irányt, ahol hosszú sorban várakoztak a bejutni akarók. Férfiak és nők egyaránt voltak a sorban, bár lényegesen több nő. És a különböző öltözködési stílusok ellenére egy dolog közös volt bennük – egyikük nyaka sem volt elfedve, a legtöbbjük pokolian többet mutatott a nyakánál. A lány szemügyre vett néhány nőt, a hatalmas dekoltázsukkal és az apró szoknyáikkal, és eszébe jutott, mit mondott Lucas az ilyen klubokról. A vámpírok vért vettek az emberi partnerektől, és cserébe észbontó szexuális élménnyel viszonozták. Ismét ránézett egyik-másik még a feneket is alig takaró szoknyára, és úgy döntött, hogy nem akarja tudni, mi mást viseltek vagy nem viseltek azok a nők.

Nem akarva, hogy bárki is félreértse a jelenlétének célját, egy apró változtatást eszközölt a saját öltözékén. Visszasétált a terepjárójához, felnyitotta a csomagtér ajtaját, és elgondolkodott a lehetőségein. Az egyetlen ruha, ami nála volt, az a sporttáskájában lévő volt, ami a tegnapi hiábavaló edzőhelykereséséből maradt nála. Kinyitotta a táskát, és kivett belőle egy egyszerű, fekete leggingset, amit felhúzott a Minneapolisban vásárolt fekete, kötött koktélruha alá. A ruha gyapjúból készült, egyszerű, egyenes vonalú, hosszú ujjú és szerény csónaknyakú volt. Kicsit jobban simult a testéhez, mint amit általában viselni szokott, de az alja legalább közelebb esett a térdéhez, mint a fenekéhez. Az öv a derekán pedig biztosított egy helyet, ahova rögzíthette a Glockja pisztolytáskáját. Amikor megvásárolta a ruhát, még nem volt biztos benne, hogy a klubban fog-e viselni oldalfegyvert, de most örült az előrelátásnak. Mivel azonban nem akarta reklámozni a fegyver jelenlétét, vissza felvette a fekete kabátját, elrejtve mind a fegyvert, mind a ruha szorosan illeszkedő szabását. Sajnos a cipőjével nem tudott mit kezdeni, mivel az egyetlen alternatívája a táskájából előkerült tornacipő volt. És mivel be kellett jutnia a klub bejárati ajtaján, nem gondolta, hogy ez működne. A legtöbb ilyen helyen – ami alatt a trendi klubokat értette, nem kifejezetten a vámpírklubokat, mivel még sosem járt ilyenben – léteztek nem hivatalos öltözködési szabályok, és az ajtónál álló kidobónak a belátására volt bízva, hogy ki mehet be. El tudta képzelni, hogy egy vámpírklubban az ajtónál álló még válogatósabb, és valahogy nem hitte, hogy azormótlan sportcipő és a fekete ruha megfelelne neki.

Még a leggings is határeset volt, de ha rosszabbra fordulna a helyzet, akkor még mindig felhasználhatja a jelvényét. Remélte, hogy erre nem kerül sor. Ellentétben azzal, amit Lucas látszólag gondolt, Kathryn nem tervezte, hogy az asztalra csapva követeli a válaszokat. Tudott finomkodni, ha kellett.

Aggodalmai, hogy átjut-e az ajtónál álló követelményein, alaptalannak bizonyultak, amint az ajtóhoz ért. Lucas klubjának kidobója nagydarab volt. Nem csak magas, de vaskos izomzatú is, a karja kidudorodott a fekete póló alól, amely a hideg időjáráshoz túlságosan is alkalmatlannak látszott. És úgy látszik, éles szemű is volt, mert abban a pillanatban kiszúrta, hogy zsaru, amint megkerülte a vendégek hosszú sorát, és odalépett hozzá.

– Üdvözlöm a klubban, járőr! – Felnevetett, és leengedte a bársonykötelet, aminek Kathrynt boldoggá kellett volna tennie. De a férfi nevetése inkább figyelmeztetésnek hangzott, valami cinikusnak, és ennek ismeretében a lány azonnal gyanakodni kezdett.

Fontolóra vette, hogy megfordul és elsétál, de túl makacs volt ahhoz, hogy ilyen könnyen feladja, ezzel gyakorlatilag beismerve, hogy Lucasnak igaza volt. Így ehelyett inkább megvillantotta az FBI-jelvényét, és azt mondta: – Nem zsaru vagyok!

A férfi elvigyorodott. – Elég közel állhozzá, édesem!Azt hiszem, nem gondolja meg, hogy átadja a fegyverét.

Kathrynen volt a sor, hogy felnevessen.

– Erre gondoltam én is– sóhajtotta. – Mit tehetek önért?

Kathryn elővette a fivére fényképét, és megmutatta neki.

– Látta már valaha?

A férfi szinte elutasítóan nézett le a fényképre, majd meglepetten ráncolta a homlokát. – Igen – mondta. – Nem tudom a nevét, de járt már itt néhányszor.

– Kétszer – pontosított Kathryn. – Annyi ember jön-megy, de erre az egyre emlékszik?

A kidobó megvonta a vállát, hatalmas vállai fel-le mozogtak. – Mert volt nála fényképezőgép. Általában nem engedjük, hogy a vendégek kamerát hozzanak be a klubba, még mobiltelefont sem.– Egy asztal felé mutatott, ahol az újonnan érkezők éppen a táskájukat és a zsebeiket forgatták ki. Valamiféle nyomtatványt is aláírtak, de a lány onnan ahol állt, nem tudta elolvasni, mi az.

– Ennek a fickónak – mutatott a kidobó Daniel képére – fényképezőgép volt a nyakában, és nem is az a turisták által használt emeld-fel-és-kattints-féle. Mondtam neki, hogy le kell adnia, de ő habozott. Azt mondta, túl drága. Mindegy, korán volt, és még nem voltunk zsúfoltak. A főnök véletlenül meglátta, hogy mi folyik itt, és azt mondta, hogy minden rendben van, hogy a maga fickója valami híres fotós.– Ismét megvonta a vállát. – Szóval beengedtem. Ugyanez történt másnap este is.

– Ez mikor volt?

– Két héttel ezelőtt? Talán egy kicsit régebben?

– Látta valaha is elmenni valakivel?

– Hölgyem, én visszatartom az embereket, hogy ne osonjanak be, nem pedig, hogy hazamenjenek!

Kathryn felsóhajtott. Tudta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. – Oké. Szóval, ki a főnöke, és hol találom meg?

– A neve Kurt, és ugyanott van, ahol minden este, amikor nyitva vagyunk. A bárpult mögött.

– Köszönöm!

Kathryn megkerülte a bejelentkező asztalokat, és besétált a félhomályos bárba, próbálta leplezni, hogy bámészkodni akar, mint egy turista. Lucas leírta, mit csinálnak ezekben a klubokban, de ez nem készítette fel a valóságra. A hely elég zsúfolt volt ahhoz, hogy elgondolkodjon a tűzvédelmi szabályzaton, és bármerre nézett, az emberek egymáshoz voltak tapadva. A táncparketten, a falak melletti fülkékben és a sötét sarkokban, amelyeket éppen csak megvilágítottak a mennyezeten pörgő lámpák. Néhányan olyan szexuális aktusokat hajtottak végre, amelyekért máshol letartóztatták volna őket, míg mások... Akarata ellenére is megbámulta, ahogy egy vámpír felemelte a száját egy nő nyakáról, a pillantása találkozott Kathryn döbbent tekintetével, miközben megnyalta az iker szúrt sebeket, majd a saját ajkát, mintha egy gazdag bor ízét élvezné.

Kathryn gyorsan elfordította a tekintetét, de előtte még sikerült meglátnia a vámpír gúnyos vigyorából kivillanó agyarait. Elhatározva, hogy megteszi, amiért jött, és elmegy, áttolakodott a zsúfolt klubon, az izzadt, felajzott emberek és a túl sok éhes vámpír között. A zene hihetetlenül hangos volt, a lüktető basszus olyan kitartóan szólt, hogy le kellett küzdenie a késztetést, hogy a fülére tegye a kezét, és úgy fintorogjon, mint valami nyűgös öregasszony. Ahhoz, hogy eljusson a bárpulthoz, át kellett kelnie a táncparkett szélén, ami azt jelentette, hogy minden oldalról lökdösték, amíg szinte már készen állt arra, hogy elővegye a fegyverét, és torkaszakadtából üvöltse, hogy mindenki tűnjön el az útból! Beleértve – nem, különösen – egy különösen tanácstalan tesztoszteron-zsokét, aki egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni a kibaszottjelzést és félreállni.

Gondolatban maga elé idézett egy képet a klubról, amely emo-stílusú, huszonéves vámpírokkal volt tele. Tudta, milyen helyeket szeretett az öccse, amikor klubba járt – legalábbis azt hitte, hogy tudja –, és ez nem az volt. Ezek a fickók inkább úgy néztek ki, mint Dwayne Johnson klónok, akik túladagolták a Viagrát. És ahogyan a többnyire női vendégeket dugták, nem gondolta, hogy közülük túl sokan vonzódnának a fivéréhez.

A hely hátborzongató volt, és talán egy kicsit ijesztő is, bár ezt még magának sem akarta bevallani. És az is biztos, hogy nem akart addig elmenni, amíg nem beszélt a pult mögött álló főnökkel, aki elég jól ismerte a fivérét ahhoz, hogy a terem másik végéből is felismerje.

Kathryn végre kikeveredett a táncosok tömegéből, és úgy érezte, mintha kinyomták volna a...oké, nem túl kellemes gondolat. Nem fog belemenni.

Elindult a kiszolgáló pult felé, és elkapta a legközelebbi csapos tekintetét. Hárman voltak mögötte. Ketten magát a pultot kezelték, míg a harmadik, úgy tűnt, arra koncentrált, hogy apincérek rendeléseit teljesítse.

Kathryn áthajolt hozzá a pulton, és odakiáltott neki: – Kurt itt van?

A csapos összerezzent, mintha a kiabálással megsértette volna a fülét. De még egy vámpírnak is süketnek kellett lennie az itteni zajban, így a lány úgy gondolta, hogy a csapos tudta, ki és mi ő, és csak szemétkedik vele.

Odament a bárpult túlsó végébe, és mondott valamit az ott lévő két csapos közül az egyiknek. Az a fickó megfordult, és Kathryn egy rövid agyarfelvillanást látott, mielőtt hosszan ránézett. Egy pillanat múlva mondott valamit a pöcsnek, és helyet cserélt vele.

Miközben figyelte, ahogy az új fickó elindul felé, észrevette, hogy az eredeti pöcs egy mobiltelefonba beszél. Lehetett volna véletlen is, de Kathryn valahogy nem így gondolta.

– Én vagyok Kurt.

A lány figyelme ismét a klubigazgató felé fordult. Nagydarab és fizikailag fitt volt, mint mindannyian, szőke hajjal és világos szemmel, amelyről azt feltételezte, hogy kék, bár a sötét klubban nehéz volt biztosra venni. A húszas évei elején járónak nézett ki, de a vámpíroknál a külsőségek nem voltak mérvadók. Lehetne akár pár száz éves is, és ugyanúgy nézne ki.

– Különleges ügynök... – kezdte, és az igazolványáért nyúlt, de a férfi egy könnyed érintéssel a karján megállította.

– Tudom, ki maga. Mit akar?

– Ha tudja, ki vagyok, akkor tudja, mit akarok! Daniel Huntert keresem. Ebben a klubban járt, és Ön elég jól ismerte ahhoz, hogy megmondja a kidobónak, engedje be a kamerájával együtt.

– Igen? És?

– Mennyire jól ismerte őt?

Kurt megvonta az egyik vállát. – Csak néhányszor járt itt.

Érdekes, gondolta magában Kathryn. Elterelte a kérdését, miközben úgy tett, mintha válaszolna rá.

– Itt a klubban találkozott vele? – erőltette a lány.

– Nem.

Türelmetlen pillantást vetett rá. – Nézze! Az öcsémet próbálom megtalálni! Ha semmi köze az eltűnéséhez, akkor nincs miért aggódnia miattam! Hol találkozott Daniellel?

Kurt egy pillanatig bámult rá, aztán azt mondta: – AKietlen Pusztaságban. Szeretek túrázni, ami azt jelenti, hogy éjszaka járkálok, lehetőleg akkor, amikor van egy kis holdfény, hogy lássak. Amikor a múlt hónapban túráztam, belebotlottam Danbe, aki éjszakai képeket készített a parkról. Beszélgettünk. Megtetszett nekem.

Kathryn tanulmányozta Kurt zárkózott arckifejezését, és rájött valamire. Kurtnek nem egyszerűen csak megtetszett az öccse, hanem megkedvelte őt. És aggódott érte.

– Van valami ötlete, hogy hol lehet?

Kurt megrázta a fejét. – Bárcsak tudnám, Hunter ügynök! Két egymást követő éjszaka járt itt. Amikor rákövetkező este nem jelent meg, azt hittem, megint elment az Isten háta mögé. Már mondta azelőtt is, hogy csak egy forró zuhanyra és néhány éjszakára jön be a városba egy igazi ágyba, aztán utána megint elmegy. Gondoltam, a következő túrázásomkor megtalálom. De nem volt ott, és higgye el, kerestem! Jobban ismerem azt a parkot, mint bárki más. Aztán a seriff elkezdett kérdezősködni, és a következő dolog, ami történt, hogy Lucas azt mondta, hogy Ön a városba jön.

Kurt egy pillanatra végignézett a zsúfolt klubon, majd visszanézett Kathrynre. – Ha bármiben tudok segíteni, hogy megtalálja...

Kathryn elmosolyodott. Itt volt végre valaki, aki ugyanúgy aggódott Danielért, mint ő.

Szeszélyből elővette Alex Carmichael galériájának prospektusát, és megmutatta a tulajdonos képét. – Mit szólsz ehhez a fickóhoz? – kérdezte.

– Alex? Igen, persze. Havonta néhányszor eljön ide.

– Azt hittem, Chicagóban él.

– Van egy lakása Minneapolisban is. De nem szereti a városokat, ahol dolgozik. Azt mondja, nem akarja, hogy mindenki tudjon a dolgairól, de szerintem ő is csak egy olyan fickó, aki néha szeret egy kicsit furcsa dolgokat csinálni.

– Furcsa?

Kurt értetlenül nézett rá, aztán felnevetett röviden. – Furcsa, mármint nem a szokásos partnere, ha érti, mire gondolok. Az a benyomásom, hogy Alexnek van egy állandó vérszolgáltatója otthon, de szeret játszani. Ezért néha-néha idejön. Az állam minden részéből érkeznek hozzánk emberek, főleg nyáron, és egész évben két nagyváros is könnyen elérhető távolságban van.

– Csodálatos – jegyezte meg Kathryn. Elkezdte visszahajtogatni a brosúrát a zsebébe, de Kurt félbeszakította.

– Ha arra gondol, hogy Alexnek köze van ahhoz, hogy Daniel eltűnt... Azt hiszem, téved.

Kathryn kíváncsian billentette oldalra a fejét. – Miért is?

– Ő és Daniel beszélgettek, de az csak üzlet volt. És ahogy mondtam, Alex azért jön ide, hogy körözzön egyet. Ha Danielt akarta volna, nem kellett volna idejönnie érte.

A lány egy pillanatig elgondolkodott, aztán bólintott, és kinyújtotta a kezét. – Köszönöm a segítségét, Kurt!

– Igen, hölgyem! Tudnia kell... Nem hagytam abba Dan keresését. Azt hiszem, valahol ebben a városban van, vagy ha nem ott, akkor a Kietlen Pusztaságban tűnt el. De ha tévednék, ha Ön találja meg először, mondja meg neki, hogy hívjon fel, és tudassa velem, hogy jól van! Most pedig ki kell juttatnom innen, mert ez a tömeg hamarosan nagyon izgatott lesz, és higgye el, nem akar itt lenni, amikor ez megtörténik! Hadd szóljak Garynek, mindjárt jövök!

Miközben Kurt elment, hogy tudassa a másik csapossal, hogy néhány percig távol lesz, Kathryn szemügyre vette a máris szardíniaként összeszorult párokat, és azon tűnődött, hogyan lehetne még izgatottabb a helyzet, mint amilyen már most is volt. De megkapta, amiért jött, és rábukkant egy váratlan szövetségesre is. Ha tehát ez a szövetséges azt mondta neki, hogy csináljon úgy, mint a madarak, akkor kész volt megfogadni a tanácsát, és eltűnni onnan a francba.

Hátrafordult, hogy megnézze, mi tartja fel Kurtöt, és épphogy sikerült félreugrania, amikor egy üvöltő vámpírpár egy sikoltozó nővel kettejük között előbukkant a tömegből a bárpulthoz, félrelökve néhány vendéget, akik azonnal boldogan kiabáltak és csatlakoztak a káoszhoz. Kurt felüvöltött, és elkezdte visszadobálni a testeket a tömegbe, de már elkésett. Az egyik vámpír átzuhant a pulton, és nekicsapódott az italkészletnek, összetörve az üvegeket és a poharakat, és az alkohol illata émelyítően édes felhőben emelkedett az egész katasztrofális jelenet fölé.

Kathryn elhátrált az egyik sarokfal biztonságába, amikor az első trió nekicsapódott a bárpultnak, nem akart belekeveredni az erőszakba. Most azonban kilépett a viszonylagos biztonságból, és a helyszínt fürkészte. Nyilvánvaló volt, hogy Kurt nem fog egyhamar kiszabadulni, és a bár ezen végében zajló verekedéshez képest a zsúfolt klub többi része szinte szelídnek tűnt. Mély levegőt vett, és már épp felvértezte magát a tömegen keresztül való visszatérésre, amikor férfihangok morajlása hallatszott, amit a dögös vámpír rajongókizgatott visítása követett, és minden teljesen a feje tetejére állt.

 

Nyolcadik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Lucas már úton volt a klubba, amikor megcsörrent Nicholas mobilja. Mason vezetett, Nick pedig elöl ült az anyósülésen, de Lucas tisztán hallotta a beszélgetés mindkét oldalát.

– Nick, hol a fenében van Lucas? Azonnal szükségünk van rá itt, ember!– Greg Monterossa volt az, a vérház portása és kidobója. Ugyanaz a vérház, ahová Kathryn dacosan nélküle ment.

– Add ide a telefont, Nick! – morogta Lucas. Nick átnyújtotta neki. – Mi az, Greg? – kérdezte, bár átkozottul jó elképzelése volt róla. Egy igazi balhéról beszélhetünk. Kombinálj össze egy makacs FBI-ügynököt és egy csapat adrenalinnal elárasztott vámpírharcost, és máris ott volt a kész katasztrófa a láthatáron.

– Egy csomó srác épp most bukkant fel felpörögve a harctól, és még mindig vértől bűzlenek. A tömeg megőrül a boldogságtól, de az az FBI-os csaj még mindig ott van valahol, uram – tette hozzá Greg, láthatóan elkeseredetten, de igyekezett nem mutatni. – Kurt próbálta előbb kijuttatni, de most már neki és a többieknek is tele van a keze, és én nem zárhatom beaz ajtót, mert akkor teljes lázadás lesz. Óhajtja, hogy...

Nick telefonja bejövő hívást jelzett. Lucas ellenőrizte a hívásazonosítót, és visszatért Greghez.

– Kurt van a másik vonalon. Maradj, ahol vagy, már csak pár percnyire vagyok tőled!

Megszakította a kapcsolatot a portással, és átváltott Kurtre. – Most beszéltem Greggel. Már úton vagyok.

– Megpróbáltam kivinni innen, atyám, de minden túl gyorsan történt.

– Igen, ő ilyen hatással van. Nick és Mason velem van. Ott leszünk...

– Két perc múlva – szolgáltatta Mason az információtaz első ülésről.

– Hallottam – mondta Kurt. – Megteszek itt mindent, amit tudok!

Lucas bontotta a kapcsolatot, és visszaadta a telefont Nicknek, mérlegelve közben a lehetőségeit. Ha nem lenne ott ennyi ember, egyszerűen ott helyben kiüthetné a vámpírokat, ahol álltak, és mindenkit elaltathatna. De ha a klub olyan zsúfolt volt, ahogy Greg jelezte, valószínűleg ugyanannyi ember volt ott, mint vámpír, ha nem több. És nem tudhatta, mit tennének, ha a vámpírok elkezdenének elájulni körülöttük. A legtöbb ember legalább barátságos volt, ha nem egyenesen rajongó. De ha csak egy vagy kettő más okból volt a klubban, ha esetleg abban reménykedtek, hogy elintéznek egy-két vámpírt, ahelyett, hogy jól éreznék magukat... nos, két perc alatt sok minden történhetne. És ő nem akarta tehetetlenül hagyni a vámpírjait egy ismeretlen helyzetben.

Nick a terepjáró középkonzoljába dobta a mobiltelefont, amit Lucas használt, majd a válla fölött átnézve megkérdezte: – Mi a terve, ha odaérünk, uram?

– Csak egy terv van, mégpedig az, hogy Kathryn Hunter a lehető leggyorsabban és vérveszteség nélkül kijusson. Ami engem illet, mindenki más tudta, hogy mire vállalkozik, amikor belépett a klubba. De nem hiszem, hogy a különleges ügynökünknek lett volna fogalma róla, és inkább ne a nehezebb úton jöjjön rá. Nem szeretném, ha a végén bármelyik harcosomnak kellene megfizetnie az ő makacsságának az árát.

 

* * * *

 

Kathryn csak a bejárati ajtóhoz akart eljutni, és eltűnni ebből a klubból. Például most azonnal. De nem engedték. Megtetszett két nagydarab, izzadt, és egészen biztos volt benne, hogy véres vámpírnak, és most megakadályozták a távozásban, miközben valamiféle vámpír farokméregetésbe kezdtek egymással. A nő nem volt benne biztos, hogy mit reméltek elérni, hiszen neki biztosan nem állt szándékában egyikükkel sem időt tölteni, de valahányszor sikerült elindulnia az ajtó felé, az egyikük mindig úgy mozdult, hogy elállja az útját. Ez nem volt nehéz a zsúfolt helyiségben, különösen azóta nem, hogy elszabadult a pokol, amint ezek ketten és a haverjaik csatlakoztak a társasághoz. Az összes többi nő a teremben szó szerint rávetette magát az újonnan érkezettekre, de ez a kettő valamiért rá akaszkodott. Megpróbálta felmutatni nekik a jelvényét, és követelni, hogy takarodjanak az útjából, de alig pillantottak rá, máris visszatértek a morgó versenyükhöz. Úgy látszik, a díjnak, azaz Kathrynnek nem volt beleszólása a dologba.

Kathrynt bosszantotta és kissé zavarta ez a fordulat, de nem aggódott annyira. Vagy nem hitték el, hogy valóban FBI-os, vagy azt hitték, hogy az egész csak játék, egy érdekes új előjáték a nagy finálé előtt. Ő legalábbis tudta, hogy nem ez a helyzet, de még mindig próbálta eldönteni, hogyan tudná magát a legjobban kimenteni a helyzetből. Nem szívesen rántotta volna elő a fegyverét egy ilyen zsúfolt helyiségben, különösen, hogy ilyen magas volt a tesztoszteronszint. És egyébként is, ez lenne az utolsó választása. Nem volt kétsége afelől, hogy képes lenne megmenekülni minden olyan kísérlet elől, amely arra irányulna, hogy fizikailag irányítsa őt. A vámpírok elképesztően erősek voltak, de neki nem legyőznie kellett őket, csak el kellett menekülnie. És nem állt szándékában, hogy ma este bárki vacsorája és/vagy ágyastársa legyen.

Amikor az egyik kérője megragadta a bal karját, Kathryn úgy döntött, hogy elég volt. Jobb kezét a kabátjába csúsztatta, és már sikerült kikapcsolnia az oldalfegyverének biztonsági pántját, amikor a két vámpír hirtelen agresszívanelkezdett egymásnak ütközni, mint két gyapjas mamut az elsőségért. Kathryn felnyikkant – és hála Istennek, ezt senki sem hallotta az általános zajban –, és lehajolt, nehogy a két behemót közé szoruljon. Vicsorogni kezdtek, hatalmas mellkasukon és karjukon megfeszültek az izmok, tisztán látszottak a gyenge fényben megcsillanó agyaraik. Más körülmények között talán érdekelte volna ez a fejlemény. Honnan jöttek az agyarak? És hogyan használták őket? Valamilyen heves érzelem tette ezt? Vagy szándékosnak kellett lennie?

De aztán a két nagydarab vámpír egymásnak esett, és őt durván félrelökték az útból. Kathryn körülnézett, de úgy tűnt, senki más nem foglalkozik vele. Néhány sikoly és néhány elégedetlenkedő morgás hallatszott, de ezek elvesztek az általános zűrzavarban. És mindenki viszonylag gyorsan alkalmazkodott, félrehúzódva teret adtak a harcolóknak, hogy azok eldöntsék, kinek a farka nagyobb, vagy bármi másért is veszekedtek.

Kathryn viszont úgy látta, hogy ez az ő esélye a menekülésre. Megpördült, és hosszú, céltudatos léptekkel egyenesen az ajtó felé tartott, amikor egy tömör izomfal állt az útjába. Felemelve pillantását, egy izzó, vörös szempárba nézett.

– Érted harcolnak éppen– mondta az új vámpír, enyhén zihálva a jól látható agyarai között. Ilyen közelről Kathryn láthatta, ahogy a vámpír ínyének feszes, rózsaszín húsa megfeszül az egyedi fogak csúcsa körül. A vámpír kisebb volt, mint a másik kettő, a magassága majdnem megegyezett a nőével a sarkakkal együtt, de a válla vastag és széles volt, és nagy, hordó mellkasa volt. Rávigyorgott, és Kathryn küzdött a késztetéssel, hogy visszavigyorogjon. Igazából túlságosan is erősen kellett küzdenie ellene. Hallott már történeteket arról, hogy a vámpírok képesek érzelmeket és gondolatokat kivetíteni, és azon tűnődött, vajon ez történik-e itt is, vagy ez a fickó egyszerűen csak természetes karizmával rendelkezik. De bármi is volt az, Kathryn nem akart részt venni benne.

– Elnézést – mondta udvariasan, és elkezdte megkerülni az újonnan érkezettet.

A férfi felnevetett. – Nehezen kaphatót játszol, Szöszi? Nem szép dolog! Senki sem szereti az agyarcsiklandozót!

A nő szeme dühösen összeszűkült. – Tűnj az utamból! Most! – követelte, és a kezét a jobb csípőjén lévő Glockra tette.

– Le akarsz lőni a kis pisztolyoddal? – gúnyolódott.

Kathryn kihúzta, és a férfi ágyékába nyomta a fegyvert.

– Nem, a golyóidat fogom szétlőni a kis pisztolyommal! – mondta édesen.

A férfi felmordult, és felemelte a kezét, mintha a nő után akarna nyúlni. Kathryn attól tartott, hogy tényleg el kell lőnie ennek az idiótának a golyóit, amikor egy nagy kéz megragadta a nyakát, és félrehúzta. A vörös szemű vámpír első reakciója az volt, hogy felüvöltött, mint egy dzsungelmacska, de aztán megdermedt, majdnem megfulladt a saját felháborodásában, miközben a nőt megragadó vámpírra meredt.

– Menj! – mondta Lucas.

A vörösszemű eltűnt a tömegben, miközben Lucas inkább a nőre szegezte türelmetlen tekintetét.

– Hunter különleges ügynök! – mondta.

– Mit akar? – vágott rá a nő, és visszadugta a fegyverét a tokjába. Megpróbált eltolakodni a férfi mellett, de az átkarolta a derekát, és a szájával a füléhez hajolt.

– Így kell bánni azzal az emberrel, aki épp most mentette meg a saját hülyeségétől?

Kathryn állkapcsa megfeszült, de azért mosolyogva fordult meg, és lábujjhegyre emelkedett, hogy ő is a férfi füléhez nyomja az ajkát.

– Nahát, Lord Donlon – mormogta. – Először hazudik nekem, aztán felültet, most pedig hülyének nevez. Hogy tudnak Önnek ellenállni a hölgyek?– Az utolsó néhány szó inkább vicsorgás volt, mint mormogás.

A nő mindkét kezét Lucas mellkasára tette, és ellökte magát tőle, majd a kijárat felé viharzott, észrevéve, hogy varázslatos módon egy út nyílt közte és a bejárati ajtó között. Valószínűleg Lucas nagyképűségének köszönhetően. Úgy tűnt, minden embere retteg tőle. Talán ezüstláncokba tekerve koporsóban altattaőket, ha rossz fiúk voltak. Olvasott már ilyesmit a kutatásai során, bár a források mind fiktívek voltak, így eléggé biztos volt benne, hogy nem volt valóságos. Főleg, hogy a vámpírok valójában nem halottak, ami kizárta az egész koporsós dolgot. És mi a fenének aggódott most ilyen baromságok miatt?

Kathryn végre kijutott a zsúfolt klubból, és megállt egy pillanatra a járdán, hogy élvezze a friss levegő újbóli belélegzésének egyszerű örömét. Hideg volt, de a jeges levegő remekül jött túlhevült arcának. Nem időzött sokáig, mert tudta, hogy Lucas valószínűleg mindjárt a nyomában lesz. Már nem volt kedve tovább szurkálódnivele, ezért elindult a parkoló felé. Amikor ma este elindult, nem volt biztos benne, hogy okos dolog-e eljönni a klubba, de összességében jól alakult. Megerősítést nyert, hogy Daniel itt volt, és hogy Kurt legalábbis visszavárta őt. És bár végig biztos volt benne, hogy a fivére nem tévedt el valahol az isten háta mögött, jó volt tudni, hogy Kurt kereste, és nem találta meg.

De merre tovább? A legerősebb nyom még mindig Alex Carmichael volt, annak ellenére, amit Kurt mondott a vámpír szokásairól. Végül is nem volt bizonyítéka arra, hogy a fivére eltűnésének köze lenne valami megszállott rajongóhoz. Talán Carmichaelnek anyagi gondjai voltak, és azt remélte, hogy pénzt zsarolhat Dan szabadon bocsátásáért cserébe. Nem követeltek váltságdíjat, de nem is volt rá szükség. A nagy pénz Dané volt. Carmichaelnek csak egy számítógépre volt szüksége, és Dan maga fizette volna ki a váltságdíjat. Mentálisan feljegyezte, hogy ellenőrizze az öccse bankszámláit. Elvégezte a szokásos ellenőrzést, mielőtt elhagyta Quanticót, de naponta figyelnie kellett volna, hogy nem történik-e valami szokatlan pénzmozgás. Olyan dolgok, mint például, pénzfelvételek vagy az átutalások.

Tehát, egyelőre maradva Alex Carmichaelnél, mint fő gyanúsítottnál, a férfit biztosan nem ebben a kisvárosban fogja megtalálni, különösen akkor nem, ha valahol fogva tartotta a fivérét. Holnap reggel bepakolja Daniel összes felszerelését és a saját kevéske holmiját a bérelt terepjárójába, és Minneapolisba hajt. Ha volt valami nyom, akkor az abban a városban volt, ahol Carmichaelnekaz üzlete és a barátai voltak. Ebben biztos volt. Abban is biztos volt, hogy Lucas többet tud, mint amennyit elmondott, de nem tudta, milyen kérdéseket tegyen fel. Amíg nem tudja, csak az idejét vesztegeti azzal, hogy bármit is megpróbál kiszedni belőle.

Kathryn előhúzta a zsebéből a kulcsokat, amikor befordult az épület sarkán, és belépett a gyengén megvilágított parkolóba. Felemelte a központi zár kulcsát, és felnézett, miközben a terepjáró irányába fordította.

Lehetetlen. De ott volt, életnagyságban és olyan fenségesen férfiasan, amit még dühében is el kellett ismernie. Lucas Donlona mellkasán keresztbe font karokkal támaszkodott a kocsijának, a lábát lazán keresztbe tette a bokájánál, és olyan nyugodtnak tűnt, mintha egész este ott ácsorgott volna, pedig épp az imént hagyta ott a klubban.

– Mikor hazudtam én neked valaha is? – kérdezte túlságosan is észszerűen.

Úgy látszik, figyelt a lány búcsúszavairaa klubban. Kathryn elutasító pillantást vetett rá, és kinyitotta a zárjait, remélve, hogy Isten közbelép, és megrázza a tökéletesen formás seggét, ahol az a járműve vezetőoldali ajtójának támaszkodott.

Lucas felnevetett. – Ha el akarsz fenekelni, a cuisle, akkor inkább a kezedet használd!

– Mintha – motyogta, majd elkomorult. Vajon a férfi olvasott a gondolataiban? Elhessegette a gondolatot, amint eszébe jutott. A férfi egyszerűen csak reagált az elektronikus zárak kinyílásának enyhe rezgésére, aztán, mivel ő már csak ilyen, előállt a legpimaszabb visszavágással, ami csak eszébe jutott.

– Mit akarsz? – követelte a lány. – És hogy a fenébeértél ide előttem?– Legszívesebben a nyelvébe harapott volna már a kérdés feltevésekor.

– Te előbb! Mikor hazudtam én neked valaha is? – ismételte meg.

Kathryn türelmetlenül nézett rá. – Alex Carmichael? – kérdezte.

– Mi van vele?

– Ó, kérlek! Ne tetézd a...sértést azzal, hogy úgy teszel, mintha nem tudnád, miről beszélek!Carmichael Galériák. Tudtad, hogy egy Alex nevű idősebb férfit keresek, különösen olyat, aki érdeklődik a fivérem munkái iránt. Add össze az egyet az eggyel, Lucas! Nem vagy te hülye ember!

– Azt hiszed, hogy Alex...

– Igen. Alex. Carmichael keresztneve, amit a múltkor az irodádban kényelmesen elfelejtettél megemlíteni.

– Valójában ez nem a keresztneve...

– Bla, bla, bla, bla. Csak ennyit hallok tőled. Nem érdekel, hogy ez a keresztneve vagy a tizedik. Tudtad, hogy jelentős, és egy szót sem szóltál róla nekem!

Lucas feszülten nézett rá, és Kathryn felfedezte, hogy nem egyedül vannak a parkolóban. Legalább még két másik vámpír ólálkodott a széleken, és a terepjáró hátuljánál hirtelen megjelent a férfi hadnagya, Nicholas.

Kathryn a homlokát ráncolta. Nicholas úgy nézett ki, mintha valaki levágta volna a fél arcát, vagy legalábbis megpróbálta. Mi a fenetörtént?

– Mi történt veled? – kérdezte a lány, miközben megtéve a kettejük közötti rövid távolságot, gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a férfi arcát.

Egy Lucas felé vetett gyors pillantással visszahőkölt.

Kathryn megpördült. – Ezt te csináltad?

– Mit?– követelte Lucas. – A pokolba is, dehogy!– Hirtelen teljes magasságába egyenesedett, két kemény lépést tett, amíg pontosan a lány mellé nem ért, aranyló szemei dühösen ragyogtak, ahogy föléje magasodott. – Nézd, Kathryn, olyan dolgok történnek, amikről te nem tudsz. Olyan dolgok, amelyek legalább annyira fontosak, mint az eltűnt fivéred. Nicholas súlyosan megsérült tegnap este. Nem is kellene itt lennie, de itt van, mert te túl makacs voltál ahhoz, hogy várj egy kibaszott napot...

– Lehet, hogy nincs egy kibaszott napom, nem érted? – kiabált rá a lány. – Danielnek lehet, hogy nincs egy napja! Amennyire én tudom, az őrült barátod...– Elakadt a hangja. Nem tudta hangosan kimondani, amitől tartott, hogy megtörténhet, amitől félt, hogy már megtörtént. Hirtelen lefagyva, megborzongott. Átölelte magát, bár tudta, hogy a hirtelen jött hideg inkább az érzelmi állapotának, mint a hőmérsékletnek köszönhető.

– Kathryn – mondta Lucas halkan. – Ah, ne! Megtaláljuk az öcsédet! – A karjába húzta a lányt. Olyan meleg volt. Erre nem számított, valahogy azt hitte, hogy a vámpírok akkor is hidegek, ha nem igazán halottak. Csábító volt ott maradni, de nem tehette.

– Ezt nem tudhatod – mormogta, és lerázta a férfi karját, bár azonnal megbánta a veszteséget.

Lucas ajkai összeszorultak. – Jól van! Nem tudom, de hiszek benne!

– Mi van, ha...

– Ne mondd ki, a cuisle! Hadd mondjak neked valamit a vámpírokról. Főleg azokról a vámpírokról, akik gyakran járnak a vérházakba. Amikor találnak valakit, aki szimpatikusnekik, valakit, aki valamilyen okból kifolyólag megtetszik nekik, hazaviszik egy időre. Nem ismersz senkit se, barátot, rokont, aki megismerkedett valakivel egy bárban, és eltöltött vele egy görbe hétvégét?

– Görbe hétvégét? – ismételte meg a nő.

– Szex, Kathryn. Egy hétvége az ágyban, szétdugva az agyadat egy új emberrel, akit talán soha többé nem látsz, vagy talán még olyannal is, akivel a végén összeházasodsz, és akivel lesz egy rakás porontyod. De a lényeg az, hogy a vámpíroknak ez a szokásuk. Találnak valakit, aki... nos, ízletes, és hazaviszik egy időre. Ez teljesen közös megegyezésen alapul. Minden vámpírt, akit manapság rajtakapnak, hogy embert kényszerít, szigorúan megleckéztet a jogos ura.

– Nem értem, mi köze van a vámpírok szexuális szokásainak a...

– Ha tényleg Alex Carmichaelnélvan a testvéred, bár én nem hiszem, hogy...

– Szerintemmeg igen, és a megérzésem is ezt súgja. És én sokkal jobban bízom a megérzéseimben, mint benned!

– Jaj! – mondta, és egy megbántott pillantást vetett a nőre. – Oké. Elismerem, hogy valaki elkapta az öcsédet, bár nem feltétlenül Carmichaelaz. De bárki is az – folytatta, felülharsogva a nőt, amikor az beszélni kezdett –, megkedvelte a te Danieledet, és hazavitte egy körre. Az öcsédfel fog bukkanni, kétségtelenül kissé kimerülten. Talán hiányzik valamennyi vére, de egyébként jól van. Majd meglátod!

Kathryn hátralépett egy lépést, nagyobb távolságot téve saját maga és Lucas közé. A férfi azok közé az emberek közé tartozott, akik könnyedén érintettek meg másokat, de az érintései túlságosan megzavarták őt. Nem engedhette meg magának, hogy ezt tegye vele.

– Akkor miért nem árultad el Carmichael keresztnevét? – erősködött.

Lucas türelmetlen pillantást vetett rá.

– Mert nem akartam, hogy a nyomába eredj, ha ártatlan! Amióta csak élünk, a népemet az emberekazótaüldözték és legyilkolták, semmi más okból, mint ostoba babonából. Ha Alex bűnös, akkor hagyom, hogy beszélj vele. De addig nem, amíg nem tudom biztosan.

– Honnan fogod tudni? – vágott vissza a nő. – Én vagyok az egyetlen, aki keresi őt!

– Ez nem igaz! A saját embereimet rögtön a nyomára állítottam, amint elmentél aznap este.

– Megtaláltad? – kérdezte kíváncsian.

– Nem. Bár tudjuk, hogy hol van.

– És? – kérdezte a lány jelentőségteljesen.

– Chicagóban van, ami azt jelenti, hogy nem tudok eljutni hozzá.

– Az csak egy rövid repülőút, Lucas, és neked van repülőd. Akkor miért nem?

Lucas arca boldogtalanul megfeszült.

– Chicago nem tartozik a hatáskörömbe.

– Nos, akkor ki irányítja? Majd én beszélek vele helyette!

– Nem fogsz! – mondta Lucas élesen, és a szemében hirtelen aranyló tűz ragyogott fel, ahogy a lányra meredt.

Kathryn tett még egy lépést hátra, és majdnem elesett, amikor cipője keskeny sarka egy kis kődarabba akadt, és a bokája megpróbált kifordulni. Elkerülve Lucas segítő kezét visszanyerte az egyensúlyát, és lesütötte a szemét, ismét bosszankodva, hogy vette a fáradságot, hogy felvegye ezt a hülye ruhát. Lucas nem öltözött ki, vagy talán mégis, tekintve a klub jellegét. Teljesen feketében volt, beleértve a bőrnadrágot is, és oké, máshol kellett keresnie, mert...

– Az ott vér? – követelte hirtelen, és a tekintete felfelé villant, hogy Lucas szemébe nézzen. – Mi a fene? Először is itt van Nicholas, akinek fél arcát letépték, aztán beesnek azok a vademberek a klubba, teljesen felpörögve,úgymond valamiféle konfliktus utáni vérszomjjal – ami nyilvánvalóan mindenkit felizgatott, kivéve engem –, és most te is...– Hosszabb pillantást vetett rá. – A nadrágod és a bakancsod csupa vér.

– Ez Nicholasé...

– Ó, nem, nem az! Hacsak ti ketten nem vagytok sokkal közelebbi ismerősök, mint ahogy gondolom.

– Az isten szerelmére, Kathryn! – csattant fel Lucas, és bájos ír akcentusa egyre hangsúlyosabbá vált, ahogy növekedett a nő által kiváltott ingerültsége.

– Tudni akarom, mi folyik itt, vagy hívom a hatóságokat! – erősködött. – Lehet, hogy nem érdekli őket az eltűnt öcsém, de az biztos, hogy az pokolian érdekelni fogja őket, mi történik abban a klubban!

Lucas a nőre meredt, az állkapcsa láthatóan megfeszült. Hirtelen elmosolyodott, és Kathryn még jobban el akart távolodni a férfitól.

– Rendben van, Kathryn – mondta vontatottan. – Elmondom, amit tudni akarsz. De nem itt, a parkolóban.

– Akkor a motelszobámban – mondta a lány, és azonnal vissza is szerette volna szívni az szavakat, amint kimondta őket. A motelszobájában? Először is, egy szemétdomb volt. Másodszor pedig, meghívta Lucast a motelszobájába? A szexi mosolyú és szűk bőrnadrágos Lucast? Elment a józan esze?

– Csábító, de azt hiszem, nem – mondta a férfi, és a nő megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Van valahol egy csendesebb bár... – kezdte a lány.

A férfi könnyedén felnevetett. – Késő van, és ez egy kisváros, a cuisle. De tudok egy helyet. A kocsimmal megyünk.

– Tudok vezetni...

Megrázta a fejét. – Az utak sötétek, és nem ismered az utat. A sofőröm majd elvisz minket.

– De mi lesz a...

– Akarsz válaszokat vagy sem? – követelte éles türelmetlenséggel.

Kathryn boldogtalanul felsóhajtott. – Rendben van – egyezett bele. – De hogyan jutok vissza onnan, ahová viszel?

– Attól félsz, hogy elrabollak? – csúfolódott könnyedén. – Rendben van, majd később küldök valakit, hogy hozza el a terepjáródat, hogy elmenekülhess... ha akarsz.

Kathryn bizalmatlanul nézett rá, de bólintott. Nem tudta, hogy a saját nyomozása szempontjából fontos-e vagy sem, de tudni akarta, kinek a vére borítja Lucast, és mi történt Nicholas arcával. Az biztos, hogy nem egy kocsmai verekedésben történt. Arra is nagyon kíváncsi volt, hogy általában milyen titkos ügyletek zajlanak a vámpírokkal. Hány embernek adatott meg, hogy bekukkantsonezenfüggöny mögé? A kíváncsisága döntött. Ma este elkíséri, és meghallgatja a mondanivalóját. De holnap reggel indul Minneapolisba, hogy folytassa a saját nyomozását.

 

* * * *

 

Lucas könnyedén Kathryn derekára tette a kezét, és átkísérte a nagy Suburbenhez, ami manapság a méltóságok és vámpírlordok szokásos közlekedési eszköze volt. Természetesen fekete volt, és az ablakokat olyan sötétre színezték, hogy zökkenőmentesen beleolvadtak a körülöttük lévő fémbe. Még a kárpitozás is matt fekete volt, és mivel a vámpírjainak nem volt szükségük fényszórókra, hogy lássanak, semmi sem árulta el őket, amikor éjszakánként utaztak.

Nicholas kinyitotta a hátsó ajtót, és Lucas felajánlotta segítségül a kezét Kathrynnek, amit a lány természetesen visszautasított. Enyhén elmosolyodott, amikor a lány a keze helyett a kapaszkodórudat fogta meg, és kénytelen volt kissé oldalra fordulni, hogy fekete koktélruhájában felléphessen a lépcsőfokra. És milyen csábító is volt az a koktélruha. Szívesen megnézte volna a nőt ebben a ruhában az a ronda leggingsnélkül. Csak azt sajnálta, hogy az este úgy alakult, ahogyan alakult. De még volt remény.

Követte Kathrynt a terepjáróba, és besiklott mellé az ülésre. A nő kissé megmerevedett, aztán ellazult, mintha az első reakciója inkább automatikus lett volna, mint szándékos.

Nicholas beszállt az első ülésre Mason mellé, és várta, hogy Lucas megmondja, hová mennek.

Lucas fontolóra vette, hogy visszamegy a főépületbe. Az kényelmes és biztonságos volt, és Kathryn már ismerte, így nem gyanakodna. De túl sokan voltak ott. Túl sok telefon, túl sok döntés igényelte a figyelmét.

– A tanya – mondta Lucas, és érezte, ahogy Nicholas meglepettsége végigfut a kapcsolatukon. Nem fűzött azonban megjegyzést hozzá. Ahogy Mason sem. Viszont Mason nem is tehette. Csak Nick volt elég magasan a hierarchiájukban ahhoz, hogy időnként megkérdőjelezzeLucas cselekedeteit.

Elhagyták a városhatárt, és Mason lekapcsolta a fényszórókat. Ahogy a város egyre inkább eltűnt mögöttük, az éjszaka egyre sötétebb lett. Mason lekanyarodott a főútról, és Lucas észrevette, hogy Kathryn feszülten bámul ki az ablakon, valószínűleg próbálta követni, merre tartanak. A nő irányításmániás volt, de ebben az esetben ez értelmetlen volt. Még nappal is kevés felismerhető tereptárgy volt errefelé. És mire elérik a céljukat, teljesen eltévedne.

Az egyik karját kinyújtotta az ülés háttámláján, éppen csak megérintve a lány hosszú, szőke haját. Legszívesebben beletemette volna az arcát, és beszívta volna a nő illatát. Szerette a női haj illatát, a tiszta, meleg és kellemes illatot, bármilyen sampontól vagy parfümtől származott is. Ez volt az egyik kedvenc része egy nő elcsábításának. És Magdának igaza volt. Nagyon szerette volna elcsábítani Kathryn Huntert, bár nem volt egészen biztos benne, hogy miért. Az FBI-ügynök nem a szokásos típusa volt. Persze egyesek azt mondanák, hogy nem is volt szokásos típusa, hogy az ő típusa nagyjából minden nő volt.

De ez nem volt igaz. Igen, szerette a nőket, de nem akart minden nőt elcsábítani, akivel találkozott. Szerette mosolyra és nevetésre késztetni őket, szeretett örömet szerezni egy zaklatott nő estéjében, ha csak néhány percre is. De az nemcsábítás volt.

A csábítás az a lassú, kifinomult játék volt, amellyel rávett egy gyönyörű nőt, hogy a karjaiba jöjjön. Hogy táncoljon vele, hogy hosszú és mély csókokat váltsanak egymással a tűz előtt. Szerette addig simogatni egy nő testét, amíg az nem kezdett remegni a vágytól, amíg meg nem nyílt önként, és nem invitálta őt a lábai közé és a testébe.

Ezt akarta Kathrynnel is. De miért? Ahogy Nick már az első pillanattól kezdve mondta, a nő rosszabb volt, mint egy helyi zsaru, FBI ügynök volt, és ez bajt jelentett. A vámpíroknak túl sok titkuk volt ahhoz, hogy érintkezzenek bármilyen szövetségi ügynökkel is. Persze, voltak vámpírok, akik Quantico mélyén dolgoztak, csakúgy, mint szinte minden más szövetségi ügynökségnél, de az más volt. Azok a vámpírok egyértelműen hűségesek voltak Lordjukhoz, aki legtöbbjük számára Duncan volt, a főváros területének vámpírlordja.

Kathryn azonban senkinek sem tartozott hűséggel, csak a kormányának. Hogy Lucas elcsábítsa őt, ezzel bepillantást engedve a vámpírtársadalom működésének legapróbb töredékébe is, kockáztatva, hogy ezt az információtelviszi a főnökeihezQuanticóba? Miért vágyna ilyesmire?

Lucas meggörbítette az egyik ujját, és megragadta Kathryn egyik hajtincsét. A válasz egyszerű volt. Mert akarta őt. Mert magas volt és szőke, hosszú lábakkal és fantasztikus seggel. Mert okos volt, fegyelmezett és mindig ura a helyzetnek. Egy púp a hátán, aki foggal-körömmel harcolna ellene minden egyes centiméternyi haladásértebben a csábításban, és ő szerette a kihívásokat.

De azért is, mert a lány eljött idáig, kockáztatva a felettesei nemtetszését, hogy felkutassa a fivérét. Mert fontos volt számára a család, és az öccse volt az egyetlen családtagja, aki még maradt neki. Mert Lucasnak is fontos volt a család. És neki nem volt senkije sem.

Mert a lány szíve mélyen el volt temetve a fegyelem alatt, és mielőtt az éjszaka véget érne, ő el akarta lopni azt.