14.-15. Fejezet

 

Tizennegyedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

1801, London, Anglia

 

Lucas Donlon a zsúfolt tér tömegén keresztülsétálva, gyakorlott tekintetével a következő célpontot, a következő ostobát kereste. Mindannyian azok voltak. Ostobák. Az operaház előkertje körül csoportosultak annyi értelemmel sem rendelkezve, amit Isten egy korcs kutyának adott. Egy kutya legalább elég okos volt ahhoz, hogy őrizze a kincsét, még ha az csak egy ízletes csont volt is.

Felmászott egy közeli épület tetejére, és összehúzta magát alacsonyra, elmosolyodva magában a képen, ahogyan korcs kutyaként a lenti birkák között áll. Mindig is szeretett volna egy kutyát, de amikor az anyja még élt, nem akarta a rendetlenséget, és miután meghalt...nos, elég gondja volt a saját maga etetésével is, nemhogy még egy kutyáéval. És ott volt még a dublini rendőrség, amivel küzdenie kellett. Többször is próbálták már bedobni valamelyik papok által működtetett börtönbe, ahová az önfejű fiúkat zárják. Ő inkább az utcán próbált szerencsét. Ott legalább szabad volt, és szabadon megtarthatta azt a néhány garast, amit azzal keresett, hogy azoknak a kurváknak a megbízásain dolgozott, akik a halott anyja társai voltak az élete végén. Szabadon lophatott, amit csak tudott.

Elkerülhetetlen, hogy végül túl sokszor kerül majdösszetűzésbe a rendőrséggel, és kénytelen lesz hátrahagyni Írországot. És nem is némi visszatekintés nélkül. Írország volt az otthona, de megígérte magának, hogy egyszer majd visszatér, ha gazdag ember lesz. Finom ruhákat fog viselni, és egy olyan gyönyörű lovon fog lovagolni, mint amilyenek a nagyapjának is voltak. Csak remélte, hogy az a szívtelen öregember még ott lesz, hogy tanúja legyen ennek.

Lucas félretolta a gondolatokat a nagyapjáról, aki hagyta őt és az anyját éhezni az utcán. Az öregember An Tiarna[1] volt a saját földjén. A szolgái jobban éltek, mint amit hagyott a saját húsának és vérének elviselni.

Lucas a nyüzsgő tömeget figyelte. Még mindig olyan sovány volt, mint régen – a rendszertelen étkezései nem is tettek mást lehetővé –, de tizenhat évesen már túl magas volt ahhoz, hogy könnyedén átsurranjon a tömegen, mint korábban, amikor kedvére fosztogatta az erszényeket. Mostanában sokkal körültekintőbben kellett megválasztania a célpontját, határozottan kellett mozognia, megragadni, és úgy elmenekülni, hogy senki se tudjon róla. Mert túl idős volt egy fiúotthonhoz. Ha most elkapják, börtönbe kerül, méghozzá nagyon hosszú időre.

A tekintete egy magas férfira esett, aki fekete hajú volt, mint Lucas maga, de a szeme is épp olyan fekete, mint a haja. Még ebben a díszes összejövetelben is kitűnt, fölöttébb arrogáns volt a felfuvalkodott tömegben. A férfi finoman volt öltözve, a bricsesznadrágja tiszta volt, és a lába fényes, térdig érő bőrcsizmába volt bújtatva. Csillogó fehér mellénye gazdagon hímzett volt, kabátja pedig a legfinomabb gyapjúból készült, mesterien szabva, hogy illeszkedjen egy ilyen nagydarab emberhez. Az egyetlen hiba ebben a pompázatos öltözködésben a kalap hiánya volt, mintha a férfi megvetette volna a szükségét annak, hogy elrejtőzzön vagy bebújjon a karimája alá. Lucas gyakorlott szemének mindez pénzről és pozícióról árulkodott. Sajnos a jól képzett agya azt súgta neki, hogy valami nem stimmel ezzel az emberrel. Nem úgy nézett ki, mint a többi ostoba, akiknek a tekintete mindenhová máshová nézett, csak oda nem, ahová kellett volna. Lucas tapasztalata azt súgta neki, hogy nem sok minden kerülte el ezen sötét szemű idegen figyelmét.

A férfi valamit kiáltott a tömeg feje fölött, és Lucas megfordult, hogy megnézze kinek. Egy másik arisztokrata, majdnem olyan magas, mint a sötét, de vele ellentétben inkább sápadt volt, és a haja olyan vörös, amilyet Lucas még nem látott Dublin utcáin. Lucas erőlködött, hogy hallja, mit mondanak, de idegen nyelven beszéltek, és ő egyetlen szót sem értett. A sápadt férfi ugyanezen a nyelven válaszolt.

Idegenek tehát. Lucas elvigyorodott. Micsoda bravúr lenne ellopni egy erszényt ettől az embertől. A sajátjuknak nevezett rozoga viskójukban még egyik tolvaj barátjának sem sikerült ilyen fogást végrehajtania. Kockázatos volt, de biztos volt benne, hogy az erszényben elég érme lesz ahhoz, hogy megérje.

Lucas tekintete követte új célpontját, figyelte, hogyan mozog az idegen a tömegben, hogyan mozog a ruhája az erszénye körül, és magát az erszényt. Jól megmunkált bőrből készült, de keskeny szíjjal, amellyel könnyedén elbírt a kicsi, éles kés, amelyet Lucas az ingujjában hordott. Hosszabban tanulmányozta az áldozatát, mint általában tette volna. A legtöbb prédájának egyszerűen a háta mögé osont, beledugta a kezét az erszénybe, vagy elvágta a szíjat, és eltűnt, mielőtt az ostoba egyáltalán észrevette volna, hogy ott járt.

De ha az erszény elég gazdag volt, különösen óvatosnak kellett lenni. Az ilyen embereknek gyakran voltak társaik vagy akár testőrei is, akiktől óvakodni kellett. Érdemes volt néhány percet szánni a megfigyelésre.

Erre a férfira, erre a magas, sötét idegenre, még ennéla néhány percnél is többet kell rászánnia.

Lucas rászánta magát a lépésre, amikor megszólaltak a harangok, és az előkelőségek az operaház bejárati ajtaja felé kezdtek mozogni. Gyorsan leereszkedett a tetőről a sikátorba, még egyszer utoljára végigpásztázva a tömeget, ellenőrizve a különböző őrök helyzetét, akik mindig a közelben időztek. Miután azonban kitűzte az irányt, nem tétovázott. A hosszú tapasztalat könnyedségével haladt át a tömegen, kezébe ejtette a kést, odasétált a célponthoz, és a kést az idegen erszényének szíja alá csúsztatta. Egy csuklómozdulat és...

A hosszú ujjak meglepő erővel fonódtak a csuklója köré. Lucas döbbenten felnézett, és pillantása találkozott a sötét férfi hideg, fekete tekintetével. Az elmosolyodott, és ez csontig hatolóan lehűtötte Lucast.

– Azt hiszem, ez az enyém – mondta a férfi mély hangon, erős akcentussal.

Lucas összeszorította az állkapcsát, és teljes magasságba egyenesedve megfeszítette a vállát. Ha már le kellett buknia, akkor azt férfias méltósággal tette.

A sötét férfi arckifejezése egy hajszálnyit felmelegedett.

– Egy fiút kerestem – mondta. – Te megteszed.

– Nem vagyok fiú! – vágott vissza Lucas.

A férfi felnevetett. – Nem, nem vagy az. De azért megteszed.

 

* * * *

 

– És így találkoztam Raphaellel – mondta Lucas, miközben végigsimított Kathryn karján.

A nő várta, hogy folytassa, és a homlokát ráncolta, amikor a férfi nem folytatta.

– Mi a történet többi része? – követelte.

A férfi megvonta a vállát. – Ennyi.

– De mi van a vámpír résszel?

– A vámpír résszel? – ismételte meg a férfi nevetve.

– Hagyd abba! – Megcsípte a hasát, vagy legalábbis megpróbálta. Lucas kockás hasizmai nem sok mindent hagytak, amit megcsíphetett volna. – Tudni akarom, hogyan változtatott vámpírrá! És mikor! Mert nem tizenhat évesnek látszol, haver! Nem alszom csecsemőkkel, függetlenül attól, hogy hány évesek valójában!

– Eddig sem aludtál velem – mormogta a férfi, és az állát simogatta, miközben az egyik keze felsurrant, hogy megsimogassa a nő mellét.

Kathrynakaratlanul is az ölelésébe fordult. Minden egyes alkalommal, amikor a férfi megérintette, a teste úgy reagált, mintha ez bele lenne programozva a génjeibe. Az egyik lábát a férfi combja köré fonta, és ringatózni kezdett a férfi csípőjénél.

Lucas hörgő hangot adott ki mélyen a mellkasában, és lehajolt, hogy gyengéden megszívja a nő nyakát. Kathryn megremegett. A férfi füle mellé tette az ajkát, és azt suttogta: – Mondd el, mikor lettél vámpír!

Lucas játékosan a nő fenekére csapott, és elhúzódott tőle, hogy hátradőljön a párnákon. – Miért akarod tudni?

– Mert kíváncsi vagyok. Hogyan működik?

– Ezt nem fogom elmondani neked. Ha valaha vámpír leszel, majd megtudod. Ha nem...– Megrángatott egy hajtincset a lány hajából. – …nem fogod. Ami azt jelenti, ami engem illet, hogy soha nem fogod megtudni. Úgy tetszel, ahogy vagy.

– Ünneprontó! Utálom a titkokat!

Lucas ismét felnevetett. – Mindannyiunknak vannak, a cuisle. Még neked is.

Kathryn elkomorult az ír becézésre. A férfi soha nem árulta el neki, mit jelent, de nem akarta elterelni a jelenlegi beszélgetésüket, hogy rákérdezzen, így egyelőre félretette kíváncsiságát.

– Legalább azt mondd el, mi történt azután az éjszaka után! – mondta helyette.

Lucas elutasítóan megvonta a vállát.

– Raphaelnek szüksége volt valakire, aki nappal a szeme és a füle volt. Nem úgy volt, mint most, amikor minden az interneten történik, és mindenféle helyek nyitva vannak a nap huszonnégy órájában. Valakinek foglalkoznia kellett azzal a száz és egy dologgal, ami egy háztartás vezetéséhez szükséges, olyan dolgokkal, amiket napközben el kellett végezni. Még a vámpíroknak is szükségük van ruhára és ellátmányra, és ott voltak a társadalmi szükségletek, a posta és hasonlók. Meghívások olyan eseményekre, mint az opera. Raphael és az emberei nem voltak arisztokraták, de nagyon előkelő körökben mozogtak.

– Szóval te voltál a kifutófiúja.

– Valami olyasmi.

– Mennyi ideig?

– Hány évesnek látszom?

– Huszonhétnek– mondta Kathryn azonnal.

– Elég közel jársz. Néhány év múlva Raphael úgy döntött, hogy elhagyja Európát. Természetesen én is vele mentem. Nem maradt számomra semmi Angliában, de Írországban sem. És az életem Raphaellel jobb volt, mint bármi, amit előtte ismertem. Először fordult elő, hogy nem voltam minden este éhes. Volt egy tiszta, biztonságos hely, ahol aludhattam, és rendes ruháim, amiket viselhettem. Így hát mindannyiunknak foglaltam helyet egy hajóra,foglalkoztam a kapitánnyal és a legénységgel, vigyáztam a vámpírokra, amikor aludtak, és csendes éjszakai találkozásokat szerveztem, hogy a vámpírok diszkréten táplálkozhassanak. Amint megérkeztünk Amerikába, Raphael választás elé állított. Azt választottam, hogy azzá váljak, ami vagyok.

– Mi lett volna, ha mást választasz? Mit tett volna?

– Megtartott volna nappali őrként, vagy adott volna elég pénzt, hogy bármi mással foglalkozzak, amit szeretnék. A hűség fontos neki.

Kathryn egy pillanatig tanulmányozta a férfit, meglepte a hangjából hallott őszinte érzelem, amikor Raphaelről beszélt.

– Te szereted őt.

Lucas bólintott. – Ő az atyám. Ez a legfontosabb kapcsolat minden vámpír számára, hacsak nem fogad magának párt. Még akkor is az a kettő – az atyja és a párja – egyformán fontos számára. De ami még többet jelent, Raphael volt az első ember – anyámon kívül –, aki úgy bánt velem, mintha érnék valamit. Az életemet is habozás nélkül odaadnám az övéért.

– Nos, kérlek, ne tedd!

– Mit ne?

– Ne add oda az életed.– Felnézett, és tartotta a férfi tekintetét, hogy tudja, komolyan gondolja, de aztán, mivel úgy érezte, hogy egy lépést hátrálnia kell, hozzátette: – Most éppen használom.

Lucas figyelmesen nézte a nőt. Lassú mosoly ívelt az ajkára, és azt mondta: – Nem ígérhetek semmit! De ha kedves leszel hozzám, megteszek minden tőlem telhetőt.

– Én kedves vagyok hozzád!

– Úgy értettem...most.

Kathryn érezte, hogy valami kemény dolog érinti a csípőjét. – Ó, ez – mondta játékosan. – Biztos vagyok benne, hogy erre is tudok valami szépet kitalálni.

 

* * * *

 

Daniel hangokra ébredt. Mozdulatlanul feküdt, félt megmozdulni, nem akarta, hogy bárki is volt az, meghallja őt, és abbahagyja a beszélgetést. Eddig még senki más nem volt, csak az elrablója. Senki, akivel bármelyikük is beszélhetett volna, csak egymással. De most...igen, ez határozottan női hang volt.

Elakadt a lélegzete, amikor egy pillanatra azt remélte, hogy Kathryn az, hogy ő találta meg, és az FBI felfegyverkezve tör be. Vagy legalábbis jelvényeket villogtatva, mivel nem úgy hangzott, mintha sok lövöldözés lenne odakint. De nem Kathryn volt az. A hangja sokkal rekedtebb volt, mint ennek a nőnek, szexibb, legalábbis a barátai ezt mondták neki. Ő a nővére volt. Nem akart arra gondolni, hogy a hangja vagy bármi más szexi volt-e rajta.

A nő odakint, bárki is volt, izgatott volt, a hangja egyre hangosabb és érzelmekkel átszőtt.

– Én mondom neked, az az FBI-os ribanc összemelegedett Lucasszal, és ez nem jó!

– Talán csak féltékeny vagy. Mindig is odavoltál érte.

– Baszódj meg! – csattant fel a nő. – Különben is, együtt mentek el. Mit bizonyít ez?

– Mindegy – motyogta az elrablója. – Mit számít ez?

– Véget kell vetnünk ennek! Sosem mondtad, hogy a nővére egy kibaszott FBI-ügynök!

– Honnan a fenéből kellett volna tudnom ilyesmiről?

– Ha rögtön felkerested volna az ügynökét, ahogy megbeszéltük, akkor nem számítana. Megkaptuk volna a váltságdíjat, és máris vége lenne ennek az egésznek!

– Többről van szó, mint pénzről, az isten szerelmére!

– Számomra nem! Különösen most, hogy Lucas is benne van. Nem fogom az életemet kockáztatni, hogy te a barátoddal odabent kiverhesd a farkadat!

– Ő nem a barátom! Ő egy művész!

– Igen, nos, ő egy gazdag művész, és én elküldöm a váltságdíjkövetelést, mielőtt túl késő lenne.

– Ne! – mondta a férfi azonnal. – Úgy értem, még ne. Még telefonálnom kell ma este. Aztán majd kitalálunk valamit.

Daniel elvigyorodott. Kathryn tehát kereste őt. Tudta, hogy a nő nem adja fel egykönnyen. A szoba előtt becsapódott egy ajtó. Kicsit távolabbról hallatszott, mintha egy hosszú folyosó végéről jött volna, és a zaj általában azt jelentette, hogy a fogvatartója távozik egy időre. Ebben az esetben azt tartotta valószínűnek, hogy a nő távozott, de vajon a férfi is vele ment? De nem, kulcs fordult az ajtó zárjában, tehát valaki még mindig itt volt. Alvást színlelve lenyugtatta a légzését. Ezt a képességet a fogságban töltött hetek alatt tökéletesítette, és egész jól csinálta. Valamiért a pasasmindig vonakodott őt felébreszteni. Talán azt hitte, hogy egy művésznek szüksége van az alvásra, vagy valami hasonló szarság. Daniel nem tudta, de nem is érdekelte. Ha ez távol tartotta tőle a hódolóját, az jó dolog volt.

Az ajtó lassan kinyílt. Daniel érezte, hogy a férfi ott áll, és őt bámulja, de ezt már megszokta, és nem mozdult. Egy pillanattal később az ajtó becsukódott, de ő mozdulatlan maradt. A fogvatartója néha tesztelte őt, gyorsan felrántotta az ajtót, próbálta rajtakapni. Az első alkalommal sikerrel járt, amikor megpróbálta, de azóta nem, mert Daniel nem egy kibaszott idióta volt. Bár kezdte azt hinni, hogy az elrablója esetleg nem teljes paklival játszik.

