Tizenhatodik fejezet
Fordította: Szilvi
Az első dolog, amit
Kathryn észlelt, a por volt. Mindenhol. Tele volt vele a szeme, a szája, az
orra. Beborította a bőrének minden egyes centiméterét, és végiga blúzát is. Olyan
szörnyű hörgő hanggal köhögött, amiről nem hitte volna, hogy kijöhet a saját
torkából. Felemelte a kezét, hogy félresöpörje a koszos haját
az arcából, és visszaharapott egy fájdalmas sikolyt. A karja. Valami történt
a...
– Lucas!– akarta kiáltani
a nevet, de ami kijött belőle, az alig volt több egy rekedtes suttogásnál.
Istenem, de fájt. Minden egyes érzékkel, ami visszatért, minden egyes
idegvégződéssel, ami életre kelt, még jobban fájt.
– Lucas?– próbálkozott
újra, ezúttal egy nyers krákogással. Még mindig nem jött válasz.
Küszködött, hogy felfogja,
mi történt, a gondolatai sűrűek és lelassultak voltak, mint a fa nedve egy
hideg napon. Megpróbált pislantani, kinyitni a szemét, és rájött, hogy már
nyitva van. Egyszerűen nem volt fény. Teljes sötétség.
Újra lehunyta a szemét,
visszatért az elsődleges alapelvekhez, és leltárt készített a testéről, megmozgatva
a lábujjait, izmokat megfeszítve, és a térdeit hajlítva. Eddig minden rendben.
Óvatosan megmozdította a jobb kezét. A csuklója fájt, valószínűleg meghúzódott,
a felkarja zúzódott és fájt, de a keze működött, az ujjait sikerült
behajlítania. Ez jó hír volt. Jobbkezes volt.
A bal karja nem járt ilyen
jól. A korábbi fájdalom egyenletes lüktetéssé fokozódott, amely együtt pulzált a
szívverésével. Óvatosan odanyúlt, és érezte a friss vér meleg nedvességét. Ez
rossz volt, de valószínűleg nem halálos.
Kathryn megpróbált
átfordulni, hogy fel tudjon ülni, de valami súly nehezedett a lábára. Lefelé
nyúlva, a jó jobb kezével körbetapogatott, és valamilyen fémlemezt talált.
Megragadta az egyik szélét, és felemelte annyira, hogy behajlítsa a térdét, és
kihúzza alóla a lábát, majd egy csattanással és újabb porfelhővel visszaengedte
a helyére. Felhúzta a térdét a mellkasához, és egy pillanatig csak reszketett.
Sokkot kapott? Elvetette ezt a lehetőséget. A karja ahhoz nem vérzett eléggé. Lehetséges
volt a belső vérzés, de a gyors leltár nem utalt semmilyen belső sérülésre.
Emlékeznie kell. Tudnia
kell, hol van Lucas. Fényre volt szüksége.
A keze a csípőjére csapott,
és rábukkant a Glockja megnyugtató markolatára. Az esélytelenek nyugalmával tapogatózott
tovább az övén, és majdnem felnevetett megkönnyebbülésében, amikor megérintette
az FBI ügynökökalapfelszereléséhez tartozó kicsi Maglite elemlámpát. Óvatosan
kihúzta a fémhengeres lámpát a tokjából, nem akarta megkockáztatni, hogy elejti
a sötétben. Erősen megmarkolta, bekapcsolta, és megdermedt.
Alex Carmichael alagsora.
Tudta, hogy nem kellett volna megbízniuk benne. Áruló, kibaszott vámpír.
Fölfelé világított a zseblámpával, és felismerte a liftet, vagy ami maradt
belőle. Lucas az utolsó pillanatban kapta fel, és visszadobta a liftbe
Carmichael mellé, aki mondott valamit, babrált a lift gombjaival, aztán... Egy
hirtelen pánikszerű gondolat arra késztette, hogy átvillantsa a fényt a sarok felé,
ahol Alex állt, és félig-meddig arra számított, hogy a férfi visszabámul rá. De
Alex Carmichaelből csak a ruhái maradtak meg, amiket viselt, és azokat szó
szerint átvágta a nagy száguldóacéldarab, amely véget vetett az életének.
Szóval a rohadék végül öngyilkos merénylővé vált, és felrobbantva az egész
kibaszott épületet, saját magával is végzett.
És Lucas... Küszködött,
hogy felidézze azokat az utolsó pillanatokat. Belökte a liftbe, aztán...
– Lucas!– sikította ezúttal
a nevét. A zseblámpája egy kusza fa-, fém- és betonhalmot mutatott az alagsori
szoba helyén. Egy vámpír vajon túlélhet ilyesmit? Mi van, ha az egyik darab
szíven szúrta, mint Alexet? Volt ott valahol a halom alatt egy rakás por és
ruha, ami valaha Lucas volt? Nem, túlságosan is élt ahhoz, hogy ilyen
haszontalanul haljon meg. Nem akarta elhinni. Képtelen volt rá.
Megdöbbentő volt a fájdalom, amit a lehetőségtől érzett, hogy Lucas meghalt.
Mikor vált ennyire fontossá számára?
Lelkileg megrázta magát,
és félretette későbbre az ilyen gondolatokat. Lucas valahol ott volt, még
életben, de megsérülve, és neki meg kell találnia. Eszébe jutott, hogy Nicholas
és Mason odakint várakozik. Tudniuk kellett, hogy valami történt – elvégre egy
ekkora robbanást nehéz lenne nem észrevenni –, és segítséget fognak hozni, de
vajon képesek lennének-e átásni magukat a törmelékeken, és lejutni ide?
Kathryn egyenesen a feje
fölé világított a Maglite sugarával. A lift nem megy sehova, az biztos volt.
Még ha az akna és a csigamechanizmus épségben meg is maradt, maga a lift úgy összegyűrődött,
mint egy üres üdítős doboz. Egy újabb félelem hasított a gyomrába. Kifejezetten
klausztrofóbiás volt. Ez önuralmi dolog volt, de ennek tudatában sem lélegzett könnyebben.
Főleg akkor nem, amikor a feje fölött lévő tonnányi kőre gondolt, arra, hogy
vajon kiássa-e valaki, mielőtt elfogyna a levegő – vagy a romok a fejére
zuhannak.
Még egyszer felmérte, hogy
mi maradt az alagsorból. Vajon továbbra is pincének minősült, ha már nem volt
fölötte épület? Inkább sírboltnak tűnt. Kőhalmokkal és törmelékkupacokkal a
tetején, ahonnan nem volt kiút. Gyorsan elűzte ezt a gondolatot. Később még
bőven lesz ideje feladni. Most azt kell tennie, hogy bemerészkedik abba a
zűrzavarba, és megkeresi Lucast. Nem várhatott arra, hogy megérkezzen Nicholas
és a csapata. Lucas sem várhatott. A férfi az életét kockáztatta az övéért, és ő
nem akarta egyedül hagyni odakint.
Nem volt hely, hogy
felálljon, ezért összegörnyedve sétált, amikor tudott, és kúszott, amikor azt kellett.
Ami a padlóból megmaradt, az tele volt csipkézett fémmel és üvegszilánkokkal, így
minden lépést ellenőriznie kellett, ahová lépett, ahogy minden helyet is, ahová
letette a kezét. Lassú és fárasztó volt, de mindennél jobban félt attól, hogy
mit fog találni.
– Lucas!– Kathryn
folyton a nevét ismételgette, néha kiáltotta, néha csak kétségbeesetten
suttogta. Nem emlékezett pontosan, hol volt a férfi, amikor bekövetkezett a
robbanás, ezért a liftnél kezdte, és kifelé haladt, amennyire csak tudott.
Borzasztóan sok volt az összegabalyodott fém, nagy, nehéz rudak, amelyek úgy
szakadtak, mint a papír, mind egymásba csavarodtak, a réseket pedig hatalmas
beton- és földdaraboktöltötték ki. Nem volt mérnök, de úgy tűnt, hogy néhány
ilyen gerenda fenntartotta a törmelék legrosszabb részét, és legalul kis zsebek
maradtak. Messze fentről kiabálást vélt hallani, és időnként nyikorgó fém
hangja hallatszott. Elképzelte, ahogy a vastag gerendák megfeszülnek a
lerombolt épület súlya alatt. Amikor először hallotta a zajt, attól tartott,
hogy valami megrepedt, és minden, ami odafent van, itt lent fog landolni. De
egyre inkább úgy kezdtek hangzani a csattanó zajok, mintha szervezett munka,
szinte építkezés lenne, és ez reményt adott neki a megmenekülésre. De ez órákba
telhetett, és neki meg kellett találnia Lucast.
– Lucas? – kérdezte
újra, már majdnem zokogva. A mellkasa már megfájdult, hogy próbálta belélegezni
a poros levegőt, a háta pedig a szűk helyeken való görnyedéstől. Az ujjai véresre
dörzsölődtek a fém- és betondarabok félrelökdösésétől, és... kezdett attól
félni, hogy Lucas meghalhatott.
– Kathryn.
Megdermedt, nem volt
biztos benne, hogy tényleg hallotta. – Lucas?
– Többé-kevésbé –
mondta gyengén, és köhögött.
A nő a zseblámpával a
törmeléket pásztázta, de nem talált semmit. – Hol vagy?
– Balra. A másik
balra – tisztázta, amikor a fénysugár rossz irányba ment.
Kathryn kényszerítette
magát, hogy lassan kutasson, ide-oda mozgatva a Maglite keskeny fénysugarát,
míg végre meg nem pillantotta a halvány bőr villanását, amely alig volt látható
azösszecsavarodott acéltömegben.
– Lucas!– Először nem
tudta elérni a férfit. Kathryn nő létére erős volt, de még ő sem tudta
félretolni azt a sok törmeléket, még ha bölcs dolog is lett volna. Frusztráltan
meggörnyedve balra kanyarodott, arrafelé, ahol biztos volt benne, hogy a külső
falnak kell lennie. A fénysugaratváltogatva ott, ahol tudta, hogy Lucas van, és
a jelenlegi útja között, talált egyfajta alagutat a roncsok között, és a földre
hasalva bekúszott a férfihoz, miközben a bőre megborzongott a tudattól, hogy mi
minden lebegett felettük.
– Lucas – mormogta elszörnyedve,
amikor végigfuttatta a zseblámpáját azon a kevésen, amit képes volt látni
belőle. A férfi szinte teljesen beton és betonvasak alá volt temetve, csak a
feje, a válla és az egyik karja látszott. Olyan közel húzódott hozzá, amennyire
csak tudott, és nem foglalkozott a fájdalommal, amikor a törmelék éles darabjai
feltépték a ruháját, valamint a térde és a könyöke bőrét.
A férfi szeme kinyílt, és olyan
aranyló fényben ragyogott, ami a Maglite-ját is megszégyenítette.
– Kathryn! – A neve
krákogásként érkezett, és a lány azt kívánta, bárcsak lenne egy kis vize,
amivel megkínálhatná. – Vérzel – mondta a férfi. – Megsérültél?
Megrázta a fejét, nem
bízott a hangjában, és ostobának érezte magát. Könnyek csordultak ki a
szeméből, keveredve a megkönnyebbüléssel és a kétségbeeséssel. Vámpír vagy sem,
súlyosan megsérült. Törött csontok, azok a belső sérülések, amelyek miatt
aggódott... ez csak a kezdete volt annak, ami Lucasszal történhetett.
– Sssh, ne sírj! – A
férfi az egyetlen jó kezével a nőért nyúlt. – Nehéz megölni engem, a cuisle!
Még nem szabadultál meg tőlem! – Fájdalmas grimasz torzította el jóképű arcát.
Behunyta a szemét, de nem nyögött, nem kiáltott. Kathryn mindent megtett, hogy
ne kiáltson miatta.
Kathryn bólintott, nem
igazán hitt neki, de megértette, milyen fontosa férfinak, hogy elhiggye,
amit mond.
– Megsérültél? –
ismételte meg, megszorítva a lány ujjait.
A lány próbálta lenyelni a
torkát elszorító csomót. Megmenthette volna saját magát, de helyette őt
mentette meg. És most itt feküdt összetörve, és valószínűleg haldoklott,
bármennyire is tagadta.
Megrázta a fejét. – Nem
sérültem meg. Néhány vágás. Semmiség.– A lány összefonta az ujjaikat, majd
előrehajolt, és óvatosan a férfi szájához érintette az ajkát. – Mit tehetek?
– A csók jó kezdés volt.
A nő felnevetett.
Legalábbis nevetni akart. Inkább egy megtört zokogás volt, de ez rendben volt.
Ha a férfi tudott kötekedni, talán mégis volt remény. Talán a vámpírok tényleg
keményebbek, mint gondolta.
– Szükséged van a
véremre? – kérdezte sürgetően.
A férfi elvigyorodott, a
fogai fehéren villogtak a kétségbeejtő körülmények ellenére.
– Örökké emlékezni
fogok erre a pillanatra, Katie-m! – Élesen köhögött, majd azt mondta: – Egy kis
vér nagyon jól esne!
– Hogyan... Úgy
értem...
– A csuklód elég jólesz.
– Ó, persze!Természetesen.–
Kathryn a földre helyezte a zseblámpáját, úgy döntve meg, hogy a fénye egyiküket
se vakítsa el. Kabátot és hosszú ujjú blúzt is viselt. Mindkettő szakadt és
piszkos volt, de figyelemre méltó módon a mandzsetták érintetlenek maradtak. A
kabát bal ujját feltűrte az alkarján, majd kigombolta az ing mandzsettáját, és
felhajtotta a kabát fölé, hogy a csuklója szabadon maradjon.
– Én...
Lucas a szabad kezével
megfogta a nő karját, és az ajkához vitte, gyengéden megcsókolva a csukló puha
bőrét. – Olyan puha, a cuisle! Olyan törékeny.
– Törékeny –
ismételte meg a lány. – Ez egy olyan szó, amit nem sokan használnának rám.
– Ez azért van, mert
nem ismernek téged úgy, mint én.
A lány tiltakozó szavai
kimondatlanok maradtak, amikor a férfi meleg nyelve egyszer, kétszer
végigsimított a csuklójának pulzuspontján. A szíve kalapálni kezdett, amikor Lucas
megcsókolta a csuklóját. Ismerte a harapás élvezetét, és a teste is. A mellei
hirtelen túl szűknek érezték a melltartót, amelyet felvett ma este a praktikuspamutblúz
alá.
– Ez fájni fog,
Kathryn – suttogta a férfi, miközben a lehelete gyengéden megfújta a nő nedves
csuklóját. – Inkább lennék a lábaid között, farkammal az ó, olyan nedves
puncidba temetkezve...
– Lucas! –
figyelmeztette a lány, miközben az arca elvörösödött. – Ez nem...
A férfi figyelmeztetés
nélkül lecsapott, agyarai a lány alkarjában mélyen eltemetett vénába mélyedtek.
És igaza volt. Sokkal jobban fájt, mint amikor a nyakába harapott, de csak
addig a néhány másodpercig, amíg a harapásban lévő eufória eljutott az agyáig.
Azután...
Hagyta, hogy a feje
előrebukjon, küzdve a szexuális extázis hullámaival, amelyek végigsöpörtek a
szervezetén. Ha korábban érzékenynek érezte a melleit, most puszta kínzásnak érződtek,
a melltartó úgy dörzsölte megduzzadt mellbimbóit, mintha finom pamut helyett a
legdurvább csipke lenne. A combjai között forróság gyülekezett, az érzés
hullámai a méhébe, a hasába özönlöttek.
Kiáltás hagyta el az
ajkait és megremegett a teste, amikor megrázta az orgazmus. Kathryn a
felkarjába temette az arcát, hálát adva a sötétségnek. Csapdába estek egy
pincében, háromemeletnyi föld, szikla és fém volt felettük, ő pedig éppen átélt
egy átkozott orgazmust.
Lucas felemelte a száját a
lány csuklójáról, agyarai fájdalommentesen csúsztak ki a vénából. A férfi
megnyalta a sebeket, és újabb csókot nyomott a nő csuklójára, de nem engedte el
a kezét.
– Köszönöm, Kathryn!
– mondta komolyan.
A lány bólintott. De nem
tudott ránézni a férfira. Túlságosan szégyellte magát.
– Katie-m!
– Mi van?
– Nézz rám!
A nő csak egy pillanatra nézett
fel, aztán ismét lesütötte a szemét.
– Ez nem rám nézés
volt! Hagyd abba, Kathryn! Ez biológia. Így éltük túl az évszázadokat, mielőtt
az emberek túlléptek volna a babonákon, és áttértek a diszkókra.
A nő akaratlanul is elmosolyodott.
– Diszkók?
– Áldás a vámpírközösség
számára, a ghrá[1]!
De az igazi forradalom a születésszabályozás volt. Az a sok gyönyörű nő
hirtelen szabad lett, és lelkesen kiélhette azt a szexualitást, amit a férfiak
évszázadokon át oly szabadon élveztek.
Kathryn a szemét forgatta.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon népszerű voltál.
– Voltam? Megbántottál!
Én még mindig az vagyok!
– Aha. Tudom, mit
csinálsz! – tette hozzá, és végre a férfi szemébe nézett.
– Mármint azon kívül,
hogy itt fekszem egy törmelékkupac alatt?
– Mennyire súlyosan
sérültél meg, Lucas? Az igazat!
– Á, az! Attól
tartok, van néhány törött csontom az egész alatt. És hadd mondjam el, még sosem
tört el csontom... pokolian fáj. Nem, nem – folytatta gyorsan, hallva Kathryn
önkéntelenül is elszörnyedő zihálását –, el tudom viselni. Bár számítok majd
néhány együttérző és elismerő megnyilvánulásra, amint ennek az egésznek vége
lesz. Talán megsimogathatod a homlokomat, és mondhatsz olyanokat, hogy „Szegénykém!
Olyan erős voltál!”. Ilyesmiket.– A hangjában lévő feszültség meghazudtolta
könnyed szavait, a hangja vékony és fojtott volt, mintha küszködne, hogy elég
oxigént találjon a beszédhez.
– Ha kijutunk innen,
a homlokodnál többet fogok simogatni – ígérte Kathryn.
– Motiváltnak találom
magam, eltekintve a finom véradományodtól, ami óriási mértékben felgyorsítja a
dolgokat. Sajnos a csontok gyógyulása időbe telik, még egy vámpírnak is.– Az
állkapcsa hirtelen összeszorult, a szemei lecsukódtak, miközben az arca
megfeszült a nyilvánvaló fájdalomtól.
– Lucas?– A férfi felmordult
válaszul, így a nő folytatta. – Miért tette ezt Alex? A próbálkozás, hogy megöljön
minket, őt is megölte.
– Kényszer – mondta
Lucas, a hangja mély volt az erőfeszítéstől. – Az ura és én ellenségek vagyunk.
Alexet használta fel ellenem. Alexnek nem volt választása abban, amit tett. Ő nem
volt rossz ember.
Kathryn nem volt biztos
benne, hogy egyetértett ezzel, de nem akart vitatkozni vele.
– Azt hiszem, Nick és
a srácok próbálnak lejutni ide – mondta gyorsan, el akarva terelni a férfi
figyelmét. Felemelte az állát, hogy jelezze a szinte állandó zajt, ami most
fentről jött.
– Nicholas megkezdte
a mentőakciót – erősítette meg feszült suttogással. – De ez időbe telik.– A
hangja enyhült, az arckifejezése ellazult, mintha a fájdalom legalábbis
átmenetileg enyhült volna. – Még órákra itt ragadunk. Szóval, amíg a véremben
lévő nagyon különleges dolog, ami vámpírrá tesz, mindent megtesz, hogy
meggyógyítsa a törött csontjaimat, addig elterelheted a figyelmemet azzal, hogy
beszélgetsz.
– Mit mondjak?
Lucas nem nyitotta ki a
szemét, de a szája ferde mosolyra görbült. – Mondd, hogy szeretsz! – mormogta.
Kathryn szíve összeszorult
a mellkasában, de nem tudta kimondani a szavakat. Még viccből sem. Túl közel
álltak ahhoz az igazsághoz, amit nem akart tudomásul venni.
– Kérlek, ne halj meg!
– suttogta helyette.
– Nem fogok meghalni,
a cuisle – mondta, és hagyta, hogy ír akcentusának dallama átjárja a
szavakat. – Még mindig ki kell húznom a karót a seggedből!
– De hogy tudsz így
törött csontokat gyógyítani anélkül, hogy...
A férfi aranyszínű szemei
ismét kinyíltak, és a lány kiolvasta belőlük a fájdalmat, még akkor is, amikor
a férfi tisztán beszélt. – Meg kell értened, Kathryn! A vámpírszimbiótát nem
érdekli, hogy a lábam egy hatalmas, kibaszott sziklakupac alatt rekedt. Csak
azt akarja, hogy újra működjenek, és minden gyógyító erőt, amivel a testem és a
vérem rendelkezik, arra fordít, hogy erre az egy feladatra koncentráljon.
– Ez mit jelent
pontosan?
– Adj elég időt, és
eltüntetem ezt az átkozott szemétkupacot a lábamról. De akkor a csontok újra
akarják majd kezdeni a gyógyulást, mert most még mindig nyomás alatt vannak, és
még a szimbióta sem tudja őket egyenesbe hozni.
– Ó, Istenem, Lucas!
– zihálta a lány.
– Fogd a kezem! –
mondta, és ismét lecsukódott a szeme. – Tereld el a figyelmemet! Meséld el, mi
történt a szüleid halála után!
Kathryn a kis zseblámpája
halvány fényében bámult a férfira, és bármilyen jelet keresett az arcán annak,
hogy manipulálja őt, arra használva fel a szörnyű helyzetüket, hogy rávegye,
nyíljon meg előtte, és elmondjon neki valami személyeset.
De a férfi arca sápadt
volt, még saját magához képest is, és lehunyt szeme sarkában fájdalom véste
barázdák húzódtak. A légzése szaggatott volt, és a nő arra gondolt, milyen
nehéz lehet a férfinak levegőt venni, milyen fájdalmas lehet ott feküdni,
érezni, ahogy gyógyulnak a csontjai, és mindeközben tudni, hogy újra át kell
élnie az egészet, amikor kiszabadul.
– Miből gondolod,
hogy meghaltak a szüleim? – kérdezte, hogy a férfi is gondolkodjon valamin,
bármi máson.
– Az, ahogyan a fivéredhez
viszonyulsz, ahogyan beszélsz róla. Inkább olyan, mintha szülő lennél, nem
pedig testvér. Ráadásul egész idő alatt, amióta keressük, egyszer sem
említetted az anyátokat, vagy az apátokat. Gondolom, nagyon fiatal voltál,
amikor meghaltak. Talán valaki beugrott, nagyszülő, nagynéni, vagy nagybácsi,
de te voltál az idősebb testvér, és mindenképpen felelősnek érezted magad érte.
A férfi nem nyitotta ki a
szemét, nem nézett rá, de a lány érezte, hogy várja a válaszát. A gyomra
felfordult a gondolatra, hogy kiteregesse életének legfájdalmasabb pillanatait.
De a férfi is elmesélte neki a saját történetét, egy sokkal nehezebb életet,
mint amilyen az övé volt, a veszteségei ellenére.
– Az anyám akkor halt
meg, amikor Daniel kétéves volt – kezdte. – Én hatéves voltam. Az apám még
mindig él.
– Áh. De egyikőtök
sem áll közel hozzá.
– Egyedül nevelt fel
minket. A nagyszüleim – akiknek a farmjuk volt – felajánlották, hogy élhetünk
náluk, és apám minden hétvégén eljöhetett volna, hogy velünk legyen. Ő nemet
mondott. Az ő gyerekei voltunk, és azt akarta, hogy vele legyünk. De
természetesen dolgoznia kellett. Voltak bébiszittereink, de én már szinte a születése
óta vigyáztam az öcsémre. Anyukámnál rákot diagnosztizáltak, közvetlenül a
szülés előtt, és rögtön utána elkezdte a gyógykezelést.
A legkorábbi emlékem, hogy
apám azt mondta nekem az öcsém születésének napján, hogy segítenem kell
anyámnak ababával, mert beteg. Hazajöttek Daniellel, és emlékszem, hogy
ránéztem és arra gondoltam, hogy most már az én felelősségem. Négyéves koromban
már tudtam, hogyan kell összerakni a cumisüveget az öcsémnek, hogyan kell
felmelegíteni a mikrohullámú sütőben, mielőtt ráteszem a cumit. Cseréltem a pelenkáját,
bár valószínűleg nem jól, és álomba ringattam. Engem akart, amikor sírt, nem
valamelyik szülőnket. Amikor egyéves volt, hazajöttem az első óvodában töltött napomról,
és ő annyira megörült, hogy lát engem, hogy megtette a legelső lépéseit.
Hozzám.
– És apád hogy
fogadta mindezt?
– Nehéz volt neki.
Anyukám két évig volt beteg, mielőtt meghalt, és azt hiszem, utána tényleg
könnyebb volt neki. Szeretett minket, de a munkája menekülés volt mindentől.
Nem hibáztathatom ezért. Megtette, amit tudott, és én hálás vagyok érte.
Elsétálhatott volna, amikor a nagymamám felajánlotta, vagy odaadhatott volna
minket anyám húgának, de nem tette.
– De még mindig él.
És hol van most?
– Néhány éve újra megnősült.
Az új felesége fiatalabb, és van két gyerekük.
– További testvérek
számodra. Milyen kedves!
– Feltételezem. Alig
ismerem őket. Arizonában élnek, és a gyerekek sokkal fiatalabbak.
– És te tényleg nem
akarsz több testvért.
– Nincs szükségem egyre
se! Nekem ott van Daniel!
– Hmm.– Elég hosszan
hallgatott ahhoz, hogy Kathryn félelemmel teli szúrást érezzen.
– Lucas?
A szíve riadtan megugrott,
amikor a férfi nem válaszolt, és közelebb húzódott, az arcát a férfi arcához simította,
és figyelte a lélegzetét, várta a meleg levegő érintését az arcán.
– Kathryn – sóhajtotta
a férfi annyira halkan, hogy a nő nem hallotta volna meg, ha nem lett volna
olyan közel. – Mondtam már, hogy szeretlek?
Megcsókolta a férfi
lehunyt szemét, majd a száját.
– Csitt! – suttogta.
– Tartogasd az erődet a fontos dolgokra!
– A szerelem fontos, a
cuisle! Különben nem lennél itt.
A férfi ezután
elhallgatott, pihent, feltételezte Kathryn. De amíg a férfi még lélegzett, a nő
úgy vélte, hogy a szimbióta, ahogy Lucas nevezte, még mindig dolgozik rajta,
még mindig próbálja meggyógyítani a testét ért pusztító sérüléseket. Kathryn a könyékhajlatába
süllyesztette az arcát, még mindig fogva a férfi kezét. Fájdalmasan fáradt
volt, és azon tűnődött, vajon meddig kell még idelent várakozniuk.
Észre sem vette, hogy
elaludt, amíg egy hangos csattanás fel nem ébresztette. Tágra nyílt szemmel riadt
fel. Az első gondolata az volt, hogy valami megadta magát a feje fölött, valami
fontos fémvázdarab, amely minden mást visszatartott, és most végük van.
– Ez csak Nicholas –
mondta Lucas, a hangja sokkal erősebb volt, mint korábban.
A nő a férfira meredt. A
kosz és a piszok alatt fáradtnak látszott, de a szemei nyitva voltak, és aranyszínben
ragyogtak az erőtől.
– Készen állsz, hogy
eltűnjünk innen? – kérdezte.
– Eltűnni? –
ismételte meg zavartan.
– Villantsd fel a
lámpádat, jó?– Felemelte a tekintetét, hogy a fémgerendák és az összeomlott épület
kusza halmára mutasson, ami rajta feküdt.
Kathryn elkomorult, de
megtette, amit kért, és addig mozgatta fölöttük a zseblámpája keskeny sugarát
ide-oda, amíg a férfi elégedetten felnyögött, és azt mondta: – Megvan!
Megtennél nekem egy szívességet?
A lány bólintott, kissé
aggódva, hogy mit tervez a férfi.
– Azt akarom, hogy
menj vissza a liftbe, ahol az előbb voltál! Nem tudom, mi fog történni, ha
elkezdem átrendezni a dolgokat, és nem akarom, hogy itt legyél alatta.
– Azt hittem, azt
mondtad, Nicholas érkezik a többiekkel. Szerintem várnunk kéne...
– Nem olyan a
természetem, hogy várjak, a cuisle! Különben is, őriznem kell a
hírnevemet!
– Ez nem vicces!
– Nem, nem az. Ez
halálosan komoly. Most pedig, kérlek, Kathryn, tedd, amit kérek, és menj vissza
a liftbe!
A lány egy hosszú percig elégedetlenül
nézett a férfira, aztán összeszorította az ajkát, és beleegyezően bólintott.
Már éppen elkezdett volna visszakúszni arrafelé, amerről jött, amikor a férfi a
karjára téve a kezét megállította.
– Nincs szerencsecsók?
Kathryn ingerülten
összehúzta a szemét, de érezte, ahogy az ajka mosolyra görbül.
– Jobb, ha tudod, mit
csinálsz, Lucas Donlon, mert nem mentem meg megint a segged, ha ez az egész
szarság rád omlik!
– Ugyan már!
Kathryn ismét előrébb
csúszott, és a száját a férfi szájára tapasztotta, egy gyors puszit szándékozott
adni neki az ajkára. De Lucasnak más elképzelései voltak. A keze a lány szétcsúszott
fürtjei közé mélyedt, és mozdulatlanul tartotta, miközben egy perzselő csókot
adott neki. A nyelve a nő fogai közé csúszott, összefonódott a nyelvével,
miközben az ajkai a száját simogatták. A feszültség néhány értékes pillanatra
elszállt Kathryn testéből, miközben élvezte Lucas érintésének csábító hatását,
ahogy erős ujjai a tarkóját gyúrják, ahogy a csókja magáénak követeli őt, még
ha csak erre a néhány percre is a sötét pincében.
Lucas lassan elszakadt a
nőtől, és Kathryn szerette volna azt hinni, hogy a férfi vonakodása a sajátját
tükrözte.
– Ha ennek vége Katie-m,
te és én néhány minőségi órát fogunk eltölteni egy nagy ágyban, egy üveg jó
whiskyvel és telefonok nélkül.
– Nagy duma, vámpír!
– Nagy tervek–
javította ki a férfi. – Most menj! Elegem van abból, hogy ez a sok szarság
nyomaszt.
Kathryn elkomorult. Nem
értette, hogyan gondolta a férfi, hogy segítség nélkül kijut innen. Vámpír vagy
sem, egyszerűen túl sok minden volt az útjában, és minden egyes darab egy
tonnát nyomott. A férfi meglengette az ujjait, mintha csak ösztökélni akarná,
így a nő engedelmeskedett. Hátrafelé kúszott, és összerándult, amikor a sérült
karja nekiütődött egy csipkézett betondarabnak, majd újra, amikor valami
felszakította a nadrágja szárát, tovább szaporítva a vágásokat és zúzódásokat.
– Ugye érted a
biztonságba vonulás fogalmát,a cuisle? Az embernek meg kell próbálnia legalább
épségben odaérni.
– Próbálkozom! Ez
nem könnyű, tudod!?
Újabb csattanás hangzott odafentről,
ami eltartott még egy darabig, miközben Kathryn végre kiszabadította magát a
legrosszabb törmelék alól, és félig kúszva, félig meggörnyedve visszamászott a
liftakna kétes biztonságú helyére. A hang elhalt, mielőtt odaért volna, az
utolsó fémes csörrenés a feje fölötti akna üres terében visszhangzott.
– Szerinted erre
jönnek? – szólt oda Lucasnak.
– Valószínűleg.
Elkerülik, hogy a törmelék nagy részén kelljen keresztülvágniuk. Az alternatíva
az lenne, ha az oldalfalon keresztül kellene beásni magukat.
– Azt hittem, te és
Nicholas, tudod, kapcsolatban álltok.
Lucas felnevetett, és
majdnem úgy hangzott, mintha a szokásos énje lenne. – Vannak korlátok. A
liftben vagy?
– Igen! – csattant
fel ingerülten.
– Húzódj hátra, amennyire
csak tudsz! És jobb, ha becsukod a szemed.
Kathryn megtette, amit
kért, egy türelmetlen sóhajjal lehunyva a szemét, elég hangosan ahhoz, hogy
Lucas is hallja. De belül remegett, a szíve hevesen vert. Bepréselte magát a
lift szűk sarkába, erőlködve próbált látni a sötétben, és rettegett, hogy Lucas
szerencséje el fog fogyni, hogy a következő összeomlást nem fogja túlélni.
* * * *
Lucas ferde mosolyra húzta
a száját Kathryn elkeseredett sóhajára. Nem láthatta a lányt abból a
kényelmetlen helyzetből, amiben volt, de hallotta, ahogy magában motyog mozgás
közben. És érezte, hogy félti őt, azt a féltést, amit a morgásával próbált
leplezni.
Amikor már teljesen biztos
volt benne, hogy a lány biztonságban van, kinyújtotta az erejét, és
megérintette Nicholast.
Atyám?Nicholas
gondolatai feszültek voltak az aggodalomtól.
Eddig bármilyen
komplikáció az emberi hatóságok részéről?
Egy járőrkocsi jött.
Valaki hallotta a robbanást, és bejelentette. Kellemesen elbeszélgettünk, és
boldogan távoztak.
Kitűnő! A liftaknán jössz
le?
Igen! Először el kellett
távolítanunk néhány tonna törmeléket, de végre megtisztítottuk az aknát. Át
tudunk vágni...
Ne! Kathryn odabent van.
Majd én jövök hozzátok!
Feljön?
Miután elmozdítottam ezt a
kibaszott nehéz halmot, igen. Ez nagyon... rossz lesz, Nick. Megértetted?
– Igen, uram. A
helikopter készenlétben áll, ha szükségünk lenne rá. A farmra megyünk, vagy maradunk
St. Paulban?
Lucas haza akart menni a
dél-dakotai farmjára, de több értelme volt az ikervárosokban maradni. Minél
hamarabb kerül biztonságba, annál hamarabb kezdheti a teste újra gyógyítani
magát, és gyorsan vissza kellett szereznie az erejét. Klemensnek tudnia kellett,
hogy Alex Carmichael halott, és azt is, hogy Lucas nem. Nyilvánvalóan azt
tervezte, hogy Lucas is meghalAlex öngyilkos robbantásában, de még ha túl is élte,
Klemens feltételezhette, hogy megsérült, így legyengült, és talán sebezhetővé
vált egy támadásra. Lucas nem engedhette meg magának, hogy gyenge legyen.
Hacsak nem volt hajlandó feladni az embereit és a területét Klemensnek. Ez soha
nem történne meg.
A dél-dakotai farm volt az
igazi búvóhelye, de a folyó túlpartján, a St. Paulban lévő lakosztály is meg fog
felelni. Mindennél nagyobb szüksége volt egy biztonságos helyre, ahol
kipihenheti magát, amíg a vámpírszimbióta helyrehozza, ami a testével történt.
Legyen a lakosztály, Nick.
Amilyen gyorsan csak lehet.
Értettem, uram!
Nemsokára találkozunk!
Sok szerencsét, atyám!
Lucas lehunyta a szemét,
és elképzelte agerendák, beton és betonacélok omladozó tömegét, amelyet Kathryn
zseblámpájának fényében látott. Aztán hozzáadta a távolságot a jelenlegi
tartózkodási helye és a legközelebbi fal között, ahol a pusztítás a legkevésbé hatott.
Megacélozta magát az elkerülhetetlen fájdalom ellen. Azt mondta Kathrynnek,
hogy a törött csontjai pokolian fájnak, de úgy futni rajtuk, ahogy
meggyógyultak, sokkal rosszabb lesz.
– Hunyd be a szemed,
Kathryn! – szólította megint, hogy figyelmeztesse.
Aztán megmozdult.
A tiszta erő robbanása csikorgás
kíséretében emelte fel afölötte lévő megkínzott fém és összeomlott romok
törmelékét. Csak egy-két lábnyi magasságra, és csak néhány másodpercig, de ez
elég volt Lucasnak ahhoz, hogy hasra forduljon, és négykézláb kimásszon alóla,
és egy lélegzetvételnyi idő alatt elérje a fal viszonylagos biztonságát, amikor
a hatalmas súly ismét lezuhant. A falak és a föld is megremegett a hatalmas
becsapódástól. Minden elmozdult, amikor a törmelékhalom új alakzatba
rendeződött, a föld és a betondarabok halálosan záporoztak rá.
– Kathryn! – harsogta
át a zaj fölött.
– Jól vagyok! –
kiáltott vissza. – Hol vagy?
– Ne gyere elő! –
kiáltotta gyorsan. – Majd én odamegyek hozzád.
– Biztos vagy benne,
hogy én...
– A fenébe, Kathryn!
Maradj ott!
Lucas a térdét a
mellkasához szorítva guggolt a fal mellett,arcát a karjával védte, amíg meg nem
állt minden mozgás. Újra felemelte a fejét. A levegő még mindig sűrű volt a ki
tudja, miféle szemét részecskéitől, de ki kellett jutniuk innen. A halom eleve
nem volt valami stabil, és attól tartott, hogy csak rontott rajta.
Rávette magát, hogy talpra
álljon, és lehunyta a szemét a meggörbült és elferdült, gyógyult csontok irtózatos
kínjától. Ha tippelnie kellett volna, azt mondaná, hogy a jobb lábának minden
csontja eltört, plusz még a bal combcsontja is. A medencéje pedig úgy érezte
magát, mint a ripityára tört üveg, akárhányszor megmozdult. Ez volt a rossz
hír. A jó hír az volt, hogy a létfontosságú szervek sérülése minimális volt, és
már az is gyógyulófélben volt. A tüdeje fájt, de ez valószínűleg inkább a sűrű
levegőnek volt köszönhető, mint bármi másnak. A szíve pedig egészséges volt.
Máskülönben ő is halott lenne a jó öreg Alex Carmichaellel együtt. Azon
tűnődött, vajon Kathryn már rájött-e, hogy Alex maradványai is részei a pornak,
amit belélegzett. Úgy döntött, hogy ezt a bizonyos tényt nem osztja meg vele.
Csak néhány percig
tartott, amíg lefelé mászott a falon, és utat talált az útját elzáró néhány
kisebb, többnyire betonból és összetört bútorokból álló kupac között. Volt
néhány elektromos vezeték is a rendetlenségben, de azok már nem működtek. Nick
valószínűleg elővigyázatosságból lekapcsolta a fővezetéket. Amikor Lucas bebújt
a lift nyitott elejébe, kiegyenesedett, amennyire csak képes volt. Nem akarta,
hogy Kathryn túl sokat gondolkodjon a fizikai állapotán. Nem akarta, hogy túl
nagy figyelmet fordítson különösen a lábai állapotára. Nem kellett tudnia,
mennyire rossz a helyzet.
A nő a lift hátsó falának
támaszkodva ült, fejét a karjába temette, általában rendezett lófarka meglazulva,
ziláltan lógott. Lucas friss vérszagot érzett, és összevonta a szemöldökét. A nő
karján lévő sebből még mindig folyt a vér, és a vádliját is csúnya vágás borította.
A karja volt az, ami a legjobban aggasztotta. Még kötés nélkül is már meg
kellett volna alvadnia.
– Kathryn – mondta
halkan.
A nő feje felemelkedett,
és a férfi látta a szemében, amit Kathryn nem volt hajlandó kimondani neki,
amikor még csapdában volt. Gyönyörű mosoly villant az arcán, és nevetve ugrott
talpra, és jött a férfi karjai közé.
– Nem hiszem el! –
mondta, és olyan szorosan átölelte a férfit, hogy az fájt, de a férfi mégis
megtartotta.
– Fáj valamid? –
kérdezte, és túl gyorsan kihátrált Lucas karjaiból, hogy felmérje a férfi fájó
testét.
– Semmi, amit ne
tudnék kezelni – válaszolta elég őszintén. – El kell tűnnünk innen, a cuisle!
Aggódom emiatt a hely miatt.
– Rendben – mondta,
majd a lift gyűrött mennyezetére nézett. – Khm! Van valami terved?
Lucas elvigyorodott, és
egy gyors csókba rántotta a nőt, ami végül hosszú csókká változott, mielőtt
elszakadt volna tőle. Már megint ez az átkozott kémia. Itt voltak eltemetve egy
instabil törmelékkel teli lyukban, és ő még mindig úgy akarta a nőt, mint a
következő lélegzetvételét. És a korábban sápadt arcának pírjából, és a szíve
szapora dobogásából ítélve a nő is ezt érezte.
– Előbb meneküljünk
meg – mondta, és a kezét a lány tökéletes fenekének gömbölyűségére tette. –
Szex később.
Kathryn a férfi szemébe
nézett, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt a kapkodó lélegzetvételektől.
Megnyalta az ajkát. – Rendben – mondta, nem szakítva meg a szemkontaktust. Úgy
hajoltak egymás felé, mint két mágnes, mielőtt úgy tűnt, egyszerre döbbentek rá,
mit csinálnak, és elhúzódtak egymástól.
– Nick vár – mormogta
a férfi, és az egyik ujját a lány összegubancolódott hajába fúrta.
– Oké – értett egyet
a nő, de egyikük sem mozdult.
Lucas lassan
elmosolyodott, a mosolyból vigyor lett. – Ott van egy helikopter is.
– Még jobb – zihálta a
lány.
– Ki kell
lyukasztanom ezt az átkozott liftet.
– Veszélyesnek
hangzik.
– Az is. Egy csóktól jobb
lesz.
A lány ferde vigyort
villantott a férfira. – Te azt gondolod, egy csók mindent jobbá tesz.
– Nem úgy van?
Kathryn a tenyerét a férfi
arcára tette, és az ajkát az övéhez érintette. Kinyitotta a száját, hogy
mondjon valamit, de félbehagyta, amikor Nicholas ezt a pillanatot választotta,
hogy lekiabáljon az aknába.
– Lucas!
Lucas undorodva forgatta a
szemét, de visszaszólt.
– Készen állsz, Nick?
– Készen állok!
– Ez az én
végszavam.– Lucas körülnézett, valószínűlegegy megfelelő szerszám után kutatva,
és talált egy öt láb hosszú, nehéz acélmerevítő darabot, amelynek tépett végei
voltak.
– Állj hátrébb, és
takard el a szemed! – Homlokráncolva tanulmányozta a zárt teret. – Még jobb
lenne, ha kívülre állnál, hogy ne legyél alatta annak, ami úgy dönt, hogy
lezuhan, amikor ezt csinálom.
– Mit fogsz
csinálni?– kérdezte Kathryn, miközben engedelmesen megmozdult.
– Ezt – mondta, és a
fémdarabot a lift tetejébe döfte, átvágva a sérült mennyezetet, félrelökve az
elektromos vezetékeket, és egy lyukat nyitva. Azonnal további törmelék zuhant a
liftbe, főleg beton, valamint lefelé kígyózó, vastag, csavart kábelek, amelyekről
Lucas azt feltételezte, hogy egykor ezek vezették fel-le a liftet.
De mindezek mellett friss
levegő érkezett, és magasan fent megjelent az éjszakai égbolt és Nicholas üdvözítő
látványa, aki aggódó arccal bámult le rá.
– Uram!– kiáltotta
Nicholas megkönnyebbülten.
– Küldj nekünk egy
kötelet, Nick!
– Jobbat ajánlok, uram!
– mondta Nick, és oldalra mutatott. Mason jelent meg a fejük felett egy mászóhevederben,
mögötte egy vastag kötéllel. Egyszer megrántotta a kötelet, biccentett annak,
aki biztosította a mentőkötelet, majd átcsúszott a peremen, az első tíz lábon
keresztül szabadon zuhant, majd megfeszült a kötél, és elkezdett könnyedén
lefelé ereszkedni a lift teteje felé. Lucas értékelte a gondolatot, de nem fog Mason
erős karjaiban felemelkedni, bármennyire is ezt akarták volna a fájó csontjai.
Kathryn azonban igen.
– Menj fel, Katie-m!
– mondta, és intett Kathrynnek. – Vár a megmentőd!
Kathryn gyanakodva nézett
a nagydarab vámpírra.
– Nem mászhatnék fel
az oldalán? Tudod, mint egy falon?
Lucas megrázta a fejét. –
Túl veszélyes. Túl sok veszélyforrás lóg ki, feszültség alatt álló vezetékek
meg ilyesmi – tette hozzá, csak egy kicsit hazudva.
A lány a homlokát
ráncolta, de hagyta, hogy a férfi felemelje, és átjuttassa a tetőn lévő lyukon,
ahol Mason várta. Lucasnak össze kellett szorítania a fogát, amikor a nő a
másik vámpír karjaiba került. Nem kellett volna ennyire zavarnia, de mégis
zavarta. És a tény, hogy mégis, azt árulta el neki, hogy a lány többet
jelentett neki, mint amennyit beismert.
Mason nem vesztegette az
idejét. Amint biztosan fogta Kathrynt, elindult a felszín felé. Mivel Kathryn
nem volt hozzászokva a vámpírok megnövekedett sebességéhez és erejéhez,
meglepetten felsikoltott, amikor Mason elkezdett felfelé száguldani, megsegítve
a kötelet felülről húzó vámpírok erejével. Az emelkedésük valószínűleg gyorsabb
volt, mint maga a lift lett volna.
Amint felértek a felszínre,
Kathryn azonnal kiszabadította magát Mason szorításából, és ellépett a nagydarab
vámpírtól… Lucas legnagyobb megelégedésére. De aztán várta a következő feladat.
Sóhajtott, és nem először gondolt arra, hogy a vámpírok büszkesége és
versengése néha nagyon idegesítő.
– Csak a kötelet,
Nick – kiáltott fel.
Nick átkukucskált a perem
fölött, és tiltakozásra nyitotta a száját, de valami Lucas arckifejezésében
megállásra késztette. Vagy talán az átkozott lyukból felfelé kúszó agresszió
hullámai miatt. Mindenesetre a vastag kötél hamarosan lefelé siklott. Lucas
megragadta, majd fogcsikorgatva, egyik kezét a másik után rakva mászni kezdett,
amíg fel nem ért a felszínre.
Nicholas megragadta Lucas karját,
amint felért a lyuk szélére, és feltűnésmentesen támaszt nyújtott, miközben magához
húzta egy gyors férfias ölelésre, mielőtt visszalépett volna. Lucas értékelte a
gesztust és a hadnagya hűségét. Egy vámpírlord sosem engedhette meg magának,
hogy gyengeséget mutasson. Nick ezt megértette.
Lucas az összegyűlt
vámpírokat fürkészte, keresve a hűtlenség legkisebb jelét is. De nem talált
mást, csak megkönnyebbülést, szeretetet és acélos elszántságot a bosszúállásra,
bárki is próbálta megölni az urukat. És a bosszú mindenképpen ott volt a
jövőjükben. De nem ma este. Lucasnak fájdalmai voltak, és teljesen kimerült. Az
ágyát akarta, és Kathrynt.
– Menjünk, Kathryn –
mondta, és kinyújtotta a kezét.
A lány ránézett, majd
felemelve a pillantását, a férfi arcát tanulmányozta. Lucas egy pillanatig azt
hitte, hogy a nő vissza fogja utasítani, de aztán valami megadta magát a
tekintetében. Összefűzte az ujjaikat, és Lucas felsóhajtott magában. Minden
erejére szüksége volt ahhoz, amit most tennie kellett.
* * * *
Kathryn szemmel tartotta
Lucast, miközben felmentek a lifttel a tetőtéri lakosztályba. Valami nem
stimmelt. Elismerte, hogy kimerültnek kellett lennie mindazok után, amin keresztülment.
Ő biztosan az volt, és aférfi megpróbáltatásai sokkal rosszabbak voltak, mint
az övéi. Ez azonban több volt, mint egyszerű fáradtság.
Egész úton fogta a kezét.
Ez önmagában nem volt szokatlan; Lucas nagyon érintős típus volt. De a hazafelé
vezető úton a férfi szorítása időnként szinte a fájdalomig feszült, és a lány
meglátta Lucas jóképű arcán az átsuhanó szenvedést. Azt mondta neki, hogy a
csontjai nem megfelelően gyógyultak, hogy a vámpírszimbióta majd helyre akarja
hozni őket, ha egyszer szabad lesz, de... ez azt jelentette, hogy máris
dolgozik rajta?
– Jól vagy?– suttogta
közel hajolva a férfi füléhez, elég halkan ahhoz, hogy még egy másik vámpír se
hallja. De a liftben csak Nicholas volt velük, és úgy tűnt, Lucas jobban bízik
benne, mint a többiekben.
– Jól vagyok – mondta
olyan hangon, ami egyáltalán nem hasonlított a szokásos vidám hanghordozásához.
A lány a homlokát
ráncolta, de nem erőltette. Talán nem volt elfogadható dolog, hogy egy vámpírlord
kimutassa a fájdalmát, még azok között sem, akikben megbízik.
Amikor kinyíltak az ajtók
a tetőtéri szinten, a nő ki akart lépni, de Lucas megállította.
– Nick majd elhelyez
téged egy lentebb lévő emeleten. Nappal nem záródik be, így ott kényelmesebb
lesz neked.
– Miért nem maradhatok
veled? – kérdezte a lány, gyűlölve a gondolatot, hogy a férfi egyedül szenvedje
végig, bármi is történjen.
Lucas lenézett rá, a
tekintete megenyhült, miközben tenyerébe fogta a lány arcát, és a
hüvelykujjával végigsimított az ajkán. – Nem akarsz itt lenni emiatt, a cuisle!
Nem akarom, hogy emiatt itt legyél. Nem lesz szép, de hidd el, túl leszek rajta!
És holnap este csinálhatod azt a simogatást, amiről beszéltünk.
– Lucas, én nem félek
egy kis...
– Kathryn! Kérlek!
A lány boldogtalanul összeszorította
az ajkait, de bólintott. – Rendben. Akkor visszamegyek a szállodámba és...
– Nem – szakította
félbe a férfi. – Nem hiszem, hogy ma este célpont voltál, de Klemens most már
tud rólad, és lehet, hogy megpróbál felhasználni ellenem. Nem akarom, hogy
bajod essen! Add oda Nicknek a szállodai szobád kulcsát, és ő majd átküldi az
egyik nappali őrt a cuccaidért!
– Lucas, lehet, hogy
mostanában az időm nagy részét egy íróasztalnál töltöm, de még mindig képzett
FBI-ügynök vagyok. Tudom, hogyan védjem meg magam!
– Klemens pedig egy
vámpírlord. Láttad, mire voltam képes ma este, még sérülten is. Tudsz védekezni
ilyen ellen? Kérlek – tette hozzá, amikor a lány makacsul ránézett. – Egy
éjszaka. Mit árthat az?
– Rendben – engedett a
nő. – De én megyek a szállodába az őrségeddel. Szívesebben csomagolnám össze én
magam a holmimat.
– És rögtön
visszajössz – pontosított Lucas.
– Igen, apa – mondta
vontatottan a lány a szemét forgatva. – Azonnal visszajövök.
Lucas fáradt, ferde vigyort
villantott rá, majd a szájára eresztette a száját, és jó alaposan megcsókolta.
– Az érzéseim határozottan nem atyaiak irántad, Katie-m!
Kathryn elpirult, mert
tudta, hogy Nicholas mindezt látja és hallja, de felnyúlt, és gyengéden
végigsimított Lucas arcán a homlokától az állkapcsáig. – Szegénykém – mormogta
–, Olyan erős voltál, olyan bátor!
Lucas felnevetett, és
adott a nőnek egy utolsó, kemény csókot. – Úgy emlékszem, más ígéretek is
voltak. Teljes fizetséget várok, amikor ma este találkozunk.– A lány feje
fölött Nicholasra nézett. – Minden készen áll?
– Igen, uram!
Szeretné, ha...
– Jézusom, ne már te
is, Nick! Nem lesz semmi bajom! – Lucas kilépett a liftből, és eltűnt a kivilágítatlan
lakosztály mélyén.
Kathryn nézett utána, amíg
az ajtók be nem csukódtak, de Lucas nem nézett vissza. Ekkor a lift falának
támaszkodott, és a mocskos ruháját bámulta, nagyon is tudatában annak, hogy
Nicholas alig néhány lábnyira áll tőle a szűk térben. Végül felnézve azt látta,
hogy a férfi őt tanulmányozza.
– Jól lesz? –
kérdezte.
Nicholas pislantott egyet.
– Nem hagynám ott fent, ha nem hinnék benne.
Kathryn elégedetlenül bólintott,
és azt mondta: – Rendben, azt hiszem. Ami ezt a szállodába menést illeti...
– Lucas Donlon az
uram, Hunter ügynök. Pontosan úgy fog történni, ahogyan ő parancsolta!
Kathryn felsóhajtott.
Mintha úgy emlékezett volna, hogy néhány nappal ezelőtt még ő irányította a saját
életét. El kellett gondolkodnia azon, vajon mikor veszítette ezt el, és
vette át helyette Lucas Donlon az irányítást.
* * * *
Lucas becsukta maga mögött
a lakosztály ajtaját, és hálásabb volt, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni,
hogy egyedül maradhatott a fájdalmával. Minden maradék energiájára szüksége
volt, hogy fenntartsa a látszatot, nemcsak Kathryn, hanem Nick és a többiek
előtt is. Talán nem volt rá szükség, de ösztönösen tette. Különben is, ha
engedett volna a teste kínjainak, torkaszakadtából üvöltött volna, és nagy
darabokat tépett volna a terepjáró kárpitjából, hogy enyhítse a fájdalmat.
Egyenesen a biztonsági
konzolhoz ment, és nem várva meg a napfelkeltét, leengedte az acél redőnyöket,
és kizárt mindenkit. A következő megálló a bárpult mögötti hűtőszekrény volt,
amely tele volt friss vérrel teli zacskókkal. Száz évvel ezelőtt Nick elkapott
volna valakit az utcán, aki itt várta volna, hogy Lucas szárazra szipolyozza.
Kis szerencsével az illető valamilyen bűnöző lett volna, valaki, aki nélkül a
világ jobban járt volna. De Lucas nem áltatta magát azzal, hogy soha nem
követtek el hibákat, vagy néha egyszerűen csak nem volt elég idő napfelkelte
előtt a válogatáshoz. Az egyetlen mentsége az volt, hogy ez nem fordult elő
gyakran. Az a fajta sérülés, amit Lucas ma este elszenvedett, ritka dolog volt valakinek
az ő erejéhez mérten.
Az emberi vérbankok pedig nyitva
voltak a nap huszonnégy órájában.
Lucas felkapott egy
üvegtálat a pult alól, megtöltötte vízzel, majd betette a mikrohullámú sütőbe,
hogy felforrjon. Amíg várt, letépte a szelepet az első zacskó vérről, és
hidegen megitta. Szörnyű íze volt, amikor lement a torkán, de amint a gyomrába
ért, a hideg nem számított. A teste azonnal elkezdte használni. Pittyent a
mikrohullámú sütő. Egy törlőruhát használva, a vízzel teli tálat a pultra tette,
és a második zacskó vért beleengedte a forró vízbe, miközben lassan kiengedte a
szelepet.
Éppen a harmadik zacskóért
nyúlt, hogy megigya hidegen, amikor megcsörrent a telefonja. Nem a mobilja,
amely valahol Alex Carmichael épületének romjai alatt hevert, hanem a vezetékes
telefonja. Ránézett a hívásazonosítóra, de már nyúlt is a telefonért. Tudta, ki
az.
– Atyám! – vette fel
a telefont.
– Lucas – üdvözölte Raphael
mély, ismerős hangja. – Most éppen kit dühítettél fel?
Lucas elmosolyodott
magában.
– Jól vagyok,
köszönöm! Oké, talán nem jól, de csak meghajolva, nem összetörve. Legalábbis
nem véglegesen.
– Szeretnél még
valamit hozzáfűzni?– kérdezte Raphael szárazon.
– Kemény volt ez a
néhány óra. Nem tagadom.
– Klemens?
– Igen, bár szokás
szerint nem a saját kezét piszkolta be. Egy emberi bérgyilkos neked, és szerencsétlen
Alex Carmichael nekem. Klemens kényszer alá vonta őt. Becsületére legyen
mondva, Alex küzdött ellene, de nem volt ellenfél.
– Nem – értett egyet
Raphael elgondolkodva. – Klemens a gyáva utat választja, de van hatalma, ha úgy
dönt, hogy használja.
– Nos, az ő ideje
lejárt. Vannak embereim, akik szemmel tartják őt. Ha holnap este be tudják
mérni a tartózkodási helyét, utána megyek.
Egy Raphaelre nagyon nem
jellemző szünet következett, mielőtt azt mondta: – Lucas, légy nagyon biztos
benne, hogy készen állsz erre!
– Elbírok vele, atyám!
Nem szabadul meg tőlem ilyen könnyen!
– És mi lesz az FBI
ügynökkel?
– Ma este majdnem
meghalt velem együtt.
– Ez ostobaság volt
Klemens részéről. A nő halála nem kívánt figyelmet keltett volna, még az ő számára
is.
– Nem hiszem, hogy
tudta, hogy velem lesz.
Raphael egy pillanatig
hallgatott. – Az FBI-ügynök veled van – mondta.
Lucas felnevetett. – Mit
is mondhatnék, Raphael? A nők szeretnek engem.
– Ezt mondogatod
folyton. Feltételezem, most nincs ott.
– Ma este még én sem
tudnám felállítani, uram! Biztonságban van odalent.
– És holnap este?
– Ne aggódjon! Amikor
Klemens után megyek, csak vámpírokat fogok meghívni.
– Van elég vér
számodra ma estére?
– Nick gondoskodott
róla.
– Akkor magadra
hagylak. Cyn üdvözletét küldi.
– Ezt valahogy
kétlem.
Raphaelen volt a sor, hogy
felnevessen. – Légy jó, Lucas!
– És ön is, atyám!
Lucas megszakította a
kapcsolatot, és a pultra dobta a telefont, majd az ajkához emelte a
felmelegített zacskó vért, és egyszerre kiitta. A harmadik zacskó, amelyet
hidegen akart meginni, a még mindig forró vízzel teli tálba került, hogy
felmelegedjen. Kivett még két hideg zacskót a hűtőből, és bevitte őket a
hálószobába, hogy igyon belőlük, amíg készülődik. Ma reggel a tartalék
hálószobában fog aludni. A nap valószínűleg csúnya lesz, és nem akarta, hogy a
rendetlenség vagy az emlékek ott legyenek, ahol általában szokott aludni.
Kevesebb mint harminc perce volt napfelkeltéig. Első számú prioritása az volt,
hogy minél több vért megigyon, még ha ez azt is jelentette, hogy hidegnek és íztelennek
kellett lennie. A testének minden energiára szüksége volt, hogy meggyógyítsa
magát. De kétségbeesetten vágyott egy zuhanyra is. Csupa kosz és betonpor volt,
és ki tudta, miféle piszok volt még abban a régi épületben. A zacskós vér
felmelegedhetett a zuhany forró vize alatt is, és ha siet, utána még két
egységet meg tud oldani.
De akárhogy is nézte, még
a hűtőszekrényben lévő minden gramm vérrel együtt is kurva hosszú napnak nézett
elébe.
* * * *
Daniel figyelmen kívül
hagyta a szobán kívüli folyosóról érkező, már ismerős hangokat. Kínzója – bár
ez talán túl erős szó, hacsak az unalom nem tekinthető kínzásnak – visszatért
az éjszakai rituáléra. Feltételezte, hogy ez amúgy is éjszakai volt, mert a
férfinak volt munkája, és amennyire Daniel meg tudta állapítani, még mindig el
is végezte azt. Egyszer vagy kétszer még egyenruhában is megjelent. Éjszakáról
éjszakára ételt és vizet hozott, aztán leült, és kifejezte csodálatát Dan munkája
iránt, sőt, odáig ment, hogy hozott néhány fotóalbumot, hogy csorgassa a nyálát.
A „hátborzongató” még csak nem is volt megfelelő jelző rá. Legalább a nőnek,
akit a múlt éjjel hallott, gyakorlati oka volt arra, hogy elrabolta. Pénzt
akart. Daniel szívesen fizetett volna nekik annyit, amennyit csak akartak, csak
engednék ki ebből az undorító szobából.
Arra gondolt, hogy Kathryn
mennyire kétségbeesett attól a rendetlenségtől, amit minden szobában, ahol élt
vagy dolgozott, okozott. Ígéretet tett a rend akármelyik istenének, aki
meghallgatja, hogy ha csak kijuttatják ebből a szorult helyzetből, élete végéig
rendet tart. Vagy legalábbis megpróbálja.
Az ajtó nyikorogva
kinyílt, és fényt hozott magával, amikor a fogvatartója lenyomta a kapcsolót a
folyosón.
– Jó estét, Daniel –
mondta vidáman a szörnyszülött, ahogy minden este is tette. Mintha tényleg azt
hitte volna, hogy valahogyan barátok, és ez csak egy kellemes esti szórakozás.
Dan nem válaszolt, nem is ült
fel, még csak rá sem nézett az idiótára. Feküdt a kényelmetlen priccsen, egyik
karját a szemére téve, és nem vett róla tudomást.
– Ma este hoztam
neked egy steakszendvicset. A kedvencedet.
– Honnan a fenéből
tudod?– mormogta Daniel.
– Joanie mondta a
kávézóban – mondta elégedettnek tűnő hangon, és Daniel elátkozta magát, amiért
feltette a kérdést.
– Hoztam neked valami
mást is.
A sorozatfelvételre
állított digitális fényképezőgép ismerős kattogásának hangjára Daniel
megfordult, hogy ránézzen.
– Mi a fasz? –
követelte talpra ugorva, és elkapta a fényképezőgépet, mielőtt a fogvatartója
visszaszerezte volna. – Ez az enyém!
– Tudom – mondta a
görény megbántódva. – A nővéred mindent a seriffi hivatalban hagyott
megőrzésre. Úgy kellett kicsempésznem.
– Hogy érted, hogy
otthagyta? Hová ment?
Megvonta a vállát. – Nem
tudom. Talán hazament.
Daniel szíve összeszorult
erre a hírre, bár azt mondta magának, hogy ez nem lehet igaz. Egyrészt Kathryn
soha nem hagyta volna hátra a felszerelését, ha végleg elutazik. Másrészt – és
ez volt a fontos – soha nem mondott volna le róla. Kathryn volt az egyetlen
állandó az életében, az egyetlen, aki mindig ott volt mellette. Erre emlékeznie
kellett, hogy bízzon. A fogvatartója csak baszakodott a fejével, megpróbálva
elhitetni vele, hogy nem maradt senkije. Ez a seggfej lehetett a legmagányosabb
ember a világon, ha azt hitte, hogy elrabolhat embereket, és a barátaivá teheti
őket. Stockholm szindróma, a seggem!
– Megtarthatom ezt?– kérdezte
Dan, egy gyors pillantást vetve az elrablójára. Eleget ahhoz, hogy lássa, amint
a férfi arca felderül a kérdésre.
– Természetesen!
Ezért hoztam el neked. Elnézést kérek, hogy nem gondoltam rá hamarabb! Teljesen
meggondolatlan voltam részemről.
Jézusom, ez a fickó
szánalmas volt. – Igen, persze. Jól van. Megkaphatom a vacsorámat?
– Jaj, ne, a steaked!
Biztos kihűlt. Megmelegítsem a mikróban, vagy valami ilyesmi?
Mikrózni akarta a steaket?
Micsoda idióta. De csak annyit mondott: – Nem, semmi baj!Rendben van így is!
– Biztos vagy benne,
mert...
– Azt mondtam, hogy
jó lesz!
– Ó, oké. Akkor majd
hozom a konyhából. Kérsz egy pohár bort?
– Persze – mondta
Daniel, és gyorsan lőtt egy képet, miközben a fogvatartója elfordult, hogy
behozza az ételt, és szavaival elfedte az apró kattanó hangot, amit az kiadott.
– Az jó lenne!
Mire fogvatartója
visszatért, a kamera már az ágyon hevert. A férfi észrevette, és a homlokát
ráncolta. – Óvatosan bánj vele! Győződj meg róla, hogy elteszed, mielőtt kialszanak
a lámpák! Nem akarsz ráülni vagy ilyesmi.
– Igen, erről jut eszembe.Mi
lenne, ha égve hagynád a villanyt, hogy készíthessek néhány felvételt. Művészi
dolgok, tudod – tette hozzá azzal a hanglejtéssel, aminek az volt a célja, hogy
hízelegjen a szörnyszülöttnek, hogy azt higgye, ő és Dan osztoznak az igazi
művészet megértésében.
Az őrült arca
felragyogott, mint a karácsonyfa.
– Az nagyszerű
lenne!– Összevonta a szemöldökét, mintha meg akarná gondolni magát, de azt
mondta: – Gondolom, nem árt, ha egy napra égve hagyjuk a villanyt. De ennél tovább
nem – rótta meg, mintha egy gyereknek beszélne.
– Remek – mondta Dan,
és küzdött a késztetéssel, hogy elmondja ennek a görénynek, mit gondol
valójában.
– Szívesen – mondta
az őrült nyájasan, aztán letelepedett, hogy figyelje, ahogy Dan eszik, mint
minden este. – Nos, miről beszéljünk ma este?
Daniel nem válaszolt.
Rájött, hogy a torzszülött nem igazán akar beszélgetést. Leginkább azt akarta,
hogy valaki meghallgassa a zagyvaságait, Dant pedig inkább az evésérdekelte.
Fogvatartója naponta csak egyszer hozott ételt, és Dan már korán rájött, hogy a
férfi hangulata kiszámíthatatlan. Voltak esték, amikor órákig elidőzött, és az
életéről, a munkájáról, meg minden unalmas apróságról fecsegett, amit csak fel
tudott idézni a nyilvánvalóan zavart elméjéből. Máskor már néhány perc után
türelmetlenné vált, és otthagyta Danielt a csak félig megevett étellel, még
mindig éhesen hagyva.
Valószínűnek tűnt, hogy a
mai este hosszú lesz, tekintve a férfi izgatottságát a kamera miatt. De Daniel
nem akart kockáztatni. Megette a hideg steaket, a langyos sült krumplit, még a
brokkolit is, amit általában utált, mert egy ehhez hasonló estén ez a seggfej
el fog csúszni, és Dan készen fog állni.
[1] Szerelmem
Tizenhetedik fejezet
Fordította: Szilvi
TwinCities, Minnesota
Lucas az ágyból egyenesen
egy újabb forró zuhany alá ment, amikor felébredt napnyugta után. A nap nehéz
volt, még annál is rosszabb, mint amire számított. Alvásnak nevezni durva
félreértés lenne. A nap nagy részében kínzó fájdalmak gyötörték, olyan
fájdalmak, amelyekhez képest elhalványult az a kín, amikor a tonnányi törmelék
összezúzta. Véres verejtékkel borítva ébredt. A lepedő vörösre volt ázva, a
nappali kapálódzásától foszlányokra tépve. A teste még mindig megsajdult az
emlékétől, miközben elméjének legalább egy része továbbra is azt várta, hogy
újra kezdődjön, nem bízva abban, hogy vége van. Egyetlen ember sem élhette túl
ezt a kínzást és maradhatott épelméjű. Még Lucas sem élt át soha semmi ehhez
hasonlót.
Egy törülközőt tekert a
dereka köré, és a gőztől bepárásodott tükörhöz lépve, tisztára törölt egy
foltot. A borostája sötét árnyékot vetett az állkapcsa mentén. Meg kellene
borotválkoznia. Másrészt viszont egy gyönyörű nő várt rá. A választás könnyű
volt.
Ledobta a törülközőt, amikor
elindult kifelé a fürdőszobából, és a hálószobai szekrény felé vette az irányt.
A beszívott lélegzet hangja arra késztette, hogy az ajtó felé forduljon.
– Kathryn! – mondta minden
meglepődöttség nélkül.Tudta, hogy a nő a lakosztályban van. Az engedélye nélkül
besem engedték volna a liftbe, még kevésbé, hogy kilépjen onnan. Ébredés
után Lucas első dolga az volt, hogy felhívta Nicket, hogy biztosítsa, túlélte a
napot, és hogy megmondja neki, engedje be Kathrynt a lakosztályba, amikor megjelenik.
A nő akkor érkezett, amikor ő még a zuhany alatt volt – eleget ivott a véréből
ahhoz, hogy megérezze a jelenlétét –, és örült, hogy volt annyi előrelátása,
hogy becsukta a másik hálószoba ajtaját, ahol a napot töltötte. Nem akarta,
hogy Kathryn meglássa gyötrelmes felépülésének bizonyítékait.
Üdvözlő tekintettel
fogadta a nő gömbölyded alakját akifakult farmerben, amely úgy tapadt rá, hogy azt
kívánta, bárcsak megfordulna, hogy láthassa farmerrel borított fenekének a tökéletességét.
A lába csupasz volt, a lábujjkörmeit élénkvörösre festette. Akárcsak a
fehérnemű, Kathryn egy újabb szexi oldala, amelyet elrejtett a világ elől. De
nem előle. És ha már a fehérneműről, vagy annak hiányáról beszélünk, a nő nem
viselt melltartót a sötétkék FBI-póló alatt.
Lucas pillantása elért a
nő arcára, és azt vette észre, hogy Kathryn tekintete a testén vándorol lefelé,
és – örömmel látta – megáll az egyre növekvő erekcióján.
Lucas elvigyorodott.
– Itt fent, a
cuisle! – mondta vontatottan, és megpaskolta az állát.
Kathryn menetrendszerűen
elpirult, de dacosan nézett a férfi szemébe. – Figyelemre méltóan egészségesnek
tűnsz ahhoz az emberhez képest, aki alig huszonnégy órája még egy épület alá volt
szorulva.
– Ó, Katie-m – duruzsolta,
majd odalépett a nő mellé, és egyik ujjával felfelé billentette makacs állát. –
Mindig mondom neked, hogy én nem ember vagyok. Vámpír vagyok.
Leengedte a száját a nő
ajkaira. Az ajkuk a felismerés szikrájával találkozott, az azonnali vágy szinte
elektromos áramütésével. Kathryn szája kinyílt a férfi szája alatt, és Lucas lustán
kutatva végigsöpörtnyelvével a lány puha ajkain, ami nagyon gyorsan átváltott
valami követelőzővé és sürgetővé. Lucas megváltoztatta a csók szögét, hogy
mélyebbre hatolhasson, és birtokló szorításba fogva a lány tarkóját, a helyén
tartotta őt, miközben a másik keze a nő derekára csúszott, hozzáhúzva őt a
meztelen testéhez. Kathryn a szájába nyögött, erős kezei a férfi derekáról a
hátára csúsztak, és belemélyedtek a frissen gyógyult izmokba, miközben a nő viszonozta
a követelést. Ez a forróság közöttük sosem volt egyirányú, két lobbanékony elem
találkozott, és olyan tüzet teremtett, amelyet egyikük sem tudott irányítani.
Lucas annyira elhúzódott,
hogy megragadja a nő pólójának szélét és áthúzza a fején, majd a padlóra dobja,
miközben az ujjai végigsiklottak a csupasz hátán, és előrehaladtak, hogy
keretbe foglalják gyönyörű melleit. Megduzzadt a kezében, ahogy csodálta őket,
sötét rózsaszín mellbimbói megkeményedve meredezve emelkedtek ki a nagy, halvány
mellbimbóudvarból. Hüvelykujjával végigsimított a mellbimbókon, és elismerően elmosolyodott,
amikor azok feszes csúcsokká keményedtek.
Kathryn megragadta Lucas csuklóját,
és úgy dörzsölte a melleit a férfi kezéhez, mint egy édes kiscica, aki
simogatásért könyörög. A lány lábujjhegyre emelkedett, és kemény, éhes csókban találkozott
a férfi szájával, a nyelve Lucaséhoz nyomódva küzdött az irányításért. A férfi
incselkedően megharapta a nő nyelvét, eléggé ahhoz, hogy megalapozza a
dominanciát anélkül, hogy felsértette volna a felszínét, és szinte azonnal el
is lazította a harapását. De a nő válaszában nem volt semmi incselkedő, amikor
tompa fogai keményen belemélyedtek a férfi alsó ajkába, és vért fakasztottak.
Kathryn érzéki simogatással végigsöpört a nyelvével az apró sérülésen, és
lenyalta a néhány csepp vért. Lucas teste megkeményedett, amikor a lány torka
megmozdult nyeléskor, egészen új módon szívva magába a férfit.
– Óvatosan – morogta
–, visszaharapok! – Felemelte a nőt a talpáról, karjaival átkarolva a hátát
szorosan magához ölelte, miközben a nő ajkát a sajátja alá szorítva rohamozta,
meztelen melleit a mellkasához simította, bőre bársonyos puhaságú volt,
mellbimbói pedig olyanok, mint az ikergyöngyök.
– Lucas – suttogta, a
hang tele volt vágyakozással, de a félelem is megérintette, ahogy a férfi vére belekerült
a szervezetébe, és ő először tapasztalta meg, mit is jelent valójában egy
vámpír szerető.
– Mit akarsz, a cuisle?
– Téged – mondta zihálva.
– Képes vagy… elég jól vagy...
Lucas felnevetett, és a nő
lába alá téve a karját, felemelteés az ágyhoz vitte. Ráejtette Kathrynt a
matracra, majd a farmerjának cipzárjáért nyúlt, egyetlen mozdulattal lehúzta és
meztelenre vetkőztette. Tartva a lány tekintetét, féltérdre ereszkedett a lány
lábai között, és a kezével végigsimított a vádliján, egészen a térdéig. Behajlította
a lány lábait, és széthúzta őket, feltárva így a nő punciját az éhes tekintete
előtt. Lassan megnyalta az ajkát, majd ismét felnézett, és pillantása találkozott
a lány tekintetével.
– Az enyém, Katie!
Ezt ne felejtsd el!
– Lucas, én...
A férfi nem akart hallani
semmilyen tiltakozást, csak a lány elakadó lélegzetvételét, amikor leereszkedett
az ágyra a combjai közé, és megnyalta, végigfuttatvaa nyelvét a nő résén, kitárva
a külső ajkakat, hogy felfedjék a vágytól nedves és kipirult, duzzadt punciját.
Újra megnyalta, ízlelgette a nőt, nyelvét a csikló érzékeny csücske fölött forgatva.
A kéjtől összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy az a koncentrált idegköteg
büszkén meredezik, keményen és pirosan, mint egy cseresznye, szinte remegve az
izgalomtól. Nyelvét a vágyteli keménységre nyomta, mire Kathryn felnyögött, és
a férfi szájához emelte magát.
Lucas felmordulva megragadta
a lány csípőjét, tudtára adva, hogy ő irányít. Legalábbis egyelőre. A szex
Kathrynnel ínycsiklandó küzdelem volt a dominanciáért, és nem bánta, ha időnként
veszít. De nem ma este, és nem ebben a pillanatban.
Erősen szopni kezdte az érzékeny
csücsköt, még jobban kiemelve azt a védőburkolatából, miközben Kathrynvonaglott
alatta. Amikor a kemény, kis cseresznye a duplájára duzzadt, amikor Kathryn
ujjai úgy markolták a haját, hogy az már fájt, Lucas beleharapott, és megízlelte
a legédesebb vért. Kathryn felsikoltott, amikor a férfi harapásában lévő vegyi
anyagok a puncija idegközpontjába hatoltak. A háta felívelt, ahogy elárasztotta
az orgazmus, az izmai összerándultak a férfi ujjai alatt, a puncija a férfi
szájához szorult. Sírt, könnyek folytak végig az arcán az érzések
túltengésétől, újra és újra a férfi nevét mormolta, mintha könyörögne
valamiért.
Nem, nem valamiért,
gondolta magában Lucas. Tudta, mit akar a lány. Mire van szüksége. Amire
mindkettőjüknek szüksége volt. Felemelte a száját a lány combjai közötti
selymes helyről, és felfelé indult a testén, nyalogatva és csókolgatva,
elidőzve, hogy szájába vegye a duzzadt mellbimbóit, hogy lenyalja az izzadságot
a mellei közül, feljebb siklott, amíg a farkának kemény hossza a lány lábai
között nem pihent, a lány középpontjának vulkanikus forrósága közelében.
– Kathryn! – mordult
fel. Megvárta, amíg a lány vágytól elködösült szemei kinyílnak, és felnéz rá.
Aztán mélyen belesüllyesztette a farkát a nő testébe, és felnyögött, amikor a
forró, nedves hüvelye körbevette, még mindig vibrálvaaz orgazmusától, ahogy
befogadta a férfit. Addig nyomult a nőbe, amíg teljesen benn nem volt, amíg a
golyói a tökéletes fenékhez nem csapódtak, és Kathryn lábai felemelkedve a
férfi derekára nem fonódtak.
Kathryn átkarolta a
férfit, rövid körmei a hátába vájtak, a szemét lehunyta, miközben hüvelyének
falai lüktettek és remegtek. Lucas lehajolt, és egyenként megcsókolta a nő szemhéját.
A lány kinyitotta a szemét, és olyan leplezetlen érzelmekkel mosolygott rá,
hogy a férfi lélegzete megakadt a mellkasában. Aztán, mintha rájött volna, mit
tett, vagy mintha félt volna attól, hogy mit adott ki, újra lehunyta a szemét,
és az időtlen párzás ritmusában emelni kezdte a csípőjét, vonaglott a férfi
alatt, hogy a mellei megérintsék Lucas mellkasát, miközben a puncija fel-le
csúszott a farkán.
Lucas néhány percig
hagyta, hogy a nő irányítsa a ritmust, élvezve a teste selymes és krémes
siklását, kemény mellbimbóinak érintését a saját mellkasán. Lehajolt, arcát a
lány nyakához szorította, és mély levegőt vett, beszívva a nő bőrének,
izzadságának és vérének finom melegét, amely oly közel volt a felszínhez.
Érezte Kathryn
szívdobbanásait a mellkasán, miközben a mozdulatai felgyorsultak, ahogy a
csípője vadul lökdösődött. Lucas hosszú csókot nyomott a lány nyakának
bársonyosan puha bőrére, és elmosolyodott, amikor Kathryn várakozón megremegett.
Most már zihált, ujjai a férfi tarkóját markolták, a fejét oldalra fordította,
mintha felajánlaná magát Lucas harapásának.
A férfi végighúztaaz
ajkait a lány nyakán lévő dús duzzanaton, amíg meg nem találta a tökéletes
pontot, aztán erősen megszívta, a szájába húzta az eret, majd elengedte.
Kathryn felnyögött, és egyik kezét a férfi fenekére ejtette, és vadul kefélt
vele, hogy megkönnyítse a kezdődő csúcspontot, amit Lucas érzett, ahogy
végigfodrozódik a farkán.
Felemelte a száját, és puhán
a lány nedves bőrére fújt. A nő megremegett. Figyelmeztetés nélkül beleharapott
a vénába, és lehunyta a szemét az extázistól, amikor a lány vérének meleg mézessége
lecsorgott a torkán, amitől a szíve a bordáinak csapódott, az idegei pedig
izgalomtól lüktettek, ahogy a forróság betöltötte testének minden centiméterét.
Kathryn megdermedt alatta,
mintha egy pillanatra lefagyott volna, majd felsikoltott, amikor testének
minden izma egyszerre megfeszült, a lábai a férfi csípőjére, a karjai pedig a
hátára szorultak, a körmei pedig annyira a férfi hátába mélyedtek, hogy Lucas érezte
a saját vérét kicsordulni. A farka lehetetlenül megkeményedett, amikor a nő belső
izmai megrándultak körülötte, hullámozvasimogatva a hosszát.
Lucas felnyögött, az
agyarai még mindig Kathryn nyakába mélyedtek, még mindig folyt a szájába a nő
vére. Felemelve a fejét, nyelt egyet, élvezte a nő egyedülálló ízét, miközben a
csípője újra mozogni kezdett, mélyen döfködött a farkával Kathryn lábai közé,
miközben a nő megfeszült körülötte. A lány szaggatottan kapkodta a levegőt, és
a gyönyör apró, értelmetlen kiáltásait adta ki, amitől Lucas farka megrándult,
a golyói megfeszültek, a csúcspontja elviselhetetlen súlyúvá nőtt, mielőtt
végül végigrobogott a hosszán a felszabadulás tüzes áradata, amely Kathryn méhének
csapódott, megbélyegezve őt a forróságával, megjelölve őt a sajátjának.
Lucas összeomlott Kathryn
túlhevült testén, arcát még mindig a nyakába temetve. Kissé felemelte a fejét,
és lenyalta a néhány csepp vért a takaros sebekről, a nyálában lévő vegyszerrel
lezárva őket. Néhány óra múlva már nem lesz látható nyoma a harapásának, bár
Kathryn teste ennél jóval tovább fog emlékezni. Elvigyorodott a gondolatra.
– Mit vigyorogsz?
Elfordította a tekintetét,
és azt látta, hogy a lány őt figyeli.
– Annyi minden van,
hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
– Annyira lökött vagy
– felelte lustán. – Tudom, mire gondolsz!
– Tényleg? Csupa fül
vagyok!
Kathryn megfeszítette a
belső izmait, megsimogatva a férfi még mindig benne lévő félkemény farkát.
– Ha csupa fül lennél,
fiú, akkor nem is lennénk itt!
Lucas felnevetett. –
Megértettem. De te kitérsz a kérdés elől. Mégis mire gondoltam?
– Teljesen az „én
Tarzan, te Jane” voltál. A pasik mindig olyan önelégült tekintettel néznek,
amikor elélveztetnek egy nőt, mintha még soha senki nem csinálta volna.
A nő játékosan megpaskolta
a férfi fenekét, de Lucas hirtelen dührohamot érzett, amitől úgy meg akarta
dugni a nőt, hogy az soha többé ne is gondoljon más férfira. A szeme
aranyszínűvé válhatott, mert Kathryn óvatos pillantást vetett rá.
– Lucas?
– Mi van? – morogta,
tudva, hogy túlreagálja a dolgot, és kissé megdöbbent a saját dühén. Persze,
hogy voltak más szeretői is előtte. Isten tudja, hogy neki is volt már, több is
a kelleténél. Valószínűleg az előző este elfogyasztott sok vér volt az oka. Ez
elég erőt adott a szimbiótának ahhoz, hogy meggyógyítsa, de minden más
vámpírjellemzőt is felfokozott, beleértve a gonosz birtoklási vágyat ezzel a
bizonyos nővel kapcsolatban.
– Minden rendben?– kérdezte
Kathryn.
Akaraterejével az uralma
alá hajtotta a hatalmát, és az alatta fekvő nőre összpontosított. –
Természetesen – hazudta, és lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja a nőt, mielőtt
oldalra gurult volna. – Csak Klemensre gondoltam.
– Az a vámpír, aki
Alexet küldte, hogy megöljön téged? – kérdezte óvatosan.
– Igen. Bár a
jelenléted kellemetlen meglepetés lehetett. Még Klemens sem olyan ostoba, hogy
megpróbáljon megölni egy FBI-ügynököt.
Kathryn megvonta a vállát,
és felült, hosszú haját maga mögé dobta. Lucas kinyúlt, hogy ujjait a selymes fürtökbe
fúrja, és kísértésbe esett, hogy ezzel visszahúzza a nőt maga mellé,
pontosabban maga alá, hogy bebizonyíthassa felsőbbrendűségét minden más
szeretőjével szemben, legyen az múltbeli vagy jövőbeli.
A másik szobában csörögni
kezdett egy telefon. Lucas elkomorult az ismeretlen hangra, de Kathryn
megveregette a vállát, és azt mondta: – Nick küldött neked egy új
mobiltelefont. Ez valószínűleg az.
Lucas felállt, és kivonult
a szobából, még mindig dühös volt mind magára, mind Kathrynre. Megtalálta a
telefont az ajtó melletti asztalon. Pont olyan volt, mint a régi telefonja, és
kétségtelenül már tartalmazott minden információt, amit a régi is.
– Nick – vette fel a
telefont. – Mi a helyzet?
– Klemens, uram.
Tudjuk, hol van, és egész éjjel ott lesz.
– Kitűnő. Mennyi
időre van szükségetek?
– Készen állunk, és a
gép már vár.
– Még jobb. Adjatok
tíz percet!
Lucas megszakította a
kapcsolatot, visszasétált a hálószobába, és ismét egyenesen a zuhanyzó felé
vette az irányt.
– Hé!– Kathryn
kiugrott az ágyból, és utána sietett. – Mi történik?
Lucas becsukta a zuhanyzó
ajtaját, és válasz nélkül a forró vízsugár alá lépett. Kathrynt azonban nem
lehetett ilyen könnyen elriasztani. Az ajtó kinyílt, és a nő is csatlakozott
hozzá, egy kis tusfürdőt nyomva a tenyerébe, gyorsan lemosakodott, miközben
beszélt.
– Hová megyünk?
– Minem
megyünk sehova!Megyek, meglátogatom Klemenset.
– Baszd meg! Nála van
az öcsém!
– Nem hiszem...
– Alexnél volt
Daniel, és most Alex halott. És szerinted ennek a seggfejKlemensneka parancsára
cselekedett, ami azt jelenti, hogy valószínűleg Klemens tartja fogva Danielt. Megyek
veled!
– Egy... nem, nem
jössz! Ez vámpírügy, és ez csúnya dolog lesz. És kettő... Nem hiszem, hogy valaha
is Alexnél lett volna a testvéred, tehát Klemensnél sincs.
– Három – folytatta a
nő gúnyosan a számolást. – Nem érdekel, mit gondolsz! És négy... Nincs
szükségem az engedélyedre ahhoz, hogy azt csináljak, amit akarok, nagyfiú!
– Lehet, de azt sem
tudod, hová megyek.
– Ó, mintha nem tudnám
kideríteni! Még a vámpíroknak is kell repülési tervet átadniuk, és a géped
farokszámát biztosan meg tudom szerezni.
– És elaltathatlak,
hogy ne ébredj fel, amíg mindennek vége nem lesz – csikorgatta a fogát Lucas.
– Én pedig megvádolhatlak
egy szövetségi ügynök elleni támadással! – csattant fel a nőa férfi arcába
nyomulva.
– Akkor elintézem,
hogy egyáltalán ne emlékezz erre! – felelte a férfi, és olyan közel tolta az
arcát a nőéhez, hogy összeért az orruk.
– Mi a fene bajod
van? – követelte a nő.
– Nem tudom, miről
beszélsz!
– A fenét nem tudod!
Azóta vagy pipa, amióta... Ó, kérlek! Csak mert azt mondtam, hogy minden pasi
önelégült lesz szex után? Mi az? Túl jó vagy ahhoz, hogy egy kalap alá vegyenek
más férfiakkal?
Lucas felmordult, és
megragadta a nő derekát, a csempézett falhoz lökte, és ott tartotta a testével.
– Én egyáltalán nem vagyok férfi! Ezt nem szabadna elfelejtened!
Kathryn elvigyorodott,
majd lenyalt egy vízcseppet a férfi álláról. – Néha pedig úgy viselkedsz,
mintha az lennél! – Végigsimított a lábával a férfi vádliján, mire annak azonnal
megkeményedett a farka. – Sajnos, nem hiszem, hogy van időnk erre – mormolta
a nő.
Lucas kivillantotta a
fogait, és szorosabban magához húzta a lányt, addig emelve, amíg a farka be nem
fészkelődött a nő combjai közötti puha háromszögbe. – Mindig van idő! –
morogta, és belenyomta magát a lány nedves melegébe, addig nyomulva előre, amíg
a hossza teljesen bele mélyedt, testük teljesen egymáshoz simult a gőzölgő
zuhanyban.
Kathryn felzihált a
váratlan behatolástól. A feje hátracsuklott, és a szemei lecsukódtak, a
nyakában lévő véna megduzzadt a hirtelen száguldani kezdő vértől, szinte
könyörgött, hogy megkocogtassák. Lucas közel hajolt, megnyalta és megkóstolta a
nő ajkát, az állkapocsvonalát, a fülébe mártotta a nyelvét, mielőtt durván
végigsimított volna a duci nyaki ütőerén. A nő lába, amely eddig Lucas vádlijának
hátulját dörzsölte, most a férfi csípője köré szorult, és finoman mozgatta,
arra biztatva a férfit, hogy jöjjön közelebb...és hogy mozogjon. Lucas elvigyorodott,
és elkezdte dugni a nőt, egyenletesen mozgott ki-be, miközben markolászta anő buja
fenekének feszes gömbjeit.
– Nem játszol
tisztességesen – zihálta a lány, miközben megragadta a férfi vállát, és megmozgatva
a fenekét, elébe ment a férfi mozdulatainak.
– Baszd meg a
tisztességes játékot! – suttogta a fülébe, majd ajkait a lány nyakának finom
bőrére ejtette, és agyarait a mézédes vénájába mélyesztette.
Kathryn megrándult, amikor
Lucas harapásában lévő eufórikus érzés a véráramába ért, izmai várakozón
megfeszültek a közelgő orgazmustól. Egész testén végighullámzott a remegés a
fejétől a lábujjakig, a lába összeszorult a férfi csípője körül, magában tartva
őt, miközben hüvelyének apró izmai megremegtek Lucas hosszán. Kathryn hirtelen
felkiáltott, körmei Lucas vállába vájtak, miközben a teste forró, nedves
kesztyűként szorult a férfi köré. A kiáltás jajdulássáváltozott, ahogy elárasztotta
az orgazmus, és a nő vonaglani kezdett, vadul próbálva enyhíteni a fájdalmat.
Lucas felemelte a száját a lány nyakáról, és megnyalta a két szúrt sebet.
Legszívesebben visszavitte volna a lányt az ágyba, hogy a csúcspont utolsó
cseppjeit is kicsikarja remegő testéből, mielőtt átengedné magát a sajátjának.
Hogy emlékeztesse a nőt a gyönyörre, amit újra és újra meg tudna adni neki, mielőtt
hagyná, hogy megpróbáljon olyan emberi szeretőt találni, aki képes lenne ehhez
foghatót nyújtani. Vagy egy másik vámpírt, aki hozzá merne érni. Vagy az övé
volt, vagy senkié. De nem volt elég idő.
Felmordult a gondolatra,
dühös volt, hogy a nő idáig juttathatta, dühös volt, hogy megengedte ezt. Erősebben
szorította a lányt, és még keményebben dugta, csípőjét az övéhez csapta, amíg nem
érezte, hogy saját csúcspontjának elsöprő forrósága üvöltéssé fokozódik, golyói
megfeszülnek, és a farka megkeményedik, miközben behatol a nő testének szorosságába,
majd diadalmas kiáltással elélvezett, és még egyszer megtöltötte a lányt a
felszabadulásával.
Lucas visszaengedte
Kathryn lábait a zuhanyzó padlójára. A nő egy pillanatig még kapaszkodott belé,
erős ujjai szinte fájdalmasan szorosan markolták a férfi karját. A szíve
gyorsan vert, a mellei lüktettek a zihálástól. Ez a szeretkezésük okozta
megerőltetés volt, de a zuhany forrósága is, amely egész idő alatt folyt, és a
zuhanyfülkét inkább gőzfürdőre, mint zuhanyzóra változtatta.
– Jól vagy? –
kérdezte a férfi, gyengéden megtámasztva a nőt.
A lány bólintott, és
megnyalta az ajkait.
– Tiéd a pont, vámpír!
– mondta a lányrekedten lihegve, izmai remegtek a férfi keze alatt. – Határozottan
egyedi vagy!
Lucas érezte az
önelégültség rohamát, de elfojtotta, és csak egy enyhe mosolyt engedett meg
magának, mielőtt azt mondta: – Ha befejezted a férfias énem megszólítását,
akkor készülődnöm kell! Nick és a többiek lent várnak rám.
– Rendben – egyezett
bele, miközben nedves haját félresöpörte az arcából. Fintorogva ráncolta a
homlokát. – Valószínűleg kölcsön kell kérnem tőled néhány ruhát. Nem arra
készültem, hogy a sötétben sunnyogjak.
Lucas elengedte a nőt, és
hátralépett.
– Nem gond, mert nem
fogsz sunnyogni!
– Lucas, légy észszerű!
Segíthetek neked!
– Ezt kétlem. Az
egyetlen dolog, amit tennél, hogy útban vagy, és a végén még megsérülsz.
Megütötte a férfi karját,
elég erősen ahhoz, hogy fájjon.
– Baszódj meg! Minden
kibaszott nap erre edzek!
– Igen? – válaszolta
a férfi. – Ha olyan kemény vagy, akkor szedjél le engem! Itt és most! –
Kisétált a zuhany alól a nappaliba, ahol megtalálta a pisztolyt, amit a nő mindig
magával hordott. Kirázta a tokjából. – Itt a Glockod – mondta, és átnyújtotta neki.
– Lőj le!
– Nem foglak lelőni!
– válaszolta a nő, láthatóan megdöbbenve a gondolattól.
– Fogd a fegyvert,
Kathryn! – A férfi a nő kezébe nyomta, Kathryn pedig elvette tőle, és
megrántotta a csúszkát, hogy ellenőrizze, készen áll-e, miközben hátrébb
húzódott, hogy néhány lábnyi távolságot tegyen közéjük.
– Hagyd abba, Lucas!
A Glockon nincs külső biztosíték. Ez a fegyver veszélyes!
– Igen – felelte
Lucas elutasítóan. – Meg vagyok rémülve!Nos, lőj le!
– Mondtam már – köpte
ki dühösen –, nem foglak lelőni! Ez nem egy kibaszott játék!
– Tedd meg, Kathryn!
– követelte Lucas, és fenyegetően közeledett felé. – Tedd meg, vagy elveszem és
megteszem helyetted!
A lány hitetlenkedve
bámult rá, legfeljebb néhány másodpercig, mielőtt a fegyver felemelkedett
kettőjük között. – Hagyd abba! – mondta a nő. – Ez nem vicces!
Lucas megrázta a fejét. –
Ennek nem is viccesnek kell lennie! Csak egyvalamit akarok kihangsúlyozni. Lőj
le! – Tovább haladt előre, majd szándékosan hagyta, hogy az agyarai
előbújjanak, és az alsó ajkához nyomódjanak. – Csináld, csináld, csináld! –
dörögte, és minden egyes szót kihangsúlyoztak dübörgő lépései.
– Ne tovább, Lucas! –
mondta, most már halálosan komolyan, a pisztolyt teljesen stabilantartva a
kezében.
– Állíts meg!
– A francba!– A nő
egy hajszálnyit felemelte a fegyvert, és a férfi látta az apró feszülést a jobb
kezében, ahogy készül meghúzni a ravaszt.
Aztán megmozdult. Két
másodperccel később a nő fegyvere már az övé volt, és a férfi szorosan a másik
karjába vonta a nőt, aki őrjöngve köpködött.
– Te kibaszott
seggfej! – vicsorította a nő. – Engedj el!
Lucas vita nélkül
elengedte, és a nő elbotladozott tőle néhány lábnyit. De a férfi megtartotta a
fegyvert. Nem volt teljesen idióta.
– Mi a fene volt ez?
– követelte a nő, kék szemében tűz lobogott.
– Ez, a cuisle,
egy demonstráció volt, hogy miért nem jössz ma este. Ahogy oly helyesen
rámutattál, ez nem játék. Ez háború. És amikor a vámpírok háborúba mennek,
emberek halnak meg. Egy embernek esélye sem lenne.– A férfi olyan gyorsan száguldott
át a szobán, hogy a lány képtelen volt követni, és gyengéden átölelte. – És nem
kívánom végignézni a halálodat!
A lány megfeszült a férfi
karjaiban.
– Engedj el! – mondta
keményen. Láthatóan még mindig dühös volt a férfi demonstrációja miatt, de ez
így volt rendjén. Lucas szívesebben látta dühösen és élve, mint halottan, miközben
először próbál meg szembeszállni egy vámpírral a csatatéren.
Lucas egy vállrándítással
elengedte a nőt.
– Másképp nem is
hittél volna nekem, Kathryn.
Kathryn megdörzsölte a
csuklóját, bár tudta, hogy a férfi nem bántotta. Még ha meg is fogalmazta a
véleményét, kitűnően vigyázott az ő emberi gyengeségeire. Sokkal óvatosabb volt,
mint az ellenségei lettek volna.
– Rendben. Szóval
izomban és gyorsaságban nem tudom felvenni veletek a versenyt – ismerte el
mogorván. – De egy ilyen rajtaütésnél többről van szó...
– Ez nem rajtaütés –
szakította félbe Lucas kérlelhetetlenül. – Ez háború, Kathryn! Nevezd annak,
ami! A vámpírok életre-halálra harcolnak.
– Rendben! –
ismételte a nő ingerülten. – De a háború többről szól, mint a
közelharcról. Ebben nem tudom felvenni veletek a versenyt, ezt elismerem, de az
biztos, hogy lőni tudok! Adjatok egy rendes hosszú puskát és a magaslatot, és
én leszek az őrszemetek!
Lucas kinyitotta a száját,
hogy visszautasítsa az ajánlatát, de ehelyett megállt, és kíváncsian nézett rá.
– Képes vagy rá?
– Igen, Lucas– mondta
a nő lekezelően, – meg tudom csinálni! Pont olyan vagy, mint azok a seggfejek
az Irodánál, akik azt hiszik, hogy a nők csak gépelni tudnak, vagy kurvát
játszani.
– Nem – mondta Lucas
lassan. – Soha nem gondoltam ezt.– Egy hosszú pillanatig mérlegelte a
lehetőségeit. – Öltél már meg valaha valakit? – kérdezte nyersen.
Kathryn pislogott. – Nem –
ismerte be.
– Lőttél már valaha
élő emberre?
– Egyszer. Nem
puskával. Közelről. Egy kisvárosban. A társammal átutazóban voltunk, valójában
egy várossal arrébb tartottunk egy házi terrorista sejtnek tűnő csoport nyomozása
során, amikor négy seggfej kirabolt egy bankot az utca túloldalán, szemben a
kávézóval, ahol megálltunk ebédelni. A helyiek kevesen voltak, és több mint
boldogan fogadták a segítségünket.
– Lelőttél egy
bankrablót?
A nő bólintott. – A négy
közül az egyik megpróbált elmenekülni, miközben a haverjai lövöldözni kezdtek.
Mellényt viselt. Golyóállót – tisztázta a nő. – Akár fejbe is lőhettem volna,
és sikerrel jártam volna.– Megvonta a vállát. – De már eldobta a fegyverét, így
inkább lábon lőttem.
– Ez jó volt tőled.
– FBI ügynök vagyok,
Lucas. Én letartóztatni próbálom a gyanúsítottakat, nem pedig megölni őket!
– Még egy ok, amiért
nem kellene velünk jönnöd ma este. Nem lőhetsz lábon egy vámpírt, Kathryn! Az
csak felbosszantaná.
A nő mereven nézett rá,
állkapcsa megfeszült a dühtől, de a tekintete elgondolkodó volt. – És mi van
veletek? – kérdezte.
– Mi lenne velünk?– kérdezte
Lucas zavartan.
– Mindenkit meg fogsz
ölni, akivel ma este találkozol?
– Nos, nem mindenkit
– viccelődött a férfi, majd kijózanodott a lány ingerült tekintetére. – Az
egyszerű válasz az, hogy igen. Minden vámpír, aki ma este harcban találkozik
velünk, meghal. Néhányan talán megadják majd magukat. Klemens nem könnyű úr, és
a vámpírjai közül nem sokan fognak szomorkodni, ha meghal.
Sajnos, az atya/gyermek
kötelék még azok többségét is a védelmezésére készteti, akik gyűlölik őt. A
többiekkel együtt fognak meghalni.
– Ez egy elég
brutális életforma.
Lucas bólintott. – Ezt
jelenti vámpírnak lenni.
– Lesznek egyáltalán
emberek?
– A mi oldalunkon
nem, de Klemens látogatót vár, egy helyi maffiafőnököt, aki nem akarja, hogy meglássák.
Klemens valószínűleg megengedi az embernek, hogy néhány saját őrét is magával
hozza, és ők is emberek lesznek.
– Megvárjátok, amíg
az emberek elmennek, mielőtt elindítanátok a támadást?
– Biztosan nem! Az a
maffiózó fickó az én gondom. De nem kell túlságosan aggódnod miatta. Ő és
minden egyes őre valószínűleg több embert öltek meg együtt, vagy adtak utasítást
a gyilkolásra, mint bármelyikünk. Legalábbis amitéged illett. Én átkozottul
régóta élek!
Kathryn a férfi szemébe
bámult, láthatóan próbálta eldönteni, hogy vajon viccel-e a saját halálos
áldozatainak számával kapcsolatban. Nem így volt.
– Rendben – mondta
olyan hangon, mint aki már döntött. – Keress nekem valami magaslatot! Legalább
leszedhetem az őröket, akiket ez a maffiás fickó magával hoz. Nem fogom megölni
őket, hacsak nem muszáj, de vannak más módszerek is arra, hogy egy ember
biztosan a földön maradjon. Az emberek nem bírják a fájdalmat. Ezenkívülmindent
megteszek, hogy fedezzelek a vámpír ellenségeiddel szemben. Mi a legjobb módja
annak, hogy ártalmatlanná tegyek egy vámpírt?
– Egy vámpírt nem
lehet ártalmatlanná tenni – mondta Lucas nyersen. – Öld meg! Találd el a
szívét, ha tudod! Ha nem, célozz a fejére! A lőszertől függően legalább annyi
időre ki lehet szedni a játékból, hogy te elmenekülhess. Feltéve, hogy olyan jó
vagy, mint amilyennek mondod magad.
– Az vagyok.
– Oké – egyezett bele,
és elmosolyodott a lány meglepett tekintetén. – Folyton mondom neked, Kathryn.
Ez háború. Nem utasítok el egy fegyvert csak azért, mert nagyon szexi
csomagolásban érkezik.
– Egy olyan csomag,
amit nem fogsz egyhamar újra kicsomagolni! – vágott vissza a lány.
Lucas felnevetett. – Mondd
meg Nicknek, milyen felszerelésre van szükséged, és ha nincs itthon, akkor
várni fog, amikor leszállunk. De te az én parancsaimat követed, Kathryn!Vitatkozás
nélkül!
– Hé, ezt csináljuk
az FBI-nál is! Követjük a parancsokat.– Elsétált a férfi mellett, és elütötte a
feléje nyújtott kezét. – Be kell fejeznem a zuhanyzást. És szükségem lesz
azokra a ruhákra!
* * * *
Kathryn a magánrepülőgép
tárgyalóasztala fölé hajolt, és a Klemens chicagói fészkét ábrázoló fényképek
és vázlatrajzok elképesztő halmazát tanulmányozta. Rapid Cityből szálltak fel
Lucas elegáns magángépével – úgy látszik, tényleg jó volt királynak lenni. Gyanította,
hogy nem sok megszálló erő utazott ilyen luxusban. Alighogy a levegőben voltak,
Nick elővette a Klemensről szóló aktáit, és elkezdték megbeszélni az éjszakai
haditervüket. Kathryn soha nem gondolta volna, hogy egy magánember képes ilyen
adatokat felhalmozni, de valószínűleg naiv volt. A Google Earth és a millió más
internetes oldal korában, ahol adatokat raktároztak, egy elsőrangú hacker
csodákra képes. És mint minden másban, a hackerek esetében is úgy tűnt, Lucas
számára csak a legjobbak jöhettek szóba.
– Mondd el még
egyszer, honnan tudod, hogy Klemens ott lesz ma este?– kérdezte KathrynNicholastól.
Az engedélykérőn Lucasra
pillantott, majd így szólt: – Ez egy kis szerencse a mi részünkről. Klemensnek
van néhány gusztustalan emberi szövetségese Chicagóban, köztük HectorMcKinney,
aki az egyik legnagyobb helyi bűnözőfőnök. Ő az, akivel ma este találkozik.
Normális esetben ez fokozott biztonsági intézkedéseket jelentene, de a helyzet
az, hogy Klemens nem bolond. Nem bízik a maffiás szövetségesében, és korlátozza
a katonák számát, akiket a találkozóikra hozhat. Persze McKinney sem bízik
Klemensben, így Klemens is nagy show-t csinál, hogy korlátozza az őreit.
– Mint mondtam, ez
leginkább csak a látszat kedvéért van Klemens részéről. A vámpírjai mind ott
vannak, de nem szem előtt, hanem többnyire az alagsorban.
– Szóval csak néhány
órát töltenek a pincében?
– Egy vámpír pincéje
nem az, amire gondol, Hunter ügynök! Különösen nem egy vámpírlord
főhadiszállásán. Teljesen ki van építve, minden kényelemmel. De attól még egy
pince, és az őreinek többsége egy helyen lesz, amikor támadunk.
– Értem. Mi a helyzet
ezzel a házzal? – kérdezte, Klemens legközelebbi szomszédjára mutatva, a közel
ebben az esetben relatív kifejezés, tekintve a telkek méretét. Klemens háza
hatalmas volt, és ennek megfelelően a telek mérete is. A szomszédja háza
ugyanolyan nagy volt, de Kathryn szemszögéből nézve volt egy nagy előnye –
háromszintes volt, míg Klemensécsak kétszintes, és volt egy tetőtér is. Így a
szomszéd tetőszerkezete legalább három méterrel Klemens háza fölé magasodott,
és ezt a három métert Kathryn a maga javára tudná fordítani... feltéve, hogy el
tud oda jutni.
– Ott leszel –
erősítette meg Nick. – A tulajdonosok Floridában vannak. Minden évben elmennek hálaadás
után, és csak április végén térnek vissza.
– Minden évben?– kérdezte
Kathryn. – Mióta tartjátok megfigyelés alatt ezt a fickót?
Nicholas újabb pillantást
vetett a mellette ülő Lucasra.
– A vámpírok sokáig
élnek – jegyezte meg Lucas rejtélyesen.
– Jelentsen ez bármit
is – motyogta a nő. – Oké, szóval a tulajdonosok Floridában vannak, de egy
ekkora helyen biztos van takarító személyzet, kertészek, sőt még őrök is. Mi
van velük?
– A házvezetőnő csak
hetente kétszer ugrik be. Van biztonsági rendszerük, és egy rendszeres
időbeosztást követő autós járőrük. A cégük politikája az lenne, hogy
nyilvánvaló okokból változtassák az őrjáratokat, de nem teszik. Ráadásul szó
szerint elhaladnak mellettünk, úgyhogy hacsak nem tervezed, hogy a tetőn
állsz és integetsz nekik, nem lesz semmi, amit láthatnának.
– Szóval, akkor enyém
lesz a hely.
Nick egyetértően rántotta
meg a fejét. – Amint földet érünk Chicagóban, egyenesen Klemens birtokához
mész. Az egyik emberem elvisz téged, és segít elhelyezkedni a házban. Lucas és
mi többiek óvatosabban fogunk közeledni, de mire odaérünk, már készen kell
állnod. Amint Lucas megérkezik a birtokra, nem lesz idő átmászni a falakon és
beosonni a házakba. Azonnal támadnunk kell.
– Ugye tudod, Kathryn
– mondta vontatottan Lucas –, hogy be kell törnöd a szomszéd házába, hogy
feljuss a tetőre? Mivel te FBI-ügynök vagy, meg minden...
Kathryn elkomorult. Még
csak nem is gondolt az éjszakai tevékenységek ezen aspektusára, de Lucasnak
igaza volt, a fenébe is! Már azzal is törvényt fog sérteni, hogy besétál abba a
házba. Felnézett, és látta, hogy a férfi nevet a helyzetén.
– Okostóni! – mormogta.
– Oké, mit kell tennem ott?
– Pontosan azt, amit
javasoltál – mondta Nick egyszerűen. – Megfigyelés. Klemens birtoka túl nagy
ahhoz, hogy minden lehetséges szöget le tudjunk fedni. De ha megtalálod a
megfelelő helyet, akkor a pozíciódtól legtávolabbi oldal kivételével mindent
látni fogsz. Ha bármi furcsát észlelsz, szólj, és én szólok, hogy mi legyen.
Kathryn bólintott. Ez jó
volt, és nyugodt lelkiismerettel megtehette, hiszen nem kellett megölnie
senkit. Remélhetőleg.
Nick a figyelmét Lucas
felé fordította. – Hogyan akarja, hogyfolytassuk a támadást, uram?
– Hány harcosunk van
összesen?– kérdezte Lucas elgondolkodva, miközben Klemens házának műholdképét
tanulmányozta.
– Minneapolis majdnem
a teljes kontingensüket beveti. Mostanra már Chicagóban vannak. Kansasból és
Missouriból is hoztam harcosokat. Mindketten tegnap este indultak el, és ma
hajnalban érkeztek meg. Az Ön őrségével együtt ez legalább ötven tapasztalt
harcost jelent.
– És Klemens?
– A látogatója miatt
a látható létszáma korlátozott. Nem több mint tíz látható, beleértve a
személyes őrségét és a kapunál lévő csapatot. De legalább még tíz embere lesz a
közelben, valószínűleg a pincében, láthatatlanul. Lehetséges, hogy a
közelmúltbeli ellenségeskedések miatt megnövelte ezt a számot, de szemmel
tartom a fészket, és arra számítok, hogy mire leszállunk, már pontosabb adatokkal
rendelkezem.
– Mi a helyzet az
emberi őrökkel?– szólt közbe Kathryn.
Nicholas üres tekintettel
nézett rá, mintha nem szokta volna meg, hogy az embereket is a fenyegetés
részeként számolja. Amit valószínűleg helyesen tett. Lucas korábbi bemutatója
megdöbbentő volt – több szempontból is –, de nagyon is világossá tette, hogy az
emberek mennyire alulmaradnának még egy kisebb vámpírcsapattal szemben is.
– Azt mondtad, hogy a
maffiózónak saját őrei lesznek?
Nick arcán átfutott a
megértés kifejezése, és bólintott. – Nem számítok hét embernél többre,
McKinneyt is beleértve.
Kathryn bólintott. Az
emberi őrök közül legalább néhányan valószínűleg kint maradnak majd, hogy
szemmel tartsák a kaput, mert nem bíznák a vámpírokra, hogy megtegyék
helyettük. Tehát ők lennének az első célpontjai, amikor Lucas kiadja a
parancsot. A lány a homlokát ráncolta. Egyáltalán, mi volt az a szó? Levegőt
vett, hogy megkérdezze, de ehelyett inkább hallgatta, ahogy Lucas elkezdte
részletezni az éjszakai támadási tervet.
– Csak két főbejárat
van – kezdte –, úgyhogy elöl és hátul megyünk. Először a kapuőröket intézd el,
Nick, de nem akarom, hogy meghaljanak. Nem akarom, hogy Klemens pontosan tudja,
mit csinálunk, amíg nem érünk a házba. Amint átjutottunk a kapun, egy kisebb
csoport szétszóródik a ház körül, de a legtöbben a két fő bejutási pontra
koncentrálódnak. Te vezeted az egyiket, Zelma pedig a másikat. Amint készen
vagytok, én elkezdek kivetíteni, ti pedig behatoltok az ajtókon. Én elintézem
Klemenst, és bárkit, aki megpróbálaz utamba állni. A többi rajtatok múlik.
– Atyám – nyugtázta
Nicholas egy éles biccentéssel. – Szólok a többieknek.
Lucas egyetértően bólintott,
Nicholas pedig elindult a folyosón, és tanácskozni kezdett a vámpírsereg többi
tagjával.
– Mire gondoltál,
amikor azt mondtad, hogy „elkezdesz kivetíteni”?– kérdezte Kathryn.
Lucas a ház vázlatrajzát
tanulmányozta, de most olyan mosollyal nézett fel rá, hogy a lány szíve
megolvadt. Ellen akart állni neki, de úgy tűnt, az arcának saját akarata van.
Viszonozta a mosolyt.
Megfogta a lány kezét, és szórakozottan
játszott az ujjaival, miközben válaszolt a kérdésére. – A vámpírlordoknak szokatlan
képességeik vannak, némelyik csak az adott személyre jellemző. Azénegyik
leghasznosabb adottságom az, hogy képes vagyok más vámpírokkal kapcsolatot
teremteni, amit én csak zsigeri szintnek nevezek. Ez nem telepátia – egyszerre
több és kevesebb is annál. Harcban például meg tudom osztani a sokkal nagyobb
erőmet a harcosaimmal, ami mint fizikailag, mint pszichikailagis erősíti őket.
De ennek a különleges tehetségnek a másik oldala az, hogy el tudom szívni az ellenségeim
erejét és bátorságát, el tudom hitetni velük, hogy a legrosszabb rémálmukat
látják.
– Vannak korlátok?– kérdezte
Kathryn, némileg meglepődve attól, amit hallott. – Úgy értem, miért van
szükséged egyáltalán harcosokra? Miért nem semmisíted meg Klemenst és a
csapatait rögtön az elején?
– Mert Klemens is
vámpírlord. És amint rájön, hogy mit csinálok, végül képes lesz megakadályozni,
hogy hatással legyek az embereire. Ez időbe fog telni – nem sokba, legfeljebb
néhány percbe –, de elég lesz ahhoz, hogy előnyhöz jussunk, mert Klemens nem lesz
képes blokkolni a kezdeti támadást, és jelentős lesz a sokkhatás. Különösen az
újabb, vagy gyengébb vámpírjai között. Rájuk erősebben fog hatni a csapás, és
lassabban fognak magukhoz térni, így sebezhetővé válnak, amikor lerohanjuk a
házat.
De a végén egy brutális,
véres küzdelem lesz vámpír-vámpír ellen. Legalábbis addig, amíg el nem
pusztítom Klemenst.
Kathryn aggódó pillantást
vetett rá. – De ezt meg tudod csinálni, ugye? Úgy értem, erősebb vagy nála.
Lucas megvonta a vállát. –
Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy képes vagyok rá. Nem vagyok öngyilkos hajlamú.
De miért? Aggódsz értem?
Aggódott
érte. De nem akarta bevallani. Nem akarta beismerni, hogy a férfi fontos volt
neki, hogy talán több érzelmet táplált iránta, mint ami egészséges...legalábbis
számára. Ehelyett témát váltott azzal, hogy megkérdezte: – Mi van a fivéremmel?
Lucas a homlokát ráncolta,
mintha tudta volna, hogy a lány érez iránta valamit, és bosszantotta, hogy nem
akarja beismerni. De hát ezt semmiféleképpen sem tudhatta. Így talán
csak a tekintélyes egóját akarta megsimogattatni.
– Már mondtam neked,
Kathryn! Nem hiszem, hogy Klemensnél van az öcséd!
– Ezt mondtad, de mi
van, ha mégis?
Lucas felsóhajtott. – Ha
igen, akkor valószínűleg be van zárva valahol. Valószínűleg a pincében, ami a
legbiztonságosabb hely számára.
– Győződj meg róla,
hogy Nicholas elmondja...
– Nick már mindenkit
tájékoztatott a lehetőségről. Ma este nem akarunk embereket megölni, és főleg
nem olyanokat, akiket Klemens fogságban tart.
A férfi a másik kezével
végigsimított Kathryn szorosan összefogotthaján, gyengéden megrángatva a
fonatát.
– A puska megfelel az
elvárásaidnak? – kérdezte.
Kathryn bólintott. Nicknek
sikerült beszereznie a kívánt puskát és távcsövet, mielőtt elhagyták
Minneapolist. Míg Nick és Lucas egyenesen a repülőtérre mentek, hogy a csatába
induló vámpírok különböző csoportjaival egyeztessenek, addig ő a minneapolisi
biztonsági főnökkel együtt elment egy lőtérre, hogy kalibrálja a fegyvert, és
az ő különleges igényeihez igazítsa. De nem gondolta, hogy Lucas azért tette
volna fel a kérdést, mert kételkedik a fegyverzetben. A hangulatát próbálta
felmérni. Aggódott amiatt, hogyan fog reagálni, ha elkezdődik a gyilkolás. Nem
mondta ki nyíltan, de a reptérig tartó úton célozgatott ezzel kapcsolatban.
Szerette volna megnyugtatni a férfit, de még ő maga sem volt biztos benne, hogy
mit gondol erről. A ma esti tervekkel kapcsolatban semmi sem volt törvényes, legalábbis
az emberi törvények szerint. Az ő feladata pedig az volt, hogy képviselje ezt a
törvényt, ő pedig nagyon komolyan vette ezt a feladatot.
– A fegyver rendben
van – biztosította a férfit. – Az embered már bekalibrálta száz méterre. Én
csak egy kis finomhangolást végeztem. Amikor belenézek a távcsőbe, olyan lesz,
mintha ott állnék melletted.
– Akkor ne lőj le!
Kathryn zihálva felnevetett,
és megbökte a combját az övé mellett. – Nem foglak. Nagyon is tisztában vagyok
a célpontjaimmal, mielőtt meghúzom a ravaszt.
– Nem fogsz fázni?
Erre a lány elfordította a
fejét, és rámosolygott a férfira, eltörölve a komor hangulatot, amely
Minneapolis elhagyása óta jellemezte a köztük lévő kapcsolatot. – Két hosszú
ujjú pólódat viselem a saját pulóverem fölött, plusz ezt a szép, meleg kabátot,
amit Nick talált nekem. A leggings az enyém, és béléses, így tökéletesen
megfelelő. Szívesebben vettem volna a bakancsomat, de a futócipő és a zokni
elég meleg, és legalább fekete. Átmegyek az ellenőrzésen?
Lucas ismét megrántotta a nő
fonatát, ezúttal erősebben.
– Okoska! Elküldöm
veled Masont a szomszédba.– A lány kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de a
férfi tovább beszélt. – Nem fog ott maradni. Csak átvisz a házon, és segít
feljutni a tetőre. A ház állítólag üres, de nincs értelme kockáztatni.
A nő profi módjára bólintott.
– Próbáld meg nem
lelőni egyik emberemet sem, oké?
Ezt egy ferde fintorral
fogadta. – Mondtam, hogy jó a távcső, és nagyon óvatos vagyok! Különben is,
szerinted az én kis pisztolyom amúgy sem okozna sok kárt egy vámpírnak.
– Hé, fáj, ha
meglőnek, még ha nem is öl meg!
– Én is ezt
hallottam. Megteszek minden tőlem telhetőt!
Kathryn tovább akart
beszélni, triplabiztosítékot akart kapni arra, hogy a fivérének véletlenül sem
esik baja. De Nicholas éppen akkor csatlakozott hozzájuk, amikor a gép balra
dőlt, és egy lendületes fordulóba kezdett. Kinézett az ablakon, és a távolban
meglátta Chicago fényeit.
– Csatold be magad,
Kathryn! – tanácsolta neki Lucas. – Ez a háború hamarosan elkezdődik.
Nagyon szépen köszönöm!❤❤❤
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés