20.-21.-Epilógus

 

Huszadik fejezet

 

 

Lucas épp befejezte a Nickkel folytatott telefonhívást, amikor Kathryn végre kipirultan és elégedetten kijött a hálószobából. Lucas mindkettőt magának tulajdonította. Mindkettőtől távol volt, amikor ma este felébredt. Már azelőtt tudta, hogy maga alatt van, mielőtt felébredt volna. A vér, amit az elmúlt napokban vett tőle, elárultaa jelenlétét, és megengedte neki, hogy megérezze a nő szomorúságát és még sok mást is.

– Jobban érzed magad? – kérdezte feleslegesen.

Odalépett a férfihez, és egyik kezét az arcára tette, miközben megcsókolta. – Hála neked! – mormogta, majd hátralépett, és azt mondta: – A helyedben porig égetném azt a szörnyű kastélyt, mindennel együtt, ami benne van!

– Ha rajtam múlna, én is felgyújtanám. De ez nem az én döntésem.

Kathryn a homlokát ráncolta. – Azt hittem, mivel legyőzted őt...

– Megöltem – javította ki Lucas.

A nő ajkai összeszorultak, de bólintott. – Mivel megölted, minden, ami az övé, a tiéd lesz?

– Ha akarnám, igen, de nem akarom. Biztonságban tartom a népét, amíg nem bukkan fel egy állandó lord.

– És ez hogyan működik?

Lucas mosolyra húzta a szája egyik sarkát.

– Elmondanám, Hunter ügynök, de akkor meg kelleneölnöm Önt! – Gyorsan megmozdulva átkarolta a nő derekát, és magához rántotta. – És én határozottan nem akarlak megölni, Katie-m. Sokkal jobb dolgokat is tehetek azzal a buja testeddel!

Kathryn elvörösödött a nyilvánvaló gyönyörtől, és megpróbálta ellökni magától.

– Tartsd meg a vámpírtitkaidat! Nem érdekel!

Lucas felnevetett, és még egyszer végigsimított a lány feszes fenekén, mielőtt elengedte volna.

– Ma este visszamegyünk Dél-Dakotába. És azt hiszem, ott kell keresned a fivéredet.

A lány azonnal kijózanodott, és a férfi szinte megbánta, hogy emlékeztette. Majdnem. Mert tudta, hogy a nőt mindennél jobban kísérti az öccse hiánya. Ha Lucas megoldhatná ezt az egy problémát a számára, boldog lenne, de már régen felhagyott azzal, hogy higgyen a boldog befejezésben.

– Igazad van – értett egyet a lány. – Ez...– Egy legyintéssel az ikervárosokra mutatott, amelyek fényei éppen a nagy ablakok mögött csillogtak. – Ez egy rossz döntés volt a részemről. Vissza kell térnem a kezdetekhez, az elsődleges elvekhez. Újra kezdem, mindenkit újra kikérdezek, minden helyet újra átnézek. Valamit kihagytam. Csak ki kell találnom, hogy mit.

– Segítek neked – biztosította Lucas. – Az embereim segíteni fognak neked...

– Meg kell találnom őt, Lucas! Így vagy úgy. Ha nem találom meg... – Elfordította a tekintetét, szája és keze összeszorult, miközben igyekezett visszatartani a kék szemében csillogó könnyeket. – Meg kell találnom őt! – suttogta, szinte magának.

Lucas átkarolta a lányt, és gyengéden átölelte, mint egy kristálydarabot, ami összetörik, ha túl szorosan tartják. Csak remélni tudta, hogy Kathryn ennél szívósabb, mert Kurt már mindenhol kereste az öccsét, olyan helyeken, ahová Kathryn soha nem merészkedett volna, és nem talált nyomot. Daniel Hunter eltűnt a semmiben, és Lucas kezdte azt hinni, hogy így is marad.

 

* * * *

 

Kietlen Pusztaság, Dél-Dakota

 

Kurt felgyorsította a lépteit, ahogy a BenReifel Látogatói Központhoz közeledett. Korábban leparkolt a terepjárójával az oldalsó parkolóban, mielőtt elindult volna az isten háta mögé. Ma este a szokásosnál korábban akart fejezni. Lucas és a legtöbb harcos a városon kívül volt. Tegnap este harcoltak és legyőzték Klemenst a chicagói búvóhelyén, és ma késő este fognak haza jönni. A klub nem volt nyitva, de a házban lesz egyfajta buli, és Kurt ott lesz segíteni, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Valamikor régen ő is ott lett volna velük Chicagóban, de most csapos volt, üzletvezető. Lehet, hogy előbb-utóbb megunja ezt, lehet, hogy hiányozni fog neki egy jó küzdelem vérpezsdítő ereje, de egyelőre megelégedett azzal, hogy időnként behúz néhány vámpírnak.

Ma este senki fejét nem verte szét. Dant kereste. Kathryn Hunter elhagyta a várost, követte Alex Carmichaelt Minneapolisba. Kurt nem hitte, hogy Alexnek bármi köze lenne Dan eltűnéséhez. Az idősebb vámpír egyszerűen nem volt képes ilyesmire, és miért is kellett volna? Ő és Dan üzlettársak, sőt barátok voltak.

Nem, Kurt meg volt győződve arról, hogy a barátja, Dan még mindig itt van valahol. Nem tudta, miért hisz ebben olyan erősen. Csak egy érzés volt. Talán a vadonban egyszer egymással megosztott vérük miatt. Ez nem volt elég a valódi kapcsolathoz. Dan inkább kíváncsi volt, mint elkötelezett a csere iránt. De Kurt valami ösztönös megérzése folyton azt sürgette, hogy Dan a közelben van, és Kurt sikertelenül kutatta át a várost, hogy megtalálja őt. Így hát visszatért a Kietlen Pusztaságba, azt gondolva, hogy talán kihagyott valamit. Több, mint jó nyomolvasó volt, és minden éjjel a Kietlen Pusztaságot járta Dant keresve. Néha csak egy-két órán keresztül, miutána bár bezárt éjszakára, máskor, amikor a bár zárva maradt, napnyugtakor kezdte és egész éjjel kereste.

Megállt, majd visszahúzódott az árnyékba, amikor egy teherautó kanyarodott le az országútról, és átgurult a parkolón a kis épülethez, amelyet a vadőrök egyfajta irodaként és raktárként használtak. Figyelte, ahogy az ismerős alak oldalra hajol az autóban, hogy felvegyen egy hungarocelldobozt az anyósülésről, majd kiszállt a teherautóból, és elindult befelé, egy kulcs segítségével kinyitva a bezárt ajtót.

Kurt megérezte a főtt étel illatát, és a tekintete a hungarocell dobozra szegeződött. Kicsit kései vacsora. Plusz… megint a levegőbe szimatolt. Hús, grillezve, kihűlve, de csak annyira átsütve, hogy Kurt még mindig érezte a friss vér illatát. És a férfi, aki vitte, teljes mértékben vegetáriánus volt. Igazából eléggé idegesítő volt.

Hálát adva, hogy a kocsija nem volt szem előtt a látogatóközpont melletti kivilágítatlan parkolóban, Kurt magához húzta az árnyakat, bízva abban, hogy a sivatagi éjszaka elrejti őt, amíg nem akarja, hogy lássák. Miután a váratlan látogató belépett a kisebb épületbe, és becsukta az ajtót, Kurt hangtalanul átsiklott a parkolón. Egy fénysugárvillant meg oldalról, és ő arrafelé haladt, amíg közvetlenül az apró ablak elé nem ért. Frusztráltan felmordult. Az átkozott ablakot valamilyen sűrű, fekete ruhával takarták le, így nem láthatott semmit. Azt viszont hallotta, hogy a vegetáriánus, aki húst evett, beszélget valakivel. És érezte a steak szagát. Valaki válaszolt az első embernek.

Kurt megdermedt a felismeréstől. Aztán minden ösztönével meg kellett küzdenie, hogy visszavonuljon, és tárcsázott egy számot.

 

* * * *

 

Lucas mobilja megcsördült, miközben Kathrynt követte a Rapid City-i repülőtér előtt parkoló terepjárójába. A nőcsendben volt a hazafelé tartó repülőn. Ez több szempontból is aggasztotta, és nem utolsósorban az, hogy ha nem találják meg az öccsét, Kathryn soha nem tér magához. De a másik dolog az a világos érzés volt, hogy a lány távolodik tőle, vagy készül elhúzódni, ami ugyanaz volt. Olyan volt, mintha eldöntötte volna, hogy közeleg a vég, és óvatosan bele akart nyugodni az elválásba, hogy az ne tépje szét annyira a szívét. Arról nem is beszélve, hogy mit tenne az övével.

Ránézett a hívásazonosítóra a mobilján, és elkomorult. Miért hívná őt Kurt?

– Kurt? – mondta, miközben felvette a hívást.

– Atyám! Megtaláltam Daniel Huntert.

Lucas Kathrynre pillantott, de a lány éppen kifelé bámult az ablakon, és mivel ember volt, nem hallotta, mit mondott Kurt.

– Hol?

– Itt, uram. A Kietlen Pusztaságban, a Látogatói Központ közelében.

Lucas gyorsan gondolkodva próbálta kitalálni, hogyan kérdezhetné meg, hogy Daniel él-e vagy halott, anélkül, hogy bármit is elárulna Kathrynnek, aki mostanra elfordította a figyelmét az ablakról, és félig-meddig a beszélgetést hallgatta.

– Milyen állapotban? – kérdezte végül.

– Életben van, uram. Nem láttam, de hallottam beszélni, és a fogvatartójaételt hozott neki.

– És ki az?– morogta Lucas.

– Cody Pilarski, uram. A parkőr. Ennek semmi értelme, de ezt láttam.

– Hol vagy most?

– Ott vagyok, uram. Az első gondolatom az volt, hogy bemegyek egyedül, de...

– Ne! – mondta Lucas azonnal. – Egy órán belül ott leszünk. Ne engedd, hogy elmenjen, de várj meg, ha tudsz!

– Igenis, atyám!

Lucas bontotta a kapcsolatot, és könnyedén átvetette a karját Kathryn vállán, közelebb húzva őt magához.

– Mason – mondta a terepjáró kormánya mögött ülő vámpírnak. – A Kietlen Pusztaság Nemzeti Park látogatói központjába megyünk. Tudod, hogy hol van?

– Igen, uram – felelte Mason kissé zavartan.

– Nick, négy harcosunk jöjjön velünk. A többiek mehetnek a farmra!

– Igen, uram, megkérdezhetem...

Kathryn most őt bámulta. Lucas elfordította a fejét, hogy a nő szemébe nézzen, és azt mondta: – Kurt megtalálta Danielt. Elmegyünk érte.

 

* * * *

 

Lucas amellett érvelt, hogy Kathrynmaradjon a kocsiban. Mintha ez megtörténhetett volna. Kathryn kihúzta a táskáját Lucas terepjárójának hátuljából, és elővette a Glock 23-ast, ellenőrizte a tárat, és meggyőződött arról, hogy a fegyvere lövésre kész. A szolgálati övére csatolta, a mini-Maglite-jával együtt, majd felkapott egy hajgumit, és a tarkóján egy kontyba fogta, hogy ne legyen útban. Az utolsó dolog, amit felkapott, az FBI igazolványa volt. Bárki is volt benn, őrizetbe fogja venni. Ezúttal nem lesznek holttestek a sivatagban. Lehet, hogy ez Lucas területe, és több mint hálás volt, hogy Kurt megtalálta Danielt, amikor ő kudarcot vallott, de ez most nem a vámpír igazságszolgáltatás ideje volt. Egészen biztos volt benne, hogy egy ilyen ügyet legalább megyei szintre terjesztenének, de a hivatalos letartóztatást Sutcliffe seriff fogja végrehajtani. Ő maga fogja felhívni őt, amint ez a Pilarski fickó őrizetbe kerül, és később majd magát is fenéken billenti, amiért nem követte nyomon, és nem hallgatta ki magát Pilarskit. Most viszont vissza akarta szerezni az öccsét.

Lucas rosszalló pillantást vetett rá, amikor csatlakozott a nagy vámpír gyülekezethez, de a lány nem törődött vele. A látogatói központtól nem messze parkoltak le. A sivatag szinte koromsötét volt, csak egy kevés holdfény nyújtott némi látási lehetőséget. A vámpírok valószínűleg jól láttak, de ő néhány lábnyira már semmit sem tudott kivenni. De nem kapcsolta be a zseblámpáját. Még csak az kellett volna, hogy Pilarski kinézzen az ablakon, meglássa a fényét, és pánikba essen.

– Van egy kis szoba a hátsó rész közelében – mondta Kurt –, az épület jobb oldalán. Ott többnyire bozót van, és az ablakot takaróval, vagy valamivel letakarták, de meg lehet mondani, ha felgyullad a fény.

– Pilarski még mindig bent van?– kérdezte Kathryn.

Kurt bólintott. – Azóta figyelem, mióta telefonáltam. Az ő teherautója az, amelyiken nincs logó. Személyes célokra nem használhatják a park járműveit, és az az épület, amiben van, állítólag raktár. Van benne néhány tárgyalóterem, de az évnek ebben a szakában nem nagyon használják őket.

– És mi van a hátsó helyiséggel?

– Ha az, amire gondolok, akkor az nem sokkal több, mint egy tárolószekrény.

Kathryn Lucashoz fordult. – Nos, mi a terv? – kérdezte. Az ő fivére volt odabent, de ezek Lucas emberei voltak.

Lucas száraz, elismerő pillantást vetett rá, majd a hadnagyához fordult. – Nick, te fogd a többieket, és vegyétek körbeaz épületet! Nem akarom, hogy kiszökjön az ablakon. Kurt, te kopogtass be az ajtón! Ismer téged, tudja, hogy éjjelente a parkban lófrálsz, így nem fog rögtön gyanakodni. Vedd rá, hogy hívjon be az épületbe, Kathryn és én pedig bemegyünk mögötted. Tudni akarom, hányan vannak bent, mielőtt lépünk. Ha csak Pilarski az, akkor őt intézzétek el, mi pedig megkeressük Danielt.

– Ne halálosan intézzétek el! – pontosítottaKathryn. – Azt akarom, hogy letartóztassák és vád alá helyezzék!

A vámpírok egy emberként fordultak meg, hogy ránézzenek.

– Mi az? – követelte a nő. – Ő ember, és az emberrablást nem akasztással büntetik. Börtönbe fog kerülni!

– És újra megteszi, amikor kijön – jegyezte meg Lucas.

– Ezt te nem tudhatod! Még azt sem tudjuk, hogy ezúttal miért tette. Különben is, ez a bíróságon múlik, és én arra esküdtem fel, hogy betartom a törvényt, akár egyetértek vele, akár nem!

Lucas undorodva forgatta a szemét. – Ahogy óhajtod! Nick, indulj! Kurt, te itt maradsz velem és Cselekedj-Helyesen-Kisasszonnyal!

Kathryn megütötte a karját, de ő csak nevetett. A vámpír rohadék valószínűleg meg sem érezte.

Mindössze néhány percbe telt, amíg mindenki a helyére került. Kathryn ismét rácsodálkozott a vámpírok gyorsaságára és lopakodására. Kár, hogy nem voltak hajlandóak alkalmazásba kerülni a bűnüldözésben, mert csak úgy kapásból fél tucat olyan helyzetet tudott elképzelni, ahol jól jönne a tehetségük. Vajon a Lucashoz hasonló vámpír nagymenők megtiltották a vámpíroknak, hogy részt vegyenek a bűnüldözésben? Vagy csak kölcsönös bizalmatlanságról volt szó? Megjegyezte magának, hogy érdeklődik Lucasnál. Később. Először is, Daniel.

Kurt fellépkedett a betonlépcsőn, és bekopogott a rácsos ajtón. Az első válasz csend volt, de miután Kurt újra kopogott, Lucas odahajolt, hogy a nő fülébe súgja, valaki közeledik az ajtóhoz.

Az ajtó először csak résnyire nyílt ki, aztán szélesebbre tárult, amikor Pilarski felismerte a látogatóját.

– Kurt – mondta nyilvánvaló meglepettséggel. – Mi a helyzet, haver? Későre jár.

– Igen, tényleg – értett egyet Kurt kedvesen –, de láttam a kocsidat, és meg akartam győződni róla, hogy minden rendben van veled. Elvigyelek valahova?

– Ó, dehogy, haver! Csak bepótolok néhány dolgot. Ismered a kormányt, semmi más, csak a papírmunka.

Kurt felnevetett. – Valakinek üdvözölnie kellene őket a számítógépes korszakban. Nem bánod, ha bejövök?

– Micsoda? Hm. Nem igazán szabadna...

Kurt nem várta meg a meghívást. Kihúzta az ajtót, és belépett, arra kényszerítve Pilarskit, hogy megmozduljon, vagy elhátráljon.

– Nos, rendben, azt hiszem, egy pillanatra rendben van – hárított Pilarski. – Kérsz egy kis teát, vagy… Ó, basszus! Bocsánat! Nem gondolkodtam!

– Hé, Cody – mondta Kurt könnyedén. – Hússzagot érzek? Egész idő alatt félrevezettél bennünket? Késő éjjel suttyomban befalsz egy hamburgert?

– Nem! – tiltakozott, miközben egyre beljebb mentek az épületbe, és a hangjuk elhalkult. – Én nem...

Kathryn lemaradt arról, hogy Pilarskimit nem tett, mert Lucas máris mozgásba lendült, egyetlen kecses ugrással felugrott a lépcsőre, és könnyedén maga mögé húzta a lányt is. Ő ment be először az ajtón, teljesen nesztelenül, nem több, mint egy árnyék az árnyak között. Kathryn elővette a fegyverét, és követte, élesen tudatában annak, hogy ezzel szemben milyen zajt csap. Léptei olyanok voltak, mint az elefánté a kavicson, és óvatos lélegzetvétele pufogó kovácsfújtatónak hangzott. Körülnézett, és látta, hogy Lucas már a folyosó végén van, egy kivilágított ajtó felé siklik, ahova Kurt és Pilarski, úgy tűnt, bekanyarodott. Hallotta a teafőző csúszását a tűzhelyen, és arra gondolt, hogy ez bizonyára a konyha vagy a pihenőszoba.

– Nem is tudtam, hogy a vámpírok isznak teát – mondta PilarskiKurtnek.

Kurt az ajtó egyik oldalának támaszkodott. Ahogy közeledtek, egy ajtóra mutatott, amely a kivilágítatlan folyosó távolabb eső részén volt.

– Persze, szoktunk – mondta lazán, és kiegyenesedett, hogy az ajtó közepén álljon, ezzel gyakorlatilag elzárva Pilarskielől a kilátást, miközben Lucas és Kathryn elsurrantak mellette.

Az ajtó, ahová Kurt irányította őket, a folyosó legvégén volt. Lucas már a kilincset próbálgatta, amikor Kathryn mellé lépett, de az ajtó kulcsos retesszel volt zárva, és nem látott kulcsot. Lucas a válla fölött a konyha felé pillantott, ahol a teafőző most kezdett el fütyülni, aztán megvonta a vállát, és berúgta az ajtót.

A szag csapta meg előszörKathrynt. Majdnem térdre rogyott bánatában, mielőtt felismerte, hogy mi is ez. Nem a halál, nem egy rothadó test, hanem emberi hulladék, piszok és rothadó étel. Az a szemétláda!

– Daniel! – kiáltotta. Túl sötét volt. Letette a Glockot, és helyette elővette a zseblámpáját, körbe világított vele a szobában, amíg rá nem bukkant egy halom ruhára a sarokban lévő priccsen.

– Lucas, semmit sem látok! – kiáltotta, miközben a lámpája fénye által vezérelve előre robogott. Egy piszkos, sárga lámpa gyulladt ki a feje fölött, éppen amikor a keskeny ágyhoz ért, és meglátta a fivérét a sarokba bújva, az arca sápadt volt a mocsok alatt, kék szemei, amelyek annyira hasonlítottak az övéire, hitetlenkedve bámultak vissza rá.

– Kat? – suttogta félhangosan.

A lány felé nyúlt, de a férfi még jobban a falhoz hátrált, és felemelte a kezét, hogy megállítsa. – Ne tedd! – mondta sürgetően. – Undorító vagyok!

– Nem vagy az – mondta a könnyein keresztül. Lekapcsolta a lámpát, és leguggolt a fivére elé. – Te vagy a legszebb dolog, amit valaha láttam!

Rövid időre felvillant a férfi védjegyévé vált mosolya, amikor azt mondta: – Nem vagyok. De az leszek. Csak vigyél ki innen a picsába, Kat!

Lucas a széttört ajtóban állt, és a mobiljába mormogott. Valószínűleg visszahívta Nicket és a srácokat, hiszen az ellenség ebben az esetben egy magányos parkőrből állt. Egy nyilvánvalóan kiegyensúlyozatlan parkőr, de nem olyan, akivel ne tudnának elbánni. A vámpírlord hátralépett, és Kurt jelent meg az ajtóban.

– Szia – mondta, és a tekintete találkozott Danével. – Le kéne zuhanyoznod, ember!

Dan felnevetett, és a szemei megteltek könnyel. – Ezt mondtam én is!

Kurt három hosszú lépéssel átkelt a szobán, és megtette azt, amit Kathrynneknem engedett meg az öccse. Átölelte Danielt, a mocskával együtt, Dan pedig belekapaszkodott a nagy vámpírba, és a válla megremegett, miközben a megkönnyebbülés néma könnyeivel zokogott. Kurt egyik kezével elhúzta a takarót, meglátta a Dan bokáján lévő fémbilincset, és dühös morgással elpattintotta a láncot. Aztán felnézett, és pillantása találkozott Kathryn tekintetével.

– Szeretném megmosdatni, ha nem bánod!

Kathryn némán bólintott, és Kurt elkezdte felsegíteni a fivérét, de az utolsó pillanatban Dan az összegyűrt takaró alá nyúlt, és előhúzott egy fényképezőgépet.

Kathrynmeredten nézte, és felismerte, hogy az egyik azok közül, amelyeket a seriffnél hagyott. – Hogyan... – kezdte kérdezni ébredő gyanakvással. – A felszerelésedet a seriff hivatalában hagytam.

Dan megrázta a fejét, mintha olvasott volna a lány gondolataiban.

– Az az őrült hozta el nekem, és azzal hencegett, milyen ügyes volt, hogy ellopta a seriff orra elől. – Megszorította a kamerát és szemmagasságba emelte. – Ezzel Pulitzert fogok nyerni, Kat!

– Dan! – szidta meg a lány.

Kurt a folyosó felé sürgette, de Dan megállt a nő előtt, és megfogta a kezét. – Tudtam, hogy eljössz!

Kathryn megszorította az öccse kezét. – Kurt volt az, aki megtalált téged – mondta, és hálás pillantást vetett a pultos vámpírra. – Én biztos voltam benne, hogy Alex Carmichael kapott el téged.

– Alex?– ismételte meg Dan zavartan.

– Később – mondta Kurt. – Előbb zuhanyozz le!

Dan felnevetett egy kicsit, utoljára megszorította Kathryn ujjait, és megismételte: – Tudtam, hogy eljössz! – Aztán, mintha a csere elvette volna maradék energiáját is, erősen Kurtnek támaszkodott, aki szinte kivitte őt a mocskos szobából.

Amikor elmentek, Kathrynkemény pillantást vetett Lucasra.

– Pilarski – mondta szűkszavúan.

– Csinos masnival átkötve, ahogy rendelte, Hunter ügynök – válaszolta gúnyosan.

– Tudom, hogy bolondnak tartasz...

– Egyáltalán nem – mondta, majd egy grimaszt vágott, és egyik kezével eltakarta az orrát és a száját. – De befejezhetnénk ezt valahol máshol? Még egy emberi orrnak is bántó lehet az itteni szag.

Kathrynnak későn jutott eszébe a bűz, és a gyomra felfordult. Annyira el volt foglalva Dannel...A hirtelen hányingerrel küzdve kisietett a mocskos szobából, maga előtt tolva Lucast. – Mozogj, vámpír, hacsak nem akarod, hogy még tovább fokozzam a bűzt!

Lucas megragadta a lányt, és mindkettőjükkel végigrohant a folyosón, majd ki a parkolóba, ahol Kathryn a térdére támaszkodva lehajolt, és mélyeket szippantott a friss éjszakai levegőből.

– Istenem, ez szörnyű volt – zihálta. – El sem tudom képzelni... A pokolba is,nekem is le kell zuhanyoznom!

– Itt jön a seriffed – jegyezte meg Lucas néhány lábnyi távolságról, ahol megállt, valószínűleg arra az esetre, ha a lány elveszítené a gyomra elleni csatát.

Kathryn felnézett, amikor Sutcliffe seriff behajtott a parkolóba, akit egy második járőr követett, mindkettőnek villogtak a lámpái.

– De még nem is hívtam fel!

– Nick felhívta, mielőtt bementünk – mondta Lucas szelíden. Megvonta a vállát, amikor a nő kérdő pillantást vetett rá. – Nem volt kedvem megvárni, amíg ideérnek a helyi gárdisták. Ezekben a kisvárosokban eltarthat egy darabig, amíg valaki megjelenik, különösen éjszaka.

Kathryn kiegyenesedett, majd elismerően megveregette Lucas karját, miközben a seriff elé ment.

– Sutcliffe seriff – köszöntötte a férfit.

– Hunter ügynök – felelte a férfi. – Hogy van a fivére?

– Kimerült és éhes, de semmi olyan, amin néhány nap pihenés ne tudna segíteni.

– Nem hívott mentőegységet?

– Egy barátom elvitte – mondta, és hagyta, hogy a férfi feltételezze, hogy a kórházra gondolt. – Úgy gondoltuk, így gyorsabb lesz.

– Tehát egész idő alatt itt volt – mondta Sutcliffe a fejét csóválva. – Hogy találta meg?

A nő bólintott. – Névtelen tipp a mobilomon, úgy kilencven perccel ezelőtt. A hang egy férfié volt, de elfojtott. Azt mondta, hogy itt tartják fogva az öcsémet, és mivel már úton voltunk a repülőtérről, egyenesen a parkba jöttünk, hogy megnézzük.

– Vártak, hogy felhívjanak – mondta nyilvánvaló rosszallással.

– Így van, uram! Nem láttam okát, hogy jelenetet rendezzek, ha kiderül, hogy csak egy tréfa volt. Elvégre mindketten ellenőriztük a dolgokat itt a látogatói központban, és semmi sem riasztotta a radarunkat.– Szándékosan fogalmazott így, ugyanolyan felelőssé téve saját magát, mint a seriffet – talán még inkább – azért, hogy nem vett észre semmit, ami arra utalhatott volna, hogy a fivérét az orruk előtt tartják fogva.

– Értem! – A férfi tekintete végigvándorolt a mögötte sorakozó vámpírokon. Csak hárman voltak – Lucas, Mason és Nicholas –, mivel Lucas már elküldte a többieket. Még azt a kettőt is elküldte volna, de nem volt hajlandó Kathrynt egyedül hagyni a fogollyal, Nicholas pedig nem volt hajlandó Lucast egyedül hagyni az emberi hatóságokkal. Úgy tűnik, bizalmi problémákakadtak.

– Mr.Donlon és a társai velem voltak, amikor megkaptam a fülest – magyarázta, és csak enyhe szúrást érzett az igazság manipulálása miatt.

– Tudja, hogy honnan jött? Mármint a tipp?

– Már ellenőriztettem. A hívás egy eldobható mobilról érkezett. Lehetetlen lenyomozni.

– Átkozottak. Nos...– A férfi elnézve a nő mellett Cody Pilarskira nézett, aki nyomorultul lógott két tagbaszakadt vámpír között.

– Mit tudsz felhozni a védelmedre, Cody?

Pilarski felemelte a fejét, és a seriffhez fordult. – Egyezséget akarok kötni! – mondta mogorván. – Ez Belinda ötlete volt, nem az enyém! Hunter már halott lenne, ha nem védtem volna meg!

Sutcliffe seriff megvonta a vállát.

– Nem az én döntésem – mondta, majd Kathryn felé fordult, aki még mindig Pilarski állítását értelmezte. Belinda találta kiaz emberrablást? Ő volt az a parkőr, akit Kathryn első nap kikérdezett a városban. Az, aki teljesen kiborult, amikor Danről beszélt. Kathryn azt feltételezte, hogy belezúgott, de talán egyszerűen csak bűnös volt.

– Egy éjszakára itt tartom Pilarskit – mondta a seriff –, és reggel a megyei rendőrséggel elvitetem. És ne aggódjon, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezik, akármilyen alkut is köt. Dél-Dakotában nem szeretjük az emberrablókat.

– Ezt nagyra értékelem! És most a helyszín az öné, seriff. Tudom, hogy maradnom kellene, de a fivéremnek szüksége van rám. Szóval, ha nem bánja...

– Ne aggódjon! – biztosította Sutcliffe. – Megértem, és tudom, hol dolgozik – tette hozzá kacsintva.

Kathryn megkönnyebbülten felnevetett. Tudta, hogy túlzásba viszi azzal, hogy nem marad itt. Elég baj volt, hogy az öccse, a legfontosabb tanú már elment. – Köszönöm – mondta őszintén. – Megvan a számom, és gondoskodom róla, hogy elérhetőek legyünk a vallomástételhez.

– A városban lesz?– erőltette Sutcliffe, bizonyítva, hogy nem teljesen hiszékeny.

Kathryn bólintott. – Egy darabig – mondta homályosan, nagyon is tudatában annak, hogy Lucas éles hallása minden szavát hall. – A mobilomon elérhet.

– Akkor jó! Örülök, hogy sikerült Önnek és a fivérének, Hunter ügynök! Ez egy jó nap.

– Igen, az, seriff.

Lucas Kathrynmögé lépett, nem ért hozzá, de elég közel, hogy a lány érezze a jelenlétének melegét. Szótlanul álltak, amíg a seriff elsétált, hogy tanácskozzon a helyetteseivel, aztán Lucas a nő füléhez hajtotta a fejét, és azt mondta: – Egy darabig, Kathryn?

A lány megremegett a férfi halk morajló hangjától és a kérdésben rejlő enyhe fenyegetéstől. Tudta, hogy ez lesz. Vissza kell mennie Virginiába, ott volt a munkája. És az otthona, már amilyen volt. Egy tökéletes világban talán ebben a kisvárosban maradt volna, vett volna egy furcsa kis házikót, és letelepedett volna kecskéket tenyészteni, vagy talán remekműveket festeni. A mesékben mindig így történt. Sajnos ez a való világ volt.

– Kathryn!?– követelte Lucas.

A nő szembefordult vele, a keze automatikusan felemelkedett, hogy megsimogassa a férfi borostás állkapcsát, a pillantása pedig találkozott a férfi aranyló tekintetével. És összeszorult a szíve. Nem tudta, hogyan történhetett ez meg. Nem tudta, miért pont most történt, ráadásul éppen egy vámpírral. De szerette a férfit. Szét fogja tépni, amikor el kell mennie.

– Egy darabig – ismételte meg, miközben hüvelykujjával végigsimított a férfi puha ajkán.

Nem verte át Lucast. Gyanakodva nézett rá, és azt mondta: – Majd beszélünk!

Kathryn bólintott. Elég nehéz lesz a búcsúzás, gondolta szomorúan, de Lucas hozzászokott, hogy érvényesítse a saját akaratát. Ő még nehezebbé akarta tenni.

– Tudod, hová vitte Kurt Dant? – kérdezte, témát váltva.

– Kurt a farmon lakik.

Kathryn meglepett pillantást vetett rá.

– A legtöbb emberem azt teszi – magyarázta. – A vámpírok általában fészekben élnek. Így biztonságosabb.

– Akkor láthatom a fivéremet?

A férfi összeszűkült szemmel nézett rá.

– Nem jössz vissza a farmra ma este?

Lucas túlságosan is intuitív volt Kathryn számára. – Persze – biztosította a lány, bár szívesebben ment volna a motelbe. Kathryn nem hitt abban, hogy el kell húzni az elkerülhetetlent. Jobb, ha tiszta vizet önt a pohárba. De Dan a farmon volt, és a szíve mélyén ezt az utolsó néhány órát Lucasszal akarta tölteni. Amúgy is elég hamar ideér a holnapi nap a szívfájdalomhoz.

 

* * * *

 

Kathrynt már várta az öccse, amikor Lucas végre hazaért a farmra. Kurt a konyhaasztalnál ült vele, előtte egy csésze forró tea és egy szendvics maradványai. Lucas szemügyre vette az ételt, majd az egyik szemöldökét kíváncsian felvonva Kurtre emelte a tekintetét.

– Judy készítette a szendvicset – magyarázta Kurt. – És ittunk egy teát.

– Értem – mormogta Lucas. Hallotta, ahogy Kathryn belép mögötte. Dan inkább kíváncsian, mint ijedten figyelte a Lucas és Kurt közötti szóváltást. Nem mintha bármi félnivalója lett volna Lucastól – Kathryn álmában karót döfne belé, ha csak egy hajszálat is meggörbítene a drágalátos öccse fején. De meglepő volt, tekintve, hogy az egy ideje már fogságba esettDan Hunter ennyit megőrzött magából. Ez a jelleme erejéről és bátorságáról is tanúskodott. Kathryn jól nevelte őt, gondolta Lucas szárazon.

– Most már megölelhetlek?– követelte Kathryn, megkerülve Lucast, hogy egyenesen az öccse mellé menjen.

A férfi elvigyorodott, és Lucas hirtelen meglátta a köztük lévő hasonlóságot. A fivére haja sötétebb volt, a vonásai nyilvánvalóan élesebbek, férfiasabbak, de a szemük ugyanolyan mélykék, és az a vigyor olyan volt, mint amilyen Kathryné lett volna, ha az élete nem burkolja olyan szorosan a felelősségek közé. Legfőképpen egy kisöccs.

Dan Hunter felállt, és a testvérpár megölelte egymást. Jó hét centivel magasabb volt Kathrynnél, mégis, amikor megölelték egymást, az anya és gyermeke ölelése volt. Lucas nézte, és lelkében egy rándulást érzett, egy olyan gyermek vágyakozását, aki sosem volt ilyen biztonságban. Vagy aki olyan fiatalon vesztette el, hogy már csak halvány emlék volt.

Kathryn végigsimított a fivére haján. – Felhívtad Pennyt?

– Első dolgom volt.

– Azonnal visszatérsz Kaliforniába?

– Nem tudom – mondta hanyagul. – Sosem fejeztem be, amit itt akartam csinálni, és ott van az új gyűjtemény, amin dolgoznom kell. Azt mondtad, a felszerelésem a seriffnél van? Az összes?

– Igen – mondta a lány, nem leplezve meglepettségét a férfi válaszán. – Biztos, hogy nem akarsz hazamenni? Vagy eljöhetsz hozzám is, ha akarsz.

– Nem, itt fogok lógni egy darabig Kurttel.

Kathryn éles tekintete Kurtre villant, aki konspiratívan rákacsintott.

– Huh – mondta, majd figyelmét ismét Danielre fordította. – Ülj le, kicsim! – mondta, és visszalökdöste a férfit a helyére.

Lucas majdnem felmordult. Őtsoha nem hívta kicsimnek, gondolta, aztán majdnem hangosan felnevetett. Mi a fene? Féltékeny volt az átkozott öccsére? Talán hagynia kellene, hogy elmenjen, ha már ezt tett a nő belőle.

– Kathryn – mondta Lucas halkan, és próbált nem olyan ingerültnek tűnni, mint amilyennek érezte magát.

A lány az elszörnyedéstől elkerekedett szemmel fordult felé. Vagy talán a bűntudattól.

– Sajnálom! – mondta a lány. – Dan, ő itt Lucas Donlon. Segített nekem megkeresni téged. Lucas, az öcsém, Daniel.

Dan ismét felállt, és egy lépéssel közelebb lépett Lucashoz, hogy kezet nyújtson neki. De az arckifejezése, amikor Lucas szemébe nézett, már nem egy szeretett baba kinézete volt. Tele volt figyelmeztetéssel és védelmező szándékkal, egy olyan tekintet, amely azt mondta: bántsd a nővéremet, és meghalsz!

– Kurt mindent elmondott Önről, Lord Donlon.

Lucas megragadta a fiú kezét, éppen csak sikerült megfékeznie az ösztönt, hogy összemorzsolja a túlságosan törékeny emberi csontokat. Ha Kathryn nem figyelt volna minden árnyalatra, talán meg is tette volna.

– Szerencsés ember vagy – mondta ehelyett Lucas –, hogy valaki, mint a nővéred, ilyen mélyen törődik veled!

– Az vagyok – értett egyet Dan. – És ő a legjobbat érdemli!

Lucas majdnem felnevetett a nyilvánvaló, de ki nem mondott fenyegetéstől. Kivillantotta az agyarait. – Ne erőltesd, fiú! – morogta.

– Hagyd abba!– sziszegte Kathryn. – Mindketten! Dan. Üljetek le, igyátok meg a teátokat, és holnap találkozunk! – Lucasra szegezte a tekintetét. – Beszélhetnénk?

– Persze – válaszolta Lucas simulékonyan. – Vigyük ezt az irodámba! – Kinyomta a konyha lengőajtaját, és intett a lánynak, hogy menjen előtte, miközben sötét pillantást vetett a testvérére a válla fölött, mielőtt követni kezdte.

– Mi a fene volt ez?– követelőzött Kathryn, miután biztonságban voltak az irodája zárt ajtaja mögött.

– Kérdezd meg a kisöcsédet – felelte Lucas gőgösen. – Ő az, aki megpróbálta eltörni az ujjaimat a gyenge emberi kézfogásával.– Megkerülte az íróasztalát, és hátradőlt a kényelmes székében, miközben felkapott egy kard alakú levélbontót, hogy játsszon vele.

– Ezt nem hiszem el! Féltékeny vagy az öcsémre?

– Ha te mondod!

– Semmi okod rá... – kezdte dühösen.

– Mondd csak, Kathryn – szakította félbe a férfi, és felemelte a tekintetét, hogy a nő szemébe nézzen. – Mik a terveid?

A lány megdermedt a mondat közepén. – Mi van?

– A terveid. Megtaláltad az öcsédet, és úgy tűnik, ő itt marad. Egyébként érdekesnek ígérkezik. De mi lesz veled?

Kathryna férfira meredt, miközben szótlanul belesüppedt az íróasztal előtti egyik székbe. – Nem maradhatok itt, Lucas – ismerte be halkan. – A munkám...

– A munkád. Akkor ennyi? Te és én nem jelentünk semmit?

– Több ezer mérföldre élünk egymástól – könyörgött a lány. – És nem éppen kilenctől ötig dolgozom. Ennél többet nem maradtam ki a munkából... soha. Még ha felváltva látogatnánk is...

– Amit én nem tehetek meg! – mondta Lucas, és az asztalára dobta a levélbontót. – Virginia egy másik lordé. Nem mehetek oda!

– De elvárod, hogy én feladjam az életemet – mondta a lány, és ezt kijelentésnek, nem pedig kérdésnek szánta.

– A munkád az életed? Ezt kétlem. Akkor mi itt az igazi probléma, Kathryn?

– Rendben! Az én problémámaz, hogy a kapcsolatoknak megvan a módszere arra, hogy átvegyék az irányítást. Kezdetben szórakozásnak indul, majd elég hamar lemondasz a barátokkal töltött időről, kihagyod a munkát, és mielőtt észrevennéd, az életed már nem a sajátod többé. Hanem valaki másé.

– Hírek, szerelmem! Ez egy kétirányú utca. Nem te vagy az egyetlen, akitől le kell mondanod valamiről!

– De én nem akarom, hogy te feladj bármit is! Nem akarom, hogy bármelyikünk is lemondjon bármiről. Én csak azt akarom, hogy az életem az enyém legyen. Húsz éven át gondoskodtam az öcsémről, és az apámról is. Az ő igényeiknek, szükségleteiknek, mindenüknek éltem, és megígértem magamnak, hogy ha Dan felnő, soha többé nem teszem ezt!

– Leszámítva, hogy most itt vagy – felelte keserűen. – Ismét rohansz, hogy megmentsd az öcsédet. Nyilvánvalóan nem vagy olyan szabad, mint gondoltad – tette hozzá, meglepően megbántódvaa lány szavaitól, azt, hogy tehernek, nem pedig ajándéknak tekinti azt, amijük van.

– De én szeretem az öcsémet! Nem tudom csak úgy kikapcsolni az érzéseimet, tudod!

Lucas bámult rá, arra koncentrálva, hogy tökéletesen mozdulatlanul üljön, hogy ne mutassa ki a fájdalmat, amit a nő szavai okoztak neki. Nem mintha ez számított volna. A lány egyáltalán nem volt tudatában annak, amit mondott.

Lucas felállt az íróasztala mögül, a nagy bőrfotel nesztelenül siklott odább. – Legalábbis nem olyan érzéseket, mint amilyeneket az öcsédiránt érzel – jegyezte meg színtelenül. – Vigyázz magadra, Kathryn! Nick minden segítséget megad, amire szükséged van az utazás megszervezésében.– Átsétált a szobán, és a saját privát bejárata felé tartott.

– Lucas – könyörgött Kathryn, miközben a férfi kinyitotta az ajtót. – Ne menj el így!

De Lucas nem fordult meg, még csak rá sem nézett. Nem volt mit mondania.

Nick jött lefelé a folyosón, amikor Lucas becsukta maga mögött az ajtót, Kathryn szavai még mindig ott pörögtek a fejében.

– Uram – mondta Nick, és előre sietett. – Éppen az irodájába tartottam.– Megállt, elkapta Lucas arckifejezését, és valószínűleg az érzelmeinek egy részét is. – Uram? Történt valami?

– Semmi! Hunter ügynök távozik. Adj meg neki minden segítséget, amire szüksége van! Hol van Mason?

– Lent az istállóban, azt hiszem, néhány társával.

– Hívd fel ide! Én megyek a tanyára. Minél hamarabb, annál jobb, Nick!

 

* * * *

 

Kathryn Lucas irodájában állt, és az ajtót bámulta, amit a férfi becsukott az arca előtt. Ki tudná nyitni. A nyomába eredhetett volna, és kényszeríthette volna, hogy beszéljen vele, hogy hagyja, hogy megmagyarázza. De mi értelme lett volna? Minden, amit elmondott neki, igaz volt. Tényleg több ezer mérföldre éltek egymástól, és már akkor tudta, amikor ezt mondta, hogy a férfi nem látogathatja meg Virginiában. Ami azt jelentette, hogy függetlenül Lucas szép szavaitól a kompromisszumról, tőle várják el, hogy ismét a feje tetejére állítsa az életét. Lucas továbbra is itt maradna a farmján, az összes emberével körülvéve. Még mindig a birodalma nagy, kibaszott ura. Míg neki fel kellene adnia az egyetlen dolgot, ami valaha is igazán az övé volt. A munkáját.

Szóval ehelyett lemondasz Lucasról?

Elhessegette a hangot a fejében. Ki mondta, hogy valaha is az övé volt Lucas, hogy le kellene mondania róla? Néhány napja, egy hete,ha ismerték egymást. Nagy ügy. Még a kapcsolat vágyakozási fázisán sem jutottak túl, nemhogy bármi máson. Oké, igazából még sosem volt része ilyen kéjvágyban, de a barátai igen, és ők mindent elmeséltek erről neki. Kibaszottul részletesen. A hangsúly a dugáson volt. Szóval, talán csak ennyi volt ez az egész Lucasszal – néhány napnyi nagyszerű szex.

De még ha nem is az volt, még ha sikerülne is kitartaniuk egy hónapig, vagy egy évig, ez azt jelentette volna, hogy feladja a munkáját. Az FBI-nak dolgozni volt az egyetlen dolog, amit valaha is csinálni akart. És ha ezt nem volt hajlandó feladni azért, hogy Lucasszal lehessen, akkor talán mégsem szerelem volt.

Megakadt a szeme a Lucas íróasztala melletti falon lévő képeken, azokon, amelyeket már a legelején is megcsodált, azokon, amelyeket Dan készített Írországban. Szomorúan elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy az ifjú Lucas az anyjával együtt átszeli azokat a mezőket, és éppen azok az emberek utasítják el őket, akiknek meg kellett volna védeniük őket. Odament, és halkan felsóhajtva megérintette a futó lovat ábrázoló képet. Talán Lucasnak igaza volt. Nem volt értelme reményt ébreszteni ott, ahol nem volt. Talán a tiszta szakítás volt a legjobb.

Akkor miért nem így érezte?

Huszonegyedik fejezet

 

Egy hónappal később

 

Lucas ledobta a telefont, figyelmen kívül hagyva a reccsenő hangot, ahogy az az asztalának csapódott. Mi volt ez, a nyolcadik, amit ebben a hónapban tönkretett? Kit érdekel? Talán valakinek keresnie kellene neki egy olyan kibaszott mobiltelefont, ami nem törik össze minden kis pattanásnál.

– Nicholas! – üvöltötte.

A folyosó ajtaja kinyílt, és Nick bedugta a fejét. – Atyám?

Lucas komor pillantást vetetta hadnagyára. Mi a faszért állt egyáltalán odakint? Mostanában egyre többször csinálta ezt, a folyosón ólálkodott, ahelyett, hogy itt maradt volna, ahová tartozott.

– Mi a fasz folyik Topekában? Emmett most hívott, hogy panaszt tegyen az új telephely területbeosztása miatt.

– Emmett folyton pénzt próbál spórolni azzal, hogy megvesztegetésekkel próbálkozik.

– Akkor mi a fenéért hívott fel engem emiatt?

– Majd én elintézem, uram!

– Valaki jobbat – morogta Lucas.

– Igen, uram! Van még valami más is?

Lucas mogorva pillantást vetett rá. – Nincs.

Nick visszabújt a folyosóra, és szinte még azelőtt becsukta az ajtót, hogy Lucas befejezte volna ezt az egyetlen szótagot. Mi a fene volt ez? Leült a székébe, és rosszkedvűen meredt az üres szobára. Hol volt mindenki? A tekintete az Írországról készült képekre esett, azokra, amiket szeretett, mielőtt...

Hirtelen felállt, felkapta az asztaláról az amúgy is törött mobiltelefont, és átdobta a szobán, ahol kellemes csattanással csapódott a falnak, telefonméretű mélyedést hagyva a vakolatban. Ez sem az első volt.

Lucas a lyukas falra meredt. Mi a fenét csinált?

– Nicholas! – harsogta ismét.

Ugyanaz a dolog. Az ajtó kinyílt, és megjelent Nick feje. – Atyám?

Lucas összehúzott szemmel tanulmányozta őt, aztán felsóhajtott. – Készítsd elő a gépet! Virginiába megyünk.

Nick kifújt egy drámai lélegzetet. – Kurvára ideje volt, uram!

Lucas hozzávágott volna valamit, de már nem volt mit dobni. Nick pedig már el is tűnt. Okos vámpír.

Lucas ismét az íróasztala mögé ült, a szekrény felé fordította a székét, és a Batfonértnyúlt, mivel épp most tette tönkre a jelenlegi mobilját. Megnyomta a kívánt gombot, és hallgatta, ahogy a hívás kétszer kicsöng az ország másik felén, mielőtt felvették volna.

– Lucas!

– Duncan! – mondta Lucas. – Egy szívességet szeretnék kérni!

 

* * * *

 

Quantico, Virginia

 

 

Kathrynaz üres lakást fürkészte, keresve bármit, amit esetleg figyelmen kívül hagyott. Már legalább háromszor átnézett minden fiókot és szekrényt. Már annyit sepert és porszívózott, hogy a lakás sokkal tisztább lett, mint amikor beköltözött. A főbérlőjének még a port sem kell majd letörölnie, mielőtt újra kiadja a lakást. Nem mintha amúgy is megtérítené a takarítási díjat, de az ellenkezett a természetével, hogy koszosan hagyja a lakást.

Felvette a kis doboznyi holmit, ami az egyetlen dolog volt, ami még megmaradt. Benne volt az üzenetrögzítője és egy kis lámpa, valamint az a néhány levél, amely valahogy kicsúszott a postán leadott címváltoztatásból. Többnyire levélszemét volt, de rajta volt a neve és a címe, és túl sokat tudott a személyazonossággal való visszaélésről ahhoz, hogy otthagyja. Úgy látszik, a kényszerbetegségei teljes virágzásnak indultak. A stressz miatt volt. Remélte, hogy a ma esti távozása innenmajd segít rajta.

A dobozt az egyik csípőjén tartva kinyitotta a bejárati ajtót, még egyszer szemügyre vette a helyet, amelyet majdnem három éve az otthonának nevezett, majd becsukta és bezárta az ajtót. A kulcsokat ma este a posta felé menet visszaküldi a főbérlőjének. Volt előkészítve egy kicsi postai doboza, elsőbbségi küldeményre – megcímezve, lepecsételve, buborékfóliába csomagolva, hogy a kulcsok ne zörögjenek... igen, határozottan a kényszerei irányították a dolgait.

A lakása a harmadik emeleten volt, így a lépcsőn ment. A liftet csak akkor használta, amikor beköltözött, és tegnap, amikor kiköltözött. A lépcsőzés jó testmozgás volt, és különben is, mostanában minden, ami kifárasztotta, jót tett neki. Nem is aludt jól.

A friss levegő jól esett az arcának, amikor kinyitotta a külső biztonsági ajtót. Megvárta, amíg meghallja az ajtó kattanását maga mögött, aztán odahajolt, és ellenőrizte, hogy a főbérlője törölte-e a nevét a lakók listájáról. Megtette. Közelebb húzta magához a dobozt, és felegyenesedett, amikor egy autó ajtaja becsapódott a háta mögött az utcán. Megfordult, regisztrálta, hogy a motor még mindig jár, és a keze automatikusan a még mindig az övére erősített Glock 23-ashoz nyúlt. Későre járt, és egyenesen az irodából jött, hogy még egy utolsó megállót tegyen, mielőtt...

– Kathryn.

Kathryn lélegzete elakadt a mellkasában, és olyan erősen szorította a dobozt a csípőjéhez, hogy az már fájt.

– Lucas?

– Nem ismersz meg? – cukkolta a férfi, és kinyújtotta a kezét, hogy átvegye tőle a dobozt.

A lány átadta neki, bár egyáltalán nem volt nehéz. Túlságosan megdöbbentette, hogy a férfit a küszöbén találta, ahhoz, hogy bármi mást tegyen.

– Mit keresel itt? – kérdezte. – Azt hittem, hogy nem tudsz... Úgy értem...

Lucas elutasítóan felvonta az egyik vállát. – Duncan a barátom. Kivételt tett... egy éjszakára – tette hozzá.

– De miért...– Kathryn hallotta, hogy elcsuklik a hangja, de nem tudta abbahagyni.

– Hiányoztál – mondta a férfi, és gyönyörű aranyszínű szemeinek pillantása kifejezéstelenül találkozott a lány tekintetével. – Azt mondtad, hogy meglátogathatnánk egymást, ezért gondoltam...

– De én elköltözöm – fakadt ki a lány. – Holnap elmegyek.

Lucas a homlokát ráncolta. – Hová költözöl?– Egy agresszív lépést tett előre. – És kivel? – követelte.

Kathryn majdnem felnevetett a férfi felháborodott feltételezésén, hogy összejött valaki újjal. Egy hónapja alig aludt, mert annyira hiányzott neki, és a férfi azt hitte, hogy az új szeretőjével költözik össze.

A nő azonban nem nevetett. Képtelen volt. Akkor nem, amikor végre ott állt előtte, és olyan ínycsiklandón nézett ki, hogy legszívesebben elsírta volna magát.

– Kiderült, hogy tévedtem – suttogta, és a szeme mohón itta a férfi látványát, ahogy ott állt a bejárati sétányon. – Tényleg azt akarom, hogy az életem a feje tetejére álljon.

Lucas értetlenül nézett rá.

Az arca elmosódott, ahogy a könnyek megtöltötték Kathrynszemét. – Minneapolisba költözöm – magyarázta. – Áthelyezést kértem. Úgy tűnik, nem túl sok ügynök verseng ezért a posztért. Valamiért az időjárás miatt.

– Minneapolis?– ismételte meg Lucas. Értetlenül meredt a nőre, aztán felragyogott az a ragyogó mosoly az arcán. És a nő szívében is.

Félretette a dobozt, és a karjába húzta a lányt.

– Hiányoztál, a cuisle! Nem lett volna szabad hagynom, hogy elmenj!

Kathryn fojtottan felnevetett. – Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudtál volna állítani – mondta a férfi nyakának meleg bőréhez simulva –, de sajnálom, hogy úgy mentem el, ahogyan elmentem. És sajnálom, hogy megbántottalak! – tette hozzá, a szavakat majdnem elnyelte a megkönnyebbült zokogása. Átkarolta a férfi hátát, és erősen kapaszkodott belé, most először tudott szabadon lélegezni, mióta csaknem egy hónapja kisétált a férfi irodájából.

– Ne sajnáld! – morogta Lucas. – Csak mondd, hogy szeretsz!

– Szeretlek! Annyira szeretlek, hogy halálra rémülök tőle. De nélküled élni… olyan, mint egy lyuk a szívemben, amit soha nem tudok betömni.

Lucas szorosabbra fűzte a karjait a lány köré. – Á, Katie-m, akkor minden rendben lesz! Majd meglátod!

– Tudom. Most, hogy itt vagy, tudom.

Lucas lehajtotta a fejét, és megcsókolta a lányt. Egyszerre volt forró és gyengéd, és olyan nagyon ismerős. Olyan volt, mintha hazaért volna.

– Elvihetlek valahová? – mormogta, és a szája meleg csókokat hintett végig a lány állkapcsán, mielőtt visszatért a szájához.

Kathryn elmosolyodott a férfi ajkán. – Mit szólnál Minneapolishoz? Úgy volt, hogy ma este indul a gépem.

Lucas felnevetett, majd átkarolta a nő derekát, és a várakozó terepjáró felé mutatott. – Vár a kocsid!

– Az ott az én bérelt kocsim – mondta a lány, egy közepes méretű szedánra mutatva a járdaszegély mellett. – A kocsim tegnap elment a költöztető furgonnal, és ezt vissza kell vinnem a repülőtérre.

– Nem probléma! Nick majd elintézi. Annyira hálás lesz, hogy velünk jössz vissza, hogy bármit megtesz, amit csak kérsz!

A lány zavartan bámult rá. – Miért kellene Nicknek...

A férfi ténylegesen bűntudatosnak tűnt. – Lehetséges, hogy mostanában egy kicsit...szeszélyes voltam.

– Akkor azt hiszem, meg kell édesítenem téged! Nick kedvéért.

Lucas nevetése halk és csábító volt. – Számítok rá, a cuisle!Határozottan számítok rá!

 

Epilógus

 

Minneapolis, Minnesota

 

A folyó másik oldaláról nézték, ahogy Lucas Donlon bekíséri a nőt a fényesen kivilágított gálára, két újabb vonzó ember egy olyan szállodában, amely már így is tele volt ilyenekkel. Az év eseményének nevezték az újságok. Az állam gazdagjai és hatalmasai mind összegyűltek egy nagy, kövér célpontba. Mindannyiuk szerencséjére ma este nem vadászott. A ma este csak felderítés volt.

Figyelte, ahogy Lucas odahajolt, hogy valami bizalmasat súgjon a nőnek. A nő felnevetett, bármi is volt az, és felnézett rá, az arca érzelmektől ragyogott. Mindenki számára nyilvánvaló volt, akinek volt szeme, hogy szerelmes, és úgy tűnt, a férfi viszonozta ezt az érzést. Lucas Donlon szerelmes. Hat hónappal ezelőtt Aden megesküdött volna rá, hogy Lucas lesz az utolsó, aki elbukik.

– Ki az a nő? – kérdezte.

– Az FBI-os szajhája – szolgáltatta az információt Magda, szinte köpködve a szavakat. Gyűlölet volt benne. És nem csak a nő, hanem Donlon iránt is. Talán egy elutasított nő? A legrosszabb fajta a tapasztalatai szerint.

– Ne aggódj miatta! – folytatta Magda. – Te Donlon, és a középnyugati tervei miatt aggódj!

– Azt hittem, mindenki előtt megnyitotta. Az első forduló két hét múlva lesz – ellenkezett egy másik vámpír. Ketten voltak, és Aden még nem jött rá, hogy komoly versenyzők, vagy egyszerűen csak Magda házikedvencei.

– Ezt mondja – válaszolta sötéten. – De a versenyeket meg lehet fúrni. Ő és Raphael egy húron pendülnek, és nagy terveik vannak, amiket nem osztanak meg senkivel!

Vagy talán egyszerűen csak veled nem osztják meg, gondolta magában Aden, elhessegetve a női vámpír nagy összeesküvéstől való félelmeit.

– Raphaelnek köze van ehhez? – ellenkezett a másik vámpír, aki az előbbi kérdést feltette. – Senki sem beszélt arról, hogy Raphael ellen fogunk fellépni!

– Megijedtél?– gúnyolódott Magda. – Baszd meg Raphaelt! Őt is meg lehet ölni, mint bármelyik másik vámpírt. Klemens pár hónapja majdnem elkapta. Ha az a bolond egy hozzáértő bérgyilkost bérelt volna fel, Lord Kibaszott Raphael már halott lenne!

– Hallottam, hogy volt egy merénylet, de azt nem, hogy ki tette – jegyezte meg Aden. – Klemens volt az?

A nő bólintott. – Felbérelt egy emberi mesterlövészt, aki elvétette. Inkább egy vámpírt kellett volna felbérelnie!

– És mégis, Klemens halott, míg Raphael továbbra is él – mondta Aden szárazon, belefáradva a nő sziszegő megjegyzéseibe. – Kétlem, hogy ez véletlen lenne.

– Igen, tehát Klemens halott. Nem számít, hogy miért.– Csúnya pillantást vetettAdenre. Megzavarta a középpontban töltöttpillanatát, és ő olyan nő volt, aki szerette a figyelmet. – Azért vagyunk itt, mert Klemens meghalt, Lucas pedig sebezhető – folytatta. – Nézz rá! Ha lenne egy rendes puskám, innen is ki tudnám nyírni.

Aden kételkedett ebben, de megtartotta magának a gondolatot.

– Szóval mi a terv? – kérdezte Magda egyik kedvence.

– Elintézzük Donlont, és felosztjuk a Középnyugati területet – bizonygatta Magda bátran. – Csak ne feledd, DonlonSíkvidéki területe az enyém!

– Ha meg tudod tartani – jegyezte meg halkan Aden. Ellökte magát a faltól, és kiegyenesedett teljes magasságára. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, fiúk, de nekem eszem ágában sincs felvenni a harcotDonlonnal. Én a Középnyugatot akarom, és ehhez nincs szükségem arra, hogy dühös nőkkel osonjak az árnyékban!

Magda megpördült, hogy felborzolódva, kiengedett agyarakkalszembeforduljon vele. Aden elutasító pillantást vetett rá. Tele volt keserűséggel ez a nő, és bosszúra szomjazott. De nem volt ereje, hogy ezt alátámassza, és neki nem volt kedve belekeveredni a tervébe.

– Majd meglátjuk, mennyire vagy kemény, amikor belekerül a szar a ventilátorba – gúnyolódott a nő.

Adenlesöpört egy szöszt az ingujjáról. – Igen, meg fogjuk – mondta nyugodtan. – Chicagóban találkozunk, fiúk! Érdekesnek ígérkezik.

 

 

Folytatódik...