A zár szilárdan kattant a helyére, a lépések pedig eltávolodtak. Becsapódott a távoli ajtó is, és Daniel ismét egyedül maradt.

 

* * * *

 

Lucas érezte, ahogy az ágy megmozdul, amikor Kathryn távozott. Kinyitva a szemét azt látta, hogy a nő összeszedi a ruháit, és lopva átnéz a válla fölött. Tényleg ilyen keveset tudott a vámpírokról? Lucas nem aludt, nem úgy, ahogy az emberek. Legalábbis éjszaka nem. És a nappali alvása inkább az öntudatlansághoz hasonlított, legalábbis fizikailag. Az elméje lehetett aktív, de a teste nem volt hajlandó együttműködni.

Kathrynlábujjhegyen kiosont a hálószobából, Lucas pedig füstölögni kezdett. Ez kezdett szokásává válni, és ezt nem értékelte a szeretőjében. Nesztelenül követte a nőt, és éppen akkor lépett a nappaliba, amikor a lány áthúzta a fején a fekete ruhát.

– Kathryn.

A lány megrándult a férfi hangjára, megpördült, és majdnem elesett, miközben azzal küzdött, hogy a ruhát eléggé lehúzza, hogy láthassa a férfit. Elesett volna, ha Lucas nem kapja el.

A férfi kezére csapott, és dühös pillantást vetett rá. – Ez nem volt vicces!

– Ebből semmi sem vicces! – vágott vissza a férfi. – Azt hittem, túl vagyunk a kapcsolatunkban a kisunnyogás fázisán.

– Kapcsolat? Ezt te így nevezed?

– Hát te hogy a fenébe hívod?

A nő tett egy lépést előre, hogy közvetlenül a férfi elé álljon.

– Szexelünk. És ha őszinte akarok lenni, még csak ezt sem kellene tennem! A fivéremet kellene keresnem, nem pedig veled hemperegni az ágyban!

– Keresed a fivéredet, de még te sem tudod ezt csinálni a nap huszonnégy órájában!

– Meg kell találnom Alex Carmichaelt, és kezdem azt hinni, hogy senki sem akarja, hogy beszéljek vele, beleértve téged is!

– Valóban?– vicsorogta Lucas. – Friss hírek, Hunter ügynök! Az embereim azóta keresik őt, mióta elmondtad, hogy a fivéreddel együtt ment el. Én is ugyanúgy meg akarom találni, mint te!

Kathrynkezdetben viszonozta a férfi dühös tekintetét, aztán úgy nézett ki, mint aki leereszt, amikor hátralépett, és lerogyott a kanapéra. – Meg kell találnom Alexet, Lucas!

Lucas leguggolt a nő elé, és megfogta a kezét.

– Tudom, acuisle! És meg is fogjuk! Nem bujkálhat örökké.

– Mi van, ha elhagyta a várost? Azt mondtad, hogy más ura van. Vajon hozzá fog menni?

– Lehetséges. Bár Alex nem véletlenül telepedett le Minneapolisban. Szerintem jobban szeret itt élni.

– Ebből nem értek semmit! Nem értem, hogyan élhettek ti mindannyian ebben az országban, és nem vagytok a rendszerben!Egyetlen aktában sincs az ujjlenyomata. Van egy vállalkozása, de nincsenek engedélyek, nincsenek tulajdonosi iratok. Az épület, ahol a galériája van, egy olyan mélyen beágyazott cég tulajdonában van, hogy hónapokba telne, hogy rábukkanjak a valódi tulajdonosára. Ha ez egy hivatalos nyomozás lenne, rá tudnék állítani néhány technikust, de most csak én vagyok, és nem találom őt.

Felnézett, a szemei megteltek könnyel.

– Meg kell találnom őt, Lucas! – Egy könnycsepp gördült végig az arcán, ő pedig megdermedt, azonnal elfordította a fejét, és a haja mögé bújt. Semmi érzelem, semmi érzés. Nem az ő Kathrynje számára.

Lucas felsóhajtott. – Már mindenhová elküldtem a felderítőket, ami csak eszembe jutott. És Alex ismer engem. Amint megtudja, hogy keresem, azonnal fel fog hívni.

– Azt hittem, hogy ti mindannyian csak...– Türelmetlenül felsóhajtott, és legyintett a kezével. – Tudod, telepátia, gondolatban beszélgetni.

Lucas elfojtott egy mosolyt, mert tudta, hogy a nő ezt nem értékelné. Legalábbis a jelenlegi állapotában nem.

– Ha Alex az én gyerekem lenne...egy vámpír, akit én magam változtattam át – tette hozzá, amikor a nő értetlenül nézett rá. – Ha egy lenne az enyémekből, úgymond telefon nélkül is kapcsolatba léphetnék vele, de ő nem az.

Kathryn hirtelen felállt, és hátratúrta a haját. Kutatva körülnézett a szobában, amíg meg nem pillantotta a táskáját, aztán odament, és elkezdte előszedni a dolgait. A fegyverét. Lucas nem tudta, hogy a nő hozott magával egyet, bár ha belegondolt volna, megérezte volna a szagát. Ezután következett az FBI-jelvénye a kis fekete tokban, végül pedig egy fekete hajgumi, ami nyilvánvalóan az volt, amit keresett. Ujjával magas lófarokba fésülte a haját, és összefogta a hajgumival. Lucasnak is volt néhány ilyenje. Előfordult, hogy hónapokig nem vágatta le a haját, amíg a haja annyira nem irritálta, hogy megadta magát, és újra levágatta.

Kathryn a szoba másik oldaláról szembefordult vele, az arcáról már letörölte a könnyeket.

– Biztos későre jár már neked – mondta, de nem nézett a férfira.

Lucas tanulmányozta a nőt, és azon tűnődött, vajon az életéből milyen esemény késztette arra, hogy ennyire visszahúzódjon saját magába. Azon is tűnődött, vajon megtudja-e valaha is.

– A nap...negyvenöt perc múlva kel fel, plusz-mínusz egy perc – erősítette meg a férfi.

A nő ekkor a férfira nézett, a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. – Ezt ennyire pontosan meg tudod mondani?

– Amikor az életed múlik rajta, megtanulod.

A férfi látta, hogy felcsigázta a nőt. Talán ez volt aKathryn szívéhez vezető út. Adjon neki egy rejtélyt, amit megoldhat. Feltéve, ha egyáltalán rá akart bukkanni a szívére. Talán jobban tenné, ha követné a lány példáját. Néhány éjszakányi vad szex, aztán viszlát, jó volt veled dugni.

– Mit fogsz ma csinálni? – kérdezte tőle.

A nő elgondolkodva harapdálta telt alsó ajkát. Lucas sóvárogva figyelte, és arra gondolt, mennyire szeretne ő lenni az, aki harapdálja. Majdnem lemaradt arról, amit a lány mondott, amikor végre megszólalt.

– Nem tudom, hogy van-e bármi, amit napközben csinálhatnék. Az egyetlen nyom, amivel jelenleg rendelkezem, az Alex Carmichael.

Lucas arra gondolt, mi történhet, ha Kathryn egy olyan vámpír nyomába ered, aki nem akarja, hogy megtalálják. Még egy olyan viszonylag ártalmatlan is, mint Alex.

– Ígérd meg, hogy nélkülem nem indulsz el a keresésére, Kathryn! Nem tudod, hogy mivel állsz szemben.

Kathrynlevegőt vett, és a férfi tudta, hogy a nő vissza akar mordulni, ahogy minden más alkalommal is tette. De aztán valamiért meggondolta magát.

– Oké – mondta váratlanul. – Hívj fel, ha készen állszma este az indulásra!

A lány elfordult, de Lucas kihasználva vámpírsebességét, átkelt a kettejük közötti néhány méteren, és átkarolta a lány derekát, mielőtt az még csak észrevette volna, hogy megmozdult. A nő szemei döbbenten elkerekedtek, de a pupillái kitágultak a vágytól, amikor a férfi fokozta a szorítását.

– Most készen állok, a cuisle!

Kathryn arca elpirult, amikor Lucas a tökéletes fenekére simította a kezét, és az erekciójához szorította.

– Mi van a... – kezdte mondani, de szavait félbeszakítottaLucas otthoni telefonjának csörgése. A férfi összevonta a szemöldökét. Nem számított hívásra, és főleg nem ilyen közel a napfelkeltéhez.

– Megmentett a csörgés – mormolta, majd egy gyors, kemény csókot adott a lánynak, és a bárpulthoz sétált, hogy felvegye a telefont, miközben ellenőrizte a hívásazonosítót. Felszaladt a szemöldöke, és mozdulatlanná merevedve hallgattaKathryn lépteit, ahogy a nő besétált a fürdőszobába, és becsukta az ajtót.

Megnyomta a hívás fogadása gombot. – Alex?

– Uram – mondta Alex Carmichaelzihálva. – Nincs sok időm! Találkoznom kell önnel!

– Mi a baj? Segítségre van szükséged?

– Ne most, uram! – mondta, még mindig szaggatottan lélegezve. – Nincs rá idő. Találkozhatnánk holnap este?

– Természetesen. A galériában?

– Nem – mondta Alex azonnal. – Túl sok a fül. Van egy ingatlanom Saint Louis Parkban, egy régi raktárépület. Üres, elhagyatott. Nyerészkedés céljából vettem, de... – Bocsásson meg, uram!Önt ez nem érdekli! A lényeg az, hogy üres. Senki sem fog ott keresni minket. Elküldhetem a címet.

– Küldd el sms-ben! – mondta Lucas, és megadta Nick üzleti mobilszámát. – Milyen messze van?

– Csak néhány mérföldre, uram. 15 perc autóútra Minneapolistól.

– Akkor két órával napnyugta után. Ott leszek.

– Köszönöm, uram! – mondta Alex hevesen. – Köszönöm! – Aztán eltűnt.

Lucas homlokráncolva szakította meg a kapcsolatot, majd azonnal felhívta Nicket.

– Uram?– válaszolt Nick, és ugyanolyan meglepettnek hangzott, mint amilyen meglepett volt Lucas, amikor Alex hívta.

– Most hívott Alex Carmichael.

– Az lehetetlen... Melyik vonalon?

– Az itthoni telefonon.

– Honnan a fenéből szerezte meg ezt a számot?

– Jó kérdés. Még jobb kérdés... miért akar találkozni velem?– Hallotta, hogy kinyílik mögötte a fürdőszoba ajtaja, hallotta Kathryn magas sarkú cipőjének kopogását a parkettán.

– Nem tetszik ez nekem – mondta Nick.

– Nem, nekem sem... Valami nincs rendben. A hangja... ijedtnek, de ugyanakkor elszántnak is tűnt.

– Klemens áll emögött valahogy.

– Azt hiszem, igazad van, de nekem mindenképpen mennem kell.

– Atyám!

– Nick, hallanom kell, mit akar mondani!

– Uram! Lucas! Kérem!Tetszik Önnek Kathryn, és szeretne segíteni neki. Ezt értem. De nem éri meg kockáztatni...

– Ez nem képezi vita tárgyát, Nick! Kapni fogsz egy sms-t a címmel. Egy régi raktárépület Saint Louis Parkban.

– Az pont a városon kívül van – mondta Nick elégedetlenül. – Nyilvánvalóan tudja, hogy itt van.

– Biztos vagyok benne, hogy Francoise már akkor telefonált neki, amint elhajtottunk a galériától.– Lucas inkább érezte, mint hallotta, hogy Kathryn figyelme megugrott Alex galériavezetőjének említésére. Lassan megfordult, és azt látta, hogy a nő őt bámulja, egyik kezében a táskájával, a fegyvert és a jelvényt ismét biztonságba helyezve benne.

– Kérem, mondja, hogy nem egyedül akar menni!

– Nem vagyok hülye, Nick! Te és Mason!

– És egy csapat, uram. Kérem!

– Te és Mason, Nick – ismételte meg. – Már így is retteg. Nem akarom elijeszteni.

Nick felnyögött. – Megöl engem, atyám!

– A biztonság kedvéért magammal viszem Hunter ügynököt is, mit szólsz hozzá? Fegyver van nála és veszélyes.

Kathryn összehúzta a szemét, mire a férfi elvigyorodott.

– Van választásom?

– Nincs.

– Akkor mondja meg, hogy holnap este hány órakor, és készen állunk.

– Alexszel abban egyeztünk meg, hogy két órával napnyugta után, de érjünk oda fél órával korábban.

– Igen, uram!

Lucas elmosolyodott a komor lemondáson a hadnagya hangjában, miközben letette a telefont. Kathryn egy pillanattal később már le is támadta.

– Kivel találkozunk? – követelte.

Lucas a lány gyönyörű arcára bámult, ajkai még mindig duzzadtak voltak a csókjaitól, kék szemei izgalomtól ragyogtak. És Lucas csak arra vágyott, hogy visszarángassa a nőt az ágyába. A lány visszabámult rá, és bizonyára kiolvasta a férfi tekintetéből a vágyat, mert az arca elpirult, a szíve pedig hevesebben kezdett verni. Kathrynmegnyalta az ajkát, és Lucas követte a rózsaszín nyelv gyors mozdulatát.

– Ki... – ismételte meg, aztán nyelnie kellett, amikor a hangja rekedt és száraz lett. – Kivel találkozunk, Lucas? – próbálkozott újra.

– Alex Carmichaellel – világosította fel Lucas, majd kezébe fogva a lány állkapcsát, hosszan tartó csókba kezdett. Csak ennyire maradt ideje. A nap már majdnem a horizont fölött járt. Nem mintha Kathrynt egyébként is érdekelné a szex. Nem, miután meghallotta Alex nevét.

Megragadta a férfi kezét, megszorította az ujjait, miközben elhúzódott a csókjukból.

– Carmichael? Nála van Daniel?

– Nem említette a fivéredet – mondta Lucaslemondóan sóhajtva –, pedig szerintem megtette volna, ha nála lenne. De várnunk kell, és meglátjuk.

– A fenébe is! – káromkodott a lány. – Várj, megmondta a címet. Add ide, és ellenőrzöm még ma! Ha Daniel ott van, kiszabadíthatom. Ha nem, nem lesz baj, ugye?

Lucas türelmes pillantást vetett rá.

– A helyszín egy elhagyatott raktárépület. Kétséges, hogy Alex most ott lenne. Ha ott van, az épület elég biztonságos ahhoz, hogy kívülről csak bámulni tudd.

– Ezt nem tudhatod! Add meg a címet!

– Tudom, és nem, nem adom meg a címet, mert ha úgy rontasz be oda, hogy nem tudod, mit csinálsz, valaki még a végén meghal.

– A haverodra, Alexre gondolsz.

– Nem, valójában rád gondoltam. De igen, Alex is áldozatul eshet. Egy vámpír nyugalomban teljesen védtelen. Ebben nem fogok segíteni neked!

A nő a férfira meredt, állkapcsa megfeszült. – Nem gondolod, hogy Daniel ott van.

– Nem, nem hiszem.

– Rendben. Játsszuk a te módszereddel!

– Igen, úgy lesz. Kiengedheted magad.– A hálószoba felé sétált, bosszankodva a lány egyértelmű megszállottságán a fivére iránt.

– Várj! – kiáltotta. – Mikorra...– Meglepetten felkiáltott, amikor az automata acél redőnyök az ablakokra gördültek, és hangos puffanással bezárultak.

– Napnyugtakor legyél itt – szólt hátra a válla fölött. – Három perced van, különben be leszel addig zárva ide!

Kathryn gyors pillantást vetett a redőnyös ablakokra, majd vissza a férfira. Felkapta a táskáját és a kabátját, majd meglepte a férfit azzal, hogy odarohant hozzá, hogy adjon neki egy gyors csókot, mielőtt az ajtó felé iramodott volna.

– Naplementekor találkozunk – kiáltotta, miközben kisietett a tetőtéri lakásból.

Lucas szórakozottan nézett utána. Talán volt még remény a nő számára. Megnyomott egy gombot a lakosztály biztonsági vezérlőpaneljén, felülírva a lift zárlatát. Egy második gombnyomás, és megjelent egy képernyő, amely Kathrynt mutatta neki a liftben, majd átváltott az előcsarnokba, amikor a nő kilépett az épületből. A mobiltelefonját használta, feltehetően taxit hívott. Ilyen korán a nap folyamán nem okozhatott gondot.

A falnak támaszkodott, miközben beütötte a kódot, hogy megszüntesse a felülírást. A rendszer azonnal újra működésbe lépett, visszahozta a liftet a tetőtéri szintre, és ott lezárta, miközben a liftajtót és a lakosztály bejárati ajtaját is ugyanazokkal az acél redőnyökkel biztosította, amelyek az ablakokat is eltakarták.

Lucas tudatában volt a pillanatnak, amikor megjelent a nap a horizonton. Lángolt a fejében, ezer kilós súlyként nehezedett a mellkasára, amikor az ágyra zuhant. Az utolsó gondolata, mielőtt a nap elrabolta az eszméletét, az volt, hogy Klemens csalinak használja Carmichaelt. Hogy ez a bosszú a vámpírjai haláláért a Rockford-fészekben.

---

[1] Úr (ír nyelven)

Tizenötödik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

– Nem tetszik ez nekem!

Lucas Nicholasra pillantott, egyáltalán nem lepte meg a hadnagya kijelentése. – Persze, hogy nem tetszik – jegyezte meg, aztán visszafordította figyelmét a lepukkant raktárépületre, ahol Alex a találkozót rendezte. – Én magam sem vagyok oda érte.

– Honnan tudjuk, hogy ki vagy mi vár odabent?– erőltette Nick.

Kathryn türelmetlen hangot adott ki. – Soha nem fogjuk megtudni, ha egész éjjel itt állunk!

– Valójában – mondta Lucas, és bocsánatkérő pillantást vetett rá –, most rögtön meg tudom mondani, ki van odabent. Az pedig Alex Carmichael.

– Meg tudod mondani – mondta halkan és elkomorodva. – Csak Carmichael? – kérdezte, és csalódottság hangzott minden szótagjából.

– Igen. Sajnálom, Kathryn!

– Te figyelmeztettél – mondta lemondóan. – Nem hittem neked!

Lucas vigasztalóan végigsimított a karján. – Az öcsédnincs itt, de ez nem jelenti azt, hogy Carmichael nem tudja, hol van. Okkal kérte, hogy találkozzunk.

– Persze.

– Nicholas – mondta Lucas, döntésre jutva.

– Atyám!

– Kathryn és én egyedül megyünk be. Te és Mason...

– Uram! CarmichaelKlemensé. Mi van, ha ez csapda?– követelte Nick, hangot adva Lucas saját aggodalmának.

– Ezért akarom, hogy te és Mason kint legyetek. Alexen kívül senki sincs abban az épületben, se ember, se vámpír. És úgy gondolom, egyedül is elbírok vele. De ha ez csapda, ha Klemens azt tervezi, hogy utánunk küld egy csapatot... akkor szükségem van rád itt kint, hogy őrködj, és készen állj arra, hogy hívd a csapatokat.

– Most is hívhatom őket, uram. Készenlétben állva várják a parancsot.

Lucas elgondolkodott. Ez az egész helyzet átkozottul furcsa volt. De Carmichael tisztességes ember volt, aki mindig is sanyargatta magát Klemens uralma alatt. Soha nem volt bátorsága elhagyni a másik vámpírlord területét, de ennek ellenére sok időt töltött Minneapolisban.

Megrázta a fejét. – Nincs itt senki, Nick. Gyere, Kathryn – mondta, és kinyújtotta a kezét –, nézzük meg, mit tud Alex mondani nekünk!

A lány a férfi kezére nézett, majd előhúzta helyette a Glockját. – Ebben Nickkel értek egyet – mondta komoran. – Nem tudom, ki ez a Klemens, de valami nem stimmel ezzel a találkozóval.

Nicholas jelentőségteljes pillantást vetett Lucasra, amit Lucas figyelmen kívül hagyott. – Ahogy akarod, acuisle! – mondta Kathrynnek. – De azért nézzük meg!

Az épület régi volt és jócskán megkopott. A tégla lyukacsos volt, a habarcs elég nagy darabokban hiányzott, hogy egy megfigyelő belekukucskálhatott volna, ha volt olyan ostoba, hogy a szemét az előbukkanó kis lyukakra tapassza. Lucas nem volt ennyire bolond. Odasétált a fémlemezzel bevont bejárati ajtóhoz, és óvatosan megrántotta a kilincset. Nem volt bezárva. Carmichael nyilvánvalóan várta őket.

Az ajtó kifelé nyílt. Ellenőrizte, hogy Kathryn készen áll-e, aztán kinyitotta az ajtót, és belépett a nő előtt. Lehet, hogy nem számított csapdára, de nem akarta Kathryn életét erre feltenni. Ő maga sokkal kevésbé volt megsemmisíthető, mint az emberi szeretője.

Kosz és por csikorgott a lábuk alatt, miközben átkeltek azon, ami egy kis recepció volt korábban. Az egyik sarokban egy ősöregfém íróasztal állt, mögötte pedig feltehetően egy darabokra tört szék maradványai. Telefon- és elektromos vezetékek álltak ki a falakból, és a betonpadlót barna gombára hasonlító szőnyegfoltok tarkították.

– Szép – jegyezte meg Kathryn.

– Alex azt mondta, hogy elhagyatott.

Egy második ajtó nyílt a belső térbe. Lucas odament hozzá, és látta, hogy az épület többi része valamiféle gyártóüzem lehetett. Volt egy nyitott központi terület, ahol a padlóhoz még mindig nehéz szerelvények voltak csavarozva, bár a berendezéseket nagyrészt eltávolították. Ami megmaradt, az felismerhetetlen volt, legalábbis Lucas számára. Mind a négy oldal körül volt egy nyitott félemelet, három különálló résszel, amelyek mindegyike a gyártási területre nézett. A félemelet falai mellett irodák sorakoztak, némelyiknek az ajtaja még mindig csukva volt, mások viszont szélesre tárva álltak. Bármilyen üveg is volt az ajtókban, vagy a mellettük lévő keretekben, az már régen eltűnt, és a padlót borította. A fémből készült korlát, amely egykor a félemelet és a nyitott gyárcsarnok közötti korlátot képezte, teljesen berozsdásodott, és nagy rések tátongtak rajta, ahol teljesen leesett vagy leszakadt.

Lucas tágra nyitott érzékekkel fürkészte a területet. A pillantása az ipari méretű liftre esett, amely viszonylag jó állapotban lévőnek látszott. Alex nyilvánvalóan saját használatra tartotta fenn, az épület többi részének rozzant állapota ellenére.

A dupla ajtó egy pillanattal később kinyílt, és maga Alex lépett ki rajta.

– Bocsásson meg, uram!Itt akartam várni, amikor megérkezik.

Lucas rövid biccentéssel fejezte ki a bocsánatkérés elfogadását.

– Alex, ő Kathryn Hunter, az FBI különleges ügynöke. Azt hiszem, még nem találkoztatok.

Alex halványan elmosolyodott.

– A hírhedt Hunter ügynök. Eléggé felbosszantotta Francoise-t.

– Nem tudom, miért. Hacsak valamelyiküknek nincs valami rejtegetni valója – felelte Kathryn hűvösen.

– Nagyon csodálom Daniel munkáját, Hunter ügynök. De sajnálatos módon ő nincs nálam.

Kathryn hallgatott, de Lucas zümmögésként érezte a feszültségét és a bizalmatlanságátaz idegei mentén.

– Miért vagyunk itt, Alex? – kérdezte, mert túl akart lenni az egészen.

– Kérem, uram – mondta, és a lift felé mutatott. – Amit mondani akarok, azt jobb, ha négyszemközt mondom el. Van egy nagyon kellemes, afféle lakásom odalent, egy hely arra az esetre, ha el kell menekülnöm. Senki sem tud róla, csak én. És most már persze Ön is.

Lucas csalást keresve tanulmányozta a másik vámpírt. Ha Alex megpróbálna nyíltan hazudni, Lucas észrevenné, de ezen túl nehéz volt megmondani. Alex nem tartozott hozzá. Mégis, Lucas területén volt, és tudnia kellett, hogy Kathryn legalábbis egy szavát sem hiszi el. Ennek ellenére teljesen nyugodtnak tűnt. Talán csak azért, mert a privátbúvóhelyén volt, egy olyan helyen, ahol biztonságban érezte magát. Vagy talán nem volt semmi rejtegetni valója.

– Rendben – egyezett bele Lucas. – Elég világos van Kathryn számára?

– Természetesen, uram! Gyakran dolgozom odalent.

– Kathryn?– Lucas kérdőn pillantott a nőre.

– Persze, miért ne?– A nő visszatette afegyverét a tokba, de Lucas észrevette, hogy nem kapcsolta be a biztosítópántot, és a keze könnyedén pihent a fegyver markolatán.

– Menj előre, Alex! – mondta Lucas, és a nyitott lift felé mutatott.

A lift simán ereszkedett lefelé. Az épület rossz állapota ellenére a vámpír láthatóan jó állapotban tartotta a liftet, aminek volt értelme, ha gyakran járt ide az alagsorba aludni. A biztonsági intézkedések hiánya meglepő volt, de talán többről volt szó, mint amit Lucas láthatott. Legalábbis Alex valószínűleg lezárhatná a liftet, és ezzel megközelíthetetlenné tenné az alsó szintet napközben.

Lucas felpillantott a liftajtó feletti emeletszámokra, és hirtelen elkomorult. Épp most hagyták el a B1-est, és a B2-esre ereszkedtek le.

– Van egy alagsor? – kérdezte élesen.

Alex bólintott.

– Ez az egyik oka annak, hogy megvettem ezt az épületet. Úgy tűnt, senki sem tudja, hogy az eredeti tulajdonosok mit tároltak idelent, de feltételezem, hogy hasznát vették a hűvös körülményeknek. A biztonság kedvéért megvizsgáltattam az egész területet szennyeződésekre, de itt nem találtam semmit.

Lucas elfogadta a magyarázatot, de nem tudta lerázni magáról az egyre erősödő rossz érzést ezzel a kis kalanddal kapcsolatban. Nyilvánvalóan Kathrynnek is fenntartásai voltak, mert az egyik oldalra és fél lépéssel mögé húzódott, amikor a lift lelassult. Védekező taktika 101. Soha ne adj az ellenségnek koncentrált célpontot.

Mielőtt a lift ajtajai kinyíltak volna, Lucas kiküldte az erejének egy szálát, ellenséget keresve. Alex bizonyára megérezte ezt, de egyáltalán nem tiltakozott, még csak győzködni sem próbálta, hogy nincs rá szükség. És hirtelen bevillant Lucasnak, hogy mi zavarja ebben a felállásban. Maga Alex volt az. Egyetlen vámpír sem szerette, ha behatolnak a búvóhelyére, különösen nem egy olyan erős vámpír, mint Lucas, aki ráadásul Alex urának esküdt ellensége. De nem arról volt szó, hogy Alex túl ideges lett volna, hanem arról, hogy túl nyugodt.

Lucason nem látszott semmi, de magában átkozta a saját arroganciáját, és hagyta, hogy az érzelmei kiszivárogjanak Nicholashoz, aki az emeleten várt Masonnal. Ha szar kerül a palacsintába, azt akarta, hogy Nick már az első pillanattól kezdve tudjon reagálni. Az ajtók kinyíltak, és kilépett az alagsorba, minden érzékszervével felmérve az egész területet. Semmi. Akkor miért...

– Bocsásson meg, uram! – szólalt meg Alex a háta mögül. – Nem hagyott más választást!

Lucas megpördülve azt látta, hogy Alex még mindig a nyitott liftajtóban állt, a bal keze pedig egy sor gombot nyomkodott a vezérlőpanelen. Lezárta a liftet? Vagy...

Lucas egy villanásnyi idő alatt megértette, mit tett Alex. Megragadta Kathrynt, és a lift hátsó falához dobta két másodperccel azelőtt, hogy a világ felrobbant volna, és az egész épület rájuk omlott volna.