16.-17. Fejezet

 

Tizenhatodik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

 

Az első dolog, amit Kathryn észlelt, a por volt. Mindenhol. Tele volt vele a szeme, a szája, az orra. Beborította a bőrének minden egyes centiméterét, és végiga blúzát is. Olyan szörnyű hörgő hanggal köhögött, amiről nem hitte volna, hogy kijöhet a saját torkából. Felemelte a kezét, hogy félresöpörje a koszos haját az arcából, és visszaharapott egy fájdalmas sikolyt. A karja. Valami történt a...

– Lucas!– akarta kiáltani a nevet, de ami kijött belőle, az alig volt több egy rekedtes suttogásnál. Istenem, de fájt. Minden egyes érzékkel, ami visszatért, minden egyes idegvégződéssel, ami életre kelt, még jobban fájt.

– Lucas?– próbálkozott újra, ezúttal egy nyers krákogással. Még mindig nem jött válasz.

Küszködött, hogy felfogja, mi történt, a gondolatai sűrűek és lelassultak voltak, mint a fa nedve egy hideg napon. Megpróbált pislantani, kinyitni a szemét, és rájött, hogy már nyitva van. Egyszerűen nem volt fény. Teljes sötétség.

Újra lehunyta a szemét, visszatért az elsődleges alapelvekhez, és leltárt készített a testéről, megmozgatva a lábujjait, izmokat megfeszítve, és a térdeit hajlítva. Eddig minden rendben. Óvatosan megmozdította a jobb kezét. A csuklója fájt, valószínűleg meghúzódott, a felkarja zúzódott és fájt, de a keze működött, az ujjait sikerült behajlítania. Ez jó hír volt. Jobbkezes volt.

A bal karja nem járt ilyen jól. A korábbi fájdalom egyenletes lüktetéssé fokozódott, amely együtt pulzált a szívverésével. Óvatosan odanyúlt, és érezte a friss vér meleg nedvességét. Ez rossz volt, de valószínűleg nem halálos.

Kathryn megpróbált átfordulni, hogy fel tudjon ülni, de valami súly nehezedett a lábára. Lefelé nyúlva, a jó jobb kezével körbetapogatott, és valamilyen fémlemezt talált. Megragadta az egyik szélét, és felemelte annyira, hogy behajlítsa a térdét, és kihúzza alóla a lábát, majd egy csattanással és újabb porfelhővel visszaengedte a helyére. Felhúzta a térdét a mellkasához, és egy pillanatig csak reszketett. Sokkot kapott? Elvetette ezt a lehetőséget. A karja ahhoz nem vérzett eléggé. Lehetséges volt a belső vérzés, de a gyors leltár nem utalt semmilyen belső sérülésre.

Emlékeznie kell. Tudnia kell, hol van Lucas. Fényre volt szüksége.

A keze a csípőjére csapott, és rábukkant a Glockja megnyugtató markolatára. Az esélytelenek nyugalmával tapogatózott tovább az övén, és majdnem felnevetett megkönnyebbülésében, amikor megérintette az FBI ügynökökalapfelszereléséhez tartozó kicsi Maglite elemlámpát. Óvatosan kihúzta a fémhengeres lámpát a tokjából, nem akarta megkockáztatni, hogy elejti a sötétben. Erősen megmarkolta, bekapcsolta, és megdermedt.

Alex Carmichael alagsora. Tudta, hogy nem kellett volna megbízniuk benne. Áruló, kibaszott vámpír. Fölfelé világított a zseblámpával, és felismerte a liftet, vagy ami maradt belőle. Lucas az utolsó pillanatban kapta fel, és visszadobta a liftbe Carmichael mellé, aki mondott valamit, babrált a lift gombjaival, aztán... Egy hirtelen pánikszerű gondolat arra késztette, hogy átvillantsa a fényt a sarok felé, ahol Alex állt, és félig-meddig arra számított, hogy a férfi visszabámul rá. De Alex Carmichaelből csak a ruhái maradtak meg, amiket viselt, és azokat szó szerint átvágta a nagy száguldóacéldarab, amely véget vetett az életének. Szóval a rohadék végül öngyilkos merénylővé vált, és felrobbantva az egész kibaszott épületet, saját magával is végzett.

És Lucas... Küszködött, hogy felidézze azokat az utolsó pillanatokat. Belökte a liftbe, aztán...

– Lucas!– sikította ezúttal a nevét. A zseblámpája egy kusza fa-, fém- és betonhalmot mutatott az alagsori szoba helyén. Egy vámpír vajon túlélhet ilyesmit? Mi van, ha az egyik darab szíven szúrta, mint Alexet? Volt ott valahol a halom alatt egy rakás por és ruha, ami valaha Lucas volt? Nem, túlságosan is élt ahhoz, hogy ilyen haszontalanul haljon meg. Nem akarta elhinni. Képtelen volt rá. Megdöbbentő volt a fájdalom, amit a lehetőségtől érzett, hogy Lucas meghalt. Mikor vált ennyire fontossá számára?

Lelkileg megrázta magát, és félretette későbbre az ilyen gondolatokat. Lucas valahol ott volt, még életben, de megsérülve, és neki meg kell találnia. Eszébe jutott, hogy Nicholas és Mason odakint várakozik. Tudniuk kellett, hogy valami történt – elvégre egy ekkora robbanást nehéz lenne nem észrevenni –, és segítséget fognak hozni, de vajon képesek lennének-e átásni magukat a törmelékeken, és lejutni ide?

Kathryn egyenesen a feje fölé világított a Maglite sugarával. A lift nem megy sehova, az biztos volt. Még ha az akna és a csigamechanizmus épségben meg is maradt, maga a lift úgy összegyűrődött, mint egy üres üdítős doboz. Egy újabb félelem hasított a gyomrába. Kifejezetten klausztrofóbiás volt. Ez önuralmi dolog volt, de ennek tudatában sem lélegzett könnyebben. Főleg akkor nem, amikor a feje fölött lévő tonnányi kőre gondolt, arra, hogy vajon kiássa-e valaki, mielőtt elfogyna a levegő – vagy a romok a fejére zuhannak.

Még egyszer felmérte, hogy mi maradt az alagsorból. Vajon továbbra is pincének minősült, ha már nem volt fölötte épület? Inkább sírboltnak tűnt. Kőhalmokkal és törmelékkupacokkal a tetején, ahonnan nem volt kiút. Gyorsan elűzte ezt a gondolatot. Később még bőven lesz ideje feladni. Most azt kell tennie, hogy bemerészkedik abba a zűrzavarba, és megkeresi Lucast. Nem várhatott arra, hogy megérkezzen Nicholas és a csapata. Lucas sem várhatott. A férfi az életét kockáztatta az övéért, és ő nem akarta egyedül hagyni odakint.

Nem volt hely, hogy felálljon, ezért összegörnyedve sétált, amikor tudott, és kúszott, amikor azt kellett. Ami a padlóból megmaradt, az tele volt csipkézett fémmel és üvegszilánkokkal, így minden lépést ellenőriznie kellett, ahová lépett, ahogy minden helyet is, ahová letette a kezét. Lassú és fárasztó volt, de mindennél jobban félt attól, hogy mit fog találni.

– Lucas!– Kathryn folyton a nevét ismételgette, néha kiáltotta, néha csak kétségbeesetten suttogta. Nem emlékezett pontosan, hol volt a férfi, amikor bekövetkezett a robbanás, ezért a liftnél kezdte, és kifelé haladt, amennyire csak tudott. Borzasztóan sok volt az összegabalyodott fém, nagy, nehéz rudak, amelyek úgy szakadtak, mint a papír, mind egymásba csavarodtak, a réseket pedig hatalmas beton- és földdaraboktöltötték ki. Nem volt mérnök, de úgy tűnt, hogy néhány ilyen gerenda fenntartotta a törmelék legrosszabb részét, és legalul kis zsebek maradtak. Messze fentről kiabálást vélt hallani, és időnként nyikorgó fém hangja hallatszott. Elképzelte, ahogy a vastag gerendák megfeszülnek a lerombolt épület súlya alatt. Amikor először hallotta a zajt, attól tartott, hogy valami megrepedt, és minden, ami odafent van, itt lent fog landolni. De egyre inkább úgy kezdtek hangzani a csattanó zajok, mintha szervezett munka, szinte építkezés lenne, és ez reményt adott neki a megmenekülésre. De ez órákba telhetett, és neki meg kellett találnia Lucast.

– Lucas? – kérdezte újra, már majdnem zokogva. A mellkasa már megfájdult, hogy próbálta belélegezni a poros levegőt, a háta pedig a szűk helyeken való görnyedéstől. Az ujjai véresre dörzsölődtek a fém- és betondarabok félrelökdösésétől, és... kezdett attól félni, hogy Lucas meghalhatott.

– Kathryn.

Megdermedt, nem volt biztos benne, hogy tényleg hallotta. – Lucas?

– Többé-kevésbé – mondta gyengén, és köhögött.

A nő a zseblámpával a törmeléket pásztázta, de nem talált semmit. – Hol vagy?

– Balra. A másik balra – tisztázta, amikor a fénysugár rossz irányba ment.

Kathryn kényszerítette magát, hogy lassan kutasson, ide-oda mozgatva a Maglite keskeny fénysugarát, míg végre meg nem pillantotta a halvány bőr villanását, amely alig volt látható azösszecsavarodott acéltömegben.

– Lucas!– Először nem tudta elérni a férfit. Kathryn nő létére erős volt, de még ő sem tudta félretolni azt a sok törmeléket, még ha bölcs dolog is lett volna. Frusztráltan meggörnyedve balra kanyarodott, arrafelé, ahol biztos volt benne, hogy a külső falnak kell lennie. A fénysugaratváltogatva ott, ahol tudta, hogy Lucas van, és a jelenlegi útja között, talált egyfajta alagutat a roncsok között, és a földre hasalva bekúszott a férfihoz, miközben a bőre megborzongott a tudattól, hogy mi minden lebegett felettük.

– Lucas – mormogta elszörnyedve, amikor végigfuttatta a zseblámpáját azon a kevésen, amit képes volt látni belőle. A férfi szinte teljesen beton és betonvasak alá volt temetve, csak a feje, a válla és az egyik karja látszott. Olyan közel húzódott hozzá, amennyire csak tudott, és nem foglalkozott a fájdalommal, amikor a törmelék éles darabjai feltépték a ruháját, valamint a térde és a könyöke bőrét.

A férfi szeme kinyílt, és olyan aranyló fényben ragyogott, ami a Maglite-ját is megszégyenítette.

– Kathryn! – A neve krákogásként érkezett, és a lány azt kívánta, bárcsak lenne egy kis vize, amivel megkínálhatná. – Vérzel – mondta a férfi. – Megsérültél?

Megrázta a fejét, nem bízott a hangjában, és ostobának érezte magát. Könnyek csordultak ki a szeméből, keveredve a megkönnyebbüléssel és a kétségbeeséssel. Vámpír vagy sem, súlyosan megsérült. Törött csontok, azok a belső sérülések, amelyek miatt aggódott... ez csak a kezdete volt annak, ami Lucasszal történhetett.

– Sssh, ne sírj! – A férfi az egyetlen jó kezével a nőért nyúlt. – Nehéz megölni engem, a cuisle! Még nem szabadultál meg tőlem! – Fájdalmas grimasz torzította el jóképű arcát. Behunyta a szemét, de nem nyögött, nem kiáltott. Kathryn mindent megtett, hogy ne kiáltson miatta.

Kathryn bólintott, nem igazán hitt neki, de megértette, milyen fontosa férfinak, hogy elhiggye, amit mond.

– Megsérültél? – ismételte meg, megszorítva a lány ujjait.

A lány próbálta lenyelni a torkát elszorító csomót. Megmenthette volna saját magát, de helyette őt mentette meg. És most itt feküdt összetörve, és valószínűleg haldoklott, bármennyire is tagadta.

Megrázta a fejét. – Nem sérültem meg. Néhány vágás. Semmiség.– A lány összefonta az ujjaikat, majd előrehajolt, és óvatosan a férfi szájához érintette az ajkát. – Mit tehetek?

– A csók jó kezdés volt.

A nő felnevetett. Legalábbis nevetni akart. Inkább egy megtört zokogás volt, de ez rendben volt. Ha a férfi tudott kötekedni, talán mégis volt remény. Talán a vámpírok tényleg keményebbek, mint gondolta.

– Szükséged van a véremre? – kérdezte sürgetően.

A férfi elvigyorodott, a fogai fehéren villogtak a kétségbeejtő körülmények ellenére.

– Örökké emlékezni fogok erre a pillanatra, Katie-m! – Élesen köhögött, majd azt mondta: – Egy kis vér nagyon jól esne!

– Hogyan... Úgy értem...

– A csuklód elég jólesz.

– Ó, persze!Természetesen.– Kathryn a földre helyezte a zseblámpáját, úgy döntve meg, hogy a fénye egyiküket se vakítsa el. Kabátot és hosszú ujjú blúzt is viselt. Mindkettő szakadt és piszkos volt, de figyelemre méltó módon a mandzsetták érintetlenek maradtak. A kabát bal ujját feltűrte az alkarján, majd kigombolta az ing mandzsettáját, és felhajtotta a kabát fölé, hogy a csuklója szabadon maradjon.

– Én...

Lucas a szabad kezével megfogta a nő karját, és az ajkához vitte, gyengéden megcsókolva a csukló puha bőrét. – Olyan puha, a cuisle! Olyan törékeny.

– Törékeny – ismételte meg a lány. – Ez egy olyan szó, amit nem sokan használnának rám.

– Ez azért van, mert nem ismernek téged úgy, mint én.

A lány tiltakozó szavai kimondatlanok maradtak, amikor a férfi meleg nyelve egyszer, kétszer végigsimított a csuklójának pulzuspontján. A szíve kalapálni kezdett, amikor Lucas megcsókolta a csuklóját. Ismerte a harapás élvezetét, és a teste is. A mellei hirtelen túl szűknek érezték a melltartót, amelyet felvett ma este a praktikuspamutblúz alá.

– Ez fájni fog, Kathryn – suttogta a férfi, miközben a lehelete gyengéden megfújta a nő nedves csuklóját. – Inkább lennék a lábaid között, farkammal az ó, olyan nedves puncidba temetkezve...

– Lucas! – figyelmeztette a lány, miközben az arca elvörösödött. – Ez nem...

A férfi figyelmeztetés nélkül lecsapott, agyarai a lány alkarjában mélyen eltemetett vénába mélyedtek. És igaza volt. Sokkal jobban fájt, mint amikor a nyakába harapott, de csak addig a néhány másodpercig, amíg a harapásban lévő eufória eljutott az agyáig. Azután...

Hagyta, hogy a feje előrebukjon, küzdve a szexuális extázis hullámaival, amelyek végigsöpörtek a szervezetén. Ha korábban érzékenynek érezte a melleit, most puszta kínzásnak érződtek, a melltartó úgy dörzsölte megduzzadt mellbimbóit, mintha finom pamut helyett a legdurvább csipke lenne. A combjai között forróság gyülekezett, az érzés hullámai a méhébe, a hasába özönlöttek.

Kiáltás hagyta el az ajkait és megremegett a teste, amikor megrázta az orgazmus. Kathryn a felkarjába temette az arcát, hálát adva a sötétségnek. Csapdába estek egy pincében, háromemeletnyi föld, szikla és fém volt felettük, ő pedig éppen átélt egy átkozott orgazmust.

Lucas felemelte a száját a lány csuklójáról, agyarai fájdalommentesen csúsztak ki a vénából. A férfi megnyalta a sebeket, és újabb csókot nyomott a nő csuklójára, de nem engedte el a kezét.

– Köszönöm, Kathryn! – mondta komolyan.

A lány bólintott. De nem tudott ránézni a férfira. Túlságosan szégyellte magát.

– Katie-m!

– Mi van?

– Nézz rám!

A nő csak egy pillanatra nézett fel, aztán ismét lesütötte a szemét.

– Ez nem rám nézés volt! Hagyd abba, Kathryn! Ez biológia. Így éltük túl az évszázadokat, mielőtt az emberek túlléptek volna a babonákon, és áttértek a diszkókra.

A nő akaratlanul is elmosolyodott. – Diszkók?

– Áldás a vámpírközösség számára, a ghrá[1]! De az igazi forradalom a születésszabályozás volt. Az a sok gyönyörű nő hirtelen szabad lett, és lelkesen kiélhette azt a szexualitást, amit a férfiak évszázadokon át oly szabadon élveztek.

Kathryn a szemét forgatta. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon népszerű voltál.

– Voltam? Megbántottál! Én még mindig az vagyok!

– Aha. Tudom, mit csinálsz! – tette hozzá, és végre a férfi szemébe nézett.

– Mármint azon kívül, hogy itt fekszem egy törmelékkupac alatt?

– Mennyire súlyosan sérültél meg, Lucas? Az igazat!

– Á, az! Attól tartok, van néhány törött csontom az egész alatt. És hadd mondjam el, még sosem tört el csontom... pokolian fáj. Nem, nem – folytatta gyorsan, hallva Kathryn önkéntelenül is elszörnyedő zihálását –, el tudom viselni. Bár számítok majd néhány együttérző és elismerő megnyilvánulásra, amint ennek az egésznek vége lesz. Talán megsimogathatod a homlokomat, és mondhatsz olyanokat, hogy „Szegénykém! Olyan erős voltál!”. Ilyesmiket.– A hangjában lévő feszültség meghazudtolta könnyed szavait, a hangja vékony és fojtott volt, mintha küszködne, hogy elég oxigént találjon a beszédhez.

– Ha kijutunk innen, a homlokodnál többet fogok simogatni – ígérte Kathryn.

– Motiváltnak találom magam, eltekintve a finom véradományodtól, ami óriási mértékben felgyorsítja a dolgokat. Sajnos a csontok gyógyulása időbe telik, még egy vámpírnak is.– Az állkapcsa hirtelen összeszorult, a szemei lecsukódtak, miközben az arca megfeszült a nyilvánvaló fájdalomtól.

– Lucas?– A férfi felmordult válaszul, így a nő folytatta. – Miért tette ezt Alex? A próbálkozás, hogy megöljön minket, őt is megölte.

– Kényszer – mondta Lucas, a hangja mély volt az erőfeszítéstől. – Az ura és én ellenségek vagyunk. Alexet használta fel ellenem. Alexnek nem volt választása abban, amit tett. Ő nem volt rossz ember.

Kathryn nem volt biztos benne, hogy egyetértett ezzel, de nem akart vitatkozni vele.

– Azt hiszem, Nick és a srácok próbálnak lejutni ide – mondta gyorsan, el akarva terelni a férfi figyelmét. Felemelte az állát, hogy jelezze a szinte állandó zajt, ami most fentről jött.

– Nicholas megkezdte a mentőakciót – erősítette meg feszült suttogással. – De ez időbe telik.– A hangja enyhült, az arckifejezése ellazult, mintha a fájdalom legalábbis átmenetileg enyhült volna. – Még órákra itt ragadunk. Szóval, amíg a véremben lévő nagyon különleges dolog, ami vámpírrá tesz, mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a törött csontjaimat, addig elterelheted a figyelmemet azzal, hogy beszélgetsz.

– Mit mondjak?

Lucas nem nyitotta ki a szemét, de a szája ferde mosolyra görbült. – Mondd, hogy szeretsz! – mormogta.

Kathryn szíve összeszorult a mellkasában, de nem tudta kimondani a szavakat. Még viccből sem. Túl közel álltak ahhoz az igazsághoz, amit nem akart tudomásul venni.

– Kérlek, ne halj meg! – suttogta helyette.

– Nem fogok meghalni, a cuisle – mondta, és hagyta, hogy ír akcentusának dallama átjárja a szavakat. – Még mindig ki kell húznom a karót a seggedből!

– De hogy tudsz így törött csontokat gyógyítani anélkül, hogy...

A férfi aranyszínű szemei ismét kinyíltak, és a lány kiolvasta belőlük a fájdalmat, még akkor is, amikor a férfi tisztán beszélt. – Meg kell értened, Kathryn! A vámpírszimbiótát nem érdekli, hogy a lábam egy hatalmas, kibaszott sziklakupac alatt rekedt. Csak azt akarja, hogy újra működjenek, és minden gyógyító erőt, amivel a testem és a vérem rendelkezik, arra fordít, hogy erre az egy feladatra koncentráljon.

– Ez mit jelent pontosan?

– Adj elég időt, és eltüntetem ezt az átkozott szemétkupacot a lábamról. De akkor a csontok újra akarják majd kezdeni a gyógyulást, mert most még mindig nyomás alatt vannak, és még a szimbióta sem tudja őket egyenesbe hozni.

– Ó, Istenem, Lucas! – zihálta a lány.

– Fogd a kezem! – mondta, és ismét lecsukódott a szeme. – Tereld el a figyelmemet! Meséld el, mi történt a szüleid halála után!

Kathryn a kis zseblámpája halvány fényében bámult a férfira, és bármilyen jelet keresett az arcán annak, hogy manipulálja őt, arra használva fel a szörnyű helyzetüket, hogy rávegye, nyíljon meg előtte, és elmondjon neki valami személyeset.

De a férfi arca sápadt volt, még saját magához képest is, és lehunyt szeme sarkában fájdalom véste barázdák húzódtak. A légzése szaggatott volt, és a nő arra gondolt, milyen nehéz lehet a férfinak levegőt venni, milyen fájdalmas lehet ott feküdni, érezni, ahogy gyógyulnak a csontjai, és mindeközben tudni, hogy újra át kell élnie az egészet, amikor kiszabadul.

– Miből gondolod, hogy meghaltak a szüleim? – kérdezte, hogy a férfi is gondolkodjon valamin, bármi máson.

– Az, ahogyan a fivéredhez viszonyulsz, ahogyan beszélsz róla. Inkább olyan, mintha szülő lennél, nem pedig testvér. Ráadásul egész idő alatt, amióta keressük, egyszer sem említetted az anyátokat, vagy az apátokat. Gondolom, nagyon fiatal voltál, amikor meghaltak. Talán valaki beugrott, nagyszülő, nagynéni, vagy nagybácsi, de te voltál az idősebb testvér, és mindenképpen felelősnek érezted magad érte.

A férfi nem nyitotta ki a szemét, nem nézett rá, de a lány érezte, hogy várja a válaszát. A gyomra felfordult a gondolatra, hogy kiteregesse életének legfájdalmasabb pillanatait. De a férfi is elmesélte neki a saját történetét, egy sokkal nehezebb életet, mint amilyen az övé volt, a veszteségei ellenére.

– Az anyám akkor halt meg, amikor Daniel kétéves volt – kezdte. – Én hatéves voltam. Az apám még mindig él.

– Áh. De egyikőtök sem áll közel hozzá.

– Egyedül nevelt fel minket. A nagyszüleim – akiknek a farmjuk volt – felajánlották, hogy élhetünk náluk, és apám minden hétvégén eljöhetett volna, hogy velünk legyen. Ő nemet mondott. Az ő gyerekei voltunk, és azt akarta, hogy vele legyünk. De természetesen dolgoznia kellett. Voltak bébiszittereink, de én már szinte a születése óta vigyáztam az öcsémre. Anyukámnál rákot diagnosztizáltak, közvetlenül a szülés előtt, és rögtön utána elkezdte a gyógykezelést.

A legkorábbi emlékem, hogy apám azt mondta nekem az öcsém születésének napján, hogy segítenem kell anyámnak ababával, mert beteg. Hazajöttek Daniellel, és emlékszem, hogy ránéztem és arra gondoltam, hogy most már az én felelősségem. Négyéves koromban már tudtam, hogyan kell összerakni a cumisüveget az öcsémnek, hogyan kell felmelegíteni a mikrohullámú sütőben, mielőtt ráteszem a cumit. Cseréltem a pelenkáját, bár valószínűleg nem jól, és álomba ringattam. Engem akart, amikor sírt, nem valamelyik szülőnket. Amikor egyéves volt, hazajöttem az első óvodában töltött napomról, és ő annyira megörült, hogy lát engem, hogy megtette a legelső lépéseit. Hozzám.

– És apád hogy fogadta mindezt?

– Nehéz volt neki. Anyukám két évig volt beteg, mielőtt meghalt, és azt hiszem, utána tényleg könnyebb volt neki. Szeretett minket, de a munkája menekülés volt mindentől. Nem hibáztathatom ezért. Megtette, amit tudott, és én hálás vagyok érte. Elsétálhatott volna, amikor a nagymamám felajánlotta, vagy odaadhatott volna minket anyám húgának, de nem tette.

– De még mindig él. És hol van most?

– Néhány éve újra megnősült. Az új felesége fiatalabb, és van két gyerekük.

– További testvérek számodra. Milyen kedves!

– Feltételezem. Alig ismerem őket. Arizonában élnek, és a gyerekek sokkal fiatalabbak.

– És te tényleg nem akarsz több testvért.

– Nincs szükségem egyre se! Nekem ott van Daniel!

– Hmm.– Elég hosszan hallgatott ahhoz, hogy Kathryn félelemmel teli szúrást érezzen.

– Lucas?

A szíve riadtan megugrott, amikor a férfi nem válaszolt, és közelebb húzódott, az arcát a férfi arcához simította, és figyelte a lélegzetét, várta a meleg levegő érintését az arcán.

– Kathryn – sóhajtotta a férfi annyira halkan, hogy a nő nem hallotta volna meg, ha nem lett volna olyan közel. – Mondtam már, hogy szeretlek?

Megcsókolta a férfi lehunyt szemét, majd a száját.

– Csitt! – suttogta. – Tartogasd az erődet a fontos dolgokra!

– A szerelem fontos, a cuisle! Különben nem lennél itt.

A férfi ezután elhallgatott, pihent, feltételezte Kathryn. De amíg a férfi még lélegzett, a nő úgy vélte, hogy a szimbióta, ahogy Lucas nevezte, még mindig dolgozik rajta, még mindig próbálja meggyógyítani a testét ért pusztító sérüléseket. Kathryn a könyékhajlatába süllyesztette az arcát, még mindig fogva a férfi kezét. Fájdalmasan fáradt volt, és azon tűnődött, vajon meddig kell még idelent várakozniuk.

Észre sem vette, hogy elaludt, amíg egy hangos csattanás fel nem ébresztette. Tágra nyílt szemmel riadt fel. Az első gondolata az volt, hogy valami megadta magát a feje fölött, valami fontos fémvázdarab, amely minden mást visszatartott, és most végük van.

– Ez csak Nicholas – mondta Lucas, a hangja sokkal erősebb volt, mint korábban.

A nő a férfira meredt. A kosz és a piszok alatt fáradtnak látszott, de a szemei nyitva voltak, és aranyszínben ragyogtak az erőtől.

– Készen állsz, hogy eltűnjünk innen? – kérdezte.

– Eltűnni? – ismételte meg zavartan.

– Villantsd fel a lámpádat, jó?– Felemelte a tekintetét, hogy a fémgerendák és az összeomlott épület kusza halmára mutasson, ami rajta feküdt.

Kathryn elkomorult, de megtette, amit kért, és addig mozgatta fölöttük a zseblámpája keskeny sugarát ide-oda, amíg a férfi elégedetten felnyögött, és azt mondta: – Megvan! Megtennél nekem egy szívességet?

A lány bólintott, kissé aggódva, hogy mit tervez a férfi.

– Azt akarom, hogy menj vissza a liftbe, ahol az előbb voltál! Nem tudom, mi fog történni, ha elkezdem átrendezni a dolgokat, és nem akarom, hogy itt legyél alatta.

– Azt hittem, azt mondtad, Nicholas érkezik a többiekkel. Szerintem várnunk kéne...

– Nem olyan a természetem, hogy várjak, a cuisle! Különben is, őriznem kell a hírnevemet!

– Ez nem vicces!

– Nem, nem az. Ez halálosan komoly. Most pedig, kérlek, Kathryn, tedd, amit kérek, és menj vissza a liftbe!

A lány egy hosszú percig elégedetlenül nézett a férfira, aztán összeszorította az ajkát, és beleegyezően bólintott. Már éppen elkezdett volna visszakúszni arrafelé, amerről jött, amikor a férfi a karjára téve a kezét megállította.

– Nincs szerencsecsók?

Kathryn ingerülten összehúzta a szemét, de érezte, ahogy az ajka mosolyra görbül.

– Jobb, ha tudod, mit csinálsz, Lucas Donlon, mert nem mentem meg megint a segged, ha ez az egész szarság rád omlik!

– Ugyan már!

Kathryn ismét előrébb csúszott, és a száját a férfi szájára tapasztotta, egy gyors puszit szándékozott adni neki az ajkára. De Lucasnak más elképzelései voltak. A keze a lány szétcsúszott fürtjei közé mélyedt, és mozdulatlanul tartotta, miközben egy perzselő csókot adott neki. A nyelve a nő fogai közé csúszott, összefonódott a nyelvével, miközben az ajkai a száját simogatták. A feszültség néhány értékes pillanatra elszállt Kathryn testéből, miközben élvezte Lucas érintésének csábító hatását, ahogy erős ujjai a tarkóját gyúrják, ahogy a csókja magáénak követeli őt, még ha csak erre a néhány percre is a sötét pincében.

Lucas lassan elszakadt a nőtől, és Kathryn szerette volna azt hinni, hogy a férfi vonakodása a sajátját tükrözte.

– Ha ennek vége Katie-m, te és én néhány minőségi órát fogunk eltölteni egy nagy ágyban, egy üveg jó whiskyvel és telefonok nélkül.

– Nagy duma, vámpír!

– Nagy tervek– javította ki a férfi. – Most menj! Elegem van abból, hogy ez a sok szarság nyomaszt.

Kathryn elkomorult. Nem értette, hogyan gondolta a férfi, hogy segítség nélkül kijut innen. Vámpír vagy sem, egyszerűen túl sok minden volt az útjában, és minden egyes darab egy tonnát nyomott. A férfi meglengette az ujjait, mintha csak ösztökélni akarná, így a nő engedelmeskedett. Hátrafelé kúszott, és összerándult, amikor a sérült karja nekiütődött egy csipkézett betondarabnak, majd újra, amikor valami felszakította a nadrágja szárát, tovább szaporítva a vágásokat és zúzódásokat.

– Ugye érted a biztonságba vonulás fogalmát,a cuisle? Az embernek meg kell próbálnia legalább épségben odaérni.

– Próbálkozom! Ez nem könnyű, tudod!?

Újabb csattanás hangzott odafentről, ami eltartott még egy darabig, miközben Kathryn végre kiszabadította magát a legrosszabb törmelék alól, és félig kúszva, félig meggörnyedve visszamászott a liftakna kétes biztonságú helyére. A hang elhalt, mielőtt odaért volna, az utolsó fémes csörrenés a feje fölötti akna üres terében visszhangzott.

– Szerinted erre jönnek? – szólt oda Lucasnak.

– Valószínűleg. Elkerülik, hogy a törmelék nagy részén kelljen keresztülvágniuk. Az alternatíva az lenne, ha az oldalfalon keresztül kellene beásni magukat.

– Azt hittem, te és Nicholas, tudod, kapcsolatban álltok.

Lucas felnevetett, és majdnem úgy hangzott, mintha a szokásos énje lenne. – Vannak korlátok. A liftben vagy?

– Igen! – csattant fel ingerülten.

– Húzódj hátra, amennyire csak tudsz! És jobb, ha becsukod a szemed.

Kathryn megtette, amit kért, egy türelmetlen sóhajjal lehunyva a szemét, elég hangosan ahhoz, hogy Lucas is hallja. De belül remegett, a szíve hevesen vert. Bepréselte magát a lift szűk sarkába, erőlködve próbált látni a sötétben, és rettegett, hogy Lucas szerencséje el fog fogyni, hogy a következő összeomlást nem fogja túlélni.

 

* * * *

 

Lucas ferde mosolyra húzta a száját Kathryn elkeseredett sóhajára. Nem láthatta a lányt abból a kényelmetlen helyzetből, amiben volt, de hallotta, ahogy magában motyog mozgás közben. És érezte, hogy félti őt, azt a féltést, amit a morgásával próbált leplezni.

Amikor már teljesen biztos volt benne, hogy a lány biztonságban van, kinyújtotta az erejét, és megérintette Nicholast.

Atyám?Nicholas gondolatai feszültek voltak az aggodalomtól.

Eddig bármilyen komplikáció az emberi hatóságok részéről?

Egy járőrkocsi jött. Valaki hallotta a robbanást, és bejelentette. Kellemesen elbeszélgettünk, és boldogan távoztak.

Kitűnő! A liftaknán jössz le?

Igen! Először el kellett távolítanunk néhány tonna törmeléket, de végre megtisztítottuk az aknát. Át tudunk vágni...

Ne! Kathryn odabent van. Majd én jövök hozzátok!

Feljön?

Miután elmozdítottam ezt a kibaszott nehéz halmot, igen. Ez nagyon... rossz lesz, Nick. Megértetted?

– Igen, uram. A helikopter készenlétben áll, ha szükségünk lenne rá. A farmra megyünk, vagy maradunk St. Paulban?

Lucas haza akart menni a dél-dakotai farmjára, de több értelme volt az ikervárosokban maradni. Minél hamarabb kerül biztonságba, annál hamarabb kezdheti a teste újra gyógyítani magát, és gyorsan vissza kellett szereznie az erejét. Klemensnek tudnia kellett, hogy Alex Carmichael halott, és azt is, hogy Lucas nem. Nyilvánvalóan azt tervezte, hogy Lucas is meghalAlex öngyilkos robbantásában, de még ha túl is élte, Klemens feltételezhette, hogy megsérült, így legyengült, és talán sebezhetővé vált egy támadásra. Lucas nem engedhette meg magának, hogy gyenge legyen. Hacsak nem volt hajlandó feladni az embereit és a területét Klemensnek. Ez soha nem történne meg.

A dél-dakotai farm volt az igazi búvóhelye, de a folyó túlpartján, a St. Paulban lévő lakosztály is meg fog felelni. Mindennél nagyobb szüksége volt egy biztonságos helyre, ahol kipihenheti magát, amíg a vámpírszimbióta helyrehozza, ami a testével történt.

Legyen a lakosztály, Nick. Amilyen gyorsan csak lehet.

Értettem, uram!

Nemsokára találkozunk!

Sok szerencsét, atyám!

Lucas lehunyta a szemét, és elképzelte agerendák, beton és betonacélok omladozó tömegét, amelyet Kathryn zseblámpájának fényében látott. Aztán hozzáadta a távolságot a jelenlegi tartózkodási helye és a legközelebbi fal között, ahol a pusztítás a legkevésbé hatott. Megacélozta magát az elkerülhetetlen fájdalom ellen. Azt mondta Kathrynnek, hogy a törött csontjai pokolian fájnak, de úgy futni rajtuk, ahogy meggyógyultak, sokkal rosszabb lesz.

– Hunyd be a szemed, Kathryn! – szólította megint, hogy figyelmeztesse.

Aztán megmozdult.

A tiszta erő robbanása csikorgás kíséretében emelte fel afölötte lévő megkínzott fém és összeomlott romok törmelékét. Csak egy-két lábnyi magasságra, és csak néhány másodpercig, de ez elég volt Lucasnak ahhoz, hogy hasra forduljon, és négykézláb kimásszon alóla, és egy lélegzetvételnyi idő alatt elérje a fal viszonylagos biztonságát, amikor a hatalmas súly ismét lezuhant. A falak és a föld is megremegett a hatalmas becsapódástól. Minden elmozdult, amikor a törmelékhalom új alakzatba rendeződött, a föld és a betondarabok halálosan záporoztak rá.

– Kathryn! – harsogta át a zaj fölött.

– Jól vagyok! – kiáltott vissza. – Hol vagy?

– Ne gyere elő! – kiáltotta gyorsan. – Majd én odamegyek hozzád.

– Biztos vagy benne, hogy én...

– A fenébe, Kathryn! Maradj ott!

Lucas a térdét a mellkasához szorítva guggolt a fal mellett,arcát a karjával védte, amíg meg nem állt minden mozgás. Újra felemelte a fejét. A levegő még mindig sűrű volt a ki tudja, miféle szemét részecskéitől, de ki kellett jutniuk innen. A halom eleve nem volt valami stabil, és attól tartott, hogy csak rontott rajta.

Rávette magát, hogy talpra álljon, és lehunyta a szemét a meggörbült és elferdült, gyógyult csontok irtózatos kínjától. Ha tippelnie kellett volna, azt mondaná, hogy a jobb lábának minden csontja eltört, plusz még a bal combcsontja is. A medencéje pedig úgy érezte magát, mint a ripityára tört üveg, akárhányszor megmozdult. Ez volt a rossz hír. A jó hír az volt, hogy a létfontosságú szervek sérülése minimális volt, és már az is gyógyulófélben volt. A tüdeje fájt, de ez valószínűleg inkább a sűrű levegőnek volt köszönhető, mint bármi másnak. A szíve pedig egészséges volt. Máskülönben ő is halott lenne a jó öreg Alex Carmichaellel együtt. Azon tűnődött, vajon Kathryn már rájött-e, hogy Alex maradványai is részei a pornak, amit belélegzett. Úgy döntött, hogy ezt a bizonyos tényt nem osztja meg vele.

Csak néhány percig tartott, amíg lefelé mászott a falon, és utat talált az útját elzáró néhány kisebb, többnyire betonból és összetört bútorokból álló kupac között. Volt néhány elektromos vezeték is a rendetlenségben, de azok már nem működtek. Nick valószínűleg elővigyázatosságból lekapcsolta a fővezetéket. Amikor Lucas bebújt a lift nyitott elejébe, kiegyenesedett, amennyire csak képes volt. Nem akarta, hogy Kathryn túl sokat gondolkodjon a fizikai állapotán. Nem akarta, hogy túl nagy figyelmet fordítson különösen a lábai állapotára. Nem kellett tudnia, mennyire rossz a helyzet.

A nő a lift hátsó falának támaszkodva ült, fejét a karjába temette, általában rendezett lófarka meglazulva, ziláltan lógott. Lucas friss vérszagot érzett, és összevonta a szemöldökét. A nő karján lévő sebből még mindig folyt a vér, és a vádliját is csúnya vágás borította. A karja volt az, ami a legjobban aggasztotta. Még kötés nélkül is már meg kellett volna alvadnia.

– Kathryn – mondta halkan.

A nő feje felemelkedett, és a férfi látta a szemében, amit Kathryn nem volt hajlandó kimondani neki, amikor még csapdában volt. Gyönyörű mosoly villant az arcán, és nevetve ugrott talpra, és jött a férfi karjai közé.

– Nem hiszem el! – mondta, és olyan szorosan átölelte a férfit, hogy az fájt, de a férfi mégis megtartotta.

– Fáj valamid? – kérdezte, és túl gyorsan kihátrált Lucas karjaiból, hogy felmérje a férfi fájó testét.

– Semmi, amit ne tudnék kezelni – válaszolta elég őszintén. – El kell tűnnünk innen, a cuisle! Aggódom emiatt a hely miatt.

– Rendben – mondta, majd a lift gyűrött mennyezetére nézett. – Khm! Van valami terved?

Lucas elvigyorodott, és egy gyors csókba rántotta a nőt, ami végül hosszú csókká változott, mielőtt elszakadt volna tőle. Már megint ez az átkozott kémia. Itt voltak eltemetve egy instabil törmelékkel teli lyukban, és ő még mindig úgy akarta a nőt, mint a következő lélegzetvételét. És a korábban sápadt arcának pírjából, és a szíve szapora dobogásából ítélve a nő is ezt érezte.

– Előbb meneküljünk meg – mondta, és a kezét a lány tökéletes fenekének gömbölyűségére tette. – Szex később.

Kathryn a férfi szemébe nézett, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt a kapkodó lélegzetvételektől. Megnyalta az ajkát. – Rendben – mondta, nem szakítva meg a szemkontaktust. Úgy hajoltak egymás felé, mint két mágnes, mielőtt úgy tűnt, egyszerre döbbentek rá, mit csinálnak, és elhúzódtak egymástól.

– Nick vár – mormogta a férfi, és az egyik ujját a lány összegubancolódott hajába fúrta.

– Oké – értett egyet a nő, de egyikük sem mozdult.

Lucas lassan elmosolyodott, a mosolyból vigyor lett. – Ott van egy helikopter is.

– Még jobb – zihálta a lány.

– Ki kell lyukasztanom ezt az átkozott liftet.

– Veszélyesnek hangzik.

– Az is. Egy csóktól jobb lesz.

A lány ferde vigyort villantott a férfira. – Te azt gondolod, egy csók mindent jobbá tesz.

– Nem úgy van?

Kathryn a tenyerét a férfi arcára tette, és az ajkát az övéhez érintette. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de félbehagyta, amikor Nicholas ezt a pillanatot választotta, hogy lekiabáljon az aknába.

– Lucas!

Lucas undorodva forgatta a szemét, de visszaszólt.

– Készen állsz, Nick?

– Készen állok!

– Ez az én végszavam.– Lucas körülnézett, valószínűlegegy megfelelő szerszám után kutatva, és talált egy öt láb hosszú, nehéz acélmerevítő darabot, amelynek tépett végei voltak.

– Állj hátrébb, és takard el a szemed! – Homlokráncolva tanulmányozta a zárt teret. – Még jobb lenne, ha kívülre állnál, hogy ne legyél alatta annak, ami úgy dönt, hogy lezuhan, amikor ezt csinálom.

– Mit fogsz csinálni?– kérdezte Kathryn, miközben engedelmesen megmozdult.

– Ezt – mondta, és a fémdarabot a lift tetejébe döfte, átvágva a sérült mennyezetet, félrelökve az elektromos vezetékeket, és egy lyukat nyitva. Azonnal további törmelék zuhant a liftbe, főleg beton, valamint lefelé kígyózó, vastag, csavart kábelek, amelyekről Lucas azt feltételezte, hogy egykor ezek vezették fel-le a liftet.

De mindezek mellett friss levegő érkezett, és magasan fent megjelent az éjszakai égbolt és Nicholas üdvözítő látványa, aki aggódó arccal bámult le rá.

– Uram!– kiáltotta Nicholas megkönnyebbülten.

– Küldj nekünk egy kötelet, Nick!

– Jobbat ajánlok, uram! – mondta Nick, és oldalra mutatott. Mason jelent meg a fejük felett egy mászóhevederben, mögötte egy vastag kötéllel. Egyszer megrántotta a kötelet, biccentett annak, aki biztosította a mentőkötelet, majd átcsúszott a peremen, az első tíz lábon keresztül szabadon zuhant, majd megfeszült a kötél, és elkezdett könnyedén lefelé ereszkedni a lift teteje felé. Lucas értékelte a gondolatot, de nem fog Mason erős karjaiban felemelkedni, bármennyire is ezt akarták volna a fájó csontjai. Kathryn azonban igen.

– Menj fel, Katie-m! – mondta, és intett Kathrynnek. – Vár a megmentőd!

Kathryn gyanakodva nézett a nagydarab vámpírra.

– Nem mászhatnék fel az oldalán? Tudod, mint egy falon?

Lucas megrázta a fejét. – Túl veszélyes. Túl sok veszélyforrás lóg ki, feszültség alatt álló vezetékek meg ilyesmi – tette hozzá, csak egy kicsit hazudva.

A lány a homlokát ráncolta, de hagyta, hogy a férfi felemelje, és átjuttassa a tetőn lévő lyukon, ahol Mason várta. Lucasnak össze kellett szorítania a fogát, amikor a nő a másik vámpír karjaiba került. Nem kellett volna ennyire zavarnia, de mégis zavarta. És a tény, hogy mégis, azt árulta el neki, hogy a lány többet jelentett neki, mint amennyit beismert.

Mason nem vesztegette az idejét. Amint biztosan fogta Kathrynt, elindult a felszín felé. Mivel Kathryn nem volt hozzászokva a vámpírok megnövekedett sebességéhez és erejéhez, meglepetten felsikoltott, amikor Mason elkezdett felfelé száguldani, megsegítve a kötelet felülről húzó vámpírok erejével. Az emelkedésük valószínűleg gyorsabb volt, mint maga a lift lett volna.

Amint felértek a felszínre, Kathryn azonnal kiszabadította magát Mason szorításából, és ellépett a nagydarab vámpírtól… Lucas legnagyobb megelégedésére. De aztán várta a következő feladat. Sóhajtott, és nem először gondolt arra, hogy a vámpírok büszkesége és versengése néha nagyon idegesítő.

– Csak a kötelet, Nick – kiáltott fel.

Nick átkukucskált a perem fölött, és tiltakozásra nyitotta a száját, de valami Lucas arckifejezésében megállásra késztette. Vagy talán az átkozott lyukból felfelé kúszó agresszió hullámai miatt. Mindenesetre a vastag kötél hamarosan lefelé siklott. Lucas megragadta, majd fogcsikorgatva, egyik kezét a másik után rakva mászni kezdett, amíg fel nem ért a felszínre.

Nicholas megragadta Lucas karját, amint felért a lyuk szélére, és feltűnésmentesen támaszt nyújtott, miközben magához húzta egy gyors férfias ölelésre, mielőtt visszalépett volna. Lucas értékelte a gesztust és a hadnagya hűségét. Egy vámpírlord sosem engedhette meg magának, hogy gyengeséget mutasson. Nick ezt megértette.

Lucas az összegyűlt vámpírokat fürkészte, keresve a hűtlenség legkisebb jelét is. De nem talált mást, csak megkönnyebbülést, szeretetet és acélos elszántságot a bosszúállásra, bárki is próbálta megölni az urukat. És a bosszú mindenképpen ott volt a jövőjükben. De nem ma este. Lucasnak fájdalmai voltak, és teljesen kimerült. Az ágyát akarta, és Kathrynt.

– Menjünk, Kathryn – mondta, és kinyújtotta a kezét.

A lány ránézett, majd felemelve a pillantását, a férfi arcát tanulmányozta. Lucas egy pillanatig azt hitte, hogy a nő vissza fogja utasítani, de aztán valami megadta magát a tekintetében. Összefűzte az ujjaikat, és Lucas felsóhajtott magában. Minden erejére szüksége volt ahhoz, amit most tennie kellett.

 

* * * *

 

Kathryn szemmel tartotta Lucast, miközben felmentek a lifttel a tetőtéri lakosztályba. Valami nem stimmelt. Elismerte, hogy kimerültnek kellett lennie mindazok után, amin keresztülment. Ő biztosan az volt, és aférfi megpróbáltatásai sokkal rosszabbak voltak, mint az övéi. Ez azonban több volt, mint egyszerű fáradtság.

Egész úton fogta a kezét. Ez önmagában nem volt szokatlan; Lucas nagyon érintős típus volt. De a hazafelé vezető úton a férfi szorítása időnként szinte a fájdalomig feszült, és a lány meglátta Lucas jóképű arcán az átsuhanó szenvedést. Azt mondta neki, hogy a csontjai nem megfelelően gyógyultak, hogy a vámpírszimbióta majd helyre akarja hozni őket, ha egyszer szabad lesz, de... ez azt jelentette, hogy máris dolgozik rajta?

– Jól vagy?– suttogta közel hajolva a férfi füléhez, elég halkan ahhoz, hogy még egy másik vámpír se hallja. De a liftben csak Nicholas volt velük, és úgy tűnt, Lucas jobban bízik benne, mint a többiekben.

– Jól vagyok – mondta olyan hangon, ami egyáltalán nem hasonlított a szokásos vidám hanghordozásához.

A lány a homlokát ráncolta, de nem erőltette. Talán nem volt elfogadható dolog, hogy egy vámpírlord kimutassa a fájdalmát, még azok között sem, akikben megbízik.

Amikor kinyíltak az ajtók a tetőtéri szinten, a nő ki akart lépni, de Lucas megállította.

– Nick majd elhelyez téged egy lentebb lévő emeleten. Nappal nem záródik be, így ott kényelmesebb lesz neked.

– Miért nem maradhatok veled? – kérdezte a lány, gyűlölve a gondolatot, hogy a férfi egyedül szenvedje végig, bármi is történjen.

Lucas lenézett rá, a tekintete megenyhült, miközben tenyerébe fogta a lány arcát, és a hüvelykujjával végigsimított az ajkán. – Nem akarsz itt lenni emiatt, a cuisle! Nem akarom, hogy emiatt itt legyél. Nem lesz szép, de hidd el, túl leszek rajta! És holnap este csinálhatod azt a simogatást, amiről beszéltünk.

– Lucas, én nem félek egy kis...

– Kathryn! Kérlek!

A lány boldogtalanul összeszorította az ajkait, de bólintott. – Rendben. Akkor visszamegyek a szállodámba és...

– Nem – szakította félbe a férfi. – Nem hiszem, hogy ma este célpont voltál, de Klemens most már tud rólad, és lehet, hogy megpróbál felhasználni ellenem. Nem akarom, hogy bajod essen! Add oda Nicknek a szállodai szobád kulcsát, és ő majd átküldi az egyik nappali őrt a cuccaidért!

– Lucas, lehet, hogy mostanában az időm nagy részét egy íróasztalnál töltöm, de még mindig képzett FBI-ügynök vagyok. Tudom, hogyan védjem meg magam!

– Klemens pedig egy vámpírlord. Láttad, mire voltam képes ma este, még sérülten is. Tudsz védekezni ilyen ellen? Kérlek – tette hozzá, amikor a lány makacsul ránézett. – Egy éjszaka. Mit árthat az?

– Rendben – engedett a nő. – De én megyek a szállodába az őrségeddel. Szívesebben csomagolnám össze én magam a holmimat.

– És rögtön visszajössz – pontosított Lucas.

– Igen, apa – mondta vontatottan a lány a szemét forgatva. – Azonnal visszajövök.

Lucas fáradt, ferde vigyort villantott rá, majd a szájára eresztette a száját, és jó alaposan megcsókolta. – Az érzéseim határozottan nem atyaiak irántad, Katie-m!

Kathryn elpirult, mert tudta, hogy Nicholas mindezt látja és hallja, de felnyúlt, és gyengéden végigsimított Lucas arcán a homlokától az állkapcsáig. – Szegénykém – mormogta –, Olyan erős voltál, olyan bátor!

Lucas felnevetett, és adott a nőnek egy utolsó, kemény csókot. – Úgy emlékszem, más ígéretek is voltak. Teljes fizetséget várok, amikor ma este találkozunk.– A lány feje fölött Nicholasra nézett. – Minden készen áll?

– Igen, uram! Szeretné, ha...

– Jézusom, ne már te is, Nick! Nem lesz semmi bajom! – Lucas kilépett a liftből, és eltűnt a kivilágítatlan lakosztály mélyén.

Kathryn nézett utána, amíg az ajtók be nem csukódtak, de Lucas nem nézett vissza. Ekkor a lift falának támaszkodott, és a mocskos ruháját bámulta, nagyon is tudatában annak, hogy Nicholas alig néhány lábnyira áll tőle a szűk térben. Végül felnézve azt látta, hogy a férfi őt tanulmányozza.

– Jól lesz? – kérdezte.

Nicholas pislantott egyet. – Nem hagynám ott fent, ha nem hinnék benne.

Kathryn elégedetlenül bólintott, és azt mondta: – Rendben, azt hiszem. Ami ezt a szállodába menést illeti...

– Lucas Donlon az uram, Hunter ügynök. Pontosan úgy fog történni, ahogyan ő parancsolta!

Kathryn felsóhajtott. Mintha úgy emlékezett volna, hogy néhány nappal ezelőtt még ő irányította a saját életét. El kellett gondolkodnia azon, vajon mikor veszítette ezt el, és vette át helyette Lucas Donlon az irányítást.

 

* * * *

 

Lucas becsukta maga mögött a lakosztály ajtaját, és hálásabb volt, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni, hogy egyedül maradhatott a fájdalmával. Minden maradék energiájára szüksége volt, hogy fenntartsa a látszatot, nemcsak Kathryn, hanem Nick és a többiek előtt is. Talán nem volt rá szükség, de ösztönösen tette. Különben is, ha engedett volna a teste kínjainak, torkaszakadtából üvöltött volna, és nagy darabokat tépett volna a terepjáró kárpitjából, hogy enyhítse a fájdalmat.

Egyenesen a biztonsági konzolhoz ment, és nem várva meg a napfelkeltét, leengedte az acél redőnyöket, és kizárt mindenkit. A következő megálló a bárpult mögötti hűtőszekrény volt, amely tele volt friss vérrel teli zacskókkal. Száz évvel ezelőtt Nick elkapott volna valakit az utcán, aki itt várta volna, hogy Lucas szárazra szipolyozza. Kis szerencsével az illető valamilyen bűnöző lett volna, valaki, aki nélkül a világ jobban járt volna. De Lucas nem áltatta magát azzal, hogy soha nem követtek el hibákat, vagy néha egyszerűen csak nem volt elég idő napfelkelte előtt a válogatáshoz. Az egyetlen mentsége az volt, hogy ez nem fordult elő gyakran. Az a fajta sérülés, amit Lucas ma este elszenvedett, ritka dolog volt valakinek az ő erejéhez mérten.

Az emberi vérbankok pedig nyitva voltak a nap huszonnégy órájában.

Lucas felkapott egy üvegtálat a pult alól, megtöltötte vízzel, majd betette a mikrohullámú sütőbe, hogy felforrjon. Amíg várt, letépte a szelepet az első zacskó vérről, és hidegen megitta. Szörnyű íze volt, amikor lement a torkán, de amint a gyomrába ért, a hideg nem számított. A teste azonnal elkezdte használni. Pittyent a mikrohullámú sütő. Egy törlőruhát használva, a vízzel teli tálat a pultra tette, és a második zacskó vért beleengedte a forró vízbe, miközben lassan kiengedte a szelepet.

Éppen a harmadik zacskóért nyúlt, hogy megigya hidegen, amikor megcsörrent a telefonja. Nem a mobilja, amely valahol Alex Carmichael épületének romjai alatt hevert, hanem a vezetékes telefonja. Ránézett a hívásazonosítóra, de már nyúlt is a telefonért. Tudta, ki az.

– Atyám! – vette fel a telefont.

– Lucas – üdvözölte Raphael mély, ismerős hangja. – Most éppen kit dühítettél fel?

Lucas elmosolyodott magában.

– Jól vagyok, köszönöm! Oké, talán nem jól, de csak meghajolva, nem összetörve. Legalábbis nem véglegesen.

– Szeretnél még valamit hozzáfűzni?– kérdezte Raphael szárazon.

– Kemény volt ez a néhány óra. Nem tagadom.

– Klemens?

– Igen, bár szokás szerint nem a saját kezét piszkolta be. Egy emberi bérgyilkos neked, és szerencsétlen Alex Carmichael nekem. Klemens kényszer alá vonta őt. Becsületére legyen mondva, Alex küzdött ellene, de nem volt ellenfél.

– Nem – értett egyet Raphael elgondolkodva. – Klemens a gyáva utat választja, de van hatalma, ha úgy dönt, hogy használja.

– Nos, az ő ideje lejárt. Vannak embereim, akik szemmel tartják őt. Ha holnap este be tudják mérni a tartózkodási helyét, utána megyek.

Egy Raphaelre nagyon nem jellemző szünet következett, mielőtt azt mondta: – Lucas, légy nagyon biztos benne, hogy készen állsz erre!

– Elbírok vele, atyám! Nem szabadul meg tőlem ilyen könnyen!

– És mi lesz az FBI ügynökkel?

– Ma este majdnem meghalt velem együtt.

– Ez ostobaság volt Klemens részéről. A nő halála nem kívánt figyelmet keltett volna, még az ő számára is.

– Nem hiszem, hogy tudta, hogy velem lesz.

Raphael egy pillanatig hallgatott. – Az FBI-ügynök veled van – mondta.

Lucas felnevetett. – Mit is mondhatnék, Raphael? A nők szeretnek engem.

– Ezt mondogatod folyton. Feltételezem, most nincs ott.

– Ma este még én sem tudnám felállítani, uram! Biztonságban van odalent.

– És holnap este?

– Ne aggódjon! Amikor Klemens után megyek, csak vámpírokat fogok meghívni.

– Van elég vér számodra ma estére?

– Nick gondoskodott róla.

– Akkor magadra hagylak. Cyn üdvözletét küldi.

– Ezt valahogy kétlem.

Raphaelen volt a sor, hogy felnevessen. – Légy jó, Lucas!

– És ön is, atyám!

Lucas megszakította a kapcsolatot, és a pultra dobta a telefont, majd az ajkához emelte a felmelegített zacskó vért, és egyszerre kiitta. A harmadik zacskó, amelyet hidegen akart meginni, a még mindig forró vízzel teli tálba került, hogy felmelegedjen. Kivett még két hideg zacskót a hűtőből, és bevitte őket a hálószobába, hogy igyon belőlük, amíg készülődik. Ma reggel a tartalék hálószobában fog aludni. A nap valószínűleg csúnya lesz, és nem akarta, hogy a rendetlenség vagy az emlékek ott legyenek, ahol általában szokott aludni. Kevesebb mint harminc perce volt napfelkeltéig. Első számú prioritása az volt, hogy minél több vért megigyon, még ha ez azt is jelentette, hogy hidegnek és íztelennek kellett lennie. A testének minden energiára szüksége volt, hogy meggyógyítsa magát. De kétségbeesetten vágyott egy zuhanyra is. Csupa kosz és betonpor volt, és ki tudta, miféle piszok volt még abban a régi épületben. A zacskós vér felmelegedhetett a zuhany forró vize alatt is, és ha siet, utána még két egységet meg tud oldani.

De akárhogy is nézte, még a hűtőszekrényben lévő minden gramm vérrel együtt is kurva hosszú napnak nézett elébe.

 

* * * *

 

Daniel figyelmen kívül hagyta a szobán kívüli folyosóról érkező, már ismerős hangokat. Kínzója – bár ez talán túl erős szó, hacsak az unalom nem tekinthető kínzásnak – visszatért az éjszakai rituáléra. Feltételezte, hogy ez amúgy is éjszakai volt, mert a férfinak volt munkája, és amennyire Daniel meg tudta állapítani, még mindig el is végezte azt. Egyszer vagy kétszer még egyenruhában is megjelent. Éjszakáról éjszakára ételt és vizet hozott, aztán leült, és kifejezte csodálatát Dan munkája iránt, sőt, odáig ment, hogy hozott néhány fotóalbumot, hogy csorgassa a nyálát. A „hátborzongató” még csak nem is volt megfelelő jelző rá. Legalább a nőnek, akit a múlt éjjel hallott, gyakorlati oka volt arra, hogy elrabolta. Pénzt akart. Daniel szívesen fizetett volna nekik annyit, amennyit csak akartak, csak engednék ki ebből az undorító szobából.

Arra gondolt, hogy Kathryn mennyire kétségbeesett attól a rendetlenségtől, amit minden szobában, ahol élt vagy dolgozott, okozott. Ígéretet tett a rend akármelyik istenének, aki meghallgatja, hogy ha csak kijuttatják ebből a szorult helyzetből, élete végéig rendet tart. Vagy legalábbis megpróbálja.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, és fényt hozott magával, amikor a fogvatartója lenyomta a kapcsolót a folyosón.

– Jó estét, Daniel – mondta vidáman a szörnyszülött, ahogy minden este is tette. Mintha tényleg azt hitte volna, hogy valahogyan barátok, és ez csak egy kellemes esti szórakozás.

Dan nem válaszolt, nem is ült fel, még csak rá sem nézett az idiótára. Feküdt a kényelmetlen priccsen, egyik karját a szemére téve, és nem vett róla tudomást.

– Ma este hoztam neked egy steakszendvicset. A kedvencedet.

– Honnan a fenéből tudod?– mormogta Daniel.

– Joanie mondta a kávézóban – mondta elégedettnek tűnő hangon, és Daniel elátkozta magát, amiért feltette a kérdést.

– Hoztam neked valami mást is.

A sorozatfelvételre állított digitális fényképezőgép ismerős kattogásának hangjára Daniel megfordult, hogy ránézzen.

– Mi a fasz? – követelte talpra ugorva, és elkapta a fényképezőgépet, mielőtt a fogvatartója visszaszerezte volna. – Ez az enyém!

– Tudom – mondta a görény megbántódva. – A nővéred mindent a seriffi hivatalban hagyott megőrzésre. Úgy kellett kicsempésznem.

– Hogy érted, hogy otthagyta? Hová ment?

Megvonta a vállát. – Nem tudom. Talán hazament.

Daniel szíve összeszorult erre a hírre, bár azt mondta magának, hogy ez nem lehet igaz. Egyrészt Kathryn soha nem hagyta volna hátra a felszerelését, ha végleg elutazik. Másrészt – és ez volt a fontos – soha nem mondott volna le róla. Kathryn volt az egyetlen állandó az életében, az egyetlen, aki mindig ott volt mellette. Erre emlékeznie kellett, hogy bízzon. A fogvatartója csak baszakodott a fejével, megpróbálva elhitetni vele, hogy nem maradt senkije. Ez a seggfej lehetett a legmagányosabb ember a világon, ha azt hitte, hogy elrabolhat embereket, és a barátaivá teheti őket. Stockholm szindróma, a seggem!

– Megtarthatom ezt?– kérdezte Dan, egy gyors pillantást vetve az elrablójára. Eleget ahhoz, hogy lássa, amint a férfi arca felderül a kérdésre.

– Természetesen! Ezért hoztam el neked. Elnézést kérek, hogy nem gondoltam rá hamarabb! Teljesen meggondolatlan voltam részemről.

Jézusom, ez a fickó szánalmas volt. – Igen, persze. Jól van. Megkaphatom a vacsorámat?

– Jaj, ne, a steaked! Biztos kihűlt. Megmelegítsem a mikróban, vagy valami ilyesmi?

Mikrózni akarta a steaket? Micsoda idióta. De csak annyit mondott: – Nem, semmi baj!Rendben van így is!

– Biztos vagy benne, mert...

– Azt mondtam, hogy jó lesz!

– Ó, oké. Akkor majd hozom a konyhából. Kérsz egy pohár bort?

– Persze – mondta Daniel, és gyorsan lőtt egy képet, miközben a fogvatartója elfordult, hogy behozza az ételt, és szavaival elfedte az apró kattanó hangot, amit az kiadott. – Az jó lenne!

Mire fogvatartója visszatért, a kamera már az ágyon hevert. A férfi észrevette, és a homlokát ráncolta. – Óvatosan bánj vele! Győződj meg róla, hogy elteszed, mielőtt kialszanak a lámpák! Nem akarsz ráülni vagy ilyesmi.

– Igen, erről jut eszembe.Mi lenne, ha égve hagynád a villanyt, hogy készíthessek néhány felvételt. Művészi dolgok, tudod – tette hozzá azzal a hanglejtéssel, aminek az volt a célja, hogy hízelegjen a szörnyszülöttnek, hogy azt higgye, ő és Dan osztoznak az igazi művészet megértésében.

Az őrült arca felragyogott, mint a karácsonyfa.

– Az nagyszerű lenne!– Összevonta a szemöldökét, mintha meg akarná gondolni magát, de azt mondta: – Gondolom, nem árt, ha egy napra égve hagyjuk a villanyt. De ennél tovább nem – rótta meg, mintha egy gyereknek beszélne.

– Remek – mondta Dan, és küzdött a késztetéssel, hogy elmondja ennek a görénynek, mit gondol valójában.

– Szívesen – mondta az őrült nyájasan, aztán letelepedett, hogy figyelje, ahogy Dan eszik, mint minden este. – Nos, miről beszéljünk ma este?

Daniel nem válaszolt. Rájött, hogy a torzszülött nem igazán akar beszélgetést. Leginkább azt akarta, hogy valaki meghallgassa a zagyvaságait, Dant pedig inkább az evésérdekelte. Fogvatartója naponta csak egyszer hozott ételt, és Dan már korán rájött, hogy a férfi hangulata kiszámíthatatlan. Voltak esték, amikor órákig elidőzött, és az életéről, a munkájáról, meg minden unalmas apróságról fecsegett, amit csak fel tudott idézni a nyilvánvalóan zavart elméjéből. Máskor már néhány perc után türelmetlenné vált, és otthagyta Danielt a csak félig megevett étellel, még mindig éhesen hagyva.

Valószínűnek tűnt, hogy a mai este hosszú lesz, tekintve a férfi izgatottságát a kamera miatt. De Daniel nem akart kockáztatni. Megette a hideg steaket, a langyos sült krumplit, még a brokkolit is, amit általában utált, mert egy ehhez hasonló estén ez a seggfej el fog csúszni, és Dan készen fog állni.

 

 

 



[1] Szerelmem


Tizenhetedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

TwinCities, Minnesota

 

Lucas az ágyból egyenesen egy újabb forró zuhany alá ment, amikor felébredt napnyugta után. A nap nehéz volt, még annál is rosszabb, mint amire számított. Alvásnak nevezni durva félreértés lenne. A nap nagy részében kínzó fájdalmak gyötörték, olyan fájdalmak, amelyekhez képest elhalványult az a kín, amikor a tonnányi törmelék összezúzta. Véres verejtékkel borítva ébredt. A lepedő vörösre volt ázva, a nappali kapálódzásától foszlányokra tépve. A teste még mindig megsajdult az emlékétől, miközben elméjének legalább egy része továbbra is azt várta, hogy újra kezdődjön, nem bízva abban, hogy vége van. Egyetlen ember sem élhette túl ezt a kínzást és maradhatott épelméjű. Még Lucas sem élt át soha semmi ehhez hasonlót.

Egy törülközőt tekert a dereka köré, és a gőztől bepárásodott tükörhöz lépve, tisztára törölt egy foltot. A borostája sötét árnyékot vetett az állkapcsa mentén. Meg kellene borotválkoznia. Másrészt viszont egy gyönyörű nő várt rá. A választás könnyű volt.

Ledobta a törülközőt, amikor elindult kifelé a fürdőszobából, és a hálószobai szekrény felé vette az irányt. A beszívott lélegzet hangja arra késztette, hogy az ajtó felé forduljon.

– Kathryn! – mondta minden meglepődöttség nélkül.Tudta, hogy a nő a lakosztályban van. Az engedélye nélkül besem engedték volna a liftbe, még kevésbé, hogy kilépjen onnan. Ébredés után Lucas első dolga az volt, hogy felhívta Nicket, hogy biztosítsa, túlélte a napot, és hogy megmondja neki, engedje be Kathrynt a lakosztályba, amikor megjelenik. A nő akkor érkezett, amikor ő még a zuhany alatt volt – eleget ivott a véréből ahhoz, hogy megérezze a jelenlétét –, és örült, hogy volt annyi előrelátása, hogy becsukta a másik hálószoba ajtaját, ahol a napot töltötte. Nem akarta, hogy Kathryn meglássa gyötrelmes felépülésének bizonyítékait.

Üdvözlő tekintettel fogadta a nő gömbölyded alakját akifakult farmerben, amely úgy tapadt rá, hogy azt kívánta, bárcsak megfordulna, hogy láthassa farmerrel borított fenekének a tökéletességét. A lába csupasz volt, a lábujjkörmeit élénkvörösre festette. Akárcsak a fehérnemű, Kathryn egy újabb szexi oldala, amelyet elrejtett a világ elől. De nem előle. És ha már a fehérneműről, vagy annak hiányáról beszélünk, a nő nem viselt melltartót a sötétkék FBI-póló alatt.

Lucas pillantása elért a nő arcára, és azt vette észre, hogy Kathryn tekintete a testén vándorol lefelé, és – örömmel látta – megáll az egyre növekvő erekcióján.

Lucas elvigyorodott.

– Itt fent, a cuisle! – mondta vontatottan, és megpaskolta az állát.

Kathryn menetrendszerűen elpirult, de dacosan nézett a férfi szemébe. – Figyelemre méltóan egészségesnek tűnsz ahhoz az emberhez képest, aki alig huszonnégy órája még egy épület alá volt szorulva.

– Ó, Katie-m – duruzsolta, majd odalépett a nő mellé, és egyik ujjával felfelé billentette makacs állát. – Mindig mondom neked, hogy én nem ember vagyok. Vámpír vagyok.

Leengedte a száját a nő ajkaira. Az ajkuk a felismerés szikrájával találkozott, az azonnali vágy szinte elektromos áramütésével. Kathryn szája kinyílt a férfi szája alatt, és Lucas lustán kutatva végigsöpörtnyelvével a lány puha ajkain, ami nagyon gyorsan átváltott valami követelőzővé és sürgetővé. Lucas megváltoztatta a csók szögét, hogy mélyebbre hatolhasson, és birtokló szorításba fogva a lány tarkóját, a helyén tartotta őt, miközben a másik keze a nő derekára csúszott, hozzáhúzva őt a meztelen testéhez. Kathryn a szájába nyögött, erős kezei a férfi derekáról a hátára csúsztak, és belemélyedtek a frissen gyógyult izmokba, miközben a nő viszonozta a követelést. Ez a forróság közöttük sosem volt egyirányú, két lobbanékony elem találkozott, és olyan tüzet teremtett, amelyet egyikük sem tudott irányítani.

Lucas annyira elhúzódott, hogy megragadja a nő pólójának szélét és áthúzza a fején, majd a padlóra dobja, miközben az ujjai végigsiklottak a csupasz hátán, és előrehaladtak, hogy keretbe foglalják gyönyörű melleit. Megduzzadt a kezében, ahogy csodálta őket, sötét rózsaszín mellbimbói megkeményedve meredezve emelkedtek ki a nagy, halvány mellbimbóudvarból. Hüvelykujjával végigsimított a mellbimbókon, és elismerően elmosolyodott, amikor azok feszes csúcsokká keményedtek.

Kathryn megragadta Lucas csuklóját, és úgy dörzsölte a melleit a férfi kezéhez, mint egy édes kiscica, aki simogatásért könyörög. A lány lábujjhegyre emelkedett, és kemény, éhes csókban találkozott a férfi szájával, a nyelve Lucaséhoz nyomódva küzdött az irányításért. A férfi incselkedően megharapta a nő nyelvét, eléggé ahhoz, hogy megalapozza a dominanciát anélkül, hogy felsértette volna a felszínét, és szinte azonnal el is lazította a harapását. De a nő válaszában nem volt semmi incselkedő, amikor tompa fogai keményen belemélyedtek a férfi alsó ajkába, és vért fakasztottak. Kathryn érzéki simogatással végigsöpört a nyelvével az apró sérülésen, és lenyalta a néhány csepp vért. Lucas teste megkeményedett, amikor a lány torka megmozdult nyeléskor, egészen új módon szívva magába a férfit.

– Óvatosan – morogta –, visszaharapok! – Felemelte a nőt a talpáról, karjaival átkarolva a hátát szorosan magához ölelte, miközben a nő ajkát a sajátja alá szorítva rohamozta, meztelen melleit a mellkasához simította, bőre bársonyos puhaságú volt, mellbimbói pedig olyanok, mint az ikergyöngyök.

– Lucas – suttogta, a hang tele volt vágyakozással, de a félelem is megérintette, ahogy a férfi vére belekerült a szervezetébe, és ő először tapasztalta meg, mit is jelent valójában egy vámpír szerető.

– Mit akarsz, a cuisle?

– Téged – mondta zihálva. – Képes vagy… elég jól vagy...

Lucas felnevetett, és a nő lába alá téve a karját, felemelteés az ágyhoz vitte. Ráejtette Kathrynt a matracra, majd a farmerjának cipzárjáért nyúlt, egyetlen mozdulattal lehúzta és meztelenre vetkőztette. Tartva a lány tekintetét, féltérdre ereszkedett a lány lábai között, és a kezével végigsimított a vádliján, egészen a térdéig. Behajlította a lány lábait, és széthúzta őket, feltárva így a nő punciját az éhes tekintete előtt. Lassan megnyalta az ajkát, majd ismét felnézett, és pillantása találkozott a lány tekintetével.

– Az enyém, Katie! Ezt ne felejtsd el!

– Lucas, én...

A férfi nem akart hallani semmilyen tiltakozást, csak a lány elakadó lélegzetvételét, amikor leereszkedett az ágyra a combjai közé, és megnyalta, végigfuttatvaa nyelvét a nő résén, kitárva a külső ajkakat, hogy felfedjék a vágytól nedves és kipirult, duzzadt punciját. Újra megnyalta, ízlelgette a nőt, nyelvét a csikló érzékeny csücske fölött forgatva. A kéjtől összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy az a koncentrált idegköteg büszkén meredezik, keményen és pirosan, mint egy cseresznye, szinte remegve az izgalomtól. Nyelvét a vágyteli keménységre nyomta, mire Kathryn felnyögött, és a férfi szájához emelte magát.

Lucas felmordulva megragadta a lány csípőjét, tudtára adva, hogy ő irányít. Legalábbis egyelőre. A szex Kathrynnel ínycsiklandó küzdelem volt a dominanciáért, és nem bánta, ha időnként veszít. De nem ma este, és nem ebben a pillanatban.

Erősen szopni kezdte az érzékeny csücsköt, még jobban kiemelve azt a védőburkolatából, miközben Kathrynvonaglott alatta. Amikor a kemény, kis cseresznye a duplájára duzzadt, amikor Kathryn ujjai úgy markolták a haját, hogy az már fájt, Lucas beleharapott, és megízlelte a legédesebb vért. Kathryn felsikoltott, amikor a férfi harapásában lévő vegyi anyagok a puncija idegközpontjába hatoltak. A háta felívelt, ahogy elárasztotta az orgazmus, az izmai összerándultak a férfi ujjai alatt, a puncija a férfi szájához szorult. Sírt, könnyek folytak végig az arcán az érzések túltengésétől, újra és újra a férfi nevét mormolta, mintha könyörögne valamiért.

Nem, nem valamiért, gondolta magában Lucas. Tudta, mit akar a lány. Mire van szüksége. Amire mindkettőjüknek szüksége volt. Felemelte a száját a lány combjai közötti selymes helyről, és felfelé indult a testén, nyalogatva és csókolgatva, elidőzve, hogy szájába vegye a duzzadt mellbimbóit, hogy lenyalja az izzadságot a mellei közül, feljebb siklott, amíg a farkának kemény hossza a lány lábai között nem pihent, a lány középpontjának vulkanikus forrósága közelében.

– Kathryn! – mordult fel. Megvárta, amíg a lány vágytól elködösült szemei kinyílnak, és felnéz rá. Aztán mélyen belesüllyesztette a farkát a nő testébe, és felnyögött, amikor a forró, nedves hüvelye körbevette, még mindig vibrálvaaz orgazmusától, ahogy befogadta a férfit. Addig nyomult a nőbe, amíg teljesen benn nem volt, amíg a golyói a tökéletes fenékhez nem csapódtak, és Kathryn lábai felemelkedve a férfi derekára nem fonódtak.

Kathryn átkarolta a férfit, rövid körmei a hátába vájtak, a szemét lehunyta, miközben hüvelyének falai lüktettek és remegtek. Lucas lehajolt, és egyenként megcsókolta a nő szemhéját. A lány kinyitotta a szemét, és olyan leplezetlen érzelmekkel mosolygott rá, hogy a férfi lélegzete megakadt a mellkasában. Aztán, mintha rájött volna, mit tett, vagy mintha félt volna attól, hogy mit adott ki, újra lehunyta a szemét, és az időtlen párzás ritmusában emelni kezdte a csípőjét, vonaglott a férfi alatt, hogy a mellei megérintsék Lucas mellkasát, miközben a puncija fel-le csúszott a farkán.

Lucas néhány percig hagyta, hogy a nő irányítsa a ritmust, élvezve a teste selymes és krémes siklását, kemény mellbimbóinak érintését a saját mellkasán. Lehajolt, arcát a lány nyakához szorította, és mély levegőt vett, beszívva a nő bőrének, izzadságának és vérének finom melegét, amely oly közel volt a felszínhez.

Érezte Kathryn szívdobbanásait a mellkasán, miközben a mozdulatai felgyorsultak, ahogy a csípője vadul lökdösődött. Lucas hosszú csókot nyomott a lány nyakának bársonyosan puha bőrére, és elmosolyodott, amikor Kathryn várakozón megremegett. Most már zihált, ujjai a férfi tarkóját markolták, a fejét oldalra fordította, mintha felajánlaná magát Lucas harapásának.

A férfi végighúztaaz ajkait a lány nyakán lévő dús duzzanaton, amíg meg nem találta a tökéletes pontot, aztán erősen megszívta, a szájába húzta az eret, majd elengedte. Kathryn felnyögött, és egyik kezét a férfi fenekére ejtette, és vadul kefélt vele, hogy megkönnyítse a kezdődő csúcspontot, amit Lucas érzett, ahogy végigfodrozódik a farkán.

Felemelte a száját, és puhán a lány nedves bőrére fújt. A nő megremegett. Figyelmeztetés nélkül beleharapott a vénába, és lehunyta a szemét az extázistól, amikor a lány vérének meleg mézessége lecsorgott a torkán, amitől a szíve a bordáinak csapódott, az idegei pedig izgalomtól lüktettek, ahogy a forróság betöltötte testének minden centiméterét.

Kathryn megdermedt alatta, mintha egy pillanatra lefagyott volna, majd felsikoltott, amikor testének minden izma egyszerre megfeszült, a lábai a férfi csípőjére, a karjai pedig a hátára szorultak, a körmei pedig annyira a férfi hátába mélyedtek, hogy Lucas érezte a saját vérét kicsordulni. A farka lehetetlenül megkeményedett, amikor a nő belső izmai megrándultak körülötte, hullámozvasimogatva a hosszát.

Lucas felnyögött, az agyarai még mindig Kathryn nyakába mélyedtek, még mindig folyt a szájába a nő vére. Felemelve a fejét, nyelt egyet, élvezte a nő egyedülálló ízét, miközben a csípője újra mozogni kezdett, mélyen döfködött a farkával Kathryn lábai közé, miközben a nő megfeszült körülötte. A lány szaggatottan kapkodta a levegőt, és a gyönyör apró, értelmetlen kiáltásait adta ki, amitől Lucas farka megrándult, a golyói megfeszültek, a csúcspontja elviselhetetlen súlyúvá nőtt, mielőtt végül végigrobogott a hosszán a felszabadulás tüzes áradata, amely Kathryn méhének csapódott, megbélyegezve őt a forróságával, megjelölve őt a sajátjának.

Lucas összeomlott Kathryn túlhevült testén, arcát még mindig a nyakába temetve. Kissé felemelte a fejét, és lenyalta a néhány csepp vért a takaros sebekről, a nyálában lévő vegyszerrel lezárva őket. Néhány óra múlva már nem lesz látható nyoma a harapásának, bár Kathryn teste ennél jóval tovább fog emlékezni. Elvigyorodott a gondolatra.

– Mit vigyorogsz?

Elfordította a tekintetét, és azt látta, hogy a lány őt figyeli.

– Annyi minden van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.

– Annyira lökött vagy – felelte lustán. – Tudom, mire gondolsz!

– Tényleg? Csupa fül vagyok!

Kathryn megfeszítette a belső izmait, megsimogatva a férfi még mindig benne lévő félkemény farkát.

– Ha csupa fül lennél, fiú, akkor nem is lennénk itt!

Lucas felnevetett. – Megértettem. De te kitérsz a kérdés elől. Mégis mire gondoltam?

– Teljesen az „én Tarzan, te Jane” voltál. A pasik mindig olyan önelégült tekintettel néznek, amikor elélveztetnek egy nőt, mintha még soha senki nem csinálta volna.

A nő játékosan megpaskolta a férfi fenekét, de Lucas hirtelen dührohamot érzett, amitől úgy meg akarta dugni a nőt, hogy az soha többé ne is gondoljon más férfira. A szeme aranyszínűvé válhatott, mert Kathryn óvatos pillantást vetett rá.

– Lucas?

– Mi van? – morogta, tudva, hogy túlreagálja a dolgot, és kissé megdöbbent a saját dühén. Persze, hogy voltak más szeretői is előtte. Isten tudja, hogy neki is volt már, több is a kelleténél. Valószínűleg az előző este elfogyasztott sok vér volt az oka. Ez elég erőt adott a szimbiótának ahhoz, hogy meggyógyítsa, de minden más vámpírjellemzőt is felfokozott, beleértve a gonosz birtoklási vágyat ezzel a bizonyos nővel kapcsolatban.

– Minden rendben?– kérdezte Kathryn.

Akaraterejével az uralma alá hajtotta a hatalmát, és az alatta fekvő nőre összpontosított. – Természetesen – hazudta, és lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja a nőt, mielőtt oldalra gurult volna. – Csak Klemensre gondoltam.

– Az a vámpír, aki Alexet küldte, hogy megöljön téged? – kérdezte óvatosan.

– Igen. Bár a jelenléted kellemetlen meglepetés lehetett. Még Klemens sem olyan ostoba, hogy megpróbáljon megölni egy FBI-ügynököt.

Kathryn megvonta a vállát, és felült, hosszú haját maga mögé dobta. Lucas kinyúlt, hogy ujjait a selymes fürtökbe fúrja, és kísértésbe esett, hogy ezzel visszahúzza a nőt maga mellé, pontosabban maga alá, hogy bebizonyíthassa felsőbbrendűségét minden más szeretőjével szemben, legyen az múltbeli vagy jövőbeli.

A másik szobában csörögni kezdett egy telefon. Lucas elkomorult az ismeretlen hangra, de Kathryn megveregette a vállát, és azt mondta: – Nick küldött neked egy új mobiltelefont. Ez valószínűleg az.

Lucas felállt, és kivonult a szobából, még mindig dühös volt mind magára, mind Kathrynre. Megtalálta a telefont az ajtó melletti asztalon. Pont olyan volt, mint a régi telefonja, és kétségtelenül már tartalmazott minden információt, amit a régi is.

– Nick – vette fel a telefont. – Mi a helyzet?

– Klemens, uram. Tudjuk, hol van, és egész éjjel ott lesz.

– Kitűnő. Mennyi időre van szükségetek?

– Készen állunk, és a gép már vár.

– Még jobb. Adjatok tíz percet!

Lucas megszakította a kapcsolatot, visszasétált a hálószobába, és ismét egyenesen a zuhanyzó felé vette az irányt.

– Hé!– Kathryn kiugrott az ágyból, és utána sietett. – Mi történik?

Lucas becsukta a zuhanyzó ajtaját, és válasz nélkül a forró vízsugár alá lépett. Kathrynt azonban nem lehetett ilyen könnyen elriasztani. Az ajtó kinyílt, és a nő is csatlakozott hozzá, egy kis tusfürdőt nyomva a tenyerébe, gyorsan lemosakodott, miközben beszélt.

– Hová megyünk?

– Minem megyünk sehova!Megyek, meglátogatom Klemenset.

– Baszd meg! Nála van az öcsém!

– Nem hiszem...

– Alexnél volt Daniel, és most Alex halott. És szerinted ennek a seggfejKlemensneka parancsára cselekedett, ami azt jelenti, hogy valószínűleg Klemens tartja fogva Danielt. Megyek veled!

– Egy... nem, nem jössz! Ez vámpírügy, és ez csúnya dolog lesz. És kettő... Nem hiszem, hogy valaha is Alexnél lett volna a testvéred, tehát Klemensnél sincs.

– Három – folytatta a nő gúnyosan a számolást. – Nem érdekel, mit gondolsz! És négy... Nincs szükségem az engedélyedre ahhoz, hogy azt csináljak, amit akarok, nagyfiú!

– Lehet, de azt sem tudod, hová megyek.

– Ó, mintha nem tudnám kideríteni! Még a vámpíroknak is kell repülési tervet átadniuk, és a géped farokszámát biztosan meg tudom szerezni.

– És elaltathatlak, hogy ne ébredj fel, amíg mindennek vége nem lesz – csikorgatta a fogát Lucas.

– Én pedig megvádolhatlak egy szövetségi ügynök elleni támadással! – csattant fel a nőa férfi arcába nyomulva.

– Akkor elintézem, hogy egyáltalán ne emlékezz erre! – felelte a férfi, és olyan közel tolta az arcát a nőéhez, hogy összeért az orruk.

– Mi a fene bajod van? – követelte a nő.

– Nem tudom, miről beszélsz!

– A fenét nem tudod! Azóta vagy pipa, amióta... Ó, kérlek! Csak mert azt mondtam, hogy minden pasi önelégült lesz szex után? Mi az? Túl jó vagy ahhoz, hogy egy kalap alá vegyenek más férfiakkal?

Lucas felmordult, és megragadta a nő derekát, a csempézett falhoz lökte, és ott tartotta a testével. – Én egyáltalán nem vagyok férfi! Ezt nem szabadna elfelejtened!

Kathryn elvigyorodott, majd lenyalt egy vízcseppet a férfi álláról. – Néha pedig úgy viselkedsz, mintha az lennél! – Végigsimított a lábával a férfi vádliján, mire annak azonnal megkeményedett a farka. – Sajnos, nem hiszem, hogy van időnk erre – mormolta a nő.

Lucas kivillantotta a fogait, és szorosabban magához húzta a lányt, addig emelve, amíg a farka be nem fészkelődött a nő combjai közötti puha háromszögbe. – Mindig van idő! – morogta, és belenyomta magát a lány nedves melegébe, addig nyomulva előre, amíg a hossza teljesen bele mélyedt, testük teljesen egymáshoz simult a gőzölgő zuhanyban.

Kathryn felzihált a váratlan behatolástól. A feje hátracsuklott, és a szemei lecsukódtak, a nyakában lévő véna megduzzadt a hirtelen száguldani kezdő vértől, szinte könyörgött, hogy megkocogtassák. Lucas közel hajolt, megnyalta és megkóstolta a nő ajkát, az állkapocsvonalát, a fülébe mártotta a nyelvét, mielőtt durván végigsimított volna a duci nyaki ütőerén. A nő lába, amely eddig Lucas vádlijának hátulját dörzsölte, most a férfi csípője köré szorult, és finoman mozgatta, arra biztatva a férfit, hogy jöjjön közelebb...és hogy mozogjon. Lucas elvigyorodott, és elkezdte dugni a nőt, egyenletesen mozgott ki-be, miközben markolászta anő buja fenekének feszes gömbjeit.

– Nem játszol tisztességesen – zihálta a lány, miközben megragadta a férfi vállát, és megmozgatva a fenekét, elébe ment a férfi mozdulatainak.

– Baszd meg a tisztességes játékot! – suttogta a fülébe, majd ajkait a lány nyakának finom bőrére ejtette, és agyarait a mézédes vénájába mélyesztette.

Kathryn megrándult, amikor Lucas harapásában lévő eufórikus érzés a véráramába ért, izmai várakozón megfeszültek a közelgő orgazmustól. Egész testén végighullámzott a remegés a fejétől a lábujjakig, a lába összeszorult a férfi csípője körül, magában tartva őt, miközben hüvelyének apró izmai megremegtek Lucas hosszán. Kathryn hirtelen felkiáltott, körmei Lucas vállába vájtak, miközben a teste forró, nedves kesztyűként szorult a férfi köré. A kiáltás jajdulássáváltozott, ahogy elárasztotta az orgazmus, és a nő vonaglani kezdett, vadul próbálva enyhíteni a fájdalmat. Lucas felemelte a száját a lány nyakáról, és megnyalta a két szúrt sebet. Legszívesebben visszavitte volna a lányt az ágyba, hogy a csúcspont utolsó cseppjeit is kicsikarja remegő testéből, mielőtt átengedné magát a sajátjának. Hogy emlékeztesse a nőt a gyönyörre, amit újra és újra meg tudna adni neki, mielőtt hagyná, hogy megpróbáljon olyan emberi szeretőt találni, aki képes lenne ehhez foghatót nyújtani. Vagy egy másik vámpírt, aki hozzá merne érni. Vagy az övé volt, vagy senkié. De nem volt elég idő.

Felmordult a gondolatra, dühös volt, hogy a nő idáig juttathatta, dühös volt, hogy megengedte ezt. Erősebben szorította a lányt, és még keményebben dugta, csípőjét az övéhez csapta, amíg nem érezte, hogy saját csúcspontjának elsöprő forrósága üvöltéssé fokozódik, golyói megfeszülnek, és a farka megkeményedik, miközben behatol a nő testének szorosságába, majd diadalmas kiáltással elélvezett, és még egyszer megtöltötte a lányt a felszabadulásával.

Lucas visszaengedte Kathryn lábait a zuhanyzó padlójára. A nő egy pillanatig még kapaszkodott belé, erős ujjai szinte fájdalmasan szorosan markolták a férfi karját. A szíve gyorsan vert, a mellei lüktettek a zihálástól. Ez a szeretkezésük okozta megerőltetés volt, de a zuhany forrósága is, amely egész idő alatt folyt, és a zuhanyfülkét inkább gőzfürdőre, mint zuhanyzóra változtatta.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi, gyengéden megtámasztva a nőt.

A lány bólintott, és megnyalta az ajkait.

– Tiéd a pont, vámpír! – mondta a lányrekedten lihegve, izmai remegtek a férfi keze alatt. – Határozottan egyedi vagy!

Lucas érezte az önelégültség rohamát, de elfojtotta, és csak egy enyhe mosolyt engedett meg magának, mielőtt azt mondta: – Ha befejezted a férfias énem megszólítását, akkor készülődnöm kell! Nick és a többiek lent várnak rám.

– Rendben – egyezett bele, miközben nedves haját félresöpörte az arcából. Fintorogva ráncolta a homlokát. – Valószínűleg kölcsön kell kérnem tőled néhány ruhát. Nem arra készültem, hogy a sötétben sunnyogjak.

Lucas elengedte a nőt, és hátralépett.

– Nem gond, mert nem fogsz sunnyogni!

– Lucas, légy észszerű! Segíthetek neked!

– Ezt kétlem. Az egyetlen dolog, amit tennél, hogy útban vagy, és a végén még megsérülsz.

Megütötte a férfi karját, elég erősen ahhoz, hogy fájjon.

– Baszódj meg! Minden kibaszott nap erre edzek!

– Igen? – válaszolta a férfi. – Ha olyan kemény vagy, akkor szedjél le engem! Itt és most! – Kisétált a zuhany alól a nappaliba, ahol megtalálta a pisztolyt, amit a nő mindig magával hordott. Kirázta a tokjából. – Itt a Glockod – mondta, és átnyújtotta neki. – Lőj le!

– Nem foglak lelőni! – válaszolta a nő, láthatóan megdöbbenve a gondolattól.

– Fogd a fegyvert, Kathryn! – A férfi a nő kezébe nyomta, Kathryn pedig elvette tőle, és megrántotta a csúszkát, hogy ellenőrizze, készen áll-e, miközben hátrébb húzódott, hogy néhány lábnyi távolságot tegyen közéjük.

– Hagyd abba, Lucas! A Glockon nincs külső biztosíték. Ez a fegyver veszélyes!

– Igen – felelte Lucas elutasítóan. – Meg vagyok rémülve!Nos, lőj le!

– Mondtam már – köpte ki dühösen –, nem foglak lelőni! Ez nem egy kibaszott játék!

– Tedd meg, Kathryn! – követelte Lucas, és fenyegetően közeledett felé. – Tedd meg, vagy elveszem és megteszem helyetted!

A lány hitetlenkedve bámult rá, legfeljebb néhány másodpercig, mielőtt a fegyver felemelkedett kettőjük között. – Hagyd abba! – mondta a nő. – Ez nem vicces!

Lucas megrázta a fejét. – Ennek nem is viccesnek kell lennie! Csak egyvalamit akarok kihangsúlyozni. Lőj le! – Tovább haladt előre, majd szándékosan hagyta, hogy az agyarai előbújjanak, és az alsó ajkához nyomódjanak. – Csináld, csináld, csináld! – dörögte, és minden egyes szót kihangsúlyoztak dübörgő lépései.

– Ne tovább, Lucas! – mondta, most már halálosan komolyan, a pisztolyt teljesen stabilantartva a kezében.

– Állíts meg!

– A francba!– A nő egy hajszálnyit felemelte a fegyvert, és a férfi látta az apró feszülést a jobb kezében, ahogy készül meghúzni a ravaszt.

Aztán megmozdult. Két másodperccel később a nő fegyvere már az övé volt, és a férfi szorosan a másik karjába vonta a nőt, aki őrjöngve köpködött.

– Te kibaszott seggfej! – vicsorította a nő. – Engedj el!

Lucas vita nélkül elengedte, és a nő elbotladozott tőle néhány lábnyit. De a férfi megtartotta a fegyvert. Nem volt teljesen idióta.

– Mi a fene volt ez? – követelte a nő, kék szemében tűz lobogott.

– Ez, a cuisle, egy demonstráció volt, hogy miért nem jössz ma este. Ahogy oly helyesen rámutattál, ez nem játék. Ez háború. És amikor a vámpírok háborúba mennek, emberek halnak meg. Egy embernek esélye sem lenne.– A férfi olyan gyorsan száguldott át a szobán, hogy a lány képtelen volt követni, és gyengéden átölelte. – És nem kívánom végignézni a halálodat!

A lány megfeszült a férfi karjaiban.

– Engedj el! – mondta keményen. Láthatóan még mindig dühös volt a férfi demonstrációja miatt, de ez így volt rendjén. Lucas szívesebben látta dühösen és élve, mint halottan, miközben először próbál meg szembeszállni egy vámpírral a csatatéren.

Lucas egy vállrándítással elengedte a nőt.

– Másképp nem is hittél volna nekem, Kathryn.

Kathryn megdörzsölte a csuklóját, bár tudta, hogy a férfi nem bántotta. Még ha meg is fogalmazta a véleményét, kitűnően vigyázott az ő emberi gyengeségeire. Sokkal óvatosabb volt, mint az ellenségei lettek volna.

– Rendben. Szóval izomban és gyorsaságban nem tudom felvenni veletek a versenyt – ismerte el mogorván. – De egy ilyen rajtaütésnél többről van szó...

– Ez nem rajtaütés – szakította félbe Lucas kérlelhetetlenül. – Ez háború, Kathryn! Nevezd annak, ami! A vámpírok életre-halálra harcolnak.

– Rendben! – ismételte a nő ingerülten. – De a háború többről szól, mint a közelharcról. Ebben nem tudom felvenni veletek a versenyt, ezt elismerem, de az biztos, hogy lőni tudok! Adjatok egy rendes hosszú puskát és a magaslatot, és én leszek az őrszemetek!

Lucas kinyitotta a száját, hogy visszautasítsa az ajánlatát, de ehelyett megállt, és kíváncsian nézett rá. – Képes vagy rá?

– Igen, Lucas– mondta a nő lekezelően, – meg tudom csinálni! Pont olyan vagy, mint azok a seggfejek az Irodánál, akik azt hiszik, hogy a nők csak gépelni tudnak, vagy kurvát játszani.

– Nem – mondta Lucas lassan. – Soha nem gondoltam ezt.– Egy hosszú pillanatig mérlegelte a lehetőségeit. – Öltél már meg valaha valakit? – kérdezte nyersen.

Kathryn pislogott. – Nem – ismerte be.

– Lőttél már valaha élő emberre?

– Egyszer. Nem puskával. Közelről. Egy kisvárosban. A társammal átutazóban voltunk, valójában egy várossal arrébb tartottunk egy házi terrorista sejtnek tűnő csoport nyomozása során, amikor négy seggfej kirabolt egy bankot az utca túloldalán, szemben a kávézóval, ahol megálltunk ebédelni. A helyiek kevesen voltak, és több mint boldogan fogadták a segítségünket.

– Lelőttél egy bankrablót?

A nő bólintott. – A négy közül az egyik megpróbált elmenekülni, miközben a haverjai lövöldözni kezdtek. Mellényt viselt. Golyóállót – tisztázta a nő. – Akár fejbe is lőhettem volna, és sikerrel jártam volna.– Megvonta a vállát. – De már eldobta a fegyverét, így inkább lábon lőttem.

– Ez jó volt tőled.

– FBI ügynök vagyok, Lucas. Én letartóztatni próbálom a gyanúsítottakat, nem pedig megölni őket!

– Még egy ok, amiért nem kellene velünk jönnöd ma este. Nem lőhetsz lábon egy vámpírt, Kathryn! Az csak felbosszantaná.

A nő mereven nézett rá, állkapcsa megfeszült a dühtől, de a tekintete elgondolkodó volt. – És mi van veletek? – kérdezte.

– Mi lenne velünk?– kérdezte Lucas zavartan.

– Mindenkit meg fogsz ölni, akivel ma este találkozol?

– Nos, nem mindenkit – viccelődött a férfi, majd kijózanodott a lány ingerült tekintetére. – Az egyszerű válasz az, hogy igen. Minden vámpír, aki ma este harcban találkozik velünk, meghal. Néhányan talán megadják majd magukat. Klemens nem könnyű úr, és a vámpírjai közül nem sokan fognak szomorkodni, ha meghal.

Sajnos, az atya/gyermek kötelék még azok többségét is a védelmezésére készteti, akik gyűlölik őt. A többiekkel együtt fognak meghalni.

– Ez egy elég brutális életforma.

Lucas bólintott. – Ezt jelenti vámpírnak lenni.

– Lesznek egyáltalán emberek?

– A mi oldalunkon nem, de Klemens látogatót vár, egy helyi maffiafőnököt, aki nem akarja, hogy meglássák. Klemens valószínűleg megengedi az embernek, hogy néhány saját őrét is magával hozza, és ők is emberek lesznek.

– Megvárjátok, amíg az emberek elmennek, mielőtt elindítanátok a támadást?

– Biztosan nem! Az a maffiózó fickó az én gondom. De nem kell túlságosan aggódnod miatta. Ő és minden egyes őre valószínűleg több embert öltek meg együtt, vagy adtak utasítást a gyilkolásra, mint bármelyikünk. Legalábbis amitéged illett. Én átkozottul régóta élek!

Kathryn a férfi szemébe bámult, láthatóan próbálta eldönteni, hogy vajon viccel-e a saját halálos áldozatainak számával kapcsolatban. Nem így volt.

– Rendben – mondta olyan hangon, mint aki már döntött. – Keress nekem valami magaslatot! Legalább leszedhetem az őröket, akiket ez a maffiás fickó magával hoz. Nem fogom megölni őket, hacsak nem muszáj, de vannak más módszerek is arra, hogy egy ember biztosan a földön maradjon. Az emberek nem bírják a fájdalmat. Ezenkívülmindent megteszek, hogy fedezzelek a vámpír ellenségeiddel szemben. Mi a legjobb módja annak, hogy ártalmatlanná tegyek egy vámpírt?

– Egy vámpírt nem lehet ártalmatlanná tenni – mondta Lucas nyersen. – Öld meg! Találd el a szívét, ha tudod! Ha nem, célozz a fejére! A lőszertől függően legalább annyi időre ki lehet szedni a játékból, hogy te elmenekülhess. Feltéve, hogy olyan jó vagy, mint amilyennek mondod magad.

– Az vagyok.

– Oké – egyezett bele, és elmosolyodott a lány meglepett tekintetén. – Folyton mondom neked, Kathryn. Ez háború. Nem utasítok el egy fegyvert csak azért, mert nagyon szexi csomagolásban érkezik.

– Egy olyan csomag, amit nem fogsz egyhamar újra kicsomagolni! – vágott vissza a lány.

Lucas felnevetett. – Mondd meg Nicknek, milyen felszerelésre van szükséged, és ha nincs itthon, akkor várni fog, amikor leszállunk. De te az én parancsaimat követed, Kathryn!Vitatkozás nélkül!

– Hé, ezt csináljuk az FBI-nál is! Követjük a parancsokat.– Elsétált a férfi mellett, és elütötte a feléje nyújtott kezét. – Be kell fejeznem a zuhanyzást. És szükségem lesz azokra a ruhákra!

 

* * * *

 

Kathryn a magánrepülőgép tárgyalóasztala fölé hajolt, és a Klemens chicagói fészkét ábrázoló fényképek és vázlatrajzok elképesztő halmazát tanulmányozta. Rapid Cityből szálltak fel Lucas elegáns magángépével – úgy látszik, tényleg jó volt királynak lenni. Gyanította, hogy nem sok megszálló erő utazott ilyen luxusban. Alighogy a levegőben voltak, Nick elővette a Klemensről szóló aktáit, és elkezdték megbeszélni az éjszakai haditervüket. Kathryn soha nem gondolta volna, hogy egy magánember képes ilyen adatokat felhalmozni, de valószínűleg naiv volt. A Google Earth és a millió más internetes oldal korában, ahol adatokat raktároztak, egy elsőrangú hacker csodákra képes. És mint minden másban, a hackerek esetében is úgy tűnt, Lucas számára csak a legjobbak jöhettek szóba.

– Mondd el még egyszer, honnan tudod, hogy Klemens ott lesz ma este?– kérdezte KathrynNicholastól.

Az engedélykérőn Lucasra pillantott, majd így szólt: – Ez egy kis szerencse a mi részünkről. Klemensnek van néhány gusztustalan emberi szövetségese Chicagóban, köztük HectorMcKinney, aki az egyik legnagyobb helyi bűnözőfőnök. Ő az, akivel ma este találkozik. Normális esetben ez fokozott biztonsági intézkedéseket jelentene, de a helyzet az, hogy Klemens nem bolond. Nem bízik a maffiás szövetségesében, és korlátozza a katonák számát, akiket a találkozóikra hozhat. Persze McKinney sem bízik Klemensben, így Klemens is nagy show-t csinál, hogy korlátozza az őreit.

– Mint mondtam, ez leginkább csak a látszat kedvéért van Klemens részéről. A vámpírjai mind ott vannak, de nem szem előtt, hanem többnyire az alagsorban.

– Szóval csak néhány órát töltenek a pincében?

– Egy vámpír pincéje nem az, amire gondol, Hunter ügynök! Különösen nem egy vámpírlord főhadiszállásán. Teljesen ki van építve, minden kényelemmel. De attól még egy pince, és az őreinek többsége egy helyen lesz, amikor támadunk.

– Értem. Mi a helyzet ezzel a házzal? – kérdezte, Klemens legközelebbi szomszédjára mutatva, a közel ebben az esetben relatív kifejezés, tekintve a telkek méretét. Klemens háza hatalmas volt, és ennek megfelelően a telek mérete is. A szomszédja háza ugyanolyan nagy volt, de Kathryn szemszögéből nézve volt egy nagy előnye – háromszintes volt, míg Klemensécsak kétszintes, és volt egy tetőtér is. Így a szomszéd tetőszerkezete legalább három méterrel Klemens háza fölé magasodott, és ezt a három métert Kathryn a maga javára tudná fordítani... feltéve, hogy el tud oda jutni.

– Ott leszel – erősítette meg Nick. – A tulajdonosok Floridában vannak. Minden évben elmennek hálaadás után, és csak április végén térnek vissza.

– Minden évben?– kérdezte Kathryn. – Mióta tartjátok megfigyelés alatt ezt a fickót?

Nicholas újabb pillantást vetett a mellette ülő Lucasra.

– A vámpírok sokáig élnek – jegyezte meg Lucas rejtélyesen.

– Jelentsen ez bármit is – motyogta a nő. – Oké, szóval a tulajdonosok Floridában vannak, de egy ekkora helyen biztos van takarító személyzet, kertészek, sőt még őrök is. Mi van velük?

– A házvezetőnő csak hetente kétszer ugrik be. Van biztonsági rendszerük, és egy rendszeres időbeosztást követő autós járőrük. A cégük politikája az lenne, hogy nyilvánvaló okokból változtassák az őrjáratokat, de nem teszik. Ráadásul szó szerint elhaladnak mellettünk, úgyhogy hacsak nem tervezed, hogy a tetőn állsz és integetsz nekik, nem lesz semmi, amit láthatnának.

– Szóval, akkor enyém lesz a hely.

Nick egyetértően rántotta meg a fejét. – Amint földet érünk Chicagóban, egyenesen Klemens birtokához mész. Az egyik emberem elvisz téged, és segít elhelyezkedni a házban. Lucas és mi többiek óvatosabban fogunk közeledni, de mire odaérünk, már készen kell állnod. Amint Lucas megérkezik a birtokra, nem lesz idő átmászni a falakon és beosonni a házakba. Azonnal támadnunk kell.

– Ugye tudod, Kathryn – mondta vontatottan Lucas –, hogy be kell törnöd a szomszéd házába, hogy feljuss a tetőre? Mivel te FBI-ügynök vagy, meg minden...

Kathryn elkomorult. Még csak nem is gondolt az éjszakai tevékenységek ezen aspektusára, de Lucasnak igaza volt, a fenébe is! Már azzal is törvényt fog sérteni, hogy besétál abba a házba. Felnézett, és látta, hogy a férfi nevet a helyzetén.

– Okostóni! – mormogta. – Oké, mit kell tennem ott?

– Pontosan azt, amit javasoltál – mondta Nick egyszerűen. – Megfigyelés. Klemens birtoka túl nagy ahhoz, hogy minden lehetséges szöget le tudjunk fedni. De ha megtalálod a megfelelő helyet, akkor a pozíciódtól legtávolabbi oldal kivételével mindent látni fogsz. Ha bármi furcsát észlelsz, szólj, és én szólok, hogy mi legyen.

Kathryn bólintott. Ez jó volt, és nyugodt lelkiismerettel megtehette, hiszen nem kellett megölnie senkit. Remélhetőleg.

Nick a figyelmét Lucas felé fordította. – Hogyan akarja, hogyfolytassuk a támadást, uram?

– Hány harcosunk van összesen?– kérdezte Lucas elgondolkodva, miközben Klemens házának műholdképét tanulmányozta.

– Minneapolis majdnem a teljes kontingensüket beveti. Mostanra már Chicagóban vannak. Kansasból és Missouriból is hoztam harcosokat. Mindketten tegnap este indultak el, és ma hajnalban érkeztek meg. Az Ön őrségével együtt ez legalább ötven tapasztalt harcost jelent.

– És Klemens?

– A látogatója miatt a látható létszáma korlátozott. Nem több mint tíz látható, beleértve a személyes őrségét és a kapunál lévő csapatot. De legalább még tíz embere lesz a közelben, valószínűleg a pincében, láthatatlanul. Lehetséges, hogy a közelmúltbeli ellenségeskedések miatt megnövelte ezt a számot, de szemmel tartom a fészket, és arra számítok, hogy mire leszállunk, már pontosabb adatokkal rendelkezem.

– Mi a helyzet az emberi őrökkel?– szólt közbe Kathryn.

Nicholas üres tekintettel nézett rá, mintha nem szokta volna meg, hogy az embereket is a fenyegetés részeként számolja. Amit valószínűleg helyesen tett. Lucas korábbi bemutatója megdöbbentő volt – több szempontból is –, de nagyon is világossá tette, hogy az emberek mennyire alulmaradnának még egy kisebb vámpírcsapattal szemben is.

– Azt mondtad, hogy a maffiózónak saját őrei lesznek?

Nick arcán átfutott a megértés kifejezése, és bólintott. – Nem számítok hét embernél többre, McKinneyt is beleértve.

Kathryn bólintott. Az emberi őrök közül legalább néhányan valószínűleg kint maradnak majd, hogy szemmel tartsák a kaput, mert nem bíznák a vámpírokra, hogy megtegyék helyettük. Tehát ők lennének az első célpontjai, amikor Lucas kiadja a parancsot. A lány a homlokát ráncolta. Egyáltalán, mi volt az a szó? Levegőt vett, hogy megkérdezze, de ehelyett inkább hallgatta, ahogy Lucas elkezdte részletezni az éjszakai támadási tervet.

– Csak két főbejárat van – kezdte –, úgyhogy elöl és hátul megyünk. Először a kapuőröket intézd el, Nick, de nem akarom, hogy meghaljanak. Nem akarom, hogy Klemens pontosan tudja, mit csinálunk, amíg nem érünk a házba. Amint átjutottunk a kapun, egy kisebb csoport szétszóródik a ház körül, de a legtöbben a két fő bejutási pontra koncentrálódnak. Te vezeted az egyiket, Zelma pedig a másikat. Amint készen vagytok, én elkezdek kivetíteni, ti pedig behatoltok az ajtókon. Én elintézem Klemenst, és bárkit, aki megpróbálaz utamba állni. A többi rajtatok múlik.

– Atyám – nyugtázta Nicholas egy éles biccentéssel. – Szólok a többieknek.

Lucas egyetértően bólintott, Nicholas pedig elindult a folyosón, és tanácskozni kezdett a vámpírsereg többi tagjával.

– Mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy „elkezdesz kivetíteni”?– kérdezte Kathryn.

Lucas a ház vázlatrajzát tanulmányozta, de most olyan mosollyal nézett fel rá, hogy a lány szíve megolvadt. Ellen akart állni neki, de úgy tűnt, az arcának saját akarata van. Viszonozta a mosolyt.

Megfogta a lány kezét, és szórakozottan játszott az ujjaival, miközben válaszolt a kérdésére. – A vámpírlordoknak szokatlan képességeik vannak, némelyik csak az adott személyre jellemző. Azénegyik leghasznosabb adottságom az, hogy képes vagyok más vámpírokkal kapcsolatot teremteni, amit én csak zsigeri szintnek nevezek. Ez nem telepátia – egyszerre több és kevesebb is annál. Harcban például meg tudom osztani a sokkal nagyobb erőmet a harcosaimmal, ami mint fizikailag, mint pszichikailagis erősíti őket. De ennek a különleges tehetségnek a másik oldala az, hogy el tudom szívni az ellenségeim erejét és bátorságát, el tudom hitetni velük, hogy a legrosszabb rémálmukat látják.

– Vannak korlátok?– kérdezte Kathryn, némileg meglepődve attól, amit hallott. – Úgy értem, miért van szükséged egyáltalán harcosokra? Miért nem semmisíted meg Klemenst és a csapatait rögtön az elején?

– Mert Klemens is vámpírlord. És amint rájön, hogy mit csinálok, végül képes lesz megakadályozni, hogy hatással legyek az embereire. Ez időbe fog telni – nem sokba, legfeljebb néhány percbe –, de elég lesz ahhoz, hogy előnyhöz jussunk, mert Klemens nem lesz képes blokkolni a kezdeti támadást, és jelentős lesz a sokkhatás. Különösen az újabb, vagy gyengébb vámpírjai között. Rájuk erősebben fog hatni a csapás, és lassabban fognak magukhoz térni, így sebezhetővé válnak, amikor lerohanjuk a házat.

De a végén egy brutális, véres küzdelem lesz vámpír-vámpír ellen. Legalábbis addig, amíg el nem pusztítom Klemenst.

Kathryn aggódó pillantást vetett rá. – De ezt meg tudod csinálni, ugye? Úgy értem, erősebb vagy nála.

Lucas megvonta a vállát. – Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy képes vagyok rá. Nem vagyok öngyilkos hajlamú. De miért? Aggódsz értem?

Aggódott érte. De nem akarta bevallani. Nem akarta beismerni, hogy a férfi fontos volt neki, hogy talán több érzelmet táplált iránta, mint ami egészséges...legalábbis számára. Ehelyett témát váltott azzal, hogy megkérdezte: – Mi van a fivéremmel?

Lucas a homlokát ráncolta, mintha tudta volna, hogy a lány érez iránta valamit, és bosszantotta, hogy nem akarja beismerni. De hát ezt semmiféleképpen sem tudhatta. Így talán csak a tekintélyes egóját akarta megsimogattatni.

– Már mondtam neked, Kathryn! Nem hiszem, hogy Klemensnél van az öcséd!

– Ezt mondtad, de mi van, ha mégis?

Lucas felsóhajtott. – Ha igen, akkor valószínűleg be van zárva valahol. Valószínűleg a pincében, ami a legbiztonságosabb hely számára.

– Győződj meg róla, hogy Nicholas elmondja...

– Nick már mindenkit tájékoztatott a lehetőségről. Ma este nem akarunk embereket megölni, és főleg nem olyanokat, akiket Klemens fogságban tart.

A férfi a másik kezével végigsimított Kathryn szorosan összefogotthaján, gyengéden megrángatva a fonatát.

– A puska megfelel az elvárásaidnak? – kérdezte.

Kathryn bólintott. Nicknek sikerült beszereznie a kívánt puskát és távcsövet, mielőtt elhagyták Minneapolist. Míg Nick és Lucas egyenesen a repülőtérre mentek, hogy a csatába induló vámpírok különböző csoportjaival egyeztessenek, addig ő a minneapolisi biztonsági főnökkel együtt elment egy lőtérre, hogy kalibrálja a fegyvert, és az ő különleges igényeihez igazítsa. De nem gondolta, hogy Lucas azért tette volna fel a kérdést, mert kételkedik a fegyverzetben. A hangulatát próbálta felmérni. Aggódott amiatt, hogyan fog reagálni, ha elkezdődik a gyilkolás. Nem mondta ki nyíltan, de a reptérig tartó úton célozgatott ezzel kapcsolatban. Szerette volna megnyugtatni a férfit, de még ő maga sem volt biztos benne, hogy mit gondol erről. A ma esti tervekkel kapcsolatban semmi sem volt törvényes, legalábbis az emberi törvények szerint. Az ő feladata pedig az volt, hogy képviselje ezt a törvényt, ő pedig nagyon komolyan vette ezt a feladatot.

– A fegyver rendben van – biztosította a férfit. – Az embered már bekalibrálta száz méterre. Én csak egy kis finomhangolást végeztem. Amikor belenézek a távcsőbe, olyan lesz, mintha ott állnék melletted.

– Akkor ne lőj le!

Kathryn zihálva felnevetett, és megbökte a combját az övé mellett. – Nem foglak. Nagyon is tisztában vagyok a célpontjaimmal, mielőtt meghúzom a ravaszt.

– Nem fogsz fázni?

Erre a lány elfordította a fejét, és rámosolygott a férfira, eltörölve a komor hangulatot, amely Minneapolis elhagyása óta jellemezte a köztük lévő kapcsolatot. – Két hosszú ujjú pólódat viselem a saját pulóverem fölött, plusz ezt a szép, meleg kabátot, amit Nick talált nekem. A leggings az enyém, és béléses, így tökéletesen megfelelő. Szívesebben vettem volna a bakancsomat, de a futócipő és a zokni elég meleg, és legalább fekete. Átmegyek az ellenőrzésen?

Lucas ismét megrántotta a nő fonatát, ezúttal erősebben.

– Okoska! Elküldöm veled Masont a szomszédba.– A lány kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de a férfi tovább beszélt. – Nem fog ott maradni. Csak átvisz a házon, és segít feljutni a tetőre. A ház állítólag üres, de nincs értelme kockáztatni.

A nő profi módjára bólintott.

– Próbáld meg nem lelőni egyik emberemet sem, oké?

Ezt egy ferde fintorral fogadta. – Mondtam, hogy jó a távcső, és nagyon óvatos vagyok! Különben is, szerinted az én kis pisztolyom amúgy sem okozna sok kárt egy vámpírnak.

– Hé, fáj, ha meglőnek, még ha nem is öl meg!

– Én is ezt hallottam. Megteszek minden tőlem telhetőt!

Kathryn tovább akart beszélni, triplabiztosítékot akart kapni arra, hogy a fivérének véletlenül sem esik baja. De Nicholas éppen akkor csatlakozott hozzájuk, amikor a gép balra dőlt, és egy lendületes fordulóba kezdett. Kinézett az ablakon, és a távolban meglátta Chicago fényeit.

– Csatold be magad, Kathryn! – tanácsolta neki Lucas. – Ez a háború hamarosan elkezdődik.

 

4 megjegyzés: