10.-11. Fejezet

 

Tizedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Dél-Dakota, napjainkban

 

Kathryn káromkodott, miközben elhajtott a hajnaliszürkeségben. Óriási hiba volt lefeküdni Lucas Donlonnal. Soha nem randevúzott olyan férfiakkal, akikhez komolyan vonzódott. Persze, szerette a jóképű, intelligens férfiakat, de azok, akikkel randevúzott, ugyanazt keresték, mint ő – egy alkalmi kalandot, egy kis viszketés megvakarását, esetleg néhány kellemes közös vacsorát. Elvégre a férfiak állandóan ezt csinálták, miért ne tehetné ő is ugyanezt? A fivére azt mondta, hogy kerüli az elköteleződést, hogy miután egy életen át nevelte őt, nem vágyott arra, hogy mást neveljen, még férjet, vagy akár barátot sem. Mindig is tagadta ezt, de nem azért, mert nem volt igaz, hanem mert soha nem akarta, hogy a fiú azt higgye, teher volt, hogy valaha is megbánta volna akár csak egy napját is az életének.

De a szíve mélyén tudta, hogy a férfinak igaza van. Nem keresett kapcsolatot, nem vágyott arra, hogy megtalálja a tökéletes férfit, aki mellett megállapodhatna. Akkor mi a fenéért gyengült el annyira, hogy egyáltalán időt töltsön Lucasszal, nemhogy szexeljen vele? Szerette őt? A pokolba is, dehogy. Túl korai volt még ezt gondolni. De úgy vágyott rá, ahogy soha senki másra. Épp csak eljött, és máris semmi másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy mikor találkozik vele legközelebb. A teste már annyira érzékeny volt a férfi érintésére, hogy már a puszta gondolatára is megduzzadtak a mellei, a combjai pedig összeszorultak azolyan erős vágytól, hogy tudta, eljuthat a csúcsra, ha...pontosan... a... megfelelő... módon mozog. Megremegett, amikor egy miniorgazmus söpört végiga testén.

Ez nevetséges volt. Szörnyű. Teljes katasztrófa. El kell tűnnie Lucas Donlontól, amilyen messze és gyorsan csak lehet. Hála az égnek, hogy befejezte a nyomozást ebben a városban. Már csak azt kellett kitalálnia, mit tegyen a fivére felszerelésével, és már el is tűnhet innen. Biztosan nem hagyja Dan kameráit és cuccait Lucas farmján, bár tudta, hogy ott nagyobb biztonságban lenne, mint bárhol máshol. Sajnos az ő számára a farm volt valószínűleg a legkevésbé biztonságos hely a világon. Vagy valaha is.

Haza is küldhetné a cuccokat. Nem, még jobb lenne, ha az irodájába küldené. Egy gyors e-mail, hogy figyelmeztesse őket, hogy érkezik, és ők gondoskodnak róla, hogy addig ott tartsák, amíg vissza nem tér a szabadságáról. Vakációról. Milyen nevetséges! Inkább rémálom. A fivére még mindig eltűnt, ő pedig egy jóképű vámpírral dugva vesztegette az idejét. Megrázta a fejét. A jóképű a közelében sem járt Lucas Donlon leírásának.

Koncentrálj, Kathryn!Igen, a felszerelés. Oké, szóval elküldi. De ez azt jelentette, hogy biztonságosan be kellett csomagolni. Dan kamerái nem olyanok voltak, amiket egyszerűen bedobhatott egy FedEx-dobozba néhány hungarocell gömbbel. A lány a homlokát ráncolta. Látott egyáltalán FedExet a városban? Olyan méretűre lett volna szüksége, amelyik mind a csomagolással, mind a szállítással is foglalkozik, és nem emlékezett, hogy látott volna ilyet a környéken. Ami azt jelentette, hogy a közeli nagyvárosba kellene utaznia, a „nagy” relatív kifejezés. De ez időbe telne, és neki el kell mennie, mielőtt olyan későre járna, hogy bármilyen módon is észszerűvé válhatna a napnyugtáig való várakozás. Mert a teste máris a meztelen Lucas képével bombázta az agyát a combjai között... rajta, alatta, benne... Ó, Istenem, muszáj még néhány kilométert megtennie az úton, méghozzá gyorsan. Nem volt reptér. Nem volt megfelelő járat, és a repülőre várakozás további késlekedést jelentett, még több időt, hogy a teste megnyerje a harcot az agya ellen.

A GPS jelzése figyelmeztette, hogy megjelent előtte a főút.Végre! A primitív földútról az aszfaltra kanyarodott. A felkelő nap lángra lobbantotta a visszapillantó tükröt, amitől hunyorogni kényszerült, majdnem elvakította a visszatükröződő fény, mielőtt elfordította, és rálépett a gázpedálra, amennyire csak lehetett. Valószínűleg ki tudta volna magyarázni magát egy gyorshajtási bírság alól. A seriff végül is tudta, hogy ki ő, és...

Ez az! Az agya biztos jobban összezavarodott, mint gondolta, ha ilyen sokáig tartott, amíg rájött a nyilvánvalóra. Dan fényképezőgépét otthagyhatná a seriffnél. Ő majd megőrizné neki, ha másért nem is, szakmai udvariasságból.

Ezért kerülte az érzelmi összefonódásokat. Hülyét csináltak belőle.

Két órával később a kisváros már a háta mögött volt, miközben Minneapolis felé száguldott. Sutcliffe seriff örömmel segített neki, még azt is felajánlotta, hogy gondoskodik a megfelelő csomagolásról és szállításról, ha szüksége lenne rá. Kathryn visszautasította, nem volt biztos benne, hogy akar-e ilyen messzire menni. Minden attól függött volna, hogy hol van a fivére – és hogy milyen állapotban van, amikor megtalálja. Mert most jobban, mint valaha, meg volt győződve arról, hogy életben van, és hogy Alex Carmichaelnél van. Mit is mondott Lucas? Ha egy vámpír találkozott egy emberrel, aki tetszett neki, akkor egy időre hazavitte azt az embert, hogy játsszon vele, hogy megkóstolja.

És mi lehetett volna izgalmasabb egy olyan vámpír számára, mint Alex Carmichael, akinek a megélhetésétgyönyörű művészeti alkotásokadásvétele biztosította, mint néhány hét egy olyan emberrel, akinek csodálta a munkáit? Az öccse életben volt. Egyszerűen neki csak meg kell találnia őt és Carmichaelt, mielőtt elillanna az újdonság varázsa.

 

* * * *

 

Lucas nyugtalanul ébredve nyitotta ki a szemét, és egyáltalán nem volt felfrissülve a napi alvástól. Ritkán ébredt így, és még ritkábban álmodott. És soha nem álmodott arról az egyetlen alkalomról, amikor gyerekkorában a Donlon kastélyban járt. Az a látogatás jelentette ártatlanságának végét. Utána minden darabokra hullott, bár felnőttként megértette, hogy a dolgok már jóval azelőtt is egyre rosszabbra fordultak. Az anyja elvesztette a varrónői állását, ami elválasztotta őket az éhhaláltól. A kétségbeesés hajtotta vissza őt Kildare-be, hogy feláldozza a büszkeségét annak reményében, hogy segítséget kap az apjától, mielőtt túl késő lenne.

Ha aznap hajlandó lett volna eldobni a fiát, eldobni Lucast, akkor visszafogadták volna. Most már ezt is megértette. Brighid volt az egyetlen gyermekük, és az öreg DonalDonlon kétségbeesetten akart egy örököst biztosítani a birtokának, valakit, aki egyenes ági rokona. A felesége, Brighid anyja már túl öreg volt ahhoz, hogy újabb gyermeket szüljön, és az egyház nem engedte, hogy félreállítsa. Ezért hajlandó volt visszafogadni Brighidet, és hozzáadni őt valakihez, aki elfogadható az ő igényeinek, ha Brighidnek nem is, annak reményében, hogy biztosít törvényes örököst.

De Lucast szerette az anyja, a fogantatásának körülményei ellenére is. Hatévesen még nem értette, mit jelent a nemi erőszak, de később már igen. És csodálkozott, hogy az anyja ennek ellenére is szerette őt, olyan hevesszeretettel, hogy egy pillanatig sem kételkedett benne.

De a szeretet nem tett ételt az asztalra, nem fizette a szánalmas szobájuk bérleti díját. Így hát eladta az egyetlen dolgot, ami maradt neki. Saját magát. Lucas még mindig szégyellte, hogy miatta kényszerült ilyen szörnyű helyzetbe. Ezért is gondolt ritkán azokra az időkre. Ezért nem is akart ma este sem többet gondolni rájuk.

Felült, és mély lélegzetet vett. És Kathrynre gondolt. Felkapta a mobiltelefonját az oldalsó asztalról, és beütötte a számát. A hangposta válaszolt, ezért megszakította a kapcsolatot, és helyette a motelt tárcsázta.

– Motel – mondta egy férfihang, aki láthatóan nem érezte kötelességének, hogy közölje, melyik motelről van szó, hiszen csak egy volt a városban.

– Hunter, tizennyolcas szoba – kérte Lucas.

– Nem. Ma reggel kijelentkezett.

Lucas megdermedt. – Mit csinált? – kérdezte olyan hűvösen, hogy szegény éjszakai menedzser dadogva válaszolt.

– Ööö… Kijelentkezett, uram. Ma reggel az első dolga volt.

Lucas megszakította a kapcsolatot, és ledobta a telefont, mielőtt összemorzsolta volna. A nő elmenekült. Tudta, hogy valami nincs rendben a nő érzelmeivel, amikor reggel elment, és most már értette. Nem arról volt szó, hogy nem érzett semmit iránta, mert tudta, hogy igen. Épp annyira akarta őt, mint amennyire ő akarta a nőt tegnap este, és még ma reggel is egyértelműen maradni akart. Akkor miért hagyta el a várost ilyen hirtelen?

A férfi csettintett az ujjaival, amikor ráébredt. Kathryn irányításmániás volt. Mi a fenéért lett volna másért FBI-ügynök, egyike azoknak a merev feszült klónoknak az egyforma öltönyükben és nyakkendőjükben? Ez sugárzott róla az első este, amikor találkozott vele, a végig begombolt blúzában és a takaros nadrágkosztümjében. Mindig ura a helyzetnek. De az érzelmek terén nem, főleg akkor nem, amikor úgy röpködtek a szikrák, mint tegnap este közöttük. Kathryn nem azért menekült el, mert nem akarta őt, hanem mert akarta. És ez megrémítette őt. Végre valami, amit nem tudott irányítani, ezért inkább elmenekült a helyszínről, minthogy szembenézzen vele. Újra felkapta a mobiltelefont, hogy felhívja a lányt a nyilvánvaló gyávasága miatt, de meggondolta magát. Nem kell könyörögnie egy nő figyelme után. Általában ők jöttek hozzá esdekelve. Ez most nem, és ez felbosszantotta. De volt más módja is, hogy sarokba szorítsa a személyes FBI-ügynökét, és szándékában állt...

Megcsörrent a telefonja. – Igen, Nick – vette fel.

– Uram, van egy célpontunk, hogy visszavágjunk Klemensnek!

Lucas felmordult mélyen a mellkasából. – Kurva jó! Hol van?

– Rockfordban. Száz mérföldre Chicagótól, többé-kevésbé.

– Akkor repülnünk kell. Készítsd elő a gépet, és hívd fel Minneapolist!Klemens tudni fogja, amint átlépem a határt, úgyhogy egy helikopter várjon ránk Chicagóban. Onnan helikopterrel megyünk Rockfordba. És mondd meg Thadnek, hogy meg van hívva a bulira. Hozhatja bármelyik túlélőjét, aki tud harcolni. Civileket nem. Csak harcosokat. Ez nem lesz szép.

– Igen, uram, amikor...

– Tíz percen belül álljanak elő a terepjárók! A visszavágás ördögi, barátom!

 

 

Tizenegyedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Thad már várta őket, amikor leszálltak a chicagói magánreptéren, amely a várostól északra fekvő peremvárosban volt. Chicago minden értelemben Klemens szülővárosa volt. Ott született emberként, és most vámpírként onnan uralkodott. Mostanra már tudnia kellett, hogy Lucas átlépett a területére, bár azt még nem tudta, hogy pontosan hol. És mire rájönne, Lucas már mozgásban lesz. Lucas ma este nem irigyelte a Klemenshez legközelebb álló vámpírokat. Ők fogják elviselni a vámpírlord haragjának fő terhét, és a pletykák szerint Klemens senkit sem kímélt, amikorelégedetlen volt.

– Csak kettőt hoztam a fészekből, uram – mondta Thad. – Többen is akartak jönni, de azt mondta, csak harcosok jöhetnek, úgyhogy...

– Természetesen. Ez véres lesz, Thad! Tudom, hogy te elbírsz vele, de mi lesz a többiekkel?

– Mindketten képzett harcosok, uram, és jól motiváltak.

– Bízom az ítélőképességedben! Zelma – mondta, és megfordult, hogy üdvözölje Minneapolis fészkének vezetőjét, aki közben csatlakozott hozzájuk. – Minden készen áll?

Zelma ugyanolyan fekete harci öltözéket viselt, mint a férfiak. A legfeljebb 165 centi magas nő eltörpült Lucas és a többi harcos mellett, de csupa izom és ügyesség volt. Nő vagy sem, Lucas látta őt harcolni, és nem volt kétsége afelől, hogy beveszi az esti buliba.

– A szállítóhelikopter már vár, uram – válaszolta a nő. – Thad harmadmagával, és az Ön tízesével együtt húszan leszünk, mire odaérünk.

Gyors léptekkel indultak meg az aszfalton a várakozó helikopter felé. – Van felderítés a helyszínen?– kérdezte Lucas.

– Két felderítőt küldtem előre, amint Nick hívott. Ők két külön terepjáróval mentek, arra az esetre, ha szükségünk lenne földi szállításra, amint odaérünk.

– Jó ötlet! Mit tudsz a helyről?

– Régebbi ház, kétszintes téglaépület, kilenc hektáron, ami a javunkra szól. Pokoli egy kibaszottperemvárosban csatázni. Ezen a helyen sok fa van, sok fedezék. Csak egy út van, ha autóval közelítik meg. Egy kis patak felett vezet át egy hídon. Egy ősrégi melléképület, amit az embereim szerint nem is használnak. A legutóbbi jelentés szerint az egyikük megpróbált közelebb menni, hogy biztosra menjen, és esetleg a ház belsejéből megszámolhassa a létszámot.

– Nem akarom, hogy Klemens emberei figyelmeztetést kapjanak, Zelma! Ha nem tudja csendben csinálni, mondd meg neki, hogy vonuljon vissza!

– Én is ezt mondtam neki, uram. Mindketten ismerik az alapszabályokat.– Megcsörrent a telefonja, és ránézett a kijelzőre. – A felderítők – mondta Lucasnak, majd felvette a hívást. – Jelentést!

Amíg Zelma megkapta a felderítői jelentést, Lucas és a többiek felkapaszkodtak a helikopterre, és elhelyezkedtek a már bent lévő vámpírok között. Lucas és Nick a legelöl lévő két ülésre telepedett le. A többiek mélyebbre húzódtak az utastérben. Ez elárul valamit, gondolta magában Lucas, hogy szükségesnek érezte, hogy rendelkezzen három ilyen nehéz szállítóhelikopterrel. A Klemensszel folytatott határvitái azóta tartottak, amióta csak vissza tudott emlékezni, szinte attól a naptól kezdve, amikor Klemens először foglalta el magának a Középnyugati Területet. Klemens soha nem volt elégedett a birtokainak határaival, még akkor sem, ha a határokat már jóval azelőtt meghúzták és jól meghatározták, hogy ő hatalomra került volna. Lucas közel száz éve uralkodott a Síkvidéki területen, mielőtt Klemens megjelent a szomszédban. És a fattyú azóta is szálka volt a szemében.

Odanézett, amikor Zelma felszállt a helikopterre. Nick felállt, hagyva, hogy a nő elfoglalja a kettejük közötti ülést, hogy mindketten hallhassák a jelentését. Mielőtt újra leült volna, behajolt a pilótafülkébe, és kiadta a parancsot a felszállásra.

A helikopter zaja gyorsan felerősödött. Lucas megragadta az ülése fölött lógó fejhallgatót, és feltette, ahogy Zelma és Nick is. Zelma Lucasra pillantott, és látva a biccentését, elővett egy iPadet, és nemcsak a ház képét, hanem a terület térképét is előhívta.

– Klemensmindössze tíz évvel ezelőtt vásárolta meg ezt a helyet. A régi ingatlanhirdetés még mindig megvan, és a számítógépes fickóm előhívta a telekkönyvi kivonatot az adóügyi nyilvántartásból. A cserkészeknek is megvan, és azt mondják, elég pontos. A környező tájat persze nem mutatja, de engem inkább az építmények érdekelnek.

Lucas bólintott. – Mi a helyzet a számokkal?

– A felderítő, aki megnézte, nem mestervámpír, úgyhogy ez csak a legjobb tipp. Azt mondja, több mint tíz, kevesebb mint húsz. Mind a földszinten és „feltételezése szerint” az alagsorban.

– Az alagsor szinte biztos – jegyezte meg Nick.

– Egyetértek – mondta Zelma. – És azt kell feltételeznünk, hogy a harcosok száma az ő becslésének a felső határán van. Ha kevesebb, rendben. Ha nem, akkor is felkészültünk.

– Nem a számok miatt aggódom – emlékeztette őket Lucas türelmetlenül. – Amint a helyszínen vagyok, tudni fogom, kik vannak abban a házban.

Zelma láthatóan szégyenkezve lehajtotta a fejét.

– Elnézést, uram!

Lucas megértően bólintott. Érezte, ahogy a nagy helikoptert megtöltő vámpírokban kezd felerősödni a harci vágy, a vér és az erőszak iránti éhség. Zelma erős vámpír volt, és jó vezető, de még ő sem volt immunis rá. Sőt, még Nick szeme is kezdett izzani a peremén, ahogy az ereje felemelkedett a levegőben sűrűsödő erőszakra válaszul, és Nick több csatát látott Lucas oldalán, mint bárki más itt.

Lucas átvette Zelmától az iPadet, és tanulmányozta a célpontot. Közvetlenül a ház körül nem volt fedezék. A nyílt terepen és felfelé kellett megközelíteniük, de ha Klemens emberei nem számítanak rájuk, ez nem jelenthet gondot. A kérdés az volt, hogy Klemensküldött-e riasztást az összes vámpírjának, amikor rájött, hogy Lucas átlépte a határát.

– Fel tudod hívni a felderítőidet anélkül, hogy elárulnád a helyzetüket? – kérdezte Zelmától.

– Igen, uram.

– Csináld! Kérdezd meg, látták-e bármilyen jelét annak, hogy figyelmeztették Klemens embereit, bármilyen hirtelen aktivitást az őrség tevékenységében.

– Klemens tudja, hogy itt van – hibázott rá a nő.

– Természetesen. De gondolt-e arra, hogy figyelmeztesse ezt a bizonyos helyet?

Zelma hüvelykujjai röpködtek, amikor úgy döntött, hogy sms-ben lép kapcsolatba a felderítőivel. A helikopterben túlságosan is hangossá vált a zajszint a kiabált beszélgetésen kívül. Vigyora egyre szélesedett, ahogy elolvasta a választ, és amikor felnézett, a szemei vörösen izzottak a lelkesedéstől.

– Semmi, uram! Egyetlen őrszemet lokalizáltak, és az ön parancsára kiiktatják.

Lucas a homlokát ráncolta. Ha ez az ő egyik határ menti állomáshelye lenne, akkor legalább két harcos lenne állandó őrjáratban. Másrészt ez a bizonyos ház nem volt olyan messze Klemens chicagói főhadiszállásától, így talán eléggé biztonságban érezték magukat ahhoz, hogy ne fáradjanak ilyesmivel. Hamarosan rájönnek a tévedésükre.

– Mondd meg nekik, hogy várjanak, amíg odaérek. A saját szememmel akarom látni, mielőtt bármibe is belekezdenénk.– Megnyomott egy kapcsolót, és a fejhallgatón keresztül a pilótához szólt: – Várható érkezés?

– Tizenkét perc, uram. Egy egymérföldnyirelévő mezőn szállunk le, szélárnyékban. Nem hallhatnak semmit.

– Kiváló! – Egy mérföldes futás semmiség volt a vámpírjainak, de biztosnak kell lennie abban, hogy ismerik a harci tervet. Amint talajt érnek és futni kezdenek, máris indul a vadászat, a vérük felpezsdül, az adrenalin pedig felbugyog bennük.

Lucas vadul elvigyorodott. Ez édes lesz.

 

* * * *

 

Lucas tökéletesen mozdulatlanul állt, és az öreg házra meredt. Ahogy Zelma ingatlanfotója mutatta, egy régebbi, kétszintes téglaépület volt, rézsútos tetővel és egy kis napozóterasszal az egyik oldalon. Hagyta, hogy az ereje könnyedén végigfussona házon, beosonva minden résbe, szekrénybe és tárolóba, fel minden lépcsőn és le a pincébe. Elmosolyodott. Klemens dühös lesz.

– Tizenhét vámpír, egy a mester – mormolta. – És egyetlen ember sem.– Ez utóbbi megkönnyebbülés volt. Az emberek nagyban megnehezítették volna a ma esti feladatát. A mesterrel majd ő maga foglalkozik, bár Nick vagy akár Zelma is valószínűleg képes lenne rá.

– A felderítőknek igazuk volt, csak az az egy őrszem van. Iktassátok ki őt most! Csendben, Zelma. Nem akarok riasztást! Lerohanjuk őket. Egy villámtámadás, körülvesszük a házat, elsöprő erővel. Nyilvánvalóan nem várnak senkit, rám pedig pokolian biztos, hogy nem számítanak.

Zelma egyetlen szót mondott a gégemikrofonjába. Lucas kivételével mindannyian hasonló kommunikációs felszerelést viseltek. Neki nem volt szüksége elektronikára ahhoz, hogy kommunikáljon a vámpírjaival, legalábbis ha egyszer teljes mértékben szabadjára engedte az erejét.

– Készen állok, uram – suttogta Zelma és Nick szinte egyszerre.

Lucas lassan elindult felfelé a dombra, minden egyes lépéssel egy kicsit jobban meglazítva féken tartott erejét.Emberek között élni azt jelentette, hogy álarcot kell viselni. Nem csak egy vonzó arcot, amit a helyiek látnak, hanem szorosan visszafogni az erejét, hogy úgy tudjon közlekedni az utcán, hogy ne lökdösse félre az embereket és a vámpírokat, ne rengjenek a falak, ha dühbe gurul, vagy ne juttasson emberekkel teli szobákat irracionális pánikba, amit nem értettek. Ő egy vámpírlord volt. A megtestesült hatalom volt, de ritkán mutatta meg a világnak az igazi arcát.

A mai este egyike volt ezeknek az alkalmaknak, és élvezte ennek a szépségét, ahogy az ereje kiáradt, körülvette őt, várva, hogy megcsapolja, hogy megízlelje az ellenség vérének ízét. A Lucas körüli sötétséget aranyló tűz világította meg, ahogy a szemei jelezték erejének felemelkedését. Természetellenes szelek kezdték hajlítgatni a fákat a feje fölött, egyre erősebbé válva, míg végül maguk a fák is meghajoltak előtte, vastag törzseik nyögve adták meg magukat a megállíthatatlan erőnek. Lucas előre lendítette a karját, összegyűjtötte a szelet, és a ház felé lökte. A szél mennydörgő robajjal csapódott be, mint egy hangrobbanás. Az ablakok megrepedeztek, majd összetörtek. Zsindelyek repültek le a tetőről, a napozóterasz pedig összedőlt.

A ház belsejéből hallotta a döbbenet és a félelem első kiáltásait. Bármennyire is elszántak voltak Klemens harcosai, épp most tudatosult bennük, hogy egy szörnyeteg várakozik odakint a sötétben. És tudták, hogy a halál jött bejelentkezni.

– Menjetek – suttogta Lucas a szélbe, és minden vámpírja úgy hallotta, mintha egyenesen a fülükbe beszélt volna. Üvöltéssel válaszoltak, bedöntötték az ablakokat és az ajtókat, minden oldalról berontottak a házba, és vérért üvöltöttek. Lucas egyre mélyebbre öntötte a lényét a házba, elárasztva a levegőt rémülettel, minden rémálommal, amit az ellenségei valaha is álmodtak. A sikolyok akkor kezdődtek, amikor a vámpírjai lecsaptak, a szinte halhatatlan lények hitetlenkedő kiáltásai, miközben meghaltak.

Lucas figyelme egyetlen vámpír felé fordult a ház egyik sarkában, a kandalló közelében. Ez volt a mestervámpír, Klemens jelenlévő teremtményei közül a legerősebb.

– Az enyém! – mondta, és besétált a tátongó lyukon, ahol egykor a bejárati ajtó volt.

Több vámpírja is körülvette Lucast, ahogy előre sétált. Még mindig folyt a küzdelem a ház mélyén, néhány elszánt harcos még harcolt az elkerülhetetlen ellen. De a mestervámpír támadóállásba guggolva várta Lucast, ujjai karmokká görbültek, és agyaraiból vér csöpögött az alsó ajkára. A szemei vadul csillogtak a félelemtől, ahogy Lucasra nézett, de tele voltak elszántsággal is. Túl fiatal volt ahhoz, hogy tudja, a sorsa már eldőlt. Mégis, Lucasnak csodálnia kellett a bátorságát, hogy ilyen sokáig kitartott – és hogy egyáltalán talpon maradt Lucas erejével szemben.

Ideje véget vetni ennek.

– Térdre! – parancsolta Lucas halkan, és egy pörölycsapásnyi erővel térdre kényszerítette a vámpírt.

Az ifjú mester felnyögött a fájdalomtól, ahogy a térdei a keményfapadlóhoz koppantak.

– Milyen utasítást adott neked Klemens?

A vámpír a környező vámpírokra pillantott, majd dacosan Lucas szemébe nézett. Tudta, ahogy Lucas is tudta, hogy Klemens hamarosan útra kel, ha már nem volt ott. Az, hogy Lucas betört Klemens területére, elég lett volna ahhoz, hogy a chicagói vámpírlord riadókészültségbe kerüljön, de az, hogy egyszerre ennyi vámpírja halt erőszakos halált, jelzőfényként kellene jeleznie neki, hol támadott Lucas. És ez az ifjú vámpírmester úgy gondolta, hogy ki tud tartani, amíg az atyja megérkezik.

Lucas elmosolyodott.

– Sosem ér ide időben – mondta a vámpírnak szinte szomorúan. – Én már régen eltűntem, és te is!

A vámpír pislantott, amikor felfogta Lucas szavainak értelmét, de dacos maradt.

– Ki tudom szedni az elmédből, fiú – morogta Lucas türelmetlenül. – Kevésbé lesz fájdalmas, ha egyszerűen elmondod.

A vámpír válaszul egy vércsomót köpött Lucas lábához, mire Lucas felnevetett. – Tetszik a lélekjelenléted. Kár, hogy arra a szemét Klemensre pazarolod. Akkor hát a nehezebbik úton.

Lucas beleküldte az erejét az ifjú mester agyába, már akkor mozgásképtelenné téve őt, miközben átfésülte a vámpír gondolatait. Gyorsan átfutott a közelmúlt emlékein, látta Klemens gyűlölködő arcát, majd egy széfet. A pincében. Milyen különös.

Visszahúzódott a foglya fejéből, és elhátrált egy lépést. A vámpír előrebukott, a feje lelógott, az álla szinte megérintette a mellkasát. De még mindig lélegzett. Lucas a foglyát nézte. Mindent megkapott tőle, amire szüksége volt, vagy legalábbis mindent, amit a vámpír adni tudott neki. Már csak a halál maradt hátra. Nem engedhette meg magának, hogy életben hagyja az ellenséges vámpírt, de fájdalommentesen is megölheti.

A fiatal vámpírmester nyilvánvalóan nagy erőfeszítéssel felemelte a fejét. A szemei fókuszálatlanok voltak, és többször is pislogott, mielőtt újra képes volt gyűlöletét Lucasra vetni. – Az atyám meg fog ölni téged! – hörögte. – Találkozunk a pokolban!

– Valószínűleg – felelte Lucas vidáman, majd ököllel a vámpír mellkasába csapott, és kitépte a szívét. – De ott sokkal előbb fogod látni szeretett atyádat, mint engem!

A vámpír porrá omlott. Lucas vámpírjai káromkodva hátraléptek gyorsan, hogy ne csapódjon belőle semmi rájuk. Hogy miért fáradtak ezzel, azt Lucas nem tudta, hiszen már így is bőségesen borította őket az ellenségeik vére.

– Nicholas – mondta már-már hanyagul.

– Atyám?

– Van egy széf a pincében. Mindent akarok, ami benne van! Mindent! Zelma, hívd ide azt a helikoptert, hogy felszedjen minket, aztán utasítsdkét emberedet, hogy hajtsák el a terepjárókat. Azt akarom, hogy még előttünk elmenjenek!

Miközben Nick és Zelma rohantak, hogy teljesítsék a parancsait, Lucas körbepillantott a lerombolt házban. Az emberei szó szerint vették az utasítását, minden oldalról érkeztek. Minden ajtó és ablak, amit látott, tönkrement, és valaki ténylegesen áttört a falon a napozóterasz felől. A levegő sűrű volt a túl sok halott vámpír porától. Dohos bűz volt, régi vérrel átitatva. Hallotta, ahogy a helikopter megérkezve a feje felett lebeg, és gyorsan visszasétált a házon keresztül. Lehet, hogy nem zavarta a halott ellenségei szaga, de azt sem akarta, hogy a helikopter rotorjai által felkavartporuk beborítsa. Addig ment, amíg a sötét fák alá nem ért, aztán kihasználta az alkalmat, és a tudatát Klemens keresésére irányította.

Ah. Ott volt. És olyan dühös, mint egy pulykakakas.

Nicholas, küldte az üzenetet hadnagya elméjébe. Mindenkit azonnal irányíts a helikopterre!

Érezte Nicholas figyelmét, majd vámpírharcosainak kapkodó érzelmeit, ahogy sietve engedelmeskedtek. A terepjárók már el is tűntek, vörös hátsó lámpáik átvillantak a fák között, ahogy a főútra kanyarodtak, Chicagótólelfelé távolodva, hogy elkerüljék Klemens érkező bandáját az úton. Az iowai határ felé vették az irányt, ami Lucas területe volt, és kevesebb, mint száz mérföldre volt tőlük. Vámpírsebességgel ez alig több mint egy órányi út volt. Lucas és a helikopteren lévő csapata egyenesen Minneapolisba repülnek majd. A repülőgép, amely Chicagóba repítette őket, már elindult, és ott várta őket. De Lucas megint Minneapolisban alszik napközben. Bár ezúttal a saját magánlakosztályában, nem pedig a minneapolisi ház alagsori pincekamrájában, bármennyire is kényelmes volt.

A közelgő nap és a lezuhanó adrenalinszintje következtében Lucas határozottan készen állt a pihenésre. Az éjszaka elvégzett munkával azonban elégedett volt. BeintettKlemensnekazzal, hogy a saját fővárosába repült egy támadás miatt, majd megsemmisítette a vámpírlord tizenhét harcosát, és ellopott minden adatot, ami a széfben volt. Nagyon kielégítő éjszaka volt, egyértelműen a jófiúké – amiben nem kételkedett, hogy ő és a vámpírjai azok voltak. Már alig várta, hogy a minneapolisilakosztály méretre készített óriási ágyába zuhanhasson. Már csak egy dolog hiányzott ahhoz, hogy ez az éjszaka tökéletes legyen. Kathryn Hunter. De valahogy kételkedett benne, hogy a nő várna rá.

 

* * * *

 

Minneapolis, MN

 

 

Kathrynbágyadtan ébredt, megzavarta a fény teljes hiánya. Két teljes másodpercig tartott a riadalma, mire regisztrálta a szálloda hangjait és illatait. Aha. Minneapolis. Hotel. Sötétítő függönyök. Tegnap egész nap hajtott, hogy este aztán találkozzon Carmichaellel a galériájában. De annyira kimerült volt, mire megérkezett az ikervárosokba, hogy bölcsen elhalasztotta a konfrontációt, és inkább egyenesen az ágyba zuhant. Lehet, hogy jelvényt viselt, de Carmichael vámpír volt, és ő a legkevésbé sem volt öngyilkos hajlamú. A legkevésbé sem akartaa férfit kihívni, amikor túl fáradt volt ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon.

A mobiljáért tapogatózott, hogy ellenőrizze az időt, és meglepődve látta, hogy sikerült néhány órát aludnia. Persze most már teljesen felébredt, és ott állt előtte egy egész nap,amikor semmi mással nem tudott foglalkozni, csak várni a naplementét és a vámpírokat.

Kigurult az ágyból, és beindította a kávéfőzőt. Miután az első életmentő csésze koffein a gyomrába került, megnézte az e-mailjeit, indokolatlanul reménykedve valamire Danieltől vagy akár az ügynökétől, Pennytől. De nem volt szerencséje. Nem mintha igazán számított volna rá.

Az időtöltés olyan módjai után kutatva, amelyek nem az egész napos tévézésről szóltak, úgy döntött, hogy papírra vet mindent, amit tud – egy idővonalat, amely Dan utolsó ismert tevékenységével kezdődik, és amelyhez hozzáad mindent, amit eddig felfedezett. Ez egy óráig tartott, és nem vezetett sehová. Nem volt szüksége vizuális segédeszközre ahhoz, hogy tudja az ügy részleteit. Bevésődtek az agya hátsó részébe. Akárhányszor becsukta a szemét, mindig látta őket, mint egy nonstop videoképernyőt, amely újra és újra megismétlődött.

Végül, hogy megőrizze maradék józan eszét, felvette az edzőruháját, beleértve a téli leggingset is, amelyet kifejezetten erre az útra csomagolt, és lement a lifttel az előcsarnokba. A szállodában volt edzőterem, de amire igazán szüksége volt, az a friss levegő és a napfény. Egy csapat öltönyös férfi lepte el a recepciót, ezért átment a portaszolgálathoz, amely ebben a korai órában még üres volt. A sok turisztikai brosúra között elrejtőzve talált egy futótérképet, amely számos kiváló útvonalat részletezett, állóképesség és edzettségi szint szerinti bontásban. Mivel Kathryn minden nap futott, és ebbe nem számított bele az extra edzés, amelyet az Iroda terepfutó pályáin végzett, a legnehezebb útvonalat választotta, felhúzta a melegítője kapucniját, és elindult a napsütéses minneapolisi reggelbe.

Az útvonal felénél ugyanannak a hatalmas bevásárlóközpontnak a közelében találta magát, ahol azt a fekete ruhát vásárolta, amelyet Lucas klubjában viselt pénteken, éppen két nappal ezelőtt. Amikor felidézte, hogy mikor viselte a ruhát, eszébe jutott, ahogy Lucas segített neki levenni a ruhát, ami aztán eszébe juttatta az egyszerű fehér melltartót, amit a ruha alatt viselt. Összehúzta a szemöldökét. Csak a közönséges, munkában viselt melltartóját pakolta be, leszámítva a sportmelltartóját, ami még rosszabb volt. De a Lucasszal való meztelenkedés miatt a melltartóválasztása nehézkesnek tűnt. Akkor volt értelme, amikor dolgozott. Nem lehetett, hogy valami csipkés izé körvonalazódjon a pamutblúzai alatt, nem lehetett, hogy a mellei ugrándozzanakminden egyes lépésnél. De ez nem jelentette azt, hogy mindig észnél kell lennie. Különben is, egy lánynak sosem lehet túl sok fehérneműje.

Ez volt az ő története, és ő ragaszkodott hozzá.

Megszületett a döntés. Kathrynmegfordult, és bekocogott magába a bevásárlóközpontba. Tudta, hogy van odabent egy Victoria’sSecret üzlet, mert már aznap is elment mellette, amikor a ruhát vette. Ha tudta volna, hogy le fog vetkőzni Lucas Donlon előtt, talán megállt volna. De ma reggel könnyedén megtalálta, és egy pillanatnyi tétovázást követően – amikor megpillantotta a tükörképét a kirakatüvegben – elindult befelé. Leggingsben és kapucnis felsőben, smink nélkül, lófarokba összefogott izzadt haja betűrve egy baseballsapka alá, nyilvánvalóan nem fehérneművásárláshoz volt öltözve. Majdnem be sem ment, de aztán kilépett két nő, és olyan pillantásokat vetettek rá, amilyeneket általában csak azokra szoktak vetni, akik az utcasarkon próbálnak pénzt koldulni piára. Ez eldöntötte a dolgot. Kathryn apja mindig is azt állította, hogy az egyetlen módja annak, hogy biztos legyen benne, hogy Kathrynmegtesz valamit, ha azt sugallja, hogy nem képes rá. Azt hitte, már kinőtte ezt a késztetést, főleg miután elég idős lett ahhoz, hogy rájöjjön, az apja ezt használja ellene. De úgy tűnik, még mindig működött.

Elutasító pillantást vetve a két nőre, lerántotta a baseballsapkáját, lehúzta a hajgumit a lófarokról, szétrázta a haját, majd besétált a boltba.

Egy órával később majdnem kétszáz dollárt költött fehérneműkre, amelyeket valószínűleg rajta kívül senki sem fog látni. Csak az ég tudta, hogy nem azt a gyönyörű, tengerhabzöld csipke- és selyemszettet fogja viselni a munkahelyén, és mivel az volt az egyetlen hely, ahová valaha is járt...Nos, igen. Alkalmanként randevúzott, és mindig táncolhatott benne a lakása körül.

Az üzletből kilépve megállt, a táskát a lába mellé tette a földre, a haját ismét összefogta lófarokba, és letakarta a sapkájával. Aztán a karjára akasztotta a táskát, és felkészült a szállodába való visszafutásra.

Mire besietett az előcsarnokba, egyszerre volt izzadt és fázott. Az ég, amely korábban még napos volt, beborult. Nem volt elég hideg ahhoz, hogy havazzon, de az utolsó mérföldön szemerkélt az eső, és a futóruhája nem esőre való. Arról nem is beszélve, hogy aggódott, hogy tönkremegy az új, drága fehérneműje.

Felrohant a negyedik emeleti szobájába, és a lépcsőn ment, hogy ne kelljen senkit arra kényszeríteni, hogy osztozzon a liften a büdös, izzadt énjével. Levetkőzött, vett egy hosszú, forró zuhanyt, és elheveredett az ágyon, ahol a repülőgépre hozott olvasnivalója várta. Két oldalig jutott, mielőtt elaludt.

Azt álmodta, hogy Lucas Donlonnal szeretkezik, és bűntudattal ébredt, amiért nem szólt neki, hogy elmegy, nem köszönt el tőle, és még csak üzenetet sem hagyott. Általában nem volt ilyen gyáva. Talán ma este felhívhatná. Több száz mérföldes távolság biztonságából beszélne vele. Még mindig mondhatná, hogy az utolsó pillanatban döntött így, és őszintén elmondhatta volna, hogy olyan fáradt volt, amikor tegnap este megérkezett, hogy egyenesen az ágyba zuhant.

Bejelentkezett a laptopjára, és megnézte Alex Carmichael galériájának weboldalát. Tegnap nyílt egy új kiállítás, de ma este volt a nagy gálamegnyitó. Az órára pillantott, és tudta, hogy nem fog időben odaérni. Komolyan összekócolódott, és meg kellett mosnia és szárítania a haját, mielőtt a trendi típusok közé keveredik. Megvonta a vállát. Jobb, ha divatosan késik és jól néz ki, mint az alternatíva